Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Kisfaludi Strobl Zsigmond, a sztárszobrász

2014. július 02. - MaNDA

KisfaludiStroblZsigmond.jpg130 évvel ezelőtt, 1884. július 1-én, Alsórajkon látta meg a napvilágot a közelmúlt egyik legjelentősebb magyar szobrászművésze Kisfaludi Strobl Zsigmond. Hosszú élete után – 1975-ig, 91 éves koráig tartott – sok-sok remekművet hagyott ránk.

A göcseji kis faluban felnőtt szobrász eredeti neve Strobel volt. Édesapja tanítóként dolgozott. Az önérzetesen, a humort sem nélkülözve nevét megmagyarosító Kisfaludi S. Zsigmond 1901-től három évig iparművészeti iskolában tanult. A századforduló vezető szobrászművészének vezetésével, aki nem más volt, mint Stróbl Alajos, két akt tanulmányt készített. Zala vármegye ösztöndíjával tanulhatott egy évig Bécsben, majd hazatérvén a Mintarajziskolában Radnai Béla és Székely Bertalan tanítványaként sajátította el a festészet és szobrászat mesterfogásait.

Az éles eszű fiatal művész minden lehetőséget kihasznált arra, hogy műveltségét, szakmai tudását mind magasabb szintre fejlessze. 1909-es gyűjteményes kiállítása után végigjárta Nyugat-Európa kultúrateremtő színtereit, volt Firenzében, Rómában, Londonban és Párizsban.

horváth_mihály.jpgHorváth Mihály szobra Szentesen

Első köztéri szobrára a megbízást 1913-ban kapta meg. A magyar történetírás és a történettudomány nagy alakjának, Horváth Mihálynak a szobrát kellett elkészítenie Szentesre. A kalandos életű valamikori piarista diák, később címzetes püspök, akit többek között 1848-as szereplése miatt, meg, mert beállt szabadkőművesnek, a katolikus egyház kiközösítette. 18 évig élt száműzetésben, ahol kiteljesedhetett történettudósi hivatása. A kiegyezéskor jöhetett haza. Rendkívül divatos szereplőjévé vált az ország politikai és tudományos életének. Ehhez apró adalék, hogy a király a trónörökös mellé hívta meg történelemtanárnak. Szentesi emlékművét Kisfaludi Strobl az ekkorra már szinte teljes egészében gondosan kimunkált saját stílusában készítette el. Ez nem állt másból, mint az akadémista művészet fegyelmét hordozó esztétikai rendből, ám Kisfaludi ezt mesteri módon elegyítette a szecesszió és a neobarokk sajátos érzelmi többletével.

Az első világháborúban sok más jeles művésztársával együtt úgynevezett sajtóreferensként szolgált a fronton. Így tett többek között Rippl-Rónay József, Vaszary János, Rudnai Gyula és Mednyánszky László is. Kisfaludi Stroblot elárasztották megrendelésekkel. Rengeteg portrét készített a hadsereg vezetőiről. Különösebben nem foglalkoztatta, hogy ki a megrendelő, a világháborús vereség után egy őszirózsás katonát is megmintázott.

Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy az 1920-as évektől sok-sok első világháborús hősi emlékmű elkészítésére kapjon megrendelést. Ma is félszáznál több köztéri alkotásával találkozhatunk.

G._B._Shaw.jpgG. B. Shaw portrészobra, 1932, Magyar Nemzeti Galéria

Az 1920-as évek második felében Angliába és az Egyesült Államokba utazott. Portrészobraival óriási sikert aratott. Ennek volt az egyik eredménye, hogy 1931 és 39 között műtermet tarthatott fent Londonban. Az angol királyi család és az angol arisztokrácia nagyon kedvelte a Strobl-műveket. Hogy csak néhány nevet említsünk, portrét készített Alice és Erzsébet hercegnőkről, Allenby tábornokról, Lord Canrose-ról, Austen Chamberlainről. Ebből a korszakból leghíresebb műve a G. B. Shaw-ról mintázott portréja, ami aztán a valódi világhírhez vezette. A kora divatos írójához bensőséges barátság fűzte. G.B. Shaw a leghitelesebb ábrázolásként tartotta számon Strobl róla készített arcmását. Ma Angliában 72 Kisfaludi Strobl művet őriznek különböző gyűjteményekben és a királyi családnál.

Ami Angliában divattá vált, az itthon is megtalálta a maga megrendelői körét, maradtak ránk Strobl által készített portrék Görgey Artúrról, Tisza Istvánról, Szakasits Árpádról, Csók Istvánról, Bajor Giziről és Kodály Zoltánról.

kisfaludi.jpgKodály Zoltán és felesége, Péczely Sarolta Kisfaludi Strobl Zsigmond műtermében, 1960 körül (Forrás: OSZK)

A II. világháború sem jelentett törést pályafutásában. Többször járt a Szovjetunióban. 1955-ben Vorosilov marsall mellszobrát is elkészítette. Ennek azért is előzménye lehetett, hogy a Budapestet 1945-ben megszálló szovjet hadseregrész parancsnoksága, illetve maga a parancsnok, aki nem volt más, mint Vorosilov, megbízta a Gellért-hegyi felszabadulási emlékmű elkészítésével. A monumentális nőalak, magasra emelt kezeiben a pálmalevéllel azóta is a magyar főváros fölé magasodik. Alapzatáról a rendszerváltáskor eltávolították a davajgitáros szovjet katonák bronz alakjait.

Szabadsag-szobor-Budapest.JPGA Gellért-hegyi Szabadság-szobor

Kisfaludi Strobl Zsigmond, ha nem lett volna a közelmúlt egyik legtehetségesebb és legeredetibb szobrásza akár karrierista gátlástalansággal is megvádolható lenne. Mert hiszen, hogy lehet ugyanannak az embernek a gorlicei áttörés, Horthy István vagy az ózdi hengerész emlékére szobrot készíteni? A Sztálin 75. születésnapjára rendelt márvány szoborcsoport még ma is ott áll Moszkvában, a Puskin Múzeumban, itthoni másolatát az 1956-os forradalom szétzúzta.

Kisfaludi Strobl Zsigmond munkáiból Zalaegerszegen a Göcseji Múzeumban rendeztek be állandó kiállítást. Van miből válogatni, csak portrészoborból 2600 maradt utána. Élete, munkaszeretete, műveltsége, több művésznemzedéket felnevelő tanári munkája azt példázza, hogy egyetlen ember életére sem húzhatók rá a politika primitív sablonjai. De ezt már régen megírta egy másik nagy művész, Goethe: „Szürke minden elmélet barátom, S a lét aranyló fája zöld.”

Kisfaludi Strobl Zsigmond élete tovább fényesítette ezt a zöldet.

Dippold Pál

Táncsics Mihály, a földalatti mozgalmár

Százharminc évvel ezelőtt, 1884. június 28-án halt meg Táncsics Mihály író, az első magyar szocialista politikusok egyike.

Írjuk le egyszer eredeti nevét: Mihajlo Stancsics – a későbbiekben aztán majd, a híres 1848-as várbéli kiszabadítása utáni, akkor megmagyarosított nevét, a Táncsicsot használjuk.

táncsics.jpg

Ácsteszéren, jobbágycsaládban született 1799-ben. Mint neve is mutatja, apja horvát származású – egyes források szerbnek mondják – édesanyja szlovák volt. A nagy családban szükség volt a munkáskézre, Táncsicsot Bakonyszombathelyre adták takácsinasnak. Húsz éves korában mesterlegényként szabadult.

Nem maradt azonban a szövőszéknél, úgy döntött, hogy inkább szószövő lesz, ezért 1818-ban beiratkozott a budai tanítóképzőbe. Miután itt végzett, szolgadiákként teljesítette gimnáziumi tanulmányait is. A pesti egyetemen jogot tanult, de abbahagyta, mert egyre inkább az irodalom és a magyar nyelvészet érdekelte. Mint annyi más költőtársának, elég csak Csokonaira gondolni, házitanítónak kellett szegődnie, hogy meg tudjon élni. Jeles reformkori arisztokratáknál vállalta ezt a szolgálatot, Bácsban a Szalmássy, Dukán és Pesten a Rudnyánszky, Kolozsvárott a Teleki családnál.

