Na jó, persze, hogy megtudtam mást is, sok mindent, de most ezeket az igazságokat nem osztanám meg mind az olvasóval. Inkább megpróbálok kedvet csinálni egy nagyhírű ember ifjúkori fotóihoz, amelyek tulajdonképpen semmilyenek. Fotók egy művészpalánta New York-i hétköznapjairól, ha a beazonosítható elemeket (feketék, rendőrök, feliratok, járművek stb.) eltávolítjuk, akár itt, Budapesten is készülhettek volna.

Bár mégsem. Mert valahogy az 1983 és 1993 között összekattogatott tízezer képből kiemelteken nem szerepelnek kocsmai jelenetek, márpedig a magyar művészpalántákról köztudott, hogy tulajdonképpen kocsmákban laknak és  ivásban mindenképpen sikerrel szárnyalják túl mestereiket, idősödő kollégáikat. (Bizony, a kor meghozza a bölcs italozás tudományát is, az ifjonc csak vedel, és ha nem vigyáz, még az élete is rámehet. Aztán majd azt mondják róla, hogy fiatalon elhunyt nagy tehetség volt, mennyire sokra vihette volna.)

Outside Tompkins Square Park, 1986, Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio

Szóval a fiatal (25 éves) Aj ösztöndíjjal 10 évre lemerül az East Village, a Lower East Side zavaros művészvilágába, annak ellenére, hogy állítólag klasszikus festészetet tanulni küldték az Államokba. Itt azért van egy kis bibi, mert a költő papát meg korábban munkatáborba csukták. Ezzel a pedigrével pedig nehezen elképzelhető egy ilyen príma állami ösztöndíj, no meg az, hogy ne azzal foglalkozzon, amiért kiküldték. (Találkoztam egyszer egy kínaival, aki azért járt néhány évet az ELTÉ-re, mert nagy örömére bekerült az ottani állami egyetemre, ahol megmondták neki, hogy te bizony magyar szakra fogsz járni fiam, mert ezt akarja a Párt.)

At the Museum of Modern Art, 1987, Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio

Aztán lehet, hogy éppen ezért szerepel a 65-ös számú képen a kínai konzulátus szőnyege, aminek a szélére állították az elvtársak az imperialista művészet mocskában tartósan fetrengő hősünket. Aki a fotók szerint ráadásul nagy Ginsberg rajongó is volt, Allenért meg nem igazán voltak oda a béketáborban. Ginsberg amúgy már a 17-ik képen feltűnik, bőrzakóban és műszálas szövetnadrágban, frottírzoknival a lábán üldögél egy ágyon. (Az előnytelen ábrázatú beatpápa összesen 8 képen szerepel, ezzel főszereplője is a kiállításnak.) Rajta kívül Vej-vej Warholt idézi meg az 50. fotón, egyik önarcképe előtt ácsorogván. (Az isteni Andyvel vélhetően nem találkozott, ekkor ő már magasabb szférákban mozgott és 1987-ben egy orvosi műhiba következtében jobblétre is szenderült.) Mindjárt a 3. képen feltűnik Marcell Duchamp jellegzetes arcéle is, mégpedig egy mosodai drótvállfából  meghajtogatva és szotyihéjjal kitöltve.  A 49. fotón pedig ott van a különc mester egyik „üvege” is Vej-vej  mellett.

Lower East Side Reastaurant, 1988, Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio

Feltűnik még sok mindenki, kínai lakótárs művésztojások, híres csövesek, kolduló AIDS-betegek, mindenféle jogokért tüntetők és brutális rendőrpofák, cipőpucolók az azóta már enyészeté lett WTC alagsorában. A 169. képből még azt is megtudhatjuk, hogy 1990-ben szerzett egy revolvert, amit ki is próbált az erdőben. A 157.-ből pedig nem kis meglepetésemre azt is, hogy a 8,5 milliós Nagy Almában is élnek kaszáspókok, ezek az örökkévalóságba dermedt, levegővel táplálkozó lények, kedvenceim.