A Napkirályként ismert francia király, XIV. Lajos volt a leghosszabb ideig, hetvenkét évig hatalmon lévő európai uralkodó. 1643. május 14-én, négyéves korában örökölte a királyi trónt apjától, a szintén Lajos, értelemszerűen XIII. Lajos királytól. A kisgyerek természetesen nem gyakorolhatta a maga valóságában az uralkodói hatalmat, édesanyja, Ausztriai Anna vitte a királyi hivatalt egészen Lajos tizenhárom éves koráig. Ekkor a királyné Mazarin bíborost nevezte ki főminiszterének, aki a gyermekkirályt óriási műgonddal nevelte bele az uralkodói szerepbe, fokozatosan beavatta a hatalom gyakorlásának titkaiba, majd a kormányzati döntésekbe.
Nem érdektelen körülnézni a Napkirály születése előtti időszakban, amit nagyjából mindenki ismer, hiszen Alexandre Dumas a Három testőrben a kor sok részletét festette meg. Igaz, nem volt minden esetben objektív, a főbb szereplők közül Richelieu bíboros egészen bizonyosan nem volt olyan gonosz, mint amilyennek Dumas bemutatta. XIII. Lajos és Ausztriai Anna házassága huszonhárom évig gyermektelen volt. Éppen ezért volt óriási esemény a trónörökös megszületése. Ez egyben azt is jelentette, hogy a király öccse, Gaston elveszítette addigi trónörökösi rangját. Az igazi királyi utód megszületése arra késztette a szülőket, hogy nagy örömük és hálájuk jeleként a Lajos, Isten ajándéka keresztnevet adják elsőszülöttjüknek. Lajos 1638-as születése után két évvel látta meg a napvilágot öccse, Fülöp.
A gyermekkirály uralkodásának kezdetén nagy feszültségek mozgatták Franciaországot. A főnemesek nem fogadták el a Habsburg származású anyakirálynét, és ellenálltak a kormányzat, azaz Mazarin bíboros intézkedéseinek. Anna királynét azonban kemény fából faragták. Megtörte a királyi udvar kegyenceinek hatalmát, és nem tűrte a király tekintélyének rongálását. A harmincéves háború éveit írjuk ekkor (1616-1648), Franciaország háborúban áll a Habsburgokkal, azaz a Német-Római Birodalommal és a Spanyol Királysággal. Ausztriai Anna azonban Mazarin bíboros támogatásával jelentős francia győzelemmel, a vesztfáliai békeszerződéssel zárta a háborút. Ám a belső békére még évekig várni kellett, mert a francia főnemesség belháborúba kezdett a király ellen. Szabályos polgárháború folyt, melyet a lázadók a kiskorú király ellen folytattak. Gyűlölték a szintén idegen, olasz származású Mazarint. Elsősorban azért, mert kiszorította őket a hatalomból. A lázadók élén a kis király nagybátyja, Gaston herceg állt.
1651-ben nagykorúsították XIV.Lajost, aki még ekkor is túl fiatal volt az uralkodáshoz, ám nem a királyi család rangidős hercegére, hanem Mazarin bíborosra ruházta a főhatalmat. XIV. Lajos néven 1654-ben a reimsi katedrálisban koronázták meg.
A fiatal király igyekezett minden francia érdekeltségű harcot gyorsan befejezni, 1659-ben az addig ellenséges spanyol király, IV. Fülöp felajánlotta Lajosnak leánya, Mária Terézia infánsnő kezét. Megkötötték a pireneusi békeszerződést, s rá egy évre a királyi esküvőt is megtartották. Újabb egy év elteltével, Lajos huszonhárom éves korában megszületett első fiuk, Lajos, királyi herceg. Őt további öt követte, akik közül egyik sem érte meg a felnőtt kort. 1661-ben meghalt Mazarin bíboros. XIV. Lajos mindent megkapott korábban tőle, ami alkalmassá tette az állam irányítására. Nyelveket tanult, jogtudományt, történelmet, hadvezetést és államigazgatást. Bejelentette, hogy nem nevez ki Mazarin után főminisztert, egyedül folytatja a kormányzást, önmaga főminisztereként. Innen maradt fenn a híres mondat: Az állam én vagyok.
