A drámaszeretők március 20-án ünneplik Ibsen Henrik születésnapját. A norvég író 1828-ban látta meg a napvilágot. Azt írják, hogy gyermekkora nyomasztó kisvárosi légkörben telt, elszegényedett polgárcsaládban nőtt fel. Szegénység, hideg, köd, szóval, az északiság nemigen kedvez az irodalmi csillogásnak. Ibsen Henrik igazából mindig is írónak, költőnek készült, de vonzotta az orvosi és a festőművészi pálya is. A szegénység miatt mégis patikussegédként kereste kenyerét. Ettől persze kiszakadhatott volna az északi szürkeségből, úgy látszik, ez a patikusság valójában művészetbarát, művészelőkészítő foglalkozás, Csontváry is az volt. Ibsen amúgy szerette a magyarokat, tizenkilenc éves korában költeményben üdvözölte a magyar szabadságharcot. Amikor a norvég fővárosba – Kristiania, ma Oslo - került, az egyben a színházhoz fűződő életre szóló kapcsolatának kezdetét is jelentette. Színházi dramaturgként végzett munkája mellett számtalan színdarabot írt, ám ezek visszhang nélkül maradtak, az 1862-es A szerelem komédiája című pedig egyenesen megbukott. Ibsen Henrik 1865-ben Rómába költözött és itt elkezdődött nagy alkotói korszaka, sorra születtek meg a világhírnévhez vezető út színdarabjai, verses drámái: a Brand, a Peer Gynt, a Társadalom támaszai, a Kísértetek, a Vadkacsa és a talán legismertebb, 1879-es Babaház.
Forrás: Guardian
Ibsent sokan a modern dráma megteremtőjeként emlegetik. Az kétségtelen, hogy naturalista jellegű művei botrányokat hoztak, mert akkor Európát a konzervatívnak minősített, viktoriánus családi élet és a szigorú erkölcsök uralták. A társadalmi kötöttségek ellen egész életében lázadó norvég drámaíró egyre határozottabban szállt szembe ezzel, az általa hamisnak és álszentnek gondolt világgal. Minden igyekezetével azon volt, hogy a felszín alatti lelki mozgások természetrajzát feltérképezze és megmutassa. Ez többé-kevésbé sikerült is neki. Nevéhez köthető a polgári dráma és a realisztikus színjátszás színtézise, a bulvár és a naturalista színház módszerei alapján a köznapi és a szimbolikus szféra egyesítése, és főleg az az elemző drámai közlésmód kimunkálása, amely az egyre kicsinyesebbé váló polgári életformát vizsgálta.
Ibsen Olaszországból később Németországba költözött, ahonnan 1891-ben – egy magyarországi kirándulás után – tért vissza Norvégiába. Az ezután született darabokban így a Solness építőmesterben, a Kis Eyolfban, a John Gabriel Borkmanban saját lelke, személyisége mélységeit kutatta ki és fogalmazta meg. 1900-ban szélütést kapott, betegségéből 1906-ban bekövetkezett haláláig nem gyógyult meg.
Skien, 1800-as évek (forrás: www.old-picture.com)
Ibsen eszmélésétől kezdve a szocialista mozgalmak híve volt. A norvég munkásmozgalomból az európai nemzetköziségbe kerülve hirdette a baloldali tanok üdvösségét, már ünnepelt íróként nagy örömmel üdvözölte az 1871-es párizsi kommünt.
A napjainkban is sokat játszott szerző világlátása nem mindenki számára rokonszenves. Azt a harcias rosszkedvet, mellyel Ibsen élte az életét, és amit színdarabjaiban képviselt, sokan taszítónak találják. Kétségtelen, hogy a hideg, rideg, sötét Észak-Európában gyakori ez a fajta világlátás. Ám attól, mert valaki fázik a hidegben, nem feltétlenül kell rosszkedvű alkotásokat létrehozni. A szeretet, az emberség fénye, még ha szürke is, ahogy a dán Martin Andersen Nexö írta, északon is jelen van. A fantázia fénye pedig olyan tiszta és világos magasságokba emelhet, ahová Nils Holgersson, a svéd Selma Lagerlöff hőse került. Az pedig, hogy a Széphalom Könyvműhely és a Magyar Napló jóvoltából a magyar közönség számára is hozzáférhető kortárs skandináv irodalom milyen jókedvű és szép könyveket termett, már nem Ibsen történetéhez tartozik.
Az ő szellemi örökösei talán a szépirodalmon kívül keresendők, a krimik világában. Ez kétségtelenül kifizetődőbb műforma, mint a drámaírás, hatalmas pénzeket is kaszált a terjedelmes írásokat létrehozó, de vitathatatlanul izgalmas Robert Ludlum. Huszonhét regényének ötszázmillió példányát vásárolták meg. Vagy ide sorolhatjuk a svéd Stieg Larsson Millennium trilógiáját a tetovált lány vérfagyasztó kalandjairól. A 2004-ben, ötven évesen elhunyt Larsson egyébként Ibsenhez hasonlóan elkötelezett baloldali volt, Expo című magazinja a szélsőjobboldali, neonáci és rasszista erők bírálatával foglalkozott. A tízkötetesre tervezett sorozat első három darabjából huszonegymillió példány kelt el.
Ezekkel a számokkal egyetlen, magára valamit is adó szépíró nem tud versenyezni. Igaz, nem is akar.
Dippold Pál
