A Graf Zeppelin léghajó 85 éve, 1931 március 29-én landolt a csepeli repülőtéren (Schwarz Dávid volt lényegében a repülő csodaszerkezet a feltalálója), majd első és egyetlen magyarországi látogatása során rövid körutazást tett Magyarország észak-keleti része fölött.

 Schwarz Dávid Keszthelyen, 165 éve, 1850. december 7-én született, egy zsidó kereskedő család hetedik gyermekeként. Két éves korában árvaságra jutott, ezért csak az elemi iskolát tudta elvégezni, munkát vállalt. Kereskedőtanonc volt szülővárosában, aztán kikötött Zágrábban, immáron fakereskedőként. A horvát városban talált feleséget, Kaufmann Melániát, három gyerekük született. Nem mellékesen felesége hozományából egy nagy fakereskedést tudott létrehozni. Azt írják róla, hogy sikereit óriási szorgalmának és a technikai fejlesztések iránti szintén hatalmas érdeklődésének köszönhette. Arról álmodozott, hogy a nehezen hozzáférhető erdők felé-fölé készítsen egy stabil repülő járművet, hogy bárhonnan el tudja hozni a farönköket. Nehezen összehozott fakereskedése becsődölt, mert Schwarz Dávid minden idejét a léghajó elkészítésére szentelte. Ehhez igen sokat kellett olvasnia és bizonyos mérnöki, technikai ismereteket is meg kellett szereznie. Ez utóbbiban azért nem volt teljesen kívülálló, már korábban is szerkesztett fakitermelő gépeket. Az 1880-as években aztán egészen komolyan nekiállt a léghajókészítésnek. Repülő szerkezetét vékony alumínium lemezből akarta felépíteni. Teveit ugyan bemutatta Bécsben, de a monarchia hadügyminisztere nem adott támogatást ezek valóra váltásához. Két évig Szentpéterváron dolgozott a léghajó kifejlesztésén, ám mivel nem ért el a kitűzött határidőre eredményt, innen is tovább kellett állnia. Schwarz Dávid Berlinbe ment, ahol egy bizonyos Carl Berget egy alumínium feldolgozó üzem tulajdonosát sikerült megnyernie léghajóterveinek támogatásához. 1895-től már Berlin mellett dolgozott együtt Berggel. Rá egy évre kitűzték a repülést, amit el kellett halasztaniuk, végül mégis felszállt a léghajó, de a próba nem mondható éppen sikeresnek. Ennek oka azonban nem a szerkezetben, hanem a repüléshez szállított rossz minőségű hidrogénnek volt keresendő. A próbával minden esetre annyit elértek, hogy kiderült, a hajó működik, irányítható. 1897-re tervezték a következő felszállást. Ezt azonban Schwarz Dávid már nem érte meg, 1897 januárjában, Bécsben meghalt. Halála után özvegye, Melánia vitte tovább férje elképzeléseit, egészen az égig. Mindent megtett azért, hogy most már minőségi anyagokkal dolgozva egy újabb próbarepüléssel bizonyítsa a világnak, hogy Schwartz Dávid egy sokoldalúan használható léghajót készített el. Az 1897. novemberi felszálláskor a léghajó 460 méteres magasságot ért el, azonban az egyik propellere leállt, ami a leszállásnál komoly sérüléseket okozott a szerkezetben. Ám ez egyáltalán nem érintette az aviatikusok szakvéleményét: „elgondolása bizonyítja, hogy megtalálták a fémből készült léghajó készítésének és kormányzásának módját”.

 A Schwarz-féle léghajó

A Schwarz Dávid-féle léghajó a világ első héjszerkezetű légi járműve volt. 38 méteres hosszával, 12 méteres átmérőjével egyik végén kúpos hengert formált, ennek rácsszerkezetű vázát vékony alumíniumlapok borították. A tizenkét rekeszre osztott test térfogata 3605 m³ volt. Négy darab, két méter átmérőjű, másodpercenként nyolcat forgó légcsavarját 505 kg súlyú négyhengeres, tizenhat lóerős Daimler motor hajtotta. A léghajó csúcssebessége 25 km volt óránként. Egy embert és százharminc kg terhet tudott szállítani.

A Pesti Hírlap 1897. november 5-i számában a következőképpen tudósított a keszthelyi születésű feltaláló járművének próbarepüléséről. „A folyó év januárjában elhunyt magyar állampolgár, Schwarz Dávid irányítható léggömböt talált fel… Minthogy sem nálunk a Honvédminisztérium, sem Ausztriában a Lanwehr Minisztérium, sem a közös Hadügyőrség nem támogatta a derék feltalálót, ő kormányengedély alapján kivitte irányítható léggömbjét Berlinbe… A Schwarz Dávid féle irányítható léggömböt tegnap mutatták be Berlinben, szabadon repülve, a légzsák megtöltése és a felszállás rendben folyt le…”

Feltalálok és felfedezők sorozat, 1948.05.15.

 KARINTHY FRIGYES TUDÓSÍTÁSA

A ZEPPELIN FEDÉLZETÉRŐL

Egy Zeppelin-utas érzelmes naplója, Friedrichshafen-Budapest

március 28-29.

A sötétből először az új, most készülő Zeppelin hangárjának óriás körvonalai buknak elő. Mögötte lapul a mi hangárunk. Az autóbusz megáll, egymás után kászálódunk le. Lent az oldalajtón, egyenként vonulunk a hangár belsejébe. S ahogy belépünk - mindenki elnémul.

Csodálatos.

Kékeslila, földöntúli fény sejtelmes ködében mintha végtelenbe veszne a hatalmas magtár boltozata. S odafönt... és idelent... mindenütt... egy valószínűtlen, kéken és lilán és ezüstfényben csillogó valami betölti az egészet... Látod idomtalan körvonalait, és nem hiszed el... Oly szörnyű, szédítő nagy s amellett oly lenge, szinte áttetsző... Egyszerre végtelenül kicsinek s amellett mégis nehéznek és földhöztapadtnak érzed magad... Mintha mesebeli lilában derengő akvárium fenekén pihegnél, nyúlós, keservesen vonszolódó tengeri csiga, s egyszerre elsuhanna feletted a legenda Leviathanja... Verne Narvalja vagy nem tudom, mi, suhanva, lengén és könnyedén...

Alázatosan somfordálunk előre, mint szerény statiszták gigászi díszletek közt, az Ezüst Bálna oldala mentén, farkától a fejéig. Mindössze negyedkilométert kell gyalogolnunk, s már ott is vagyunk a Bálna orra alatt, ahol ennek az embertelen őslénynek és utópista ködfelhőnek egyetlen reális, ismerős, emberi részlete húzódik meg szerényen: egy kivilágított, barátságos hajóféle valami. Olyan megnyugtatóan hat, mintha lázálom felhői közt zuhanva, egyszerre csak vidám cigányzene ütné meg a füledet, s egy kocsma ajtaja előtt találnád magad.

Elszedik a jegyünket, igazolás, bélyegzés. Aztán egyenként engednek fel a lépcsőn. Nyílik a kocsmaajtó. Folyosó. Jobbra miniatűr konyha, olyan söntésféle, a konyhában kuktasapkás szakács, sercegő húsok. Balra a szalon. Mint egy kedves, szerény, vidéki német kávéház, biedermeier függönyök, virág az ablakpárkányon. Az ablakon máriaüveg. Idetessékelnek bennünket, a szalonba hátul folyosó torkollik, kétoldalt fülkék, ezekbe kell lerakni csomagjainkat, a fülkéket kiosztják.

Az Est, 1931. március 31.

Dippold Pál

A 20. századi magyar színjátszás egyik nagy népszerűségnek örvendő kitűnő szereplője, Kiss Manyi színművésznő negyvenöt évvel ezelőtt 1971. március 29-én halt meg. Hatvan évvel korábban 1911. március 12-én született Magyarlónán. Már igen fiatalon, mindössze tizenöt évesen színpadra került Kolozsvárott, majd Miskolcon, 1929 és 1932 között pedig Szegeden dolgozott színészként. A vidéki színházakban szívesen foglalkoztatták, hiszen kiváló tánc- és énektudása a szerepek közül szinte mindegyiknek az alakítására alkalmassá tette. Érdekes mozzanata Kiss Manyi fiatalságának, hogy egy olasz artistához, Alfredo Ufferinihez - Frédihez - ment férjhez, akivel rendszeresen fellépett itthon és külföldi cirkuszokban. Nagy szerelem volt. Ám Kiss Manyi néhány év után rádöbbent, hogy nem tud színpad nélkül élni, és otthagyta férjét.

