A Fadd-Dombori üdülőtelep az 1960-as években kezdett kiépülni, ám ez nem jelenti azt, hogy a környéken ne éltek volna már a sokkal korábbi időkben is emberek. A rómaiak idejében a Duna vonalát követve itt vezetett az Aquincum-Mursa hadiút, ennek egy útjelző kövét Fadd mellett találták meg. A honfoglaló magyarok közül a Megyer törzséhez tartozók szállásterülete volt itt. Faddról a 11. századból származik az első írásos emlék, az oklevél arról tudósít, hogy a Veszprém-völgyi apátság birtokába került. 1055-ben Fadd nagy része a tihanyi apátságé lett. A bencések száz hold nádas és kaszáló felett rendelkeztek, a források az akkori faddi szőlőművelőkről is hírt adnak. A keresztes háborúk idején Fadd környékén jelentős birtokokat szereztek a johanniták, akiknek utódait ma a máltai lovagrend tagjaiban tisztelhetjük. Igaz, hogy a tatárok Fadd környékén is szörnyű pusztításokat végeztek, de a kiváló életfeltételek miatt nagyon gyorsan újra benépesedett a vidék. 1470-ben Fadd mezővárosának félezer lakója volt, akik szőlőműveléssel, gabonatermesztéssel, állattenyésztéssel és halászattal foglalkoztak. A török hódítók első rohamait a faddiak jól, okos politizálással átvészelték. Egy adónévsorból tudjuk, hogy 1557-ben Faddon százhatvan házban éltek itt a nevük alapján magyar emberek. Az 1600-as évek utolsó évtizedeire, a hódoltság idejének végére azonban a település elpusztult.
A törökök elkergetése után lassan indult meg a környék megújulása. Jellemző adat, hogy 1700-ban kilenc jobbágyot tartottak számon, de a század végére már négyezren laktak itt. A nagymérvű növekedés a betelepítéseknek köszönhető. Tolnai reformátusok jöttek, majd a Felvidékről szlovákok, akik elmagyarosodtak, de katolikus vallásukat megtartották. A kuruc kori harcok egyik nagy jelentőségű, szinte legendás alakja volt Béri Balogh Ádám, akinek itt volt birtoka, és akinek neve több kuruc nótában is szerepel. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy katonai pályafutását Csobánc várában kezdte, és jelentős sikereket ért el a török elleni harcban. 1700-ban Vas vármegye főszolgabírája, két évvel később csatlakozott a kurucokhoz. Bercsényi Miklós főgenerális ezereskapitánnyá nevezte ki. Az egyik legvitézebb kuruc tisztként híres volt portyáiról, kétszer is eljutott Bécsig. 1708-ban brigadérossá ütötték, ám 1710-ben a labancokkal szövetséges rácok éppen itt, a Szekszárd környéki harcokban elfogták. Rákóczi Ferenc mindent megtett kiváltásáért, a császáriak azonban nem adták. Halálra ítélték és kivégezték. Emlékét többek között a szomszédos Szekszárd városában a Mandadb szerint is múzeum őrzi.
Fadd régi, híres nagybirtokosai a Rákóczi-szabadságharc bukása után elvesztették birtokaikat, és a magyar arisztokrácia többnyire katolikus főnemesi családjai, a Festeticsek, a Széchényiek, a Bartalok és a Soponyaiak szereztek itt jelentős területeket. A 19. század közepére alaposan átalakították a Fadd környéki mezőgazdaságot, messze földön híres volt a környékbeli dohány. A dohányt nemcsak termelték, hanem fel is dolgozták, ez több száz embernek adott munkát. A 19. századi Duna-szabályozás után megszűnt az árvízveszély – nem mellesleg ekkor alakult ki az a közel húsz kilométeres holtág, amely mellé majd száz év múlta a dombori üdülőtelep felépül.
Fadd-Dombori
A huszadik század első nagy háborúja idején hatszáz faddi katonát vittek a frontokra. Óriási veszteségeik voltak: 74 emberük meghalt, 55 eltűnt, 37 megrokkant, 90 közülük hadifogságba esett. Nagy mozgás volt a faluban a háború utáni zűrzavaros időkben, amit nagyrészt az országveszejtő tanácsköztársaság párti kommunisták szítottak. A józan gondolkodású parasztság azonban nem sokáig hagyta garázdálkodni a vörösöket. Visszafoglalták Bölcskét, Madocsát, Paksot és Tolnát. Erre azonban kegyetlen terrorral válaszoltak a kommunisták. Orvosokat, tisztviselőket és földbirtokosokat végeztek ki. A falu legnagyobb birtokosa, Bartal Aurél készítette elő a rendcsinálást. Ő úgy mondta, hogy „a kommunistákat kötelességük összefogatni és megérdemelt bűnhődéshez juttatni”. Végül Prónay Pál különítménye számolt le velük.
Az 1920-as évek elejétől komoly építkezések kezdődtek a faluban. 1922-ben elkészült a községháza, öt évvel később az általános iskola, és sorra épültek meg azok a házak, amelyek ma is jellemzik a községet. A második nagy világégés után eltűnt a régi világ: szétverték, a földosztás, a téeszesítés, az államosítás és a gyors iparosítás nyomán átalakult az élet. A korábbi parasztok ipari munkássá váltak, ingáztak, majd végleg elhagyták szülőfalujukat. Furcsa módon az 1960-as években elkezdődött egyfajta felemelkedés. Ezt elsősorban a Dombori és a Volent-öböl béli üdülőtelepek kiépítése segítette.
Dippold Pál
