1953. október 19-én halt meg Budapesten Lehotay Árpád a csillogó tehetségű művész, aki rendkívül összetett, sokszínű életművet hagyott ránk. A szolnoki Szigligeti Színházban egy bérlet viselte a nevét, az ezen szereplő rövid életrajzban sorolják fel mindazokat a szakmákat, melyekben Lehotay egyformán magabiztosan, mesterien mozgott: színész, rendező, színházigazgató, színésztanár.

Lehotay Árpád Lőcsén született 1896-ban. Egyáltalán nem készült a színi pályára, Budapesten, a Műegyetemen tanult, és itt szerzett gépészmérnöki diplomát. Színészi tehetségére egy szintén, úgymond, kívülről jött, nagynevű rendező, Hevesi Sándor figyelt fel, és mint később kiderült, okkal és joggal vitte át Lehotayt a gépek közül a színpadra. Hevesi is sokoldalú tehetség volt, évekig dolgozott a legnagyobb színházakban rendezőként, a Nemzeti Színháznak egy évtizeden át főrendezője, igazgatója, az Operaháznak pedig főrendezője is volt. Mindezek mellett sokat adtak szavára színházi berkekben, jó tollú kritikus, író, műfordító és dramaturg volt.

Tiszavirág 1938

A lőcsei születésű gépészmérnök Lehotay Árpádot tehát Hevesi Sándor fedezte fel és vitte be a Nemzeti Színházba. 1926 és 1944 között volt az ország első színházának tagja. 1935-től a színművészeti főiskolán tanított. A második világháború után a Vígszínházban és a Pesti Színházban játszott, majd a Szegedi Nemzeti Színház igazgatójaként dolgozott. Élete utolsó éveit már újra Budapesten, a Madách Színházban töltötte.

Segítség, örököltem! 1937

A történelemben nincsen feltételes mód, nincsen mi lett volna ha. Lehotay Árpádról megemlékezvén azonban játsszunk egy kicsit el a gondolattal, hogyan élne ez a nagy tehetségű művész napjainkban. Sok mindenről beszélhetnénk ennek ürügyén, de egy valamiben biztosak lehetünk, Lehotay Árpád nem lenne celeb. Celeb, azaz műművész. Ilyenekkel van tele ma a kultúra, de még inkább a kultúrát – álkultúrát – kiszolgáló és közvetítő tömegkommunikáció. Műveletlen senkik tetszelegnek például a színész szerepében. Bulvárdarabok és szappanoperák uralják a piacot, a közönség pedig egyre jobban arra van idomítva, hogy ezeket fogyassza. Tömegével készülnek tehát a gagyi álművek.

A szakma komoly képviselői azonban – minden kísértés ellenére, s ezek a kísértő alkalmak rengeteg pénzt és népszerűséget jelenthetnek – teszik a dolgukat a magyar szín- és filmművészet értékteremtő műhelyeiben. Lehotay Árpád, ha ma is köztünk lenne, egészen biztosan nem adná fel szakmáját, és nem adná el magát.

Lehotay Árpád nevéhez számtalan kitűnő alakítás fűződik. Egyforma otthonossággal mozgott a klasszikus és a modern darabokban: az Ember tragédiájában volt Ádám és volt Lucifer, Molnár Ferenc Hattyújában Jácint atya, Shakespeare Viharjában Prospero, Katona József Bánk bánjában a címszereplő és nagy hitelességgel jelenítette meg Szigligeti Ede vagy Móricz Zsigmond alakjait.

Ha rendezői pályafutását kellene vizsgálni, nem lenne nehéz dolgunk, ugyanezeknek a szerzőknek a műveit vitte hallatlan magabiztossággal színre.

Lehotay Árpád kora egyik legnagyobb filmsztárja volt. Ehhez természetesen azoknak a kitűnő filmeknek a sora kellett, melyekben megmutathatta magát a közönségnek. Ilyen volt a Tokaji rapszódia, a Segítség, örököltem, a Tiszavirág, a Szűz és gödölye, a máig példaként kezelt Mikszáth-feldolgozások: A beszélő köntös és a Beszterce ostroma. A háború után készült az Úri muri, a Talpalatnyi föld, és a kirobbanó sikerű zenés vígjáték a Mágnás Miska.

Tiszavirág 1938

Lehotay Árpád tanárként is nagyot alakított. A magyar színművészet két nagy alakja, Márkus László és Latinovits Zoltán is az ő magántanítványaként sajátította el a szakma fogásait. De sorolhatnánk azokat a híres neveket, melyek örökségét tovább vitték: Körmendi János, Csernus Mariann, Kassai Ilona, Gyurkovics Zsuzsa is, és unokahúga Lehoczky Zsuzsa, a magyar operett nagy csillaga. (A valamikori lőcsei fiatalember eredeti, teljes neve ugyanis Lehotay Lehoczky Árpád volt.)

Lehotay Árpád hangját, gesztusait, alakját filmfelvételek őrzik. Tisztességét és tehetségét pedig lassan már a tanítványai tanítványainak munkáiban fedezhetjük fel.

Dippold Pál