Kiss Manyi

1934-ben került Budapestre, rá egy évre a Király Színházban tette le szakmai névjegyét. Három évet kellett várnia arra, hogy a Fővárosi Operettszínház szerződtesse. Alig néhány év alatt a budapesti közönség kedvenc színésznőjévé vált. 1943-ban a Vígszínházhoz szegődött. A második világháború után több színházban is játszott, de csak alkalmi szerződéseket kapott, ennek oka pedig az volt, hogy az új hatalom gyanúsnak és megbízhatatlannak látta, hiszen a második világháború idején Kiss Manyi a frontszínpadokon énekelt a magyar katonáknak. 1954-ben a Madách Színházba került, és a híresen baloldali kurzusszerző, Bertolt Brecht Kurázsi mama című darabjában megkapta a főszerepet. Az egykori, operettszínpadokon tündöklő kedvencből egy csapásra drámai színésznővé változott, ami egyébként nem volt csodálni való pályája egészét tekintve, Kiss Manyi egyik legfontosabb színészi fegyvere rendkívüli átváltozó képessége volt. Még az 1956-os forradalom előtti időkben, 1954-ben megkapta a Jászai Mari-díjat, majd 1957-ben a Kossuth-díjat. Néhány évvel később övé lett az Érdemes és a Kiváló Művész cím is.

Kiss Manyi színpadi szerepeinek hosszú sorából szemelgetve világosan nyomon követhető sokoldalú tehetségének más és más műfajokban megcsillantott nagysága: Kacsóh Pongrác János vitéze, Huszka Jenő Lili bárónője, Kálmán Imre Csárdás királynője és Eisemann Mihály Fekete Pétere az operettek látszólag könnyű, valójában rengeteg munkát követelő szerepeit adták neki, és tették népszerűvé egyre szélesebb körökben. Aztán Csehov Három nővérében vagy Moliére darabjaiban megmutatta azt is, hogy a drámai alakításokat is mesteri módon tudja kivitelezni. Az pedig, hogy Sarkadi Imre és Németh László színműveiben is óriási sikereket aratott, arról tanúskodik, hogy Kiss Manyi nem volt érdemtelen a közönség és a szakma elismerésére és szeretetére.

Kiss Manyi egyébként nem elsősorban színpadi szerepei révén vált ismertté. Szerencsés időszakban, az 1930-as években kezdte filmszínésznői pályafutását. A magyar filmgyártás első fénykorában igazi sztárrá vált. Sokszínű tehetsége a közönségszórakoztató filmek sokaságában éppen úgy kibontakozhatott, mint például a klasszikus magyar irodalom remekműveinek filmes feldolgozásaiban. Ez utóbbi jeles példája az 1938-ban készített Mikszáth-feldolgozás, a Noszty fiú esete Tóth Marival, vagy az 1945-ös Tanítónő és az 1949-es Lúdas Matyi. Kiss Manyi részese volt az olyan világhírű műveknek, mint a Körhinta vagy a Hannibál tanár úr, és még ma is sokak emlékezete őrzi a Mici néni két élete vagy a Hogy szaladnak a fák című filmekben nekünk adott alakításait. A televíziós időszak beköszöntével aztán ott volt immár két klasszikussá nemesedett sorozatban, a Tüskevárban és A fekete városban.

Napfény a jégen - részlet (1961), Kiss Manyi, Mezey Mária, Psota Irén

Kiss Manyi sok kar- és kortársától különbözően nem nagyon engedte közel magához a mindenre kíváncsi sajtót, vigyázott magánélete függetlenségére. Egy tavaly megjelent cikkben unokaöccse visszaemlékezése alapján idézik fel életének főbb állomásait. Édesapja kántortanító volt, édesanyja tanítónő. A korban szokatlan módon Kiss Manyi szülei elváltak, a négyéves kislányt nénikéje nevelte fel. A kolozsvári zenekonzervatóriumban tanult, az erdélyi város színpadáról indult el pályája.

Kiss Manyi érzékeny, szerelmes természetű hölgy volt, miután artista férjét elhagyva Budapestre került, egymásba szerettek gróf Károlyi Istvánnal. Az arisztokrata család azonban nem engedte, hogy Károlyi gróf feleségül vegye Kiss Manyit. A színésznő jó néhány évig szomorkodott emiatt, ám egy újabb szerelem 1942-ben a doni tábori színházban elfújta bánatát. Bakonyi János katonatisztet,  Mukit hozta mellé az élet, akivel egészen sajátságos módon élt együtt, Muki inas-kertész-sofőr volt mellette. Nyúl úr volt az álneve, és mint az unokaöcs leírta, könnyű kézzel szórta szét Kiss Manyi nehezen megkeresett pénzét. Ez az utolsó csalódás már sok volt a nagy színésznőnek, bánatában inni kezdett, és bármennyire is igyekeztek segíteni rajta barátai, nem sikerül nekik. Hatvanéves korában halt meg.

Sziget a szárazföldön, 1969 , Kiss Manyi

Az egész színházi világ gyászolta, hiszen mindenki tudta, hogy Kiss Manyi született színésznő volt, ösztönből játszott, és hiába szorongott sokszor, a színpadon soha nem tévedett. A már többször emlegetett unokaöcs, Kiss Albert visszaemlékezésénél pontosabban senki nem tudja a választ arra a kérdésre, hogy ki is volt tehát Kiss Manyi: „Thália legrakoncátlanabb tüneményének nevezték: Tündés és boszorkány volt egy személyben. Tüneményes tehetség, egyszeri és megismételhetetlen. Színész zseni…”

Dippold Pál

 A múlt század egyik legismertebb magyar sportolója, Papp László kilencven évvel ezelőtt, 1926. március 25-én született Budapesten. A későbbi bokszolólegenda mellett a másik világhírű magyar sporthős, a szintén budapesti - kispesti - Puskás Ferenc volt.

Papp László apja sofőr volt, édesanyja pedig egy fűszerüzletet tartott fenn. Amikor édesapja 1937-ben meghalt, sokat kellett segítenie anyjának. Bár korábban hegedülni tanult – ez minden bizonnyal jót tett ritmusérzéke fejlődésének –, ezt apja halála után abbahagyta. Néha-néha betévedt a bokszterembe is, de már az első alkalommal úgy megverték, hogy inkább focizni kezdett. A második világháború után azonban az élet úgy hozta, hogy Papp László ismét a ringben találta magát. Bokszolói tehetségét nevelőedzője fedezte fel, aki aztán a nagynevű trénerhez, Adler Zsigmondhoz vitte. A bokszoló és mestere rendkívül szoros kapcsolatba került egymással, barátságuk is hozzásegítette őket ahhoz, hogy együtt érjenek el az egész világon elismert sikereket. Papp László az első bokszmeccseit külföldön vívta, ezeken legtöbbször kiütéssel nyert. Hazai pályafutása igazából 1945 októberében kezdődött, amikor a válogatott csepeli bokszoló, Bicsák Gyula ellen nem tudott kiállni az ellenfele, és Papp Lászlót dobták be a meccsre klubjának, a BVSC-nek a vezetői. Az ütközetet Bicsák a második menetben feladta. Más oldalról közelítve az esethez, Papp László ezt megelőzően kiütötte őt. Ez egyben, mint utóbb kiderült, azt is jelentette, hogy Papp László elindulhatott a világhírnév felé. Győzelme után négy nappal egy nemzetközi tornán indították el, ahol szintén két menet alatt végzett csehszlovák ellenfelével, Nesladekkel.

Pappnak nincs ellenfele Magyarországon, hétről-hétre kiütéssel győz. Magyar Filmhíradó 46. 1949. január

Papp László amatőr pályafutása első két évében azért nem ment minden ilyen simán, a sok győzelem mellé hat vereséget is beszerzett. Talán éppen ezek sarkallták egyre több és több munkára, az 1948-as londoni olimpiára készülvén ötven meccséből negyvenhetet nyert meg KO-val. Az olimpiai döntőben az angol John Wrightot pontozással győzte le, az új magyar bajnok huszonkét éves volt ekkor.

A következő nagy verseny Norvégiában az Európa-bajnokság volt. Papp Laci aranyérmet szerzett. Két év elteltével, 1951-ben a milánói Európa-bajnokságon az addig középsúlyú, de itt már egy akkor létrehozott súlycsoportban, a nagyváltósúlyban harcoló Papp László öt tapasztalt ellenfelet legyőzve ismét aranyérmet hozott haza.

Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni című film plakátja. Rendezte: Gulyás Gyula, Gulyás János

Következett az 1952-es helsinki olimpia. Ekkor már egyértelműen ő volt favorit. Igaz, hogy első meccsén megsérült, ez nem akadályozta meg abban, hogy megszerezze második olimpiai aranyérmét. A Rákosi-korszak közepén ez már sok volt a mélyen katolikus Papp Lászlót egyébként is gyanakvással figyelő kommunista hatalomnak. Veszélyesnek gondolták azt az embert, akit nem lehet legyőzni. Barátját és edzőjét, Adler Zsigmondot elszakították tőle, a sportoló egyedül készült az Európa-bajnokságra, ahol a döntőben ki is kapott. Rá egy évre, 1954-ben egy újabb vereséget szenvedett, ráadásul Budapesten. Papp László edzője eltávolítása miatt úgy tiltakozott, hogy megtagadta a részvételt az 1955-ös berlini Európa-bajnokságon. Még reménytelenebbnek tűnt a helyzet a közelgő 1956-os melbourne-i olimpia előtt egy hónappal, amikor életében először – igaz, utoljára is – Papp Lászlót egy lengyel kiütötte. Ekkor már Papp László hihetetlenül népszerű volt itthon is, külföldön is. Úgy döntött, hogy minden és mindenki ellenére megküzd harmadik olimpiai aranyáért. A magyar sportvezetés meghátrált. Adler Zsigmondot visszahelyezték mellé. Azokban a napokban, amikor a magyar forradalmat letaposták a szovjet csapatok, amikor a zavaros helyzetben sok mindenki disszidált vagy disszidálhatott volna az olimpiai csapatból, Papp László maradt, és megalázott hazájáért harcolva arra összpontosított, hogy visszaszerezze korábbi formáját. Három meccs után került a döntőbe úgy, hogy az alig egy hónappal korábban őt leütő lengyel Zbigniew Pietrzykowskit is megverte. A döntőt pontozásos győzelemmel fejezte be, megvolt harmadik olimpiai aranyérme. Papp Laci meccsmérlege hihetetlen számokból állt össze. Háromszázegy győztes, tizenkettő döntetlen és hat vereséggel végződő mérkőzése volt.

