Az 1763. május 9-én Tapolcán született Batsányi Jánosról – ha mást nem is -, néhány szót minden magyar ember tud idézni: „Vigyázó szemetek Párisra vessétek!”
Szülővárosában nagy tisztelettel őrzik emlékét, több szobor áll itt, melyet róla mintáztak, terek, utcák viselik nevét. Batsányi egyébként igen népszerű iskola névadóként is, minden rendszerben kitűnően alkalmazható: ateista, liberális korban éppen úgy, mint a konzervatív eszméket szolgáló időkben.
Későbbi kollégája ugyan vitatta nemesi származását, de sok jel utal arra, hogy Kazinczy állításával szemben Batsányi nem polgári, hanem nemesi családba született. Iskoláit először szűkebb hazája közelében, Keszthelyen és Veszprémben, majd otthonától távolodóban Sopronban és a pesti piarista szerzeteseknél végezte. A minden visszaemlékező szerint vitathatatlanul nagyon okos Batsányi huszonkét éves korára már a jogi egyetemet is elvégezte. A tudomány iránti érdeklődése mellett a művészetek, közelebbről a költészet szeretete jellemezte az ifjú embert. Diplomája megszerzésekor már négy nyelven írt és fordított verseket: magyarul, latinul, németül és franciául.
Pályafutása Orczy Lőrinc báró pesti házában folytatódott, a báró fiának tanítójaként dolgozott. Alkalmazója igen megszerette Batsányit, híres szalonjában az úgynevezett felvilágosodás korának minden meghatározó alakjával összehozta. Házitanítóskodásának 1785-ben tanítványa halála vetett véget.
Batsányi Kassára került hivatalnoknak. Két évvel később, 1787-ben itt, az észak-magyarországi nagyvárosban alapította meg Baróti Szabó Dáviddal és Kazinczy Ferenccel az első magyar irodalmi társaságot, majd egy év múlva útjára indították az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot. A lap 1792-ig élt. Már a kezdetekkor tetőzött a feszültség a lap két fő embere között, a radikális Batsányi és az óvatos Kazinczy azonnal szembekerült egymással. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Kazinczy az első lapszámba megírta beköszöntőjét, amelyet Batsányi úgymond átszerkesztett, azaz élesebb hangvételűvé tett. Együttműködésük rövid volt, a második lapot már Batsányi egyedül rakta össze, Kazinczy pedig kivált a társaságból, saját lapot alapított Orpheus címmel.
Batsányi az 1789. július 14-én, a Bastille elfoglalásával kitört francia forradalom lelkes híve volt. A „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!” eszméi azonban már a felvilágosodás kezdetének tekintett forradalom idején sem költözhettek be a közéletbe. Ellenkezőleg. A gyűlölt régi rendet követő időszak anarchiába torkollt, aztán jött a jakobinus terror, amikor is mindenki mindenkivel harcolt, és a forradalom felfalta saját gyerekeit. A rövid ideig tartó forradalmi korszaknak Bonaparte Napóleon 1799-ben kezdődő diktatúrája vetett véget.
Batsányi 1792-ben megjelentette lapjában máig legismertebb költeményét A franciaországi változásokra címmel. Feljelentették. Nem ítélték el, de az állami szolgálatból elbocsátották. Ezután rövid ideig gr. Forgách Miklós nyitrai főispán magántitkára lett. A grófot amúgy ettől a méltóságától II. József megfosztotta és rendeletileg bolondnak nyilvánította. Forgách gróf a művészet és a tudomány nagy-nagy barátja volt. Kazinczy Ferenc példamutató hazafinak tartotta és ódát fogalmazott hozzá. Batsányi János pedig buzdító levelet írt neki a Magyar Museumban.
Batsányi élete 1794-ben alaposan megváltozott, letartóztatták. A vád ellene a Martinovics féle összeesküvésben való részvétel volt. Az egyébként császári titkos ügynökként működő Martinovicsot kivégezték. Batsányiról kiderült, hogy nem vett részt a szervezkedésben, de fentebb leírt sajátos elvei és államellenes propaganda munkája miatt egy évi börtönre ítélték. Büntetését Kufsteinben töltötte le. Szabadulása után Bécsben dolgozott, 1805-ben megnősült, felesége Baumberg Gabriella, a neves osztrák költőnő volt.
Napóleon császár aztán 1809-ben bevonult Bécsbe. A nyughatatlan Batsányi azonnal a hódító mellé állt, ő fordította le a császár kiáltványát, melyben az osztrákok elleni harcra szólította fel a magyarokat. Batsányi nem maradhatott Bécsben, Párizsba költözött, Napóleon támogatásával tudott megélni. Amikor a császár megbukott, a Párizsba bevonuló osztrákoknál Batsányi szolgálattételre jelentkezett. Az osztrákok azonban nem barátkoztak az árulóval, először feleségével együtt börtönbe került, majd 1816-tól rendőri felügyelet alatt kellett élnie Linzben, egészen 1845-ben bekövetkezett haláláig.
Az ellentmondásos életű és jellemű Batsányi János hosszú élete sok tanulsággal szolgál az utókor számára.
Dippold Pál
