Ki gondolta volna, hogy nyolc aranyunk lesz Londonban? Az illetékesek nagyon óvatosan nyilatkoztak, az utca emberének tippje pedig három és öt között mozgott. De sorban jöttek az érmek... A sikerhez sokan hozzátettek, ki így, ki úgy. A Magyar Nemzeti Múzeum például egy kamarakiállítással, amely még most is látogatható.
A koronázási palást terme mellett, a bejárattól mindjárt balra elhelyezett tárlat kicsit eldugottnak, emellett fésületlennek is tűnik, ennek ellenére olyan erényeket (tárgyakat) vonultat fel, amelyek miatt érdemes bevenni azt a balkanyart, és eltölteni ott 20–25 percet.
Mert mindjárt az elején elcsodálkozhatunk azon, hogy több forrás szerint első olimpiai érmesünk, Szokolyi Alajos, az 1896-os athéni olimpia 100 méteres síkfutásának bronzérmese, bőven térd alá érő vászonnadrágban, zokni nélkül, trikóján ötágú csillaggal fényképezkedett akkoriban. Mivel a fotográfia korából adódóan természetesen fekete-fehér, így nem tudhatjuk, hogy Szokoly tiltott önkényuralmi jelképpel tette-e egyedivé trikóját. Az bizonyos, hogy nem tartozott az akkoriban még csak szárnyait bontogató, majdan a világforradalmat szervező csapathoz, mert egy másik fényképen Hont vármegye főlevéltárosaként pompás díszmagyarban feszít, ami tudvalevőleg elég rosszul szokott állni egy virtigli kommunistán.
A berlini játékokat bemutató tablóról megtudhatjuk, hogy 1936-ban járt először Magyarországon az olimpiai láng, no és azt is, hogy az akkurátus németek a Német Olimpiai Érdemrendről sem tudták lehagyni az akkoriban roppant divatos sasmadarat és horogkeresztet.
Odébb, egy vitrinben a Mizsér Attila által viselt olimpiai melegítőkkel találkozhatunk. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy csupa műanyag az egész: melege lehetett Attilának a jól ismert három levéllel és csíkkal márkajelzett holmikban. No és jókat izzadtak akkoriban azok is, akik a bajnokok példájára, itthon jó pénzért vásároltak a kereskedelmi forgalomba is kerülő olimpiai ruhadarabokból. Ha kicsit jobban odafigyelünk, megtudhatjuk az is, hogy Szöulban csőtollal és betűsablonnal írták meg Mizsér érem mellé járó oklevelét, ami manapság már egészen amatőrizmusnak hat, különösen a dél-koreai fejlettségi szintet figyelembe véve. A díszes igazoló okiraton persze ott van az akkori NOB elnök, Antonio Samaranch aláírása is: mindenképpen figyelemre méltó, szépen kimunkált darab.
Amúgy érdemes odafigyelni a szövegekre is, mert vélhetően nem sokan hallottak róla, hogy 1932-ben, mivel egy tízest (segítőkészségből?) a szomszéd táblájába lőtt, elúszott Barát-Lemberkovits Antal kisöblű sportpuska aranya. Kevesen tudják azt is, hogy Németh Ferenc volt az, aki a magyarok közül először indult téli olimpián (Chamonix), és az sem közismert, hogy a nagyszerű Elek Ilona 12 évvel berlini aranyérme után lett ismét bajnok, ami azért nem semmi – bár a vívásban, mint tudjuk, sok minden lehetséges.
És ki emlékszik már arra, hogy Helsinkiből vonattal jöttek haza jeles sportolóink, és hogy Szobon nagy tömeg várta az állomásra befutó 16-os számmal és koszorúval ékített mozdonyt (vajon hol rakhatták fel a díszeket?). 1960. szeptember 13-án pedig Ferihegyen volt nagyobb tömeg, Rómából jöttek a bajnokok és az első sorban természetesen ott feszített a teljes kommunista vezetés, Kállai Gyulával, a későbbi miniszterelnökkel az élen.
Persze, kabalák is előkerültek a múzeum feneketlen raktáraiból. A moszkvai béketábor-olimpia Misa mackójából több is van, de hogy ez lett volna „az olimpiák történetének egyik legnépszerűbb, legismertebb kabalafigurája”, arról már nem vagyok meggyőződve. Akkor minden esetre az "afganisztáni hódító hadjárat" miatt 65 ország otthon maradt. Nekik, a „piszkos kapitalistáknak és háborús gyújtogatóknak”, különösen az olimpiai felkészülésbe nagyot invesztáló sportolóknak nem biztos, hogy annyira tetszett ez a medve. Négy év múlva pedig Samnak, a fehérfejű rétisasnak, a béketáborból nem tudtak sokan örülni.