A Nehéz kesztyűk című filmeben Papp Laci és Rajz János

Amatőr pályafutása után engedélyt kapott arra, hogy profiként folytassa a bokszot. Egyetlen kikötése volt a hatalomnak: csak külföldön versenyezhetett. Hamburgban, majd Bécsben lakott, az osztrák fővárosból indulhatott profi bokszkarrierje felépítése. Amikor meccselt, általában kiütéssel győzött, ám Papp Laci gyakran kiújuló kézsérülései miatt két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy komoly tétmérkőzést játsszon. Ekkor hívhatta ki a középsúlyú Európa-bajnokot, Christian Christensent, akit a hatodik menetben padlóra küldött, a hetedikben pedig kiütötte. Harminchat évesen vált profi Európa-bajnokká. Hat alkalommal védte meg címét, kihívói közül ötöt kiütött. A világbajnoki címmérkőzés azonban nem jött össze, többek között azért, mert az amerikai profi boksz taktikázgató menedzsereivel összejátszva a magyar kormány nem adott Papp Lászlónak kiutazási engedélyt. Életében már másodszor gáncsolta el az irigység. Rengeteg pénzt keresett ugyanis, Kádár János be is mondta: „Egy munkás háromszáz év alatt keresne annyi pénzt, amit Papp harminc perc alatt.” Meg még azt is mondták, hogy a profi ökölvívás összeegyeztethetetlen a szocialista elvekkel. Mindezek ellenére Papp Laci nem fordított hátat az ökölvívásnak, a magyar amatőr nemzeti bokszválogatott főedzőjeként még húsz éven át dolgozott. Aztán az már aligha számított kárpótlásnak, hogy 1989-ben WBC (Bokszvilágtanács) tiszteletbeli világbajnokká avatta.

Élete utolsó éveiben súlyos betegségekben szenvedett, ám mindezeket alázattal és nagy türelemmel viselte. Hetvenhét évesen, 2003. október 16-án halt meg Budapesten. Egy nagynevű kortárs, a nehézsúlyú világbajnok Max Schmeling azt mondta, hogy Papp László volt a legjobb és legsportszerűbb bokszoló a boksztörténelemben.

Két világhírű magyar sportoló nevét ma Budapest két legjelentősebb sportlétesítménye őrzi, a Papp László Sportaréna és a most épülő Puskás Ferenc Stadion. Meg persze a sportszeretők százmillióinak emlékezete.

Dippold Pál

100 éve, 1916. március 20-én tette közzé Albert Einstein Die Grundlagen der Allgemeinen Relativitätstheorie (Az általános relativitáselmélet alapjai) című korszakos jelentőségű alkotását

A tudósok és a laikusok körében sokan a 20. század legnagyobb tudósának tartott Albert Einstein százharminchét évvel ezelőtt 1879. március 14-én született Ulmban. A borzas, szórakozott tudós archetípusát megjelenítő elméleti fizikust a legtöbb ember zseninek tartja. Ebbéli meggyőződésének megfelelően 1999-ben a Time magazinban az évszázad emberének is választották.

Albert Einstein (Forrás: Wikipedia)

A zsidó családba született Einstein hozzátartozóival együtt nem élt vallása előírásai szerint, sőt katolikus általános iskolába járt. Már akkor csodabogárnak számított, félénksége, visszahúzódó magatartása és szótlansága afféle „hülyegyerek” státuszt jelentett számára az iskolában. Némely későbbi elméletgyártó azt állítja, hogy Einstein Asperger-szindrómás, azaz enyhén autista volt. Mindezeknek nincs túl nagy jelentősége a vitathatatlanul nagy tudós későbbi munkásságát illetően. Furcsa család lehetett az övé. Bácsikái tudományos könyvekkel látták el, tíz éves korában már Eukleidészt és Kantot olvasott. A matematikával is ekkortájt kezdett el foglalkozni. Svájcban érettségizett, majd a zürichi tanárképző főiskola fizika szakán tanult tovább. 1900-ban szerzett diplomát. Nem kapott tanári állást, így a svájci szabadalmi hivatalban kezdett el dolgozni szabadalmi vizsgálóként. Feladata azoknak a szabadalmaknak a minősítése volt, amelyek megértéséhez fizikatudás kellett. 1906-ban másodosztályú technikai vizsgálóvá léptették elő, majd a zürichi egyetemre hívták meg docensnek. Rá két évre a prágai Károly Egyetem rendes professzora volt egy évig. Közben azért Albert Einstein lerakta a tudomány asztalára azt a négy tanulmányt, amire később egész életműve ráépülhetett. 1905-ben írta meg doktori értekezését, egy évvel az után, hogy státuszát véglegesítették a szabadalmi hivatalban.

Az 1905-ben közzétett négy Einstein-írás alapozta meg a modern fizikát. Utóbb a fizikusok többsége egyetért abban, hogy a négy dolgozat közül három külön-külön is megérdemelte volna a Nobel-díjat. Ami az írások közös vonása, hogy egy elméleti fizikai ötletből logikai következtetésekre jut, melyek után kísérleti eredményekkel igazolja tételeit. Első jelentős írása a Brown-mozgásról szól: „Az álló folyadékbeli kis részecskék mozgásáról, melyet a hő molekulamozgásának elmélete megkövetel.” Nem kisebb eredményre jutott, mint bizonyítékot adott az atomok létezésére. Az atomi viselkedés Einstein-féle statisztikai tárgyalásmódja vezette el a tudósokat ahhoz, hogy miképpen lehet megfigyelni az atomokat mikroszkópon keresztül. A második dolgozat – amire aztán 1921-ben megkapta a Nobel-díjat – a fényelektromos jelenséget járja körül. A fénykvantumok létezését bebizonyító tanulmány sokáig vitatott volt, bár komoly jelek utaltak arra, hogy van egyfajta hullámrészecske kettősség: a fizikai rendszerek hullámszerű és részecskeszerű tulajdonságokat is képesek mutatni. Ez szolgált kiindulópontul a kvantummechanika megalkotóinak. A talán leginkább ismert, ám legkevésbé értett Einstein-tétel a speciális relativitáselméleté. A mozgó testek elektrodinamikájáról címet viselő tanulmány adja az alapját a speciális relativitáselméletnek: az idő, a távolság, tömeg és energia olyan elméletét, amely összhangban van az elektromágnesességgel, de még nincs benne a gravitáció. Ennek nyomán dolgozták ki a Michelson-Morley kísérlettel, hogy a fénysebesség állandó, nem függ a megfigyelő mozgásától. Einstein Galilei elmélete nyomán leírta, hogy a természet törvényeinek minden egymáshoz képest egyenletesen mozgó megfigyelő számára azonosnak kell lenniük, továbbá hogy a vákuumbeli fénysebesség minden, egymáshoz képest inerciarendszerben (vonatkoztatási rendszer) lévő megfigyelő számára azonos. Az elmélet egyik sokat vitatott következménye, hogy az idő és tér abszolút voltát tagadja. Az általános relativitáselmélet abban különbözik a speciálistól, hogy minden megfigyelőt egyenértékűnek tekint, nem csak az egyenletesen mozgókat.

A negyedik nagy hatású írás középpontjában a tömeg-energia egyenértékűség áll. Ennek lényege, hogy a test energiája (E) megegyezik a tömegének (m) és a fénysebesség (c) négyzetének szorzatával: E=mc². A tömeg-energia egyenértékűséggel magyarázható meg a nukleáris fegyverek hatalmas energiája. A megmért atommag tömegét elosztják a tömegszámával, kiszámíthatjuk, mely atommag átalakulások járnak energia-felszabadulással és az mekkora.