Nem váratott sokáig magára Táncsics első munkáinak megjelenése: 1831-ben A magyar nyelv látott napvilágot, ezt követték népszerű tankönyvei. Már pályája kezdetén meggyűlt a baja a cenzúrával, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy 1836-ban letelepedjen Pesten és feleségül vegye Seidel Terézt, egy józsefvárosi csizmadia lányát.

A nyughatatlan szellemű Táncsicsra óriási hatással voltak az úgynevezett francia felvilágosodás szerzői és eszmerendszere. Társasága is a reformokat sürgető fiatalokból állt. Természetesnek mondható, hogy figyelme egyre inkább a politika felé fordult. 1843-ra már egy teljesen egyéni politikai nézetrendszerrel állt elő, cikkeiben az utópista szocializmus eszméit hirdette. Szót emelt a feudális viszonyok forradalmi felszámolása mellett. 1846-ben hónapokat töltött Nyugat-Európában. Lipcsében kiadót is szerzett egy könyvének, amely miatt hazatérte után, 1847-ben izgatás vádjával elítélték. Budai börtönéből március 15-én szabadította ki a forradalmi pesti nép.

Táncsics 1848-at megelőző írói működésére a lehető legerősebben politizáló magatartás jellemző. Első regénye, a Pazardi, az arisztokrácia pazarlását ítéli el. Hasonlóan didaktikus a Rényképek című műve is. 1841-től a Pesti Hírlap indításától Kossuth Lajos híve.

Az 1848-as országgyűlési választásokon a siklósi kerületben indult, itt képviselőséget is nyert. Villámgyorsan követték egymást az események Magyarország és Táncsics életében. A munkássághoz és a parasztsághoz címzett Munkások Újsága hetilappal Táncsics még Kossuth Lajosnál is kiverte a biztosítékot. Kossuth a radikális, kommunista eszméket és az utópista szocialista fejlődést népszerűsítő lapot betiltatta.

Aztán a szabadságharc bukása után Táncsics, egészen elképesztő módon, a saját háza alatt megépített bunkerben, nyolc hosszú évig bujkált az őt üldöző, a forradalmat leverő osztrák hatalom elől. A házalattiság azonban nem jelentett egyben szótlanságot, Táncsics rendületlenül írta ellenállásra buzdító röpiratait. Alaposan betalálhatott a hatalomnak, hiszen a Bach-rendszer jelképesen ki is végezte. 1857-ben kegyelmet kapott, előjöhetett a föld alól.

Táncsics_Mihály_Rusz.jpgTáncsics Mihály, Rusz Károly metszete. (Vasárnapi Újság, 1868. március 15.) Forrás: Wikipédia

Szabadsága azonban nem tartott sokáig, 1860-ban a március 15-i tüntetés szervezéséért elfogták, tizenöt éves börtönbüntetésre ítélték. Hét év múlva, a Kiegyezést követő amnesztiával szabadult. 1869 ismét a nagypolitika porondján találja, az orosházi választókerületben nyert országgyűlési képviselői mandátumot. A parlamentben sem fogta be a száját, a felvilágosodás eszméi által diktált felszólalásainak se vége, se hossza. Nem tetszett neki a virilizmus (A virilizmus a vagyonosok, illetve a legtöbb adót fizetők számára kitüntetett jogokat, elsősorban aránytalan választójogot (nagyobb képviseletet) biztosító politikai és jogi elv), az állam az egyház szétválasztása mellett szónokolt, bővíteni akarta a választójogot, a zselléreknek meg földet adott volna.

A forradalmi demokrata Táncsics még 1869 januárjában indította meg Arany Trombita című hetilapját, az 1848-as Munkások Újsága utódját. A lap címét Sárosi Gyula híres versétől vette, ezzel is jelezve Habsburg-ellenes, függetlenségi magatartását. Már képviselősége kezdetén belépett az Általános Munkásegyletbe, ennek elnökévé vált. Ez azzal járt – többek között – hogy a híres Arany Trombita a munkásegylet közlönyeként működött tovább, majd 1869 végén kénytelen volt beszüntetni megjelenését. Táncsics ugyan alig egy évvel később összeveszett az egyletesekkel, és lemondott elnöki tisztségéről, szoros kapcsolata a szocialista mozgalommal hosszú élete végéig megmaradt.

Táncsics_Mihály_emléktáblája_Csepelen.JPGTáncsics Mihály emléktáblája Csepelen, Forrás: Wikipédia

Táncsics Mihály emlékét sok róla elnevezett közterület, ácsteszéri szülőházában emlékmúzeum és a nevét viselő – természetesen jellemzően baloldali - újságírói díj őrzi.

Fogas kérdések a Svábhegyen

Száznegyven évvel ezelőtt, 1874. június 24-én kezdte meg első hegymászó útját a Városmajorból a budai fogaskerekű vasút. Három évvel korábban egy svájci társaság kérelmezte elindítását. Az alpesi országban egyébként akkor nyitották meg Európa első fogaskerekű vonalát a nagyközönség számára. Hogy még mindig az elsőkkel foglalkozzunk, a világ első ilyen, hegymászó közlekedési eszköze 1869-ben, azaz a budapesti előtt hat évvel állt forgalomba.Ez pedig a Mount Washington Cog Railway volt az Egyesült Államokban, New Hampshire államban, mely fizető utasokat szállított 1868-tól az 1904 méter magas Mount Washington csúcsra.

fogaskerék.JPG

A budai fogas teljes hossza 2838 méter volt. A kezdő és a végállomás között 264 méter volt a szintkülönbség, a pályát folyamatos emelkedéssel tervezték és építették meg. A vágányt Riggenbach-rendszerű fogaslétrával szerelték fel, ennek három méter hosszú elemeit síncsavarral fogták a talpfákhoz. Mivel fölfelé és lefelé is egyetlen sínpályán haladtak a szerelvények, egy helyen alakítottak ki a másik irányból érkezőnek utat engedő forgalmi kitérőt, a valamikori Léderer-telepnél.

A Városmajorban építették fel a fogas ma is működő hegy alatti végállomását. Az üzemben háromvágányos kocsiszín volt, az állomásépület magas-tátrai stílusban készült. A favázas ház a második világháborúban elpusztult. A hegyi végállomáson, a Svábhegyen a szerelvény az állomás csarnokába futott be. A fogassal foglalkozók soha nem felejtik el megemlíteni, hogy a peronok szintjét megemelték, ma úgy mondanánk: akadálymentesítették.

Fogaskerekű_hóban.jpg

A fogas vonalát meghosszabbították, 1890-ben adták át a Széchenyi-hegyig tartó vonalszakaszt, a teljes hossz így 3733, az új szintkülönbség pedig 315 méter lett.

A budai hegyekben a 19. század második felében egyre többen építkeztek, rengeteg villa nőtt ki, szinte gomba módra ezen a vidéken. Ez magával hozta a fogaskerekű forgalmának nagymérvű növekedését, aztán ahogy terjedt a város, már nem csak a Svábhegyre, hanem a Széchenyi-hegyre is rengeteg ház épült. Természetes volt, hogy azt a sok építőanyagot, amellyel mindezt végigvitték, nagyrészt fogaskerekűvel szállították fel a hegyre. Jóval később, a második világháború után újra szükség volt a teherszállítást szolgáló fogasra, a Gyermekvasút (Úttörővasút) építésének idején különlegesen átalakított vasúti teherszállító kocsikon, két fogasmozdonnyal vitték fel az első járműveket a Széchenyi-hegyre, ahonnan aztán az átmenetileg lefektetett vágányokon kerültek el azok a kisvasút állomására.

gozos.JPGForrás: BKV

A kezdeti időkben a világ majdnem összes fogaskerekű vonatát gőzmozdony vontatta. Nem akármilyen szerkezet volt erre alkalmas, alaposan át kellett alakítani a más terepviszonyok között jól működő gőzös szerkezeteket. Ennek oka egyszerű, a gőzmozdony kazánja csak vízszintes helyzetben működik, alkatrészeinek állandóan víz alatt kell lenniük, ha nem így van, felrobban. Ebből az következik, hogy a fogas mozdonyok vízszintes pályán nem működnek, mert itt a kazánjuk ferdén áll. A javítóműhelyeket is lejtősre kellett építeniük. Ezek a bonyodalmak magyarázzák elsősorban azt, hogy a fogaskerekű vasutakat villamosították először, és itt kaptak később nagy szerepet a motoros mozdonyok is. A fogaskerekű mozdonyai hátul vannak, tolják a személykocsikat. Sokszor nem is kapcsolják össze a személyvonatot a mozdonnyal, hiszen a szerelvényt saját súlya nekinyomja a hajtókocsinak.

