Ha a magyar járműgyártás XX. századi történetét vizsgáljuk, érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel. A második világháború utáni korszakban, a proletár internacionalizmus ellentmondásos korszakában sorra indultak be a hazai járműgyárak, azaz az ország gazdasága, ipara és agráriuma bizonyos értelemben az önellátást szolgálta. A világ másik, fejlettebbnek mondott részén működésbe lendülő pénzügyi nemzetköziség, a fogyasztói társadalom "használd és dobd el" szokása nem jutott át a vasfüggönyön. Többek között ezért, meg persze a minőségi nyersanyagok és a technológiai fejlesztések hiányosságai miatt a keleti blokkban gyártott termékek típusai igen hosszú életűek voltak. A magyar mérnökök, így a közlekedésben, járműiparban dolgozó szakemberek is, még a háború előtti korszakban szerzett tudásuk segítségével világraszóló sikereket értek el.
Csepel teherautó Délnyugat-Afrikában. Forrás: vezess.hu
1945 után a Nehézipari Központ irányításával indították újra a magyar autógyártást. A magyar gazdaságnak nagy szüksége volt teherautókra, ezeket azonban önálló fejlesztéssel csak hosszú idő után lehetett volna útjukra indítani, ezért úgy döntöttek, hogy a már bevált, külföldön kipróbált teherautók gyártási jogát vásárolják meg. A háború előtt a Steyr-Austro Daimler egyik volt vezetője, Puch János, immár a Nehézipari Központ képviseletében az osztrák Steyr gyárba utazhatott licencvásárlási szándékkal. 1948 végén meg is állapodtak a Steyrrel, és elkezdhette a munkát a Központi Autószerkesztési Iroda. 1949-ben Szigetszentmiklóson létrejött a Csepel Autógyár Nemzeti Vállalat. 1950 áprilisára elkészült a még sok eredi Steyr alkatrészt felhasználó NIK 350-es teherautó, majd létrehozták a Járműfejlesztési Intézetet, ahol újabb és újabb típusokat terveztek a mérnökök. A teherautók mellett szintén Steyr licenc alapján dízel és benzines motorokat is gyártottak, melyekre a lehető legváltozatosabb pályafutás várt, Ikarusz buszokba, Dutra traktorokba, kombájnokba és kisvasúti mozdonyokba is beépítettek. 1953-ban már óriási lendülettel dolgozott a Csepel Autógyár. 6525 teherautót készítettek, főleg a Magyar Néphadseregnek, és emellett 11 ezer motort is legyártottak.
1955-ben született meg a Csepel D344-es, a legsikeresebb típus. A dízelmotoros, 3 tonnás, összkerék hajtású teherautók legnagyobb része a honvédséghez került. Színe ezeknek értelemszerűen katonazöld volt, de a civil szolgálatra szánt Csepelek többsége is ezt a színt kapta. Az alap változatból kifejlesztett speciális autók a világ sok tájára eljutottak. Népszerűek voltak a tűzoltóautók, a trópusokra készült szippantók, és a szintén trópusokra kifejlesztett széles abroncsú, szélvédő elé kivezetett légszűrős, erősített hűtőrendszerű sivatagi járművek.
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában 1968-ban kezdődött szerkezetváltáskor Magyarország a buszgyártást kapta fő faladatául, minden gyártókapacitást ennek kellett alárendelni. Ekkortól számítható a Csepel teherautók alkonyának kezdete. 1975-ben leállították a Csepel motorok gyártását, egy évvel később az utolsó D344-es is legurult a gyártószalagról. Kis példányszámban próbálkoztak ugyan még más motorokkal (MAN, VOLVO) és más karosszériagyártókkal, de kevés sikerrel. 1996-ben a Csepel Autógyár csődbe ment.
Az a formavilág, amely a több tízezer példányban gyártott Csepel teherautókat jellemezte, egyfajta nyugodt, óvatosan és lassan, a hagyományokat tisztelve változtató fejlesztést tükrözött. Az alapforma egészen az 1970-es évek közepéig lényegében változatlan maradt. A vezetőfülke előtti hosszú motortér, a szögletes felépítés, amelyet később néhány típusnál valamennyire lekerekítettek, vagy az autó orrának krómozott díszítő elemei több korosztálynak adták meg a megbízható, barátságos gépi munkatárs érzetét, ha kapcsolatba kerültek a magyar teherautókkal. A Csepelek helytálltak a szállításban, a nehezen járható földutakon, és egy egész hadsereg mozgatásában. Aki egyszer is hallotta a D344-es honvédségi teherautó nyugodt dörmögését, vagy meg tudta mászni egy ilyen teherautóval a havas Bakony katonai gyakorlótereit, az soha nem gondol rossz szívvel a magyar járműipar egyik legnagyobb sikerű termékére.
Cseppet sem vigasztaló, hogy a világban zajló technikai fejlődés és a globalizáció minden bizonnyal úgyis elsodorta volna a Csepel Autógyárat. A veterán autótalálkozókon felbukkanó Csepelek bumfordi szépsége arra figyelmeztet, hogy ami jó, azt akkor is meg kell őrizni, ha az a kor divatjának és ízlésének éppen nem megfelelő.
A képre kattintva megnézhetitek MaNDA videóját a Dzepzonokról, és olvashattok a nagy kínai-tibeti túlélőtúráról is.