Általános relativitáselmélet (Forrás: MaNDA Adatbázis, Miskolci Egyetem/ Selmeci Műemlékkönyvtár)

Az általános relativitáselméletét Albert Einstein 1916. március 20-án tette közzé a Porosz Tudományos Akadémián elkezdett tudományos előadássorozatának utolsó állomásán. Az általános relativitáselméletben a gravitáció nem erő, hanem a tér-idő görbületének következménye. Ez a tétel szolgált a kozmológia alapjául egyrészt, másrészt elvezetett a világegyetem sok tulajdonságának megértéséhez, melyek nagy részét jóval Einstein halála után fedezték fel. A relativitáselmélet matematikai és elméleti következtetések nyomán alakult ki. Einstein egyenletei jóslatokat tettek lehetővé, aztán, amikor ezeket méréssel ellenőrizték, azok pontosnak bizonyultak. Hosszú ideig vitatták Einsteinnek ezt az elméletét, ezért is döntöttek úgy 1921-ben, hogy az egyértelmű fényelektromos jelenségekkel kapcsolatos munkájáért kapjon Nobel-díjat.

Meglepő kitérő a nagy fizikus életében, hogy 1926-ban Szilárd Leóval együtt fejlesztették ki az 1936-ban szabadalmaztatott hűtőgépüket. Leírása szerint: „A találmány olyan hűtőgépre vonatkozik, amelynél folyékony fémet az elektromos áramtól átjárt cseppfolyós fémre ható mágneses mező mozgat” – ma is ilyen szerkezetekkel hűtik az atomerőművek reaktorait.

1932-ben Einstein az Amerikai Egyesült Államokba költözött, itt is élt 1955-ben bekövetkezett haláláig. A Németországból elmenekült tudós sokat segített az üldözött zsidóknak, pénz gyűjtött cionista szervezeteknek, és mindent megtett azért, hogy a hozzá hasonló származásúak megmeneküljenek a nácizmustól.

Érdekes közjáték Albert Einstein életében, hogy amikor 1952-ben meghalt Weizmann, Izrael elnöke, az izraeli kormány Einsteint arra kérte, hogy legyen ő a második elnökük. A nagy fizikus ezt elutasította: „Mélyen meghatott az izraeli állam felkérése, azonban szomorú vagyok és szégyellem magam, de nem tudom ezt elfogadni.”

Albert Einstein rejtélyes életére talán valamiféle magyarázatmorzsát adhat 1946-ban írt önéletrajzának részlete: „A hajszából az első kivezető utat a vallás mutatta, melyet a hagyományos nevelő-oktató gépezet minden gyermekbe beleplántált. Így lettem én is – noha vallástalan (zsidó) szülők gyermeke voltam – mélyen vallásos, ez azonban tizenkét éves koromban hirtelen véget ért. A népszerű tudományos művek olvasása során hamarosan meggyőződtem arról, hogy a bibliai történetek jó része nem lehet igaz. Ennek következményeként szinte fanatikus szabadgondolkodóvá váltam, amihez az az érzés társult, hogy az állam szántszándékkal hazudik az ifjúságnak. Ennek az élménynek az lett a következménye, hogy bizalmatlan lettem minden tekintéllyel szemben, szkeptikussá lettem a mindenkori társadalmi környezetben élő meggyőződésekkel szemben.”

Albert Einstein szalon-anarchista mondatai szerzőjük szándéka ellenére arról tanúskodnak, hogy az élet, vagy a Teremtő mégis csak jól végzi a dolgát: mindent és mindenkit a helyére tesz. Így nem lett Einsteinből politikus vagy társadalomtudós, oda ment, ahol nagy szükség volt rá: a modern fizika megalapítójává válhatott.

Dippold Pál

Különös építmény vonzza magára az arra járók tekintetét Ürömön. Itt nyugszik a 215 évvel ezelőtt, 1801. március 16-án elhunyt Alekszandra Pavlovna Romanova nagyhercegnő.

A Szent Alexandra sírkápolna egy XIX. századi ábrázoláson, illetve napjainkban

Egyszerre bonyolult és egyszerű a történet, amely arról szól, hogy Nagy Katalin orosz cárnő unokája miként került Magyarországra. Egyszerű, mert feleségül ment József Antal János főherceghez, Magyarország nádorához. A férj I. Ferenc osztrák császár, magyar és cseh király (1768-1835) öccse volt. A nagyhatalmi politikai érdekek diktálta házasságnak különös előzményei voltak. Alekszandra Pavlovna Romanova édesapja volt I. Pál orosz cár, édesanyja Maria Fjodorovna, aki Zsófia Dorottya Auguszta Lujza württembergi hercegnőként született. A cári párnak tíz gyereke volt, köztük Alexandra volt a harmadik. 1796-ban, azaz a hercegnő tizenhárom éves korában megkérte a kezét IV. Gusztáv, svéd király. A házasság terve azonban kútba esett, mert Gusztáv Adolf hallani sem akart arról, hogy leendő felesége svéd királynéként az ortodox vallás szerint éljen. Így aztán három év elteltével, 1799-ben Alexandra nagyhercegnő a huszonhárom éves József Antal Jánosnak, Magyarország nádorának lett a hitvese. Ezzel együtt járt az osztrák főhercegnéi és a magyar nádornéi rang is.

A frigy politikai mögöttese a következő volt: Ferenc császár és Pál cár ezzel is meg akarta erősíteni Ausztria és Oroszország szövetségét. Kalandos volt a lánykérés is, József nádor titokban utazott lánykérőbe, ennek alkalmából azt is kérte a cártól, hogy az orosz hadsereg Szuvorov tábornagy vezetésével segítse Ausztriát Észak-Itáliában és Svájcban a Bonaparte Napóleon elleni harcokban. A lánykérés sikerült, azonban Napóleon jócskán elverte az osztrákokat, ezért az orosz-osztrák viszony megromlott, és az esküvőt is többször elhalasztották. Majdnem ugyanazért ment füstbe ez a nagyszabású terv is, mint Gusztáv király esetében: a vőlegény és családja ragaszkodott a római katolikus, leendő apósa, a cár pedig az ortodox szertartáshoz. Az esküvőt Szentpéterváron aztán mindkét szertartás szerint megtartották, sőt, ennek alkalmából a cár Szent András-renddel tüntette ki újdonsült vejét.

Hogy nem kizárólag és nem elsősorban a politikai érdek tette elszánttá József nádort a házasságát illetően, azt Alexandra Pavlovna Romanova megismerése után bátyjának, Ferenc császárnak írt levele tanúsítja: „Nem hálálhatom meg kellőleg Felséged kegyességét, hogy őt jelölte ki számomra élettársul, és meg vagyok győződve, hogy e házassággal családi boldogságom egész életemre biztosítva van… Alexandra nagyhercegnő magas, jó termetű, igen szép leány, amellett még okos és tehetséges is.”

A hosszú házassági szerződés néhány fontos pontja elgondolkodtatja a ma emberét arról, hogy micsoda hatalmi érdekek mozoghattak ott, ahol a következőket leírhatták: „Őfelsége a minden oroszok cárja nagyon kedves leányának, Alexandra Pavlovnának e házasság alkalmából egymillió rubelnyi hozományt utalványoz, mint azt az orosz birodalom alaptörvényei a cár minden leánya számára megállapítják.” Ferenc király is kötelezte magát, hogy viszonzásként ötszázezer forintot ad a fiatal párnak, melynek öt százalékát a nádor felesége kapja. A megállapodás azt is tartalmazta, hogy Alexandra Pavlovna esetleges halála után a hozomány felét férje egész életére megkapta. Nem kis összegről volt tehát szó. Feljegyzések őrzik, hogy a cárleány túl a pénzen, mi mindent hozott magával: huszonkilenc nagy és hatszáz kis briliáns ékszer, hét rubinköves ékszer, kétezer-kétszáznegyvenkilenc kis- és négyszázkilencvenhárom nagygyöngyös ékszer, ezek mellett egyéb drágakövek, kilencvenkettő ezüsttálca, tizenkilenc aranytál, rengeteg ezüsttál és evőeszköz. Porcelán, kristály és üvegedények is szerepelnek a leltárban. A fiatalasszony ruhatárát is megismerhetjük, harminchat különböző ruhát, két orosz és két magyar nemzeti öltözetet, rengeteg fehérneműt, és tizenkét tucat, azaz száznegyvennégy inget hozott magával.

Vlagyimir Borovikovszkij: Alexandra Pavlovna orosz nagyhercegnő (Forrás: Wikipedia)

A Magyarországra hazatérő fiatal párt nagy szeretettel fogadták. Ennek egyik oka volt Alexandra Pavlovna Romanova őszinte érdeklődése a magyar kultúra értékei iránt, majd azok következetes képviselete, de a gyors rokonszenv kialakulásában az is nyilván szerepet játszott, hogy az érdek vezérelte háttéralkuk ellenére, vagy talán éppen azért, a fiatal házaspár óriási szerelembe esett, és ennek a boldogságnak a ragyogása minden velük érintkező embert megérintett. Alexandra Pavlovna Romanova kedves, szelíd természetű fiatalasszony volt, karitatív tettei, a szegények és az elesettek minden manír nélküli segítése gyorsan népszerűvé tette. Szívesen beszélgetett oroszul-tótul az egyszerű emberekkel is. Hogy mennyire szerették, arra egy legendaként ma is élő elmélet is igazolásul szolgál: úgy tartják, hogy a magyar nemzeti lobogóba a zöld szín felvétele – azaz a piros-fehér-zöld trikolor színösszeállítása – neki köszönhető.