A fogaskerekű vasút 1926-ban a főváros tulajdonába került. A rá következő évben elkezdték régóta esedékes felújítását, korszerűsítését. Ennek volt része a vonal villamosítása. Új kitérőket építettek, ezekben a váltóállítást már elektromos berendezések segítették. A kezdetek harminc perces vonatkövetési ideje felére, tizenöt percesre csökkent.

fogashegyen.JPGA fogaskerekű a 60-as években (forrás: BKV)

Az 1960-as évek elejére, tönkrement szinte a teljes járműpark, elhasználódott a pálya. 1973-ban teljes felújításon esett át a fogaskerekű vasút.

A mai fogaskerekű vonalán közlekedő szerelvények Ausztriából származnak, a villamos berendezések svájciak. A vonatok forgóvázas kivitelűek, egy motorkocsiból és egy vezetőállásos pótkocsiból állnak. 1993-ban kissé átalakították a kocsik belső elrendezését, akkortól vált lehetővé a kerékpárszállítás. Egy szerelvény 252 utas szállítására alkalmas. Mióta divatba jött az úgynevezett downhill biciklizés, azaz a hegytetőről árkon-bokron keresztül hatalmas, akár 80 km/órás sebességgel legurulni a völgybe, igen sok bringás utasa van a fogasnak. Némelykor apróbb veszekedések is támadnak az izzadt kerékpárosok, és a patikatiszta, villáikba hazatérő budai polgárok között.

A 2008-tól a fogas besorolt a budapesti tömegközlekedés többi szerkezete közé, ekkortól a neve a hatvanas jelzésű viszonylat.

fogaskereku.jpgForrás: vonatmagazin.hu

A fogaskerekű teljes megújítását, fejlesztését megalapozó tervek két évvel ezelőtt már elkészültek. A vonal meghosszabbítására és új járművek beszerzésére Európai Uniós forrásokból 2014-2020 között akar a Budapesti Közlekedési Központ sort keríteni. A tervek valóra váltása után a következő eredményeket célozták meg a közlekedési szakemberek: a fogaskerekű a Szilágyi Erzsébet fasoron keresztül eléri a Széll Kálmán teret, a Széchenyi-hegy végállomástól a Normafáig villamosként közlekedik, jelentően megnő a szerelvények átlagsebessége (hegymenet 40 km/h, völgymenet 30 km/h, villamosként 50 km/h), megújul a városmajori járműtelep, javulnak a kerékpárszállítás feltételei.

Dippold Pál

Passuth László olvasmányos olvasmányai

35 évvel ezelőtt, 1979. június 19-én halt meg Balatonfüreden Passuth László, a 20. század egyik legtermékenyebb magyar prózaírója. Szép kort élt meg, hiszen 1900-ban született Budapesten. Középiskoláit azonban, mivel családja Kolozsvárra költözött, ott végezte. Húsz év elteltével került aztán vissza ismét Budapestre, de csak azért, hogy szinte azonnal Szegedre menjen, ahol megszerezte jogi diplomáját. Harminc évig banktisztviselőként dolgozott, 1950-től 1960-ig az Országos Fordító Irodában kamatoztatta kitűnő idegennyelvtudását.

passuth_hivatalnok.jpgPassuth László banktisztviselőként

Passuth László írásai a 20-as évek közepétől a kor mértékadó irodalmi lapjaiban – Nyugat, Szép Szó, Magyar Szemle, Jelenkor és Válasz – láttak napvilágot. 1937-ben adták ki első regényét. Szinte elképzelhetetlen, hogy egyéb teendői mellett hogyan maradt ideje annak a töménytelen mennyiségű történetnek a megírására, melyek ránk maradtak. Passuth László kivételesen elszánt ember volt, már ami az irodalom művelését illeti, kevés nála műveltebb, alaposabb történelmi tudású, kicsiszolt stílusú kortársát ismerjük. A kedves kortársak ráadásul, mivel Passuthnak óriási sikere volt az 1939-ben kiadott Esőisten siratja Mexikót című regényével, rendesen fúrták is az írót. A fanyalgók szerint, aki közérthetően, olvasmányosan ír olvasmányt, az nem tartozhat a komoly írók közé. A komoly írók, ugyebár, hascsikarásos, szomorú arccal vetik papírra világfájdalmas gondolataikat, ebből hordják össze dögunalmas álregényeiket, amiket aztán többnyire csak hasonló beállítódottságú szakmabéli társaik és a belőlük élő úgynevezett irodalomtudósok olvasnak.

Hegedűs Géza, aki íróként és tanárként nagyon sokat tett a magyar irodalom értékeinek megismertetéséért, író-portéiban nagy szeretettel és tisztelettel teszi helyére, jegyezzük meg az őt megillető magas pulpitusra, Passuth László életművét. „Évtizedeken át ő volt a legtöbb kiadásban, legnagyobb példányszámban megjelenő magyar író. Ezt tulajdonképpen életében sem, halála óta sem bocsátották meg neki az irodalom bennfentesei. És nagyon körmönfontan kellett, s kell máig rosszat mondani, akinek közben nem lehet elhallgatni példázatos jó tulajdonságait. Hiszen jogi doktorátussal jogtörténeti és jogfilozófiai alapos műveltséggel rendelkező banktisztviselőként egy negyed századon át a pénzügynek tudományos színvonalú szakembere lett, miközben elképesztő nyelvérzékkel és a tanulásban gyönyörűségekre találva nemcsak műfordítói, hanem gyakorló tolmácsi szinten lett otthonos a gimnáziumban már jól megtanult latin után az angol, francia, német, olasz, görög, spanyol és portugál nyelvekben.”

A II. világháború után a szocialista realizmus irodalmi diktatúrája sem tudott kifogni Passuth Lászlón és művein. Hiába korlátozták regényei megjelentét, hiába rekesztették ki a könyvek világából, népszerűsége nem csökkent. A Passuth elleni lépéseknek amúgy sok derék írókollégája örült, megszabadultak legnagyobb versenytársuktól.

passuth_lászló.jpg

Passuth László pedig minden hőbörgés nélkül kivárta azt az időt, amikor újra megjelenhettek régebbi, és a mellőztetés éveiben elkészített új regényei. Ezeket aztán az olvasmányos olvasmányokra vágyó nagyközönség szinte a megjelenés pillanatában szétkapkodta. Vitték, mint a cukrot.

Passuth László érdemei a történelmi ismeretterjesztésben és az egymást követő nemzedékek történelmi tudatának kiművelésében vitathatatlanok. A szerző műveltségéhez természetes módon tartozott hozzá, hogy tudósként megállta is a helyét a régészetben, a művészettörténetben és a történelemben. Választékos stílust teremtett magának művei nyelvezetében és egyedi volt cselekményszerkesztése.

A Kádár-kort is átvészelő középosztály, a tanárok, az orvosok, a jogászok, egyszóval a művelt értelmiségiek könyvtárából nem hiányozhattak és ma sem hiányozhatnak Passuth László regényei: a ma is korszerű Esőisten siratja Mexikót, a Nápolyi Johanna, A bíborban született, A mantuai herceg muzsikusa. Passuth László nagyon sokat tett a magyar múlt hiteles történetének megismertetéséért. Zrínyi Ilonáról szól a Sasnak körme között, a Báthoryakról a Négy szél Erdélyben, aranybullás királyunkról, II. Andrásról a Hétszer vágott mező.

Passuth_László_Rózsahegy_utca_1a.JPGEmléktábla egykori lakhelyén, Budapest, Rózsahegy utca 1/a

Passuth Lászlóban a hatalmas és mesterien kimunkált életművet hátrahagyó művészben a 20. század klasszikusnak mondható regényíróját tisztelhetjük.

Dippold Pál

Derkovits Gyula, az érzékeny különálló

Derkovits Gyula.jpg80 évvel ezelőtt, 1934. június 18-án halt meg Budapesten Derkovits Gyula, a két világháború közötti korszak magyar képzőművészetének meghatározó alakja. Tiszteletére a Magyar Nemzeti Galériában életmű kiállítást rendeztek, mely július 27-éig még látogatható. A galéria deklarált célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse Derkovits művészetének eredetiségét, melyet különböző megfontolásokból – szakmai vagy politikai – még ma is vitatnak. Azt azonban egyre kevésbé, hogy Derkovits Gyula munkái jószerével kora festészetének egyik jellemző irányzatához sem sorolhatók. Derkovits-képet csak Derkovits tudott festeni.

