185 évvel ezelőtt 1828. április 19-én született meg Pécsett Zsolnay Vilmos. Napjainkban újra a figyelem középpontjába került a világhírű pécsi porcelán, pontosabban az ezeket előállító gyár. A rendszerváltás után igen sok más patinás magyar vállalathoz hasonlóan a tönk szélére került céget megvette egy arab ember, aki a pécsi porcelángyártás újbóli felvirágoztatását ígéri.
A kétszáz éves múlt kötelez. A gyárat a születésnapos Vilmos édesapja Zsolnay Miklós alapította. Fiai közül Ignác és Vilmos vitte és fejlesztette tovább az egyre híresebb céget. Zsolnay Ignác tehetsége ehhez kevésnek bizonyult, amikor már a cég majdnem tönkre ment, a festőművésznek készülő Vilmosnak kellett színre lépnie. Meg is mentette a gyárat, pontosabban a műhelyt gyárrá fejlesztette.
Zsolnay Ignác igen különös sorsú ember volt. Pécsi bukása után kivándorolt, méghozzá Bukarestbe. Ha nem idéznénk fel életének néhány jellemző mozzanatát, igen csodálkoznánk ezen a célponton. A testvérénél két évvel idősebb Ignác édesapja kívánságára közgazdásznak tanult, ám ez a szakma egy cseppet sem érdekelte. Mozgékony, könnyelmű, tehetséges és művelt fiatalember volt, nem is bírt megmaradni a fenekén. Az 1848-49-es szabadságharcban Bem József hadsegédje volt. A bukás után Pécsre visszakerülve apja próbálta lekötni nyugtalan természetű fiát. Kőedényt gyártó műhelyt bízott rá, ahol téglát, csöveket, a végén már dísztárgyakat is készítettek. Tizenkét keserves év után ez a cég került veszélybe, ekkor átadta testvérének, Zsolnay Vilmosnak. Aztán irány Bukarest, soha többé nem jött vissza.
Zsolnay Vilmos, bár művészeti tanulmányokat folytatott, rendelkezett azokkal az üzlethez szükséges tulajdonságokkal, melyeket bátyja nélkülözött. 1853-ban vette át a családi cég irányítását. Az üzem fejlesztésének gyakorlati munkái mellett a festészetet sem hagyta abba. Mindezekkel együtt komoly kísérleteket folytatott, melyek célja az új kerámia anyagok kifejlesztése volt. Ő találta fel például a porcelán fajanszot és a máig szépen ragyogó, épületdíszként használt pirogránitot. Ha az iparművészeti múzeum épületét szemügyre vesszük, megcsodálhatjuk Zsolnay Vilmos ma is élő épületdíszítményeit.
1873-tól aztán beindult az üzlet, a Zsolnay termékek, akárhol is jelentek meg a kiállításokon, óriási sikereket arattak. 1878-ban a párizsi világkiállításon nagydíjat nyert, mellé megkapta a francia becsületrendet is. A 19. század utolsó évtizedeinek hatalmas magyarországi építkezései sok munkát adtak az egyre igényesebb és egyre szebb épületdíszeket gyártó Zsolnay gyárnak. A kor legjelesebb építészei szívesen dolgoztak ezekkel az időtálló és szép műtárgyakkal. A Steindl Imre, Lechner Ödön, Lajta Béla és Schulek Frigyes tervezte épületeken ma is meg-megcsillannak a múlt ragyogását idéző Zsolnay-cserepek.
Pécs büszke a maradandó értékeket létrehozó Zsolnay-családra. Ezt az érzést nem csak szavakkal fejezik ki Zsolnay Vilmos szülővárosában, hanem amikor 2010-ben Pécs Európa kulturális fővárosa volt, megépítették a Zsolnay Kulturális Negyedet. Tizenegymilliárd forintért újjáépítették a volt porcelánmanufaktúra öthektáros területének impozáns részeit. A térség egyik legnagyobb gyárnegyedéből négy különálló részt alakítottak ki. A Míves negyedben kapott helyet a Zsolnay-család és a cég történetét bemutató kiállítás és a rengeteg Zsolnay porcelán tárgyat alkotó Gyugyi-gyűjtemény. Itt van a Zsolnay-mauzóleum, az Alkotóház, és a Kézművész utcai üzletsor. Az Alkotó negyedben kulturális intézményeket és vendéglátóhelyeket találunk. A Gyermek és Családi negyedben van a Planetárium, a Pécsi Galéria új épülete és a Bóbita Bábszínház. Az Egyetemi negyedben helyezték el a Pécsi Tudományegyetem intézményeit.
A Zsolnay gyár többségi tulajdonát megszerző arab milliárdos, bizonyos Bachar Najari nagyszabású tervekkel vágott bele a gyár megújításába. Erősen bízik abban, hogy a hungarikumként is ismert Zsolnay kerámia hamarosan sokkal kelendőbb és népszerűbb lesz, mint volt. A harminckét éve Magyarországon, magyar feleségével és két gyerekével élő szír üzletember nagy reményeket fűz ahhoz a tényhez, hogy egyetlen más olyan termék nincs ma az országban, amely csakis ránk jellemző, és értékes maradandó ajándék lehet a hozzánk érkező turistáknak, mint a Zsolnay kerámia. Ezért jelentős fejlesztésekre készül, a dolgozók számát megduplázza, tervező művészeket szerződtet.
Néhány év múlva tehát a pécsi Zsolnay gyár újra olyan időket élhet meg, mint a kitűnő tehetségű Zsolnay Vilmos időszakában. Az a furcsa tény pedig, hogy a Zsolnay Vilmost világhírnévhez segítő eozin máz alapanyaga, vagyis az eozin az arab világ kerámia kultúrájából származik igencsak elgondolkodtató véletlen. Még akkor is, ha erről Najari úr – mint egy nyilatkozatában olvashatjuk –, csak most értesült.
Dippold Pál