A házasság azonban gyorsan és kettős tragédiával ért véget. 1801. március 8-án Alexandra nádornénak leánygyermeke született, Alexandrina főhercegnő, aki születésének órájában meghalt. Édesanyja gyermekágyi lázba esett, és március 16-án követte kislányát a halálba. Tizenhét éves volt.

Barabás Miklós: József nádor

A bánatba szinte belerokkant férj ürömi birtokán 1803-ra építtette fel felesége sírkápolnáját. Ez a hely a pest-budai ortodox közösség zarándokhelyévé vált. József nádor csak hosszú idő múlva, 1815-ben nősült meg másodszor, különös eleme történetének, hogy Hermina hercegnő, a második feleség is csak két évet tölthetett vele, 1817-ben meghalt. József nádor még három évtizedig, 1847-ig élt, ürömi birtokát utódai örökölték.

Az uradalom és a rajta elhelyezkedett épületek átvészelték ugyan mind a két világháborút, ám Alexandra nádorné kápolnáját kifosztották. Az értékes tárgyakat elvitték, a koporsókat felfeszítették ugyan, de a tetemhez egészen 1981-ig senki nem nyúlt hozzá. Ekkor újra kirabolták a kápolnát, Alexandra Pavlovna Romanova tetemét is kifosztották, elvitték ruháit, ékszereit és letört karjait. Az ürömi kriptakápolnát 2004-re hozták rendbe. Egy szentpétervári orosz üzletember anyagi támogatásával, Nyikoláj atya szervező munkájával és az ürömi polgárok segítő hozzájárulásával került olyan állapotba az épület, hogy a Habsburg család beleegyezett Alexandra Pavlovna Romanova ürömi újratemetésébe. A nagyszabású ünnepségen ott voltak a Romanov és a Habsburg család tagjai, a katolikus és az ortodox egyház vezetői és magas rangú diplomaták is.

A szép cárlány halála az egész magyar társadalmat megrázta. Csokonai Vitéz Mihály versben is megemlékezett róla: „A neki szépült Budára, / Nádorispányunk számára / Egy áloét hoztak volt:/ De alig lett virágzása, / Mint az áloék szokása,/ Ő is azonnal meghót.” ( A palatinusné halálára)

Dippold Pál

A 20. századi magyar színművészet egyik legkarakteresebb képviselője, Bánhidi László 110 évvel ezelőtt, 1906. március 11-én született Szatmárnémetiben.

Szatmár vármegye, melynek nevét az ősmagyar Zothmar személynévből eredeztetik, korábban is, ma is igen tekintélyes hely. A ma százezres lélekszámú Szatmárnémeti számtalan kiváló szülöttel büszkélkedhet: itt látta meg a napvilágot Dsida Jenő költő, Láng Zsolt író, Lükő Béla sebészorvos, Stahl Jencsik Katalin tőrvívó világbajnok, Szász Lajos miniszter (1888), ide járt iskolába Kaffka Margit, Kölcsey Ferenc, Krúdy Gyula és Szilágyi Domokos, színházában játszott Jászai Mari és Fedák Sári, és megfordult itt Eliezer Fisch, a biszkádi csodarabbi.

Nem akármilyen hely tehát Bánhidi László szülővárosa. A fiatalember elég sokat tétovázott a pályaválasztással, először teológiai tanulmányokba kezdett, ám hamar elveszítette a hittudományok iránti érdeklődését, és átjelentkezett a Színművészeti Akadémiára, ez már Budapesten történt, itt 1928-ban kapott diplomát. Két évig az Országos Kamaraszínházban játszott, majd a következő két évet Kassán töltötte, ami után Ungvár és Munkács jött. Bánhidi László 1934-ben került vissza Budapestre. 1937-től 1939-ig a Magyar Színház társulatához szegődött, majd 1941 és 1942 között a miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. 1942-től 1944-ig a Vidám Színpadon játszott, 1944-ben vált a Nemzeti Színház tagjává. 1951 és 1957 között a Magyar Néphadsereg Színházában alakította szerepeit. 1963-tól 1966-os nyugdíjazásáig a Thália Színházban szerepelt. Azonban ezután is rendszeresen vállalt fellépéseket a Pesti Színházban, közben fáradhatatlanul dolgozott a filmgyárban, a televízióban és a rádióban is.

Tíz perc alibi, Bánhidi László – Sármássy Miklós 1935. Fotó: Solty Kató (Forrás: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)

Egy tavaly megjelent, nem kifejezetten ízléses írás a következő címet viseli: Hogy lett Matula bácsi a magyar antiszemita színjátszás „úttörője”? A szenzációhajhász cím arra próbál választ találni, hogy úszhatta meg Bánhidi László a komolyabb felelősségre vonást antiszemita színjátszó mivolta miatt. Egy tanulmánykötetet ismertetnek, amelyben, a recenzió szerint legalábbis, arról van szó, hogy a kommunista állambiztonság és a népi írók kitűnően együtt tudtak működni. Van ebben minden, Illyés Gyula mocskolása, Németh László és Darvas József maszatolása, de még Moldova György hazugozása is, csak éppen az nem derül ki, hogy miként kerül egy ilyen tisztán politikai indíttatású, manipulatív dolgozatsorba Bánhidi László. A következőképpen. Szóba kerül egy harmadrangú népi író, bizonyos Kádár Lajos, aki a magyar antiszemita színjátékot megalkotta. Az Ártatlanok című darabban 1941-ben szerepelt Bánhidi László. Ezért aztán 1945 után a népbíróság elé állították, ám ott felmentették. Kádár Lajos sem kapott büntetést, amit a népieket mocskoló recenziószerző Darvas József közbenjárásával magyaráz. A magyar szellemi-művészeti életben mára már sajnos megszokottá váltak a hasonló publikációk. Érthetetlen, hogy egy ilyen hatalmas és minden részletében minőségi életművet, annak megteremtőjét, Bánhidi Lászlót miért kell, és miért lehet ilyen módon megalázni. Pontosabban kísérletet tenni erre.

Bujtor István és Bánhidi László a Csak semmi pánik című filmben

Bánhidi László ugyanis fölötte állt az efféle utólagos és kicsinyes bosszúkísérleteknek. Ő egész életében azt tette, amihez értett, színdarabokban, filmekben játszott. Mások bőrébe belebújva, hitelesen és – miután a technika jóvoltából ma is élvezhetjük előadásait – sokáig fennmaradóan mutatta meg az emberi élet sokszínűségét. Karakterszereplőként alakított igazán nagyokat, az a tanulhatatlan humor, amelyet feltehetően otthonról hozott, az a mindenféle mesterkéltség nélküli, csak rá jellemző beszédmód még a sematikus figurákból is hiteles alakokat segített formálni.

1938-ban játszott először filmben, ennek címe: Pillanatnyi pénzzavar. Ám filmes pályafutása igazából a második világháború után teljesedett ki. Ott volt a Lúdas Matyiban, a Dalolva szép az életben, Sára Sándor Feldobott kőjében, A pogány Madonnában és a Csak semmi pánik című filmekben. Fekete István klasszikussá vált Tüskevár című regényéből készült 1967-ben egy tévésorozat, melynek Bánhidi László az általa megformált Matula bácsija révén máig tartó népszerűségét köszönheti. Az a hiteles, mindenféle manírtól mentes előadásmód, amellyel valamiféle időtlen bölcsességet, némi túlzással úgy is mondhatnánk, az örök, öreg időt hozza közel minden nézőjéhez, igen magas művészi színvonalon megfogalmazott üzenet a tegnapból a mába és a holnapba. Az ember, legyen akár öreg vagy akár fiatal, mint a Tüskevárban Tutajos és Bütyök, egyformán a természet, a teremtett világ része. Így tehát csak akkor boldogulhat abban, ha természetes módon él. Ezt még az ilyen nyikhaj utómocskolódók sem tudják elvitatni, mint akik Bánhidi Lászlót tavaly méltatlan és kicsinyes módon megtámadták. Ez már csak azért is ízléstelen, mert a nagy színész már 1984-ben, azaz harminckét éve meghalt.

Bánhidi Lászlónak hatvan színházi bemutatóját tartják számon, ezeket nyilván nem soroljuk fel, de aki a Bánk bán Tiborc szerepét meg tudta formálni, nem lehetett akárki. Miként a Fejes Endre Rozsdatemetőjében vagy Stendhal Vörös és feketéjében fellépő sem. A játékfilmeket szinte lehetetlen összeszámolni, ha nekiállnánk a listának, kifutna betűink alól a lap. A már említetteken kívül csak néhány címet írunk ide: Rákóczi hadnagya, Budapesti tavasz, A kőszívű ember fiai, A tizedes meg a többiek, A beszélő köntös, Szindbád, Rózsa Sándor, és a Keménykalap és Krumpliorr vagy az Indul a bakterház.

Az embert a tettei mérik meg, és nem az utókor által agyonmagyarázott körülményei. Bánhidi László tiszta ember és nagy művész volt.

Dippold Pál

Mert azok a fránya arisztokraták csak élősködtek, így tanították generációk során át, miközben ott volt például az éppen száz éve halott széki gróf Teleki Sámuel, aki saját költségén jó néhány fehér foltot felszámolt Afrika térképén.