A művész Szombathelyen született 1894-ben. Asztalos édesapjának sok gyereket kellett eltartania, ezért korán megmutatkozó művészi tehetsége ellenére Derkovits Gyulának is be kellett állnia asztalos inasnak. A munka mellett azért csalafinta módon a festészetet is gyakorolta: egy címfestőnél tanult. Az első világháborúból súlyos sérülésekkel tért haza, bal karja megbénult. 1916-ban Budapestre költözött. A hadirokkantsegélyből, és bármilyen nehéz elképzelni, apró asztalos munkákból élt meg. 1917-ben egy jelentősebb rajzkiállítása után Kernstok Károly szabadiskolájában tanulta meg a festészet és a rézkarcmunkák alapjait. Életének ebben a szakaszában többnyire ceruza és tusrajzokat készített.

dózsa.jpgDózsa a tüzes trónon; fametszet, 1928; Magyar Nemzeti Galéria

Derkovits Gyula soha nem tagadta baloldali világnézetét, ennek előnyeit csak igen rövid ideig élvezhette. Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság időszakában teljes anyagi biztonságban alkothatott Nyergesújfalun a kommunistáktól kapott műteremházban. Ehhez persze az is kellett, hogy még 1918-ban belépjen a pártjukba.

1923 és 1926 között Bécsben élt, ott szintén baloldali körökben forgott, sőt az Osztrák Kommunista Pártba is belépett. Miután hazatért Magyarországra, kezdetét vette a pártmegbízatásból készített munkák sorozata: így készültek el a leginkább ismert Dózsa-fametszet sorozat, aztán a Végzés, az Alvó, a Kivégzés, az Anya című, többnyire a proletárok nyomorúságát ábrázoló képei.

végzés.jpgVégzés; 1930; Magyar Nemzeti Galéria

Mindez azonban nem értelmezhető olyan egyoldalúan, mint ahogyan tették azt a rendszerváltást megelőző évtizedekben, mert hiszen, ha Derkovits egy csontkommunista művész, mit kezdünk például a megrendítő erejű Önarckép püspöksüvegben vagy az Utolsó vacsora című képeivel? Semmit. Ámulunk azon a megrendítő erőn, melyet a művész végtelenül érzékeny, érzelmeit, hangulatait a maga egyedülálló formanyelvén meg tudott mutatni a világnak.

utolsó_vacsora.jpgUtolsó vacsora; 1922; Magyar Nemzeti Galéria

Derkovits Gyula stílusa természetesen nem lehetett független a kortársai körében művelt, egyre lázasabban lázadó izmusok hatásaitól. Képein felismerhetők a kubizmus elemei, az expresszionizmus irányzatának forma és színvilága. Az expresszionizmus a képzőművészetben sem volt más, mint a művész legbelsőbb érzelmeinek, indulatainak, hangulatainak képi megformálása, bizonyos tabudöntögetési szándékokkal. Derkovits alkotásaiban mindezekhez a konstruktivizmusnak nevezett irányzat is sokat hozzáadott. A mértani elemekből építkező, a szerkezetet hangsúlyozó képek egyfajta letisztultsághoz vezettek, melynek legismertebb következménye a modern építészetben a Bauhaus alkotások egész sora.

Derkovits Gyula kortársa, a hozzá hasonlóan szintén egy csak rá jellemző egyedi stílust megteremtő nagy művész, Kassák Lajos a következőképpen írt erről: „Nem tudunk többé elhelyezkedni az adott keretek között sem a társadalomban, sem a művészetben. Nem akarunk a régiből újat komponálni. A mi korunk a konstruktivisták kora. Művészet, tudomány, technika egy ponton érintkeznek. Az új forma az architektúra.”

Derkovits Gyulát, mint oly sokat korábbi és későbbi kollégái közül, csak halála után ismerték el. Életművének egészét vagy annak részleteit hatalmas sikerű kiállításokon mutatták be.

A művész rövid, négy évtizedes élete elegendő volt arra, hogy egy teljes, a jövőben is érvényes életművet alkosson. Aki pedig ezt meg tudja csinálni, az baloldaliság ide vagy oda, minden tiszteletet megérdemel.

Dippold Pál

Kőkeményen akart írni

Kétszáz évvel ezelőtt, 1814. június 12-én született Alvincon Kemény Zsigmond, magyar író. Az erdélyi arisztokrata család, ahová érkezett, a kor szokásainak és az élet alapvető törvényeinek megfelelően gondoskodott neveléséről. Apja, Kemény Sámuel, anyja, Csóka Rozália volt. Kemény Zsigmond Zalatnán, majd a híres nagyenyedi kollégiumban tanult. 1823 és 1834 között, azaz több mint egy évtizedig volt itt, bölcselettel és joggal ismerkedett. Ám az irodalom iránti érdeklődése is itt formálódott és nőtt egyre nagyobbra.

kemény_03.jpg

Származása lehetővé, szinte kötelezővé tette, hogy részt vegyen a magyar nagypolitikában. Az a kapcsolatrendszer, amely az arisztokrata családok között évszázadok óta nagy összetartó erőt jelentett, Kemény Zsigmondnak is hozott egy erős barátságot: az 1834-35. évi országgyűlésen találkozott Wesselényi Miklóssal. Jogi tanulmányait végül is két évvel később, a marosvásárhelyi királyi táblánál fejezte be. A következő két évben Kolozsvárott főkormányszéki írnokként dolgozott. 1839-40-ben Bécsben sokak meglepetésére egy merész kanyarral próbált pályát módosítani: orvosi tanulmányokba kezdett.

Írói tehetsége már korábban nyilvánvaló volt: 1837-ben jelentek meg első cikkei a Nemzeti Társalkodóban, miután a bécsi kitérő után Kolozsváron telepedett le, az ellenzék vezető politikusává vált. Ez is arra késztette, hogy elvállalja az Erdélyi Híradó vezetését. Barátságát Wesselényi Miklóssal annak zsibói birtokán tett gyakori látogatásai is erősítették. Itt új barátra is szert tett: Deák Ferencre. 1846-ban Debrecenben kapcsolatba került Széchenyi Istvánnal. 1847-ben aztán Pestre költözött, és a Pesti Hírlap munkatársaként kezdett dolgozni, ahol az 1848-as forradalom győzelme után vezetői szerephez jutott, Csengery Antallal szerkesztette a lapot, és igen erősen támogatta a Batthyány-kormányt. A bukás után Kemény rövid ideig bujkált, ám a forradalomban viselt szerepe miatt nem büntették meg. Ennek egyik oka, vagy talán következménye lehetett az 1850-ben közzétett Forradalom után című röpirata, melyben elítélte Kossuth végzetesnek bizonyult politikáját, a magyarságot munkára, az ellenségeskedés megszüntetésére és összefogásra biztatta.

pn.jpg

Az 1850-es évek közepétől több szakaszban egészen 1869-ig újra a Pesti Naplónál jelentek meg írásai, szerkesztette is a lapot. Publicisztikái a Deák-párt programját népszerűsítették, a kiegyezés előkészítését szolgálták. Kemény Zsigmond esszéiben világosan tükröződik a szerző felvilágosodás hagyományaiban gyökerező szabadelvű eszmerendszere. Ennek megjelenítésére a romantika stíluseszközeit és a pozitivizmus pontosságát használta. Miként akár mai erdélyi utódai közül sokan – például Egyed Péter – Kemény Zsigmond is John Stuart Mill felfogásához állt a legközelebb. A nemzeti liberalizmus egyik legkövetkezetesebb képviselőjét tisztelhetjük személyében.

Ennek megismertetése az 1850-es évek első felében sok cikkben-cikksorozatban kapott helyet. A nyelvújítás, a népiesség után a polgárosult irodalom kialakítása melletti határozott állásfoglalása például az Élet és irodalom és a Szellemi tér című írásokban látott napvilágot.

kemény.jpg

Kemény Zsigmond a magyar olvasóközönség számára elsősorban regényíróként ismert. Ezt, mondjuk, erőteljesen segítette, hogy középiskolások nemzedékei harcoltak például az Özvegy és leánya című regényével. Kötelező olvasmány volt. Az irodalomtörténészek véleménye szerint Kemény Zsigmond Jókai Mór mellett a magyar romantika egyik legjelesebb képviselője volt. Mint írják, „stílusa összetett: választékos, körmondatos nyelve tájszavakat is magába foglal, s gyakran a hősök látószögéből szemléli az eseményeket. Gyulai Pál című első nagyobb terjedelmű prózai művében „rendszertelenül váltakoznak és keverednek az elbeszélés, a dramatizált jelenetezés, a beiktatott idegen szövegek, az elbeszélői magyarázat írói fogásai” – na, ettől mentek falnak a 20. század második felének középiskolásai. Így tehát meglehetősen valószerűtlen azt állítani, hogy Kemény Zsigmond későbbi regényei: A szív örvényei, a Férj és nő, a Ködképek a kedély láthatárán nagy népszerűségnek örvendtek. A már említett Özvegy és leánya a realizmus jegyeit viseli magán, újszerű történelmi regény. Még két nagyobb mű követte ezt a Kemény szépírói életműve csúcspontjának tartott alkotást, a Rajongók és az 1862-ben elkészült Zord idő. Ez utóbbi kapcsán a tudósok már a lélektani regényt emlegetik.

Szegény Kemény Zsigmond a sok munkába, a szerkesztésekbe és a túlhajtott íróságba, a szinte egész életét végigkísérő bizonytalan anyagi helyzetbe belebetegedett. A stressz, úgy tűnik, a 19. században is alaposan pusztította a tollforgatók társadalmát. Kemény Zsigmond tehát megbolondult, visszament Erdélybe, és öccse pusztakamarási birtokán 1875-ben meghalt.

A regényeiben leírt sok-sok tragédia, a borúlátó világszemlélet ezek szerint hatással lehet az alkotók sorsára.

Dippold Pál

A földtudományok kéken ragyogó palotája

LECHNER 100

Ez a bejegyzés Lechner Ödön halálának 100. évfordulóján jelent meg, a fővárosi bloggerek virtuális asztaltársasága tagjainak kezdeményezésére. Az évfordulóra több Lechnerrel és tanítványival kapcsolatos blogbejegyzés született, melyeket az Urbanista blog gyűjtött össze, s innen elérhetők.

A száz évvel ezelőtt, 1914. június 10-én elhunyt kiváló magyar építész, a magyar szecesszió egyik legnagyobbja Lechner Ödön. Sok jelentős munkája közül kiemelkedik a Magyar Állami Földtani Intézet Stefánia úti épülete. Tervezője, akitől egyebek mellett olyan remekművei maradtak ránk, mint az Iparművészeti Múzeum vagy a pozsonyi Szent Erzsébet templom, óriási szerepet vállalt a magyar szecesszió megteremtésében és elismertetésében. Munkáin megfigyelhető a magyar népművészet rendkívül gazdag motívumkincse. Ennek felhasználása mellett természetesen a távoli, egzotikus vidékek díszítőművészeti elemei is a magyarok mellé szervültek. A szecesszió egyik jellegzetessége volt a távol-keleti, a perzsa és indiai ornamentika felhasználása.

mfgi_01.jpg

Lechner Ödön életében meghatározó jelentőségű volt 1889-es második angliai tanulmányútja. Társával, a pécsi keramikussal, az épületdíszítésre használt pirogránit feltalálójával, Zsolnay Vilmossal utazott el. Mindkettejük számára a keleti épületkerámiák alaposabb megismerése volt a cél. Hogy mennyire hasznos volt ez a kirándulás, azt többek között a nyolc évvel későbbi megbízatás világra szóló eredménye bizonyította: ekkor kezdődött a Földtani Intézet tervezése. Aki ma Budapesten járván minőségi kerámiadíszekkel mesterien díszített épületet akar látni, annak el kell mennie a ma már újra a Stefánia nevet viselő útra, és elsétálnia a tudományos létesítmény impozáns palotájához.

Ferenc József császár 1869-ben hagyta jóvá a Földtani Intézet megalapítását. Az egyre nagyobb munkákkal megterhelt intézet csak jóval később, majdnem negyed század után kaphatott önálló helyet. A leendő létesítmény felépítéséhez a főváros ingyen adta a telket. Az ingyenesség mellé azonban bizonyos kötelezettségeket is előírt: a telket kizárólag földtani intézet létesítésére lehet felhasználni, gyűjteményeit köteles díjtalan kiállítások keretében a nagyközönség, elsősorban az iskolák számára bemutatni. Az oktatást szolgálta az az előírás is, miszerint a Földtani Intézetnek kellett az iskolák számára a kőzetanyagokból álló szemléltető gyűjteményeket összeállítani.

MFGI_05.jpg

Az intézet tervezésére jeligés pályázatot írtak ki. Tizennégy pályamunka közül Lechner Ödön műve nyert. Jeligéje jellemző volt építészetére: "Versenyezve haladunk". A pályázatokat a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet felállította bizottság az épület későbbi használóinak is elküldte. A Földtani Intézet vezető geológusainak nem tetszett Lechner Ödön szecessziós munkája, ők hagyományosabb, inkább szigorúbb, klasszicista stílusú házzal akarták tudatni a világgal, hogy itt egy komoly intézmény működik.

A Lechner-féle terv megvalósulását aztán mégis csak a nagy szakmai tekintéllyel rendelkező építészek – például Petz Samu és Alpár Ignác – döntötték el. Az építkezés 1898 elején kezdődött, és alig másfél évvel később 1899-ben át is adták.

Néhány adat jól érzékelteti, hogy ez a rendkívül rövid építkezési idő milyen hatalmas munkát jelentett, azért, hogy a gyönyörű új székházban a nagy tudományos műhely elkezdhesse munkáját: száznegyvenhét kocsi fuvarral költöztették új otthonába az 1760 ládás kőzetgyűjteményt – ide értendők a nagy ásvány és kőzettuskók is –, a kétszázötven szekrényt, a laboratóriumokat.

A kor egyik legjelentősebb, főleg a tudományos munkát támogató mecénása volt Semsey Andor. Százezer koronás adományával az építkezés költségeinek negyedét állta, ám az új létesítmény elindításakor is nagy összegekkel járult hozzá a magyar földtudomány felvirágzásához. A Földtani Intézetnek szekrényeket csináltatott, telefonokat vásárolt és számtalan kisebb-nagyobb ügyben segítette az intézet hatékony munkáját. Felkereste például Európa legfontosabb földtani intézeteit és múzeumait, s számos ásvány- és kőzetgyűjteményt vásárolt meg múzeumaink számára: Marseille-ben 1882-ben megvette az elhunyt Henri Coquand professzor huszonnyolcezer darabból álló ásványgyűjteményét, és a Földtani Intézetnek adományozta.

mfgi_03.jpg

Szakértők szerint a Földtani Intézet Lechner Ödön legérettebb munkája, amely magába foglalja a nemzeti építészeti stílus minden jellemzőjét. Az épület homlokzatsíkjából kiemelkedő hangsúlyos részen, a hosszú homloksor függőleges tagolását elősegítő rizaliton impozáns jellegzetesen magyar figurák vállán ott a földgömb, érzékletesen összecsattantva a régmúlt idők történelmét a modern természettudományok jelképével. Messziről szembetűnik a ház tetejét ékesítő kék Zsolnay-mázas cserepek csillogó felülete. A homlokzatdíszek hasonlóan kerámiából készültek. Mesteri módon állnak össze bennük egésszé a különböző népi és földtani motívumok. A ház belső tereiben is érvényesül a szecesszió magyarosan mozgalmas stílusa, az ablakok és az ajtók faragását az úgynevezett sujtásos díszítőrendszer jellemzi. Lechner Ödön – később az egész országban elterjedt – leleményes technikai megoldása az előcsarnok és a lépcsőház karéjos, kagylószerű boltozata. Másik feltűnő és sokak által követett lechneri motívum a téglaszalaggal összefogott ablakok, a vakolatmezők közepét díszítő kerámia betétek, és az aszimmetria helyett alkalmazott tengelyes szimmetria hangsúlyozása.

mfgi_02.jpg

Az előcsarnok érzékelteti leginkább a mindenre kiterjedő egyöntetű formavilágot, amely nem másnak köszönhető, mint annak, hogy minden részlet az építész saját, csak rá jellemző motívumvilágából sarjad. A Földtani Intézet sajátos varázsát és kisugárzását abban a módszerben kell keresnünk, melyet Lechner Ödön itt és más alkotásaiban is következetesen végigvitt: az épület egészét ugyanaz a szellemiség és annak legmagasabb rendű művészi megnyilvánulásai jellemzik. Ezt az építész minden részletre kiterjedő tervezői munkája hozta létre.

MFGI_04.jpg

A Földtani Intézetet hivatalosan 1900 májusában nyitotta meg Darányi Ignác földművelésügyi miniszter. A magyar geológusok azóta is fájlalják, hogy a megnyitó ünnepségen hiába várták Széll Kálmán miniszterelnököt, nem ment el. Néhány héttel később azonban Ferenc József meglátogatta az új Földtani Intézetet. Negyedórás ottlétet terveztek számára, de ennek háromszorosát töltötte el az épület és a kiállítás tanulmányozásával. A császárnak a kőgyűjtemény tetszett igazán, ám az épületet is dicsérte, úgy írják: "Nagyon kiáltó a szecesszió" – mondta. Ezt azért furcsállják még ma is sokan, mert a szecesszió, amely építészeti forradalmat jelentett, nemigen szokta elnyerni az uralkodók lelkes elismerését. A szecesszió tekintetében azonban Ferenc József kortársainál jóval műveltebbnek mondható, hiszen az uralkodói nyaralóként használt gödöllői kastély mellett működött a magyar szecesszió Nagy Sándor és Körösfői Kries Aladár alapította, vezető műhelye.

A magyar nemzeti építészet egyik legjelentősebb alkotására átadása óta különös módon vigyáznak. Átépítéseikor, felújításaikor Lechner Ödön szellemi hagyatékának tiszteletteljes megőrzésére törekednek. A palota műemléki felújítása 1968-ban fejeződött be. Főhomlokzatán a címert a rendszerváltás után tették vissza a helyére. 2003-ban kicserélték a Zsolnay tetőgerinc elemeket, a Földtani Intézet visszakapta eredeti külsejét. Ma az impozáns palotában a 2012-ben alapított Magyar Földtani és Geofizikai Intézet működik, melyet a Magyar Állami Földtani Intézet és a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet egyesítésével hoztak létre.

Dippold Pál

 

Ez a cikk Lechner Ödön halálának 100. évfordulóján jelent meg. Ez alkalomból több város-blog emlékezett a magyaros szecesszió mesteréről az alábbi bejegyzésekben: Barosss Blog, Fővárosi blog, Inno-Anno, Kép-Tér blog, Lásd Budapestet, MaNDA, Miénk a Ház!, Szerelmem, Budapest, Urbanista blog.

 

(Minden igyekezetünk ellenére sem sikerült fotókat készíteni az épület belső részeiről. Az intézmény igazgatója azt sem engedélyezte, hogy néhány felvételt készítsünk az impozáns lépcsőházról, más fotósok képeit pedig az intézet által diktált szigorú szerződés köti. Mi is csak azt tudjuk hozzátenni: érthetetlen.)

Puskin, az orosszá vált Hannibál unokája

215 évvel ezelőtt, 1799. június 6-án született meg Alekszandr Szergejevics Puskin, akit az irodalomértők többsége a legnagyobb orosz költőnek tart. Ennek oka, hogy a költő, író, drámaszerző Puskin talán a legnagyobbat lökte az orosz irodalom fejlődésének szekerén, és akár verset, akár prózát, akár színművet készített minden, ami a keze alól kikerült kiállta az idők próbáját. Megmaradt. Az sem mellékes tény, hogy Puskinban tisztelhetjük a modern orosz irodalmi nyelv megteremtőjét. Nagy országban nagy tehetség végezte el ezt a munkát, a kis Magyarországon Puskinnál lényegesen jelentéktelenebb irodalmár, Kazinczy Ferenc volt a nagy nyelvújító.

А.С. Пушкин. 1827 год (копия А.П. Елагиной с портрета  В.А Тропинина).jpg

Puskin tekintélyes arisztokrata családba született. Már középiskolai tanulmányainak kezdete előtt megkaphatta azt a műveltséget, mellyel a kor hasonló társadalmi helyzetű gyerekei rendelkeztek. Ha máshonnan nem Lev Tolsztoj műveiből tudhatjuk, hogy az orosz elithez tartozók otthon franciául beszélgettek. Puskin apja, Szergej Puskin maga is verselő ember volt, francia nyelven költött. A szakirodalom tisztelettudóan annyit jegyez meg erről: „szűk körben költőnek is tekintették.” Vagyis egy derék helyi dilettáns lehetett. A nagybácsi, Vaszilij Puskin azonban már birodalom szerte elismert író ember volt, ráadásul ő már oroszul fogalmazta meg gondolatait. Elsőként ismerte fel a gyerekkorból alig kilépő Alekszandr Puskin tehetségét, nagy jövőt jósolt neki.

Ám a művészi hajlamú apai család mellett édesanyja, Nadja Osszipovna Gannibal családjában is figyelemre méltó, akár szenzációsnak is mondható szereplők is voltak. Puskin anyai nagyapja tudniillik a Nagy Péter cár által rendkívüli módon kedvelt és elismert, Abesszíniából származó Hannibál nevű fekete bőrű katonatiszt volt, aki idővel a cári hadsereg tábornokává vált. Abban az időben, amikor az úgynevezett művelt nyugat országaiban mélységesen lenézték és százezer számra hurcolták Amerikába a négereket, a cári Oroszországban nyoma sem volt, nem is lehetett semmiféle rasszizmusnak. Az egzotikus nagypapa emlékét Puskin később Nagy Péter szerecsene című írásában örökítette meg.

Alekszandr Puskin kisgyermekkorától beszélte anyanyelvét, az oroszt. Ez egyáltalán nem volt jellemző a hozzá hasonló családokban – hogy mást ne is idézzünk meg, Tolsztoj csak 18 éves korában tanult meg oroszul, aki addig franciául beszélt. Túl azon, hogy a Puskin család szerette az anyanyelvét, ehhez az is hozzájárult, hogy mivel falusi birtokukon éltek dajkát csak a parasztasszonyok között találhattak. Puskin szinte élete végéig szoros kapcsolatban maradt szeretett dajkájával, aki megismertette őt nem csak az orosz nyelvvel, hanem az orosz népi kultúrával és hagyományokkal is. Az éles eszű fiú tehát már kicsi korában kitűnően beszélt franciául, németül és latinul, de oroszul is.

Az orosz-francia kapcsolatokat érdekes módon az orosz birodalmat megtámadó Napóleon mélyítette el. A francia kultúra már a napóleoni háborúk előtt meghódította az orosz arisztokráciát, de a napóleoni háborúk bukása után a korábbiaknál nagyobb tömegben jutottak be az országba a francia felvilágosodás szellemi termékei: Voltaire, Rousseau, Montesquieu művei. Ez pedig a maga liberális szellemével veszélyt jelentett a cári hatalomra.

puskin_03.jpg

1825 decemberében Szentpéterváron kitört az úgynevezett dekabrista forradalom. A nevét a december orosz megfelelőjétől kapta: dekabr=december. Az orosz hadsereg tisztjei készítették elő, de a cári hatalomra veszélyes összeesküvésben civilek is részt vettek. A szakirodalom azt írja, hogy a dekbarista összeesküvés lényegében szabadkőművesek politikai célú szövetkezése volt. Kitörését az I. Sándor cár halála után az új cár trónra lépése sietette. A dekabristák a francia példákat követve nagy politikai és államszervezeti változásokat akartak. Sőt, amerikai és svájci mintára egy új alkotmányt is kiterveltek, melynek alapja a cári hatalom megdöntése lett volna. Még az is komolyan szóba került, hogy a cárt megölik. A cár azonban mielőtt megölték volna, magától meghalt, így a dekabristák az új cár, Miklós hatalmának gyengítését határozták el. Miklós azonban néhány nap alatt leverte a dekabrista felkelést. Magas rangú katonatiszt vezetőit kivégezték. Százhúsz, a forradalomban kisebb szerepet vállaló embert pedig Szibériába száműztek.

Puskin barátai közül sokan tartoztak a dekabristákhoz, rá is fizettek. Különös sorsfintor, hogy Alexandr Puskin azért nem volt a fővárosban a forradalom kitörésekor, mert dekabrista barátainál már sokkal korábban gyanússá vált, és folyamatosan száműzték. Hol a Kaukázusba, hol az Alsó-Duna mellé, aztán saját birtokára.

Puskint védte előkelő családja, nagynevű írópártfogói és egyre nagyobb költői hírneve. Ekkor keletkezett költeményeinek témáját a száműzetés élményeiből szedte össze. Vagyis lényegében jót tett neki, legalábbis költészetének a „büntetés”. Lelkében hordozta a dajkájától tanult népmeséket, ezeket bőven gazdagíthatta száműzetése különböző színterein. Nagy sikerű elbeszélő költeménye, a Ruszlán és Ludmilla is népmesei ihletésű. Megjelenése után szinte azonnal a legnépszerűbb szerzővé tette Puskint. Az Alsó-Duna mellett ismerte meg a vándorcigányokat és ennek nyomán írta meg a Cigányok című művét.

A szabadkőművesek tehát forradalmat akartak kirobbantani, ez nem sikerült nekik, súlyos megtorlás követte lázadásukat. Puskin azonban igazolhatóan távol volt az eseményektől, nem emeltek vádat ellene, sőt rövid időn belül száműzetését is megszüntették.

Miklós cár okos ember volt, úgy döntött, hogy a hatalmas tehetségű és nagy hatású költőt a cári udvarba hívja. Azt is közölte a költővel, hogy minden művét a megjelenés előtt meg kell mutatnia neki – azaz maga a cár volt a cenzor. Puskin tehát kelepcébe, de mondhatjuk azt is, aranykalitkába került. Mindenesetre biztonságban tudott alkotni. Tudomásul vette, hogy amit a cár engedélyez, az jót tesz a rendnek, ha valami veszélyeset ír, azt meg a cár nem engedélyezi.

1825 végétől tizenegy évig élte a gazdag és okos orosz arisztokraták látszólag gondtalan életét. Ám mivel költő volt, és így legfontosabb munkaeszközét az érzékenysége jelentette, nem kerülte el a bánat, a gyötrődés és a csalódások. Költői tehetsége azonban, akár akarta, akár nem, egyre magasabbra emelte.

 Natalia_Pushkina.jpgNatalja Goncsarova

A nők minden heteroszexuális férfiművész életében a legfontosabb szereplőként jelennek meg, Puskin sok-sok korábbi kaland után feleségül vette a nagyon szép és okos, ám csapodár nő hírében álló Natalja Nyikolajevna Goncsarovát. Négy gyerekük született. A nyughatatlan és rendkívül becsvágyó asszonyról nem tudni, hogy megcsalta-e férjét, de a cári udvarban egyre erősebben terjedt a pletyka Goncsarova sorozatos hűtlenségéről.

Puskint végül is ez vitte a sírba, felesége jó hírének védelmében – annak ellenére, hogy néha maga sem hitt hűségében – párbajba bonyolódott. 1837-ben agyonlőtték.

Puskinnak, mint annyi más világraszóló tehetségű kollégájának, rövid élet jutott. Ám mindez elegendő volt arra, hogy egy teljes, minden részletében ma is ragyogó életművet hagyjon ránk: A bahcsiszeráji szökőkút, a Borisz Godunov, a Mozart és Salieri, a Néhai Petrovics Belkin elbeszélései, remekmívű költeményei: az Üzenet Szibériába, A próféta, A kapitány lánya című regénye, vagy a népköltészeti ihletésű Mese Szaltán cárról és a Mese a halászról és a kishalról című remekműveiben.

puskin_04.jpgPuskin emlékműve Cárszkoje Szeloban (Robert Romanovics Bah, 1900)

Puskin legismertebb alkotása, amit életművének csúcsának tekintenek, verses regénye, az Anyegin, melyen hosszú ideig, 1823-tól 1831-ig dolgozott. A romantika korának jellemző alakjait kelti életre ebben, a főhős egy kortárs ifjú nemes jellemének megrajzolásával a „felesleges ember” romantikus érzelmeit jeleníti meg, és az olvasó tűpontos képet kap a korabeli orosz társadalomról. Világos, érthető, egyszerű stílus a népdalból kinőtt egyedi zeneiség jellemzi a világszerte ismert Puskin-művet, melyet egy szép kiállítású kötetben, 1984-ben Bérczy Károly és Áprily Lajos fordításában tett közzé Magyarországon az Európa Könyvkiadó. A kötetben szerepel Krúdy Gyula Anyegin-esszéje is.

Az egyik leghíresebb orosz ember élete a ma élőknek is sok tanulsággal szolgál. Például azzal, hogy az életnek komoly tétje van, az életet élni, és nem szétfecsegni kell. Akár író valaki, akár nem.

Dippold Pál

Johann Strauss – keringőkirály a császárvárosban

115 évvel ezelőtt, 1899. június 3-án halt meg szülővárosában, Bécsben ifjabb Johann Strauss. Kora legnépszerűbb zeneszerzőjének a nevét ha nem is, Kék Duna keringőjét minden közép-európai ember ismeri.

Johann_Strauss_Jr_1867.jpg

A keringőkirálynak nevezett fiatalember édesapja, idősebb Johann Strauss szintén jónevű zeneszerzőnek-zenésznek számított. Egyik leghíresebb szerzeményének dallamát és ritmusát, a Radetzky-indulóét a férfiemberek legnagyobb része jól ismeri, hiszen még a magyar néphadsereg katonái is erre csapták oda bakancsaikat a díszmenetekben.

Az apa minden erejével azon volt, hogy fiai – Johann mellett Joseph és Eduárd – semmiképpen ne legyenek zenészek. A két fiatalabb Strauss, egy időre legalábbis, betartotta apja parancsát, Joseph mérnökként, Eduárd pénzügyi szakemberként élte életét.

Johann Strauss azonban fellázadt apja ellen, és zenésszé vált. Szakított az arisztokratikus, csak szűk kör számára érthető és élvezhető zenei stílussal. Egyik első képviselője volt azoknak a művészeknek, akik felismerték a népzenében rejlő értékeket, és azokat tudatosan építették bele műveikbe. Ez egyébként akkortájt a legtöbb művészeti ágban hasonlóképpen történt, elég csak Petőfi Sándor költészetére utalnunk. A fiatal Strauss tehát a ma is rendkívül népszerű Bécs melletti vendéglőnegyedben tanulmányozta a népi-népies muzsikát, figyelte, miként táncolnak az iparosok és a parasztok, milyen ritmusok mozgatják a tömegeket, és milyen dallamok érnek el a külvárosi népek szívéig. A legnépszerűbb dalokat az akkori osztrák szórakoztatóipar sramlizenekarai közvetítették.

Furcsa egybeesés, hogy a sramli, ez a jellemzően bécsi muzsika a Schrammel testvérekről kapta a nevét. Keresztneveik megegyeztek a Strauss fiúk neveivel, Johann és Joseph Schrammel alapította meg az első sramlizenekart Anton Strochmayerrel és Georg Danzerrel. A sramlizenekarok ifjabb Johann Srtauss és Johannes Brahms muzsikájának divatba jötte után a peremkerületi kocsmákból a bécsi palotákba kerültek, az arisztokrácia báljai sramli ritmusra zajlottak, a keringők, a marsok és a polkák egészen napjainkig a császárváros egyik legismertebb és legvonzóbb jellemzői. A zenekarokban általában a hegedűt, a gitárt, a klarinétot, a harmonikát és a szóló éneket használták. A legújabb korban sok, kizárólag fúvós hangszerekből álló együttes is van.

johann-strauss-ii.jpg

A 19. század első harmadában tehát a keringő, ez a korábbi népi táncmuzsika meghódította egész Bécset. Elsőként idősebb Johann Strauss vitte sikerre a walzert, híre gyorsan terjedt az országhatárokon túlra, komoly kortársak, köztük a francia Berlioz írtak elismerően műveiről.

A század közepén aztán nagy szakmai harc bontakozott ki Bécs két legnépszerűbb zeneszerzője között. Furcsa, ám a történelemből jól ismert párharc kezdődött a sikerért. Apa és fiú, a vetélytársak ugyanazt a nevet viselték. Idősebb és ifjabb Johann Strauss között az 1848-as forradalom a korábbiaknál is jobban felerősítette a vetélkedést. Az apa császárpárti volt, a fiú forradalmár, aki a Balkánról sietett vissza Bécsbe, hogy részese legyen a forradalomnak. Jellemző képeken örökítették meg a két Strauss találkozását: az ifjabbik zenekara élén a polgárőrök előtt haladt, az idősebb Strauss a császári csapatok zenekarát vezényelte.

1849-ben idősebb Johann Strauss meghalt. Fiának a forradalom leverése után bujkálnia kellett, ám néhány év elteltével művészetével meghódította Bécset. Az energikus, fülbemászó dallamokkal bármikor előállni képes, kitűnően muzsikáló Johann Strauss sorra alkotta meg népszerű műveit. Amikor már nem tudott eleget tenni az egyre sokasodó koncertmeghívásoknak, segítségül hívta testvérét, Josephet. Az addig egy mérnöki irodában dolgozó Joseph villámgyorsan megtanulta mindazt, amit egy zenésznek tudnia kell, és vezetésével felállt egy újabb Strauss-zenekar. Joseph Strauss több száz népszerű keringőt és polkát írt, ezek népszerűsége vetekedett bátyja szerzeményeiével. A legidősebb Strauss, Johann, a családi munkába bevonta fiatalabb öccsét, Eduárdot is. Eduárd vált a Strauss dinasztia világhírének megalapozójává: kitűnő érzékkel szervezte a hangversenyeiket, intézte pénzügyeiket és építette a keringőkultúrát szolgáló nemzetközi kapcsolatokat.

Donauwalzer_Cranz_01.jpg

A legismertebb Johann Strauss-mű, a Kék Duna keringő. Azt írják róla, hogy a történelem eddigi legtartósabb sikerű tánczenéje. Furcsa a története, Strauss a Bécsi Férfidalárda megrendelésére egy rendőrhivatalnok szövegére komponálta 1867-ben. Az énekelt változat lényegében megbukott. Ám még ebben az évben a zeneszerzőnek fel kellett lépnie a párizsi világkiállításon, ahol új szerzeményekkel volt illendő előállnia, elkészítette a Kék Duna keringő hangszeres változatát. Ebben a formájában aztán a zenemű kirobbanó sikert aratott, és elindult világhódító útjára. A zene az osztrák néptánc jellemzőit bécsi elemekkel, kedélyességgel és az osztrák népies muzsika egyszerű, természetes hangszerelésével elegyítette.

A Keringőkirály teremtette meg a táncoperettet is. Ebben a tánczenére építi a teljes színpadi cselekményt. A korábbi szerzők egyszerű táncsorozatából kialakította a keringőegyveleg sokszínű formáját, melynek darabjait változatosan kezeli: általában lassú bevezetés után ki illetve berobban a tánc. Majd megismétlődnek a jellegzetes motívumok, végül a kezdő főkeringő erőteljes ismétlése zárja.

Jókai Mór elbeszélése alapján alkotta meg Johann Strauss A cigánybáró című, ma is igen népszerű daljátékát. Ennek előzménye, hogy 1882-ben magyarországi koncertjén nagy sikert aratott, melynek nyomán Liszt Ferenc arra bíztatta, hogy írjon magyar témájú operettet. Strauss, miután képzeletét megfogta Jókai Mór Szaffi című novellája, 1885-re elkészítette és be is mutatta Bécsben a darabot. Sikerét jelzi, hogy 1899-ig száznegyven színházban volt premierje.

Johann Strauss egy évtizeddel korábban, 1874-ben komponált, A denevér című operettje nélkül évtizedek óta nincs magyar szilveszter, miként nincs újév sem a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjének közvetítése nélkül. A komikus operett kitűnően illik az év utolsó napjához – főleg Latabár Kálmán mesteri alakítása óta –, az újévi örömöt pedig gyönyörűen kiteljesíti a Kék Duna keringő és a Radetzky-induló.

Így békél meg egymással minden év első napján apa és fiú, az idősebb és ifjabb Johann Strauss.

Dippold Pál

Feszty Árpád, a történetfestő

100 évvel ezelőtt, 1914. június 1-én halt meg Feszty Árpád festőművész. Az 1856-ban, a ma Szlovákiához tartozó, Komárom melletti Ógyallán (Hurbanovo) született és Rehrenbeck Árpád Szilveszter néven anyakönyvezett jeles magyar piktor Komáromban, Pozsonyban és Budán tanult. 16 éves korában kirakták a Budai Főreáltanodából, mert a hivatalos politikai nézetekkel ellentétes szellemű művészeti kört alapított. Ahogy ma a kalandvágyó fiatalemberek figuránsnak állnak, akkoriban a lázadó kamaszok leginkább vándorszínésznek mentek. Feszty is négyökrös szekéren járta az országot és próbálgatta művészszárnyait. 1874-ben némileg megkomolyodva Münchenbe ment. Ekkor már rajzolt és festett. Tehetségét hamar el- és felismerték, egy tájképe keltett feltűnést és hozta el neki a sikert. Állami ösztöndíjat kapott.

17341_feszty_rpad_mutermeben.jpg

Hova máshová ment volna egy nagyreményű festőtanonc, ha nem Párizsba? Feszty Árpád 1878-ban a világ művészetének fővárosában Delelő című képével nagy népszerűségre tett szert. Aztán Velencébe utazott, ahol – micsoda meglepetés – lagúna-képeket festett.

Hazatérvén, ógyallai műtermében egy monumentális képet készített, a Pusztai találkozás télen című alkotást. Ez aztán itthon is meghozta számára a sikert, 1880-ban ösztöndíjjal Bécsben tanulhatott. Itt készült el a Golgota című képe, melyet újabb vallási tematikájú képek követtek, a Levétel a keresztről és a Szent Gellért.

Feszty Árpád lassan a kor két legdivatosabb festőjének egyikévé vált. A másik Munkácsy Mihály volt.

Lyka Károly 1914-ben a Művészet című folyóiratban értő tanulmányt tett közzé Feszty Árpádról, melyben a kor legnagyobbjai között pontosan kijelöli a helyét. Azt írja, hogy Feszty festői tehetségét tetézte „elragadó izzó vére, elméssége, törzsgyökeres magyar zamatú esze járása… rajongó szeretete a tanya élete és a tanya nótái iránt duplán érvényesült abban az időben, amidőn a népszínmű virágkorát élte.”

A magyar festőművészet egyik fénykorát jelentő 19. század, a romantika, a historizmus, a közvetlenül a szecesszió előtti időszak szellemi pezsgése igen termékenyen hatott a kor alkotóira. Feszty Árpád képeiben legyen az tájkép, életkép, történelmi vagy vallásos kép, mindben ott vibrál valami valóságon túli feszültség. Azt írják, hogy „csupa-tűz líra volt, de ő is abban a felfogásban nevelkedett és élt, amely az epikában látja a legmagasabb rangot.” A festőnek bőven volt alkalma történeteit megmutatni: csak a budapesti operaházban kilenc nagyméretű faliképét csodálhatjuk meg.

Feszty Árpád munkái közül a legnevezetesebb a ma Ópusztaszeren ékeskedő a Magyarok bejövetele című monumentális festménye.

feszty_körkép.jpg

Érdekes története van a kép keletkezésének. Feszty Árpád egy párizsi körkép hatására hasonlóan nagyléptékű történetet akart vászonra vinni. Családját arról tájékoztatta, hogy megfesti a bibliai özönvizet. A család megijedt, joggal. A család egyébként nem másokból állt, mint apósából, a legnagyobb magyar történetíróból, Jókai Mórból, és annak nevelt lányából, Jókai Rózából. Nem akárkik javasolták tehát, hogy egy magyar festőnek helyesebb a magyarok bejövetelét megmutatni, mint az özönvizet. A Feszty által megálmodott körkép témája tehát megvolt: a honfoglalás.

fesztyné.jpgJókai Róza

Feszty Árpád nagyon komolyan vette amúgy nagyon komoly és nehéz feladatát. Tanulmányozta a Vereckei-hágó környékét, történészekkel tanácskozott a honfoglalás kori életmódról, eszközökről, viseletekről. A fővárosi tanács a sajtóhírverés keltette érdeklődés hatására átvállalta a kép elkészítésének költségeit. Jókai Róza tehát megnyugodhatott, a családi kasszát nem érte kár. A tanács a körkép elhelyezésére felépítette az úgynevezett Rotundát