Főleg a szokásjogban és a gyakorlatban keresendő a közlekedés iránya, mintsem általános szabályokban. Napjainkban az emberiség kétharmada jobb oldalon vezet, akárcsak mi, magyarok is 1941. július 6. óta. A fővárosban és az agglomerációban, csak negyedévvel később, november 9-én tértek át.

A jobb oldali vezetés azonban sokkal későbbi, mint vetélytársa. A „balra hajts” korábbi fölényét azzal szokás magyarázni, hogy főképp jobb kezesek vagyunk. Az őskorban és az ókorban a fegyverhasználatra vezethető vissza a balra tartás, hiszen az ember jobb kezében volt a bunkó, később a kard, amikor összeütközésre került sor a szembejövővel, így gyorsan tudott reagálni. A középkorban a hintók és szekerek vezetői szintén balra húzódtak. Ekkorra tehető az első írásos emlék a haladás irányáról: Bonifác pápa bullába foglalta, hogy a Rómába zarándoklók kardjukat jobb kézben tartva utazzanak, így könnyebben meg tudják védeni magukat. Ez a szokás évszázadokon keresztül nem változott, míg nem a francia forradalom idején szimbolikus jelentéssel bírt, hogy ki melyik oldalán halad az útnak: a szegényeké volt a jobb oldal, a forradalom ellenségeié a bal. Napóleon vetett véget ennek, miután elfoglalta Európa jelentős részét, elrendelte a jobboldali közlekedést a meghódított területeken. A XIX. században már voltak ugyan olyan vasúthálózatok, amelyek a „jobbra hajts” szerint épültek (például Magyarországon is 1855-ben), ám a francia seregek kivonulása után több területen visszatértek a baloldali közlekedéshez még egy évszázadra.

A századforduló után fokozatosan váltottak az országok a jobboldali közúti közlekedésre, elsőként Oroszország az első világháború után, majd az 1930-as évek második felére Európa számottevő része, többek közt Magyarország valamennyi szomszédja. 1939-ben határozott a közlekedési tárca a váltásról, ennek részben a német orientáció volt az oka, részben pedig az, hogy a bécsi döntések által visszacsatolt területeken már jobb oldali közlekedés volt és úgy vélték, komoly mértékben csökkenni fog a turizmus. A háború miatt azonban eltolták a megvalósítást, de a mérsékelt forgalom miatt is nagy előkészületekre (és persze hatalmas összegekre) volt szükség az átálláshoz: az új villamos vonalak megállói, rengeteg váltó, forgalmi berendezés és jelzőtábla átépítése és beállítása. Az iskolákban a gyerekeknek oktatást tartottak az új közlekedési rendről, a gyalogosok figyelmét elsősorban arra hívták fel, hogy az útra lépés előtt balra kell nézni. A járművezetők „jobbra hajts, balra előzz” feliratú táblákat kaptak szélvédőikre, illetve újságcikkek, falragaszok, rádióban elhangzó felhívások hirdették a változást, még a színházakban és a mozikban is sor került a témához kapcsolódó figyelmeztetésekre.

Egy 1941 júniusában rendelet született a két lépésben történő átállásról: Budapestet és környékét kivéve július 6-tól vált érvényessé a jobboldali közlekedés, a fővárosban pedig november 9-én.

Felmerül a kérdés, hogy Budapesten miért csak három hónappal később vezették be a jobbra tartást? A válasz egyszerű: itt sokkal több időre volt szükség az átálláshoz, például a villamos-, és a buszmegállók majdnem negyedét át kellett helyezni, akárcsak a közlekedési táblákat. Ugyan a Beszkárt villamosai rendelkeztek mindkét oldalon ajtókkal, a buszoknál más volt a helyzet, ezekre az utolsó pillanatokban szerelték fel az újonnan kivágott ajtókhoz a lépcsőket, ez nem kevesebb, mint 12 millió pengőt emésztett fel. (Viszonyításképpen: 1941-ben jó havi bérnek számított 200 pengő, de ennyibe került egy rádiókészülék, egy Ausztriában tett sítúra 150, míg egy bicikli 99 pengőbe került.)

November 9-én este 23 órakor a villamosok megálltak Budapesten és a hétfő reggeli fél 7-es indulásig volt idő a váltók átállítására és a vágányok összekötésére. Az építési és pályafenntartási osztályok valamennyi dolgozója készenlétben állt. A rendőrség a megszokottnál is jobban büntette a már mozgó járművekre való fel- és leugrálást, mert ezek óriási veszélyt jelentettek. Minden nagyobb kereszteződésben állt egy rendőr, aki elsősorban a gyalogosok biztonságára figyelt. A rendvédő szervek az első héten még nem szabtak ki büntetést a szabálytalanul hajtókra, csak figyelmeztettek. Az átállás összességében zökkenőmentesen zajlott, a legnagyobb baleset, amire sor került, egy székesfehérvári kalauz esete volt, aki nekitámaszkodott a busz bal oldalán lezárt ajtónak, amely kinyílt véletlenül és a kalauz kiesett rajta.