Teleki Szebenben (Asbót Kamilla volt Theodor (Tivadar) Glatz műterem, 1871 körül)

A kitűnő természettudományos képzésben (debreceni kollégium, göttingai és berlini egyetemek) is részesülő ifjú gróf egészen fiatalon felsőházi tagként bekapcsolódott a politikai életbe. Így ismerkedett meg a magyar arisztokrata körökben népszerű, nálánál tizenhárom évvel fiatalabb Rudolf trónörökössel, és a Görgényi havasokban rendezett vadászatokon (ez volt Rudolf legkedvesebb vadászterülete, 1881-től övé volt a még I. Rákóczi György által emelt görgényszentimrei vadászkastély, amiből medvevadászatra indult a társaság) össze is barátkozott vele. Így talán éppen Rudolf volt az, aki arra kapacitálta, hogy a tervezett afrikai vadászatát alakítsa felfedező expedícióvá, melynek legyen célja a legendás sivatagi tenger, vagy tó. Ő javasolta neki társul a pozsonyi születésű tengerészhadnagyot, Ludvig von Höhnelt, aki nem mellesleg kitűnő térképész és hegymászó is volt.

Teleki-vulkán

1886 novemberének végén a ma Tanzániához tartozó Zanzibár szigetén voltak, angol és francia térképekkel felszerelve. Itt állították össze a 300 fős expedíciót, az emberek többsége a régi Tarzan-filmekben is gyakran szereplő teherhordó volt, aki a fején egyensúlyozva vitte a nagy, vászonba kötött csomagot. Három hónap szervezőmunka után indultak el Kenyába 1887 február 4-én, júniusban értek a Kilimandzsáró tövéhez, és először ők jutottak fel a hóhatárig (5310 méter), de a csúcstámadás (5895 méter) sem ekkor, sem pedig 1895-ban nem jött össze Telekinek. Kikujuföldön viszont többször is rájuk támadtak a vad és harcias törzsek, de az ismétlőpuskák ellen kevés volt az íj és a nyíl.
Októberben érnek el a Kenya-hegyhez, aminek szintén a hóhatáráig (4680 méter) jutnak. 1888. március 6-án bukkannak rá a legendák tengerére, a helyiek által Nagira Mwaitennek nevezett tóra, amit Teleki barátjáról, Rudolfról nevezett ott helyben el. (1975-ben a magukra találó afrikaiak a partján élő törzsről Turkanára keresztelik át a tavat.) A tótól öt kilométerre bukkan rá Teleki egy kisebb, de működő vulkánra, amit Höhnel pedig róla nevez el. (A környéken a vulkán mellett még egy völgy, egy tengerszem és egy turistaház is őrzi a gróf emlékét.) A csapat a Rudolf-tó keleti partján halad tovább, augusztusban pillantják meg a következő, már sós vizű lefolyástalan tavat, amit Rudolf soha nem szeretett feleségéről, a belga Stefániáról neveznek el (jelenleg Csev-Bahirnak hívják). Végül a fáradt és igen csak megfogyatkozott csapat 1888. október 24-én érkezik meg a végállomásra, Mombasába. Teleki a következő évben még tesz egy rövid utat Etiópiába, 1893-ban Indiába, Szumátrára és Jávára, és a sikertelen Kilimandzsáró mászás után már a betegségek miatt nem indul többé útnak.

Teleki Sámuel kedvenc kutyájával (Forrás: europeana.org)

Kétéves nagy expedíciója során a térképészeti fehér foltok eltüntetése mellett 16 törzsről készítenek hiteles leírásokat 338 használati és dísztárggyal, fegyverrel és öltözettel megalapozták a Néprajzi Múzeum afrikai gyűjteményét. Azonosítottak három új kaméleon- és 76 növényfajt, nem véletlen hát, hogy egy csomó tudományos társaság mellett Telekit az MTA is tiszteletbeli tagjának választotta. Szülőháza, a sáromberkei Teleki-kastély felújítása/átépítése után a megérdemelt pihenés alatt tör ki a Nagy Háború, Teleki gróf tartalékos huszárezredesként nyomban jelentkezik a frontra, de udvariasan emlékeztetik korára. A család 1803-ban emelt sírboltjába helyezték száz éve örök nyugalomra, nyugalmát sírrablók zavarták, kastélyát tolvajok hordták szét a II. világháború után.

Pálffy Lajos

Az elmúlt évtizedek egyik legjobban ismert és legtöbbször idézett magyar költője, Romhányi József 95 évvel ezelőtt, 1921. március 8-án született Budapesten.

Furcsa ellentmondáshoz vezet ez a mondat, hiszen a rengeteg Romhányi-mondat ott él a köztudatban, a szerző neve azonban alig-alig. Viszont, ha azt mondjuk, hogy Doktor Bubó, Mézga család vagy Frédi és Béni, csak úgy kígyóznak elő emlékezetünkből a jobbnál jobb Romhányi-mondatok.

Romhányi József

A költő élete, akárcsak az összes kortársáé, nem volt viszontagságoktól mentes. Sok mindent át és túl kellett élnie, világháborút, diktatúrákat, forradalmat. Későbbi munkássága sikeres gyakorlásában nyilván erősen segítették zenei tanulmányai, énekelt és brácsán játszott. A legsötétebb Rákosi-korban a magyar rádióban volt dramaturg, az 1956-os forradalom után az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője, ezután a Magyar Televízió szórakoztató osztályán dolgozott hasonló beosztásban, majd 1962-től 1983-ban bekövetkezett haláláig a Magyar Rádió zenei főosztályán volt dramaturg.

Romhányi Ágnes, a neves költő lánya nemrégiben egy nagy interjúban emlékezett édesapjára. Ebből megtudhatjuk, hogy Romhányi József azért tudott sikerrel igen sok klasszikus operát magyarra fordítani, mert hatalmas műveltséggel rendelkezett. Ennek alapjait a ciszterciek gimnáziumában szerezte meg. Már akkor kitűnt társai közül egészen különleges nyelvi képességeivel, ógörögből és latinból országos versenyeket nyert. Azt is megtudjuk, hogy 1944-ben az Urálban orosz hadifogságba került. Derűje nyilván ott sem hagyta el, a fogolytáborban zenekart alapítottak - egy hasonló történetről számol be Örkény István remekmívű elbeszélésében, melynek főszereplője Beamter Bubi, a híres jazzdobos - szóval, Romhányi zenélt, ezért a konyhára kerülhetett, és így viszonylag épen megúszta a három évig tartó fogságot. 1947-ben került haza, és ekkortól kezdte el verseit a különböző lapokhoz elküldeni. Nyilván nem véletlen, hogy a magyar színház- és filmművészet egyik nagy alakja, Várkonyi Zoltán fedezte fel, és esztrádműsorok konferansziéjának állította be. Ez Romhányinál azt jelentette, hogy két műsorszám között elmondta az állatverseit. Például ezt:

A nagyralátó görény

Egy görény

felül akart kerekedni társadalmi körén.

E nagyralátó terv szerint

feleségül kérte a nemes hermelint.

De a felsőbb kasztba

tartozó prémes kikosarazta.

Talált persze vigaszt csakhamar a görény:

- Szép hölgy, de a bűze még nem elég tömény...

Később a Kaláka zenekar Romhányi József jó néhány állatversét megzenésítette, és így váltak azok széles körben ismertté.

Pályáját leginkább az operalibrettók jellemzik. Dolgozott Sugár Rezsővel, Ránki Györggyel. Neves külföldi szerzők műveit fordította magyarra, a névsor nem akármilyen: Gluck, Rossini és Carl Orff. A közönség, ha ezekre nem is nagyon emlékszik, a ma is népszerű Webber-musical, a Macskák magyar szövegkönyvének megalkotóját is Romhányi Józsefben tisztelheti. Forgatókönyvíróként kitűnő rajzfilmek szerzőjeként dolgozott, a Dargay Attila-féle Ludas Matyi, vagy a Nepp József alkotta Hófehér című filmek forgatókönyvírója.

Romhányi nevéhez fűződik az 1956-os forradalom után egy évvel készített, Keleti Márton rendezte Két vallomás című film Párizsban szép a nyár című, később slágerré vált betétdala, melynek zenéjét Ránki György írta. A szabadság és szépség utáni vágy meghatóan szép keringőjét Horváth Tivadar adta elő.

A kitűnő költőt - aki egyébként ezt a titulust soha életében nem használta, bár játékos állatversei bőven feljogosították erre, egyenrangú társa volt ő ebben a tárgykörben és műfajban Weöres Sándornak, Tamkó Sirató Károlynak, Szabó Lőrincnek, Móricz Zsigmondnak és Móra Ferencnek. A halála után kiadott Szamárfül című kötetből, de inkább jó néhány rajzfilmsorozatból ismerhetjük meg: A Mézga családból, a Kérem a következőt!-ből, a Mekk mesterből, de leginkább az amerikai Flinstone családból, amelyet magyarul Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki címmel forgalmaztak. Ehhez már csak ráadás az 1960-as évek közepétől a magyar képernyőkre került Foxi Maxi kalandjai című hihetetlenül népszerű, szintén amerikai rajzfilmsorozat - eredeti címe Huckleberry Hound - melynek az eredeti szövegeknél jóval színvonalasabb és szellemesebb magyar szövegét szintén Romhányi József írta meg. Az ötvenhét epizódból összeállt sorozatban a magyar színészek legjobbjai közül Csákányi László, Szuhai Balázs, Gombos Katalin, Bárdi György, Harkányi Endre, Kállai Ferenc és Váradi Hédi szórta hatalmas kedvvel az ekkorra már a „rímhányó” Romhányi szósziporkáit.

