Kilencven évvel ezelőtt, 1924. január 14-én halt meg Budapesten Zichy Géza, korának rendkívül népszerű zeneszerzője és írója.
Zichy Géza
Különös, különleges életet élt a gróf. A szabadságharc vége felé 1849. július 23-án született Sztárán, az egyik legrégibb magyar főnemesi családba. Apja, Zichy Lipót természetesen ügyelt fia tanulmányaira. A gimnáziumot és a jogot Pozsonyban végezte. Ezek mellett zenei tanulmányokba is kezdett, a híres zeneszerző, Mayerberger Károly volt a mestere. A tehetséges zongorista Zichy Géza 14 éves korában egy vadászbalesetben elveszítette a jobb karját. Véletlenül meglőtte magát. Képzelhetni, hogy környezet mit gondolhatott. Annyit mindenképpen, hogy a fiú zenei pályájának ezzel lőttek.
Nem így történt. Egy igazi Zichy nem adja fel, nem keseredik el. Zichy Géza nagy erőfeszítésekkel zongora virtuózzá képezte magát. Első fellépése 1866-ban Pozsonyban volt, óriási sikert aratott zongorajátékával. Az egyedülálló hangszerkezelési technika, a minden szempontból kifogástalan művészi teljesítmény igen gyorsan ismertté tette a félkarú grófot Európa szerte. Két évtized alatt egész Európát bejárta koncertjeivel, melyek bevételét jótékonysági célokra fordította.
1870-től zeneszerzést tanult. Volkmann Róbert és Liszt Ferenc voltak a tanárai. Világhírű mestere, Liszt Ferenc elismerően fogadta Zichy Zách Klára balladája című zeneművét. Liszt Ferenc egyengette a fiatalember pályáját, kezdetben csak támogatta, később barátokká váltak. A furcsa, egykezes játék nagy hatással volt Lisztre, arra biztatta tanítványát, hogy fejlessze tovább ezt a különleges zongorázási technikát. Zichy Géza, a zongora bal kéz virtuozitásának megteremtője és az ezzel kapcsolatos szakírásai egyedülállóak. Ez utóbbi, mondjuk, nem csoda, hiszen rajta kívül nem ismerünk félkarú zongoraművészt.
Zichy Géza
Különleges zenei élményt kínáltak azok a koncertek, melyeken Liszt Ferenccel játszott együtt. Liszt Ferenc egyébként a közben íróként is befutó Zichy egyik balladáját is megzenésítette. Zichy Géza szakmai, közéleti pályája is igen magasra ívelt. 1875-től 1918-ig a Nemzeti Zenede elnöke. A Nemzeti Színház és a Magyar Királyi Operaház intendánsa a XIX. század végén, ez utóbbiban 21 éven keresztül zeneszerző-vendégkarnagy.
Igen sok tény igazolja, hogy Zichy Géza a magyar zenei élet valódi mecénásaként dolgozott. Operapályázatokat írt ki, operaházi énekiskolát akart szervezni, az ország egészében fejlesztette volna a zenei kultúrát.
A különleges ember különleges élete és teljesítménye természetesen magával hozta a hivatalos elismerést. Megkapta Ferenc József Rend nagykeresztjét és sok idegen ország magas kitüntetéseit. 1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. A magyar polgárosodás virágkorában természetesen részt vett a legkülönfélébb szellemi körök munkájában, tagja volt a Petőfi Társaságnak és a Kisfaludy Társaságnak.
Amikor túljutott 60. születésnapján, írni kezdett, 1912-13-ban jelentek meg visszaemlékezései magyarul, majd németül. Jelentős sikereket aratott szépirodalmi műveivel, igen népszerű és lelkesítő volt például A félkezű ember című könyve – ezt lényegében az első világháború rokkant katonáinak írta, akiket más módon is támogatott; Az álom regénye és A boldogság útja. A leányvári boszorkány című költői beszélyét rokona, a híres-nevezetes festő, Zichy Mihály illusztrálta. Az már csak ráadás, hogy útikönyveket is készített, ezek Élmények Skandináviában és Három hét Szentpétervárott címmel láttak napvilágot.
Zichy Mihály illusztrációja
A magyar irodalom nem kisebb alakja, mint Mikszáth Kálmán írt elismerően Zichy Gézáról: „gróf Zichy Géza fölött meg az összes irodalmi és művészi körök háborút folytatnak egymással, hogy hová tartozik tulajdonképpen. És ő meg azt sem teheti, hogy az egyik kezét odanyújtaná a művészeknek a másikat az íróknak: „osztozzatok meg rajtam.” A nemes grófnak csak egy keze van… Kölcseynek csak egy szeme volt és mégis többet és messzebb látott vele, mint összes kortársai; Zichynek is olyan ez az egy keze, hogy többet ér ötvennél.”
Mi sem mondhatunk többet és mást, mint a nagy palóc. Megtartjuk jó emlékezetünkben, jó szívvel emlékezünk félkarú óriásunkra és az akarat diadalára.
Dippold Pál