Lajos király gyorsan és határozottan cselekedett, nem törődött az udvar felháborodásával. Kidobta államminiszterei nagy részét, anyját, Ausztriai Annát is kizárta a kormányzásból. Az államtanács ülésein már csak a három legfontosabb miniszter vett részt. Jellemző, hogy egyikük, Fouqet, a pénzügyminiszter nem húzta sokáig a hivatalt: a király úgy felbőszült egy Fouqet-nél tett látogatásán tapasztalt óriási fényűzésen, hogy letartóztatta, és élete végéig börtönben tartotta. A francia királyság pénzügyeit és gazdaságát Lajos Colbertre bízta. Az új kormányzat reformprogramjának célja a gazdaság és a tudományok fejlesztése, a hadsereg, főleg a flotta erőteljes bővítése és a közigazgatás átszervezése volt. A király kezében összpontosult minden hatalom, amivel aztán igen okosan tudott élni.
Versailles, Fotó: www.fanpop.com
XIV. Lajos nem csak nagy katonai győzelmeivel, az ország életét átalakító reformpolitikájával akarta a világ tudtára hozni személyes hatalmát és gazdagságát. Eredményeire büszke volt, ezeket meg is mutatta. Erre szolgáltak nagyszabású, a barokk minden pompás kellékével felszerelt többnapos királyi udvari ünnepségek. Ezeken felvonultatták a kor legmodernebb technikai megoldásait: tűzijátékokat, színpadi gépezeteket, vízzel hajtott szerkezeteket és még sok minden mást. A világra szóló lakomák ezer fajtájáról ne is beszéljünk. Európa királyai ámultak és bámultak, majd sürgősen utánozni kezdték a francia udvar stílusát. Így született meg a rajongók szemében a Napkirály képe. Ezt egyébként maga Lajos király alakította ki és építette tovább.
Mindeközben Franciaország szinte folyamatosan háborúzott, ám uralkodójának politikai súlya és katonai ereje egész Európa szemét szúrta. Jellemző adat, hogy 1660-ban Franciaországnak mindössze két hadihajója volt, 1680-ra több száz tagú flottájával már nagy tengeri hatalom. A francia gazdaság virágzott, gazdagsága egyre nőtt. Párizs városa 1680-ban Lajost a Nagy címmel ruházta fel. Akár a magyaroknak tehát, a franciáknak is volt egy Nagy Lajosuk.
A Napkirály nekiállt a francia gyarmatbirodalom óriási mértékű gyarapításának is. Kanadától Afrikán át Indiáig óriási területek tartoztak francia fennhatóság alá. Az Európa uralkodói közötti hatalmi harcok a király élete végéig folytatódtak, a Napkirály uralkodásának végére hatalma alaposan megtépázódott. A háborúk az állam teljes eladósodását eredményezték. 1715. szeptember 1-jén halt meg, a francia trónt legfiatalabb dédunokája, Lajos, Anjou hercege örökölte.
XIV. Lajos földöntúli eredetű hatalmát a napkultusz jelképezte. A Nap mint az uralkodás szimbóluma, a XV. századtól ismert Franciaországban. "Napkirálynak" azonban csak XIV. Lajos nevezte magát. Uralkodóvá szentelésekor Az éjszaka című balettben a napfelkeltét személyesítette meg. Az egyik születésnapjára veretett érem pedig négylovas kocsin ülve ábrázolta a "Napkirályt", amint a győzelem felé röpül az Állatöv csillagképeinek gyűrűjében. XIV. Lajos számos festményen örökíttette meg magát "Napkirályként". A napkultusz az új palotában, Versailles-ban duzzadt óriásivá.
De mint mindennek a földön, ennek is vége szakadt. A király meghalt, evilági napocskája kihúnyt.
Dippold Pál