A Kérem a következőt! vagy közismertebben a Doktor Bubó sorozat Romhányi József mesekönyve alapján készült el. A Nepp József és Ternovszky Béla rendezte rajzfilmek egyformán népszerűek voltak a gyerekek és a felnőttek körében. A korabeli magyar társadalom lélektani és társadalmi gondjait óriási iróniával megmutató sorozat lényege, hogy Doktor Bubó, a bagoly orvos, Ursulával, a medve nővérrel gyógyítja az erdei állatokat, akik különféle lelki bajokkal küszködnek. Csak a Romhányi József-féle eredeti humor hozhatta létre például az elefánt kisebbrendűségi komplexusát, vagy a megalomániás bolhát, a részeges disznót és a többi hasonlóan jellemző, ugyanakkor óriási, természetes viccekre alkalmas figurát. Ha összeállítjuk a rajzfilm szereplőinek hangjukat odaadó színészek névsorát, ott találjuk a szinte teljes magyar élvonalat: Szabó Gyula (aki korábban Buga Jakab is volt), Bodrogi Gyula, Csala Zsuzsa, Gyenge Árpád, Gera Zoltán, Psota Irén, Tahi-Tóth László, Alfonzó, Körmendi János, Somogyvári Rudolf, Harkányi Endre, Csurka László, Velenczey István, Kern András, Lorán Lenke, Gellei Kornél, Váradi Hédi, Hacser Józsa, Tábori Nóra, Kibédi Ervin, Verebély Iván, Gyabronka József, Láng József, Rátonyi Róbert és Shubert Éva. A szinte slágerszámba menő főcímzenét és a betétdalokat a jeles székesfehérvári zenész, Deák Tamás írta. Az ő nevéhez fűződik egyébként a Mézga család és a Macskafogó muzsikája is.

Kígyónak lábsó, 
Madaraknak fogsor,
Diktál a beteg, írja a doktor
Beszél majd az utókor (kiről?) hohohoho Dr. Bubóról

Köhöhög a harcsa
Reumás a mókus
Nem segíthet rajta
Csak a pszichológus
Beszél majd az utókor (kiről?) hahahaha Dr.Bubóról

Füllentett a hüllő,
Ez a vén bolondos.
Csak úgy rektor úr ő,
Ahogyan én orvos.
Beszél majd az utókor hahaha (kiről?) Dr. Bubóról

Igen, mesélünk Doktor Bubóról, nagyon szívesen és nagy kedvvel. Megérdemli, akárcsak teremtője, Romhányi József.

Dippold Pál

A modern magyar festészet egyik legkitűnőbb képviselője, Kokas Ignác kilencven évvel ezelőtt, 1926. március 4-én született a Fejér megyei Válban. A halál is itt érte 2009-ben. Hosszú, tartalmas életében egészen különleges műalkotásokat teremtett.

Kokas Ignác édesapja asztalos volt. A fiú is apja szakmáját választotta, amelyhez, ha mesterré akart válni, jó rajzkészséggel kellett rendelkeznie, sőt, nem ártott, ha egy asztalos értett a festéshez is. Például az úgynevezett flóderozás műveletét - ami azt jelenti, hogy olajfestékkel nemes fák mintázatát rakják az olcsó fenyőszerkezetre - is célszerű ismerni.

Kokas Ignác

Kokas Ignác életét különös párhuzamok jellemzik. Ha csak arra gondolunk, hogy világhírű festőművészünk, Munkácsy Mihály is asztalosként kezdte pályáját, már elgondolkodhatunk valamiféle különös sors-egybeesésen. Aztán, ha utána nézünk Kokas Ignác életrajzának, kiderül, hogy szellemi képességeinek és művészi tehetségének felfedezése egy levente parancsnokon múlt: 1942-ben ő beszélte rá arra a Kokas családot, hogy taníttassák a fiút, mert olyan nagy hatással tudott mesélni társainak, amilyet ő még nem hallott. Így aztán a fiatalember elvégezte a pápai tanítóképzőt, ám nem akart rajztanárrá válni, grafikáival és vízfestményeivel jelentkezett a képzőművészeti főiskolára. 1947-et írtak ekkor, Kokas Ignác, a falusi gyerek úgy gondolta, nem sikerült felvételi vizsgája, életében ekkor rajzolt először szénnel. Ezen keseregve állt elárvultan a főiskola előtt, amikor egy sánta fiatalember megtudván, hogy mi is a baja, elvitte a Dési Huber Népi Kollégiumba. Rövid idő után már osztálytársakként jártak a képzőművészeti főiskolára, Kmetty Jánoshoz. Mint tudjuk, az a segítőkész másik, Nagy László néhány évvel később pályát változtatott, költő lett. A mi nagy szerencsénkre. Miként akár szerencsénknek mondható Kokas Ignác maradása is. A harmadik évfolyamtól Bernáth Aurél növendékeként tanult tovább a váli fiatalember, vizsgamunkájának a címe: Asztalos. 1952-ben készítette el, a modellje édesapja volt.

Czimbal Gyula: Kokas Ignác festőművész (Forrás: Magyar Sajtófotó Portál)

A főiskola után Kokas Ignác tíz évig tengett-lengett a világban, ami nem jelentette azt, hogy nem dolgozott volna, hiszen ekkorra már megnősült, el kellett tartania családját. Aztán hirtelen megtört a jég, és négy éven keresztül Kokas Ignác szinte megszállottan csak festett. A Kádár-rendszer szorítása lassan engedett, az 1968-as velencei biennáléra Kondor Bélát, Vilt Tibort és Kokas Ignácot, pontosabban műveiket küldték ki. Ez az esemény hozta meg aztán a festőnek a sikert. Egy évvel később már önálló kiállítása volt a Műcsarnokban. Ezután talált rá a Vál melletti Ginza-pusztára, erre a varázslatos völgyre, ahol aztán hosszú időket töltött, és szinte nincs is olyan szeglete, amelyről ne készített volna képet. Az első magyar krónikaíró, a Kun László királyunk korában élt Kézai Simon birtoka volt valamikor ez a terület. A Vál völgye, úgy tűnik, vonzza a tehetségeket, éppen Kézai krónikája nyomán írt szép történelmi verseket Kokas Ignác földije, a váli erdészlakban felnevelkedett Vajda János. Érdekes, ahogy a Kokas Ignác-féle barátságok, találkozások időről időre egymás mellé rakják az irodalmat és a képzőművészetet, pontosabban nem is érdekes, hanem ez a természetes: a világ lényegét a leghitelesebben a művészek és művészetek tudják megmutatni, hogy aztán milyen formában, az részletkérdés. Kokas Ignác elvolt a maga Ginza-pusztai csodavilágában, valamiféle szent hevület hajtotta, hogy példaképéhez, Csontváry Kosztka Tivadarhoz méltó módon tudja megmutatni a természetben a természetfelettit.

Kokas Ignác festőművész kiállításának megnyitója a Balatoni Múzeumban (Forrás: MaNDA Adatbázis, Balatoni Múzeum, CC BY-NC-ND)

Az 1970-es évek elejétől, bár nem törekedett semmiféle szakmai-közéleti népszerűségre, tanítani hívták a képzőművészeti főiskolára. Tizenhárom évig dolgozott itt, neves tanítványai közül elég, ha csak El Kazovszkij nevét emeljük ki. Úgy írják, hogy Kokas Ignácnak nagy szerepe van a magyar festészet 70-es, 80-as évek béli alakításában. Tanítványai a magyar avantgárd legjelentősebb alkotói. Mindez annak ellenére, vagy éppen azért lehetett így, mert Kokas Ignác igazából nem tartozott szorosan egyetlen képzőművészeti irányzathoz sem. Ha csak nem találunk ki neki egy külön kategóriát, amelynek az a neve, hogy realista avantgárd. Festményein hatalmas terek nyílnak, melyekben a táj, az ég, az emberek és különös belső terek darabjai szerepelnek – nem a természetes közegükben. A külső és a belső világok hallatlanul izgalmas terepére vezeti el a műélvezőt. Kokas Ignác tehetsége a művészet jelentette kötéltánc mintapéldája: művei egyszerre hordozzák a diszharmóniát és a harmóniát. Látomásoknak is minősíthetjük, amelyekből a bennünk és körülöttünk lévő természet formálódik meg. Hogy valójában nincs belső és külső természet, hogy ez az ember alkotta szétválasztás hazugság, azt Kokas Ignác képei a lehető legérthetőbben és legtermészetesebben hozzák tudomásunkra.

