Egy évtizede, 2003 óta emlékezünk meg a magyar fényképalkotás történetéről, eredményeiről és a fényképezéssel kapcsolatos kulturális örökségünkről augusztus 29-én. A MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) választása azért esett erre a napra, mert a feljegyzések szerint ekkor készült először Magyarországon fénykép – azaz ekkor még Louis Daguerre után dagerrotípia – nyilvános eseményen.
Daguerre és Joseph Niépce mindketten azon kísérleteztek az 1820-as években, hogy a világ rögzíthető legyen képen. Külön-külön nem jártak sikerrel, ám első találkozásuk után néhány évvel társultak, és Niépce ugyan már nem élhette meg (1833-ban hunyt el), de társa 1837-re kifejlesztette a dagerrotípia eljárást. Találmányát Daguerre szó szerint a világnak ajándékozta, s nem szabadalmaztatta.
1839 januárjában adtak hírt először a francia sajtóban arról, milyen jelentősége van, hogy a valóság gyakorlatilag megörökíthető ezzel a technológiával. A következő hónapban a hír eljutott hazánkba is, ám az eljárás magyar leírására még több mint fél évet kellett várni. Bár Nagy Károly már 1839-ben vásárolt egy Daguerre-féle fényképészeti felszerelést (a bicskei csillagvizsgáló részére), dagerrotípiákról viszont nem tudunk ebből az időszakból. Ugyanezt a felszerelést használta 1840. augusztus 29-én Vállas Antal, amikor a Magyar Tudós Társaság ülésén bemutatta az eljárást, vagyis hogyan lehet képet készíteni nyersanyagon fénysugarak segítségével. A magyar fotótörténet fontos alakja két képet mutatott be a közönségnek, egyet a Dunáról és egyet a királyi várról, bizonyítván, hogy kellő felszereléssel és kellő tudással rendelkezik ahhoz, hogy élethű képeket készítsen a világról. A két dagerrotípia hollétéről az utókor sajnos nem tud semmit.
Fontos megemlíteni, hogy Vállas Antal nagy segítségére szolgálhatott az ekkoriban megjelent első magyar nyelvű fotózási szakkönyv, amit Zimmermann Jakab fordított le.
A kép forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum
Érdekesség, hogy az 1840-es évekből fennmaradt dagerrotípiák közül az egyik Petőfi Sándorról készült, amely kalandos utat járt be. Úgy tartják, Petőfi nem volt elégedett a képpel, mely a „rideg” valóságot mutatta, ez meglepő és megdöbbentő lehetett a festmények korszakában. Petőfi elrejtette a dagerrotípiát, hosszú évtizedekig nem is lehetett tudni hollétéről, sőt, egyáltalán a létéről. 1948-ban került elő, s öt évvel később Escher Károly fotóművész restaurálta a fotótörténeti kincset.
2003-ban a magyar fotográfiai közélet kétezer aktív tagja úgy döntött, hogy társadalmunk figyelmét a múlt és a kortárs fényképészetre irányítja, választásuk augusztus 29-re esett.
