Nem mindennapi kiállítás látogatható január 20-ig a Vasarely Múzeumban. Egyik legjelesebb kiállítóhelyünk leányvállalata a hely szelleméhez (Victor Vasarely munkássága) hűen a festészetet szinte nullára redukáló alkotókat párosított össze nekünk ajándékul a nyúlós, ködös novemberre. A fiatal magyar „festő” gyakorlatilag szürke felé tendáló egyszínűre mázol be közel négyzet alakú vásznakat, osztrák kollégája viszont többnyire színes köröket, korongokat fest szakmányban. Jól mutatnak egymás mellett, az már biztos.
Az osztrákról első blikkre ama vásári attrakció jutott eszembe, amikor egy másra már nem nagyon jó centrifugába színes festékeket öntenek, és az eredményt papírlapon fogják fel. Persze ez így erős kicsit, mert a magas iskolázottságu bécsi mester azért nagy műgonddal festi meg ám köreit. A műgond mellett a hatalmas méretek jellemzik, alkotásai vélhetően a modern művészetekkel foglalkozó galériákba készülhettek direkt, mert máshol padlótól plafonig borítanának be egy falat. Emellett a művész úr szívósan következetes is, hiszen néhány ifjúkori botlás után úgy ráállt ezekre a nagyméretű színes vagy színjátszó körökre, hogy lerobbantani sem lehetne róluk. Úgy látszik, meg is tud élni ebből, így pedig miért is váltana. Persze, hallottunk már a művészet fejlődéséről és örök megújulásáról, de jelen esetben ettől nem kell tartanunk, az egyszer biztos.
Magyar pályatársa is elvégezte a megfelelő stúdiumokat, sőt, néhány évig még benn is marasztalták tanítani a Képzőn. Ekkoriban lett nyilván elege a formákból és színekből, viszont valamit azért meg kellett hagyni a festészet eszköztárból, így elég nagy, majdnem négyzet alakú vásznakra visz fel festőkéssel tompára butított festékeket, és ki is jelenti, hogy számára a festészet csak a festékről szól. Az meg mindig is bőségesen rendelkezésre állt az Andrássy útra néző patinás intézményben. Ennek ellenére a mester úgy nyilatkozott, hogy bármilyen színnel is dolgozott, mögötte mindig a szürkét látta. Emiatt talán sajnálhatnánk is, hiszen iszonyú lehet így a világ. Számára örökké tarthat a november, ami azért valljuk be, embert próbáló dolog. Viszont a Zichy palota jobb sorsra érdemes szárnyában megjelent népes közönséget, no és a monokróm közelnégyzetekhez való makacs ragaszkodását továbbgondolva, még akár meg is érheti elviselni az állandó szürkeségből egyenesen következő kínokat.
Őket lehet hát látni 2012 novemberében Óbudán, és Jézuska is őket hozta művészet tekintetében a kerületnek. Hatalmas korongokat és szürkébe hajló négyzeteket, de semmi baj, csak haladni kellene a korral. És aki ott volt a megnyitón, az megtudhatta, hogy Magyarország legtáncosabb lábú miniszterelnöke is így gondolja ezt. Igaz, rendesen unatkozott és kétszer is hosszasan babrálta okostelefonját a hosszúra nyúló nyitóbeszéd alatt. Aztán meg távozott is még a kétnyelvű szöveg vége előtt, angolosan.
Vidéki Lajos