Dippold Pál

Száznegyven évvel ezelőtt, 1876. március 2-án született Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Piusz pápa.

Az olasz arisztokrata család, mondhatni, már a 19. század közepe óta igen szoros kapcsolatban állt a Vatikánnal. Eugenio Pacelli nagypapája, Marcantonio Pacelli XVI. Gergely pápa pénzügyminisztere, majd IX. Piusz pápa államtitkára volt, édesapja pedig Filippo Pacelli jogászként szolgálta az egyházat. A klasszikus olasz család, melyben Eugenio Pacelli felnevelkedett, édesanyja, Virginia Graziosi irányításával élte hétköznapjait. Ma nagycsaládnak mondanánk, holott a négy Pacelli gyerek és szüleik akkoriban sok mindennek voltak titulálhatók, csak nagycsaládnak nem, abban a korban a nagycsalád tíz gyereknél kezdődött. Ebben a közegben természetes volt a hétköznapokon is az őszintén megélt hit. Eugenio Pacellit kisgyerek korában az apácák és szerzetesek nevelték, mire tízéves volt, a jezsuiták római kollégiumában élt. Tizennyolc éves korában döntött úgy, hogy pap lesz. A rendkívül okos fiatalember egyszerre több felsőoktatási intézmény hallgatója volt, teológiai tanulmányain kívül megismerkedett a filozófiával, a joggal, a történelemmel és az irodalomtudománnyal. 1899 áprilisában szentelték pappá. Igen hamar megszerezte a teológiai és a jogi doktorátust. Szorgalmának és szerteágazó, alapos tudásának köszönhető, hogy 1901-ben már a Szentszéken szolgált. XV. Benedek pápát 1914-ben választották meg, ekkorra Eugenio Pacelli már igen előkelő pozícióban volt a Vatikánban. 1917-ben Münchenbe nevezték ki nunciusnak, és ebben az évben a pápa püspökké szentelte.

XII. Piusz pápa

Tudásunkat tágítandó, vizsgáljuk meg, hogy mit is jelent a nunciusi tisztség: a Szentszéknek az államhoz és a kormányhoz kiküldött állandó képviselője. A címet akkor viselheti, ha az adott országban joga van arra, hogy ő legyen a diplomáciai testület rangelsője. Erre a régi katolikus hagyományokkal rendelkező országokban van általában mód, ha olyan országba kerül, ahol nincs erre joga, a titulusa pronuncius. De pápai küldött lehet az internuncius is. A nuncius és a pronuncius nagykövetnek számít, az internuncius pedig rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter.

Nem akármilyen posztot kapott tehát Eugenio Pacelli az első világháború idején. Igen sok humanitárius akciót szervezett, segítette a szegényeket és a hadifoglyokat. A háború befejezése után fontos egyezményeket kötött Bajorországgal és Poroszországgal. A nunciatúrát Münchenből áthelyezte Berlinbe, ezzel hatékonyabbá tette tárgyalásait a német kormánnyal a német katolikus egyház ügyeiről. Berlini jelenlétének jelentőségét az is jelzi, hogy elsőként nyílt nunciatúra egy nem katolikus többségű államban. Eugenio Pacelli tizenkét évig élt Németországban.

1930-ban tért vissza Rómába, ahol XI. Piusz pápa államtitkárrá nevezte ki az akkor már bíborosi rangú főpapot. 1939-ig szolgált államtitkárként, nagy munkabírására jellemző, hogy a pápai enciklikák fordítását és terjesztését igen hatékonyan végezte el, eredményesen és hitelesen képviselte a pápát a különböző nemzetközi találkozókon. Ezek közül, bennünket, magyarokat a budapesti, 34. Eucharisztikus Világkongresszuson részt vevő, ekkor már egyházának és magának egyre nagyobb tiszteletet kivívó Pacelli jelenléte érint, aki mellett mellesleg ott volt bizonyos Giovanni Battista Montini, a későbbi VI. Pál pápa is.

A 34. Eucharisztikus Kongresszus: XI. Piusz pápa legátusának, Pacelli bíborosnak érkezése, Magyar Világhíradó 1938. május

Eugenio Pacelli politikáját már a kortársak, és az utókor is rengeteg bírálattal illette. Erre valójában sem Pacelli, sem az egyház nem szolgáltatott okot. XII. Piusz pápa kiegyezési politikája egyértelműen – az első világháború pusztításainak ismeretében – a békét szolgálta. Konkordátuma Hitler harmadik birodalmával vált utóbb az egyik legsúlyosabb vádponttá, annak ellenére, hogy azt már megkötésekor határozottan kimondták, hogy a konkordátum nem a náci eszmék jóváhagyása, hanem a német katolikusok jogainak védelme. A német püspöki kar és a hívek már csak azért is szívesen fogadták a megegyezést, mert például a náci kormánytól garanciát kaptak a katolikus iskolák megmaradására. Aztán hogy ez miként teljesült, arról egy, a katolikus egyház életében később szintén jelentős szerepet betöltő pap, Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa írta le: az egyezményt Hitler megszegte.

1939-ben meghalt XI. Piusz pápa, és az egyháztörtének legrövidebb konklávéján – pápaválasztó gyűlésén – a társai közül tudásával, tekintélyével, bátorságával messze kimagasló Eugenio Pacellit választották meg – Szent Péter kétszázhatvanadik utódjaiként – a római katolikus egyház vezetőjévé. Azt jelezvén, hogy elődje békét szolgáló útját akarja követni, szinte természetesnek mondható névválasztása: XII. Piusz. Hiába szólt már legelső nyilatkozataiban a béke fontosságáról, pápává választása után néhány hónappal kitört a második világháború.

XII. Piusz elmondta ugyan, hogy „semmi sem vész el békével, de a háborúval minden elvész”, a világ újra a pusztulást és pusztítást választotta. A pápa első körlevelében a béke helyreállítását sürgette, és a népek békés együttélésének módjait mutatta be. Azt írta, hogy a nyugat válságának és a háborúnak az istentől elforduló, vallását elhagyó ember az oka, aki nem tiszteli a természet törvényeit, amelynek többek között a diktatórikus rendszerek kialakulása is következménye. Az enciklikát Németországban ellenségesen fogadták, úgy értelmezték, hogy a körlevél a náci Németország ellen készült.

Még napjainkban is óriási viták és vádak kavarognak XII. Piusz második világháborús szerepe körül. Igen sokan azzal vádolják, hogy nem védte meg például a zsidókat. Igaz, hogy a Vatikán második világháborúban a diplomácia terén eredménytelen volt, a pápa azonban igen sokat tudott segíteni a háború áldozatain. Zsidó történészek tesznek tanúságot arról, hogy több tízezer üldözöttet bujtattak a katolikus intézmények és a katolikus hívek a világ szinte minden veszélyeztetett térségében. Hogy mennyire bölcs döntés volt a pápától, hogy nem tiltakozott nyíltan, teátrálisan a nácizmus ellen – jól tudván, hogy ezzel csak még nagyobb üldöztetésnek tenné ki emberek sokaságát – azt például a holland püspöki kar fellépésére adott német válasz igazolja. A németalföldi főpapok zsidómentőnek vélt fellépését a Gestapo ezer zsidó származású keresztény megölésével bosszulta meg. Arról most már úgy mellesleg tegyünk említést, hogy később például Golda Meir, Izrael miniszterelnöke hálájának adott hangot XII. Piusz második világháborús politikáját minősítvén. Tény, hogy a pápa vezetésével a katolikus egyház csaknem egymillió zsidót mentett meg a haláltól.

A második világháború után, éppen úgy, ahogy tette az első nagy világégés befejeztével, XII. Piusz teljes erejével a béke újbóli megteremtésén és megőrzésén munkálkodott. Kimondta – abban a korban, amikor némelyek egész népek kollektív bűnösségéről szónokoltak –, hogy az igazságosság és a jog a legyőzöttekre is érvényes. Felismerte, hogy a nácizmus után egy új totalitárius rendszer pusztíthatja tovább a világot, a kommunizmus. A pápánál keményebben és következetesebben kevesen utasították el a kommunizmust.

Mindezek közben megújította a római katolikus egyház belső életét is. Jézus Krisztus édesanyja, Szűz Mária tisztelete állt figyelme középpontjában. Ő mondta ki Mária mennybemenetelének dogmáját. A modern tömegkommunikációs eszközöket tudatosan és nagy hatékonysággal használta. Pártolta a katolikus egyház felépítését a harmadik világ országaiban, több nem európai bíborost nevezett ki.

A történészek tényként kezelik, hogy XII. Piusznak nagy szerepe volt abban, hogy a mi 1956-os forradalmunk után nem volt sokkal nagyobb a megtorlás. Három enciklikát adott ki a magyarok miatt és mellett, rádióbeszédet is mondott a magyarokért. Nem rajta múlott, hogy ezek a szavai, ebben a világban legalábbis, nem hallgattattak meg.

XII. Piusz 1958-ban halt meg. A pápai trónon Angelo Giuseppe Roncalli, azaz XXIII. János pápa követte.

Dippold Pál