A Graf Zeppelin léghajó 85 éve, 1931 március 29-én landolt a csepeli repülőtéren (Schwarz Dávid volt lényegében a repülő csodaszerkezet a feltalálója), majd első és egyetlen magyarországi látogatása során rövid körutazást tett Magyarország észak-keleti része fölött.

 Schwarz Dávid Keszthelyen, 165 éve, 1850. december 7-én született, egy zsidó kereskedő család hetedik gyermekeként. Két éves korában árvaságra jutott, ezért csak az elemi iskolát tudta elvégezni, munkát vállalt. Kereskedőtanonc volt szülővárosában, aztán kikötött Zágrábban, immáron fakereskedőként. A horvát városban talált feleséget, Kaufmann Melániát, három gyerekük született. Nem mellékesen felesége hozományából egy nagy fakereskedést tudott létrehozni. Azt írják róla, hogy sikereit óriási szorgalmának és a technikai fejlesztések iránti szintén hatalmas érdeklődésének köszönhette. Arról álmodozott, hogy a nehezen hozzáférhető erdők felé-fölé készítsen egy stabil repülő járművet, hogy bárhonnan el tudja hozni a farönköket. Nehezen összehozott fakereskedése becsődölt, mert Schwarz Dávid minden idejét a léghajó elkészítésére szentelte. Ehhez igen sokat kellett olvasnia és bizonyos mérnöki, technikai ismereteket is meg kellett szereznie. Ez utóbbiban azért nem volt teljesen kívülálló, már korábban is szerkesztett fakitermelő gépeket. Az 1880-as években aztán egészen komolyan nekiállt a léghajókészítésnek. Repülő szerkezetét vékony alumínium lemezből akarta felépíteni. Teveit ugyan bemutatta Bécsben, de a monarchia hadügyminisztere nem adott támogatást ezek valóra váltásához. Két évig Szentpéterváron dolgozott a léghajó kifejlesztésén, ám mivel nem ért el a kitűzött határidőre eredményt, innen is tovább kellett állnia. Schwarz Dávid Berlinbe ment, ahol egy bizonyos Carl Berget egy alumínium feldolgozó üzem tulajdonosát sikerült megnyernie léghajóterveinek támogatásához. 1895-től már Berlin mellett dolgozott együtt Berggel. Rá egy évre kitűzték a repülést, amit el kellett halasztaniuk, végül mégis felszállt a léghajó, de a próba nem mondható éppen sikeresnek. Ennek oka azonban nem a szerkezetben, hanem a repüléshez szállított rossz minőségű hidrogénnek volt keresendő. A próbával minden esetre annyit elértek, hogy kiderült, a hajó működik, irányítható. 1897-re tervezték a következő felszállást. Ezt azonban Schwarz Dávid már nem érte meg, 1897 januárjában, Bécsben meghalt. Halála után özvegye, Melánia vitte tovább férje elképzeléseit, egészen az égig. Mindent megtett azért, hogy most már minőségi anyagokkal dolgozva egy újabb próbarepüléssel bizonyítsa a világnak, hogy Schwartz Dávid egy sokoldalúan használható léghajót készített el. Az 1897. novemberi felszálláskor a léghajó 460 méteres magasságot ért el, azonban az egyik propellere leállt, ami a leszállásnál komoly sérüléseket okozott a szerkezetben. Ám ez egyáltalán nem érintette az aviatikusok szakvéleményét: „elgondolása bizonyítja, hogy megtalálták a fémből készült léghajó készítésének és kormányzásának módját”.

 A Schwarz-féle léghajó

A Schwarz Dávid-féle léghajó a világ első héjszerkezetű légi járműve volt. 38 méteres hosszával, 12 méteres átmérőjével egyik végén kúpos hengert formált, ennek rácsszerkezetű vázát vékony alumíniumlapok borították. A tizenkét rekeszre osztott test térfogata 3605 m³ volt. Négy darab, két méter átmérőjű, másodpercenként nyolcat forgó légcsavarját 505 kg súlyú négyhengeres, tizenhat lóerős Daimler motor hajtotta. A léghajó csúcssebessége 25 km volt óránként. Egy embert és százharminc kg terhet tudott szállítani.

A Pesti Hírlap 1897. november 5-i számában a következőképpen tudósított a keszthelyi születésű feltaláló járművének próbarepüléséről. „A folyó év januárjában elhunyt magyar állampolgár, Schwarz Dávid irányítható léggömböt talált fel… Minthogy sem nálunk a Honvédminisztérium, sem Ausztriában a Lanwehr Minisztérium, sem a közös Hadügyőrség nem támogatta a derék feltalálót, ő kormányengedély alapján kivitte irányítható léggömbjét Berlinbe… A Schwarz Dávid féle irányítható léggömböt tegnap mutatták be Berlinben, szabadon repülve, a légzsák megtöltése és a felszállás rendben folyt le…”

Feltalálok és felfedezők sorozat, 1948.05.15.

 KARINTHY FRIGYES TUDÓSÍTÁSA

A ZEPPELIN FEDÉLZETÉRŐL

Egy Zeppelin-utas érzelmes naplója, Friedrichshafen-Budapest

március 28-29.

A sötétből először az új, most készülő Zeppelin hangárjának óriás körvonalai buknak elő. Mögötte lapul a mi hangárunk. Az autóbusz megáll, egymás után kászálódunk le. Lent az oldalajtón, egyenként vonulunk a hangár belsejébe. S ahogy belépünk - mindenki elnémul.

Csodálatos.

Kékeslila, földöntúli fény sejtelmes ködében mintha végtelenbe veszne a hatalmas magtár boltozata. S odafönt... és idelent... mindenütt... egy valószínűtlen, kéken és lilán és ezüstfényben csillogó valami betölti az egészet... Látod idomtalan körvonalait, és nem hiszed el... Oly szörnyű, szédítő nagy s amellett oly lenge, szinte áttetsző... Egyszerre végtelenül kicsinek s amellett mégis nehéznek és földhöztapadtnak érzed magad... Mintha mesebeli lilában derengő akvárium fenekén pihegnél, nyúlós, keservesen vonszolódó tengeri csiga, s egyszerre elsuhanna feletted a legenda Leviathanja... Verne Narvalja vagy nem tudom, mi, suhanva, lengén és könnyedén...

Alázatosan somfordálunk előre, mint szerény statiszták gigászi díszletek közt, az Ezüst Bálna oldala mentén, farkától a fejéig. Mindössze negyedkilométert kell gyalogolnunk, s már ott is vagyunk a Bálna orra alatt, ahol ennek az embertelen őslénynek és utópista ködfelhőnek egyetlen reális, ismerős, emberi részlete húzódik meg szerényen: egy kivilágított, barátságos hajóféle valami. Olyan megnyugtatóan hat, mintha lázálom felhői közt zuhanva, egyszerre csak vidám cigányzene ütné meg a füledet, s egy kocsma ajtaja előtt találnád magad.

Elszedik a jegyünket, igazolás, bélyegzés. Aztán egyenként engednek fel a lépcsőn. Nyílik a kocsmaajtó. Folyosó. Jobbra miniatűr konyha, olyan söntésféle, a konyhában kuktasapkás szakács, sercegő húsok. Balra a szalon. Mint egy kedves, szerény, vidéki német kávéház, biedermeier függönyök, virág az ablakpárkányon. Az ablakon máriaüveg. Idetessékelnek bennünket, a szalonba hátul folyosó torkollik, kétoldalt fülkék, ezekbe kell lerakni csomagjainkat, a fülkéket kiosztják.

Az Est, 1931. március 31.

Dippold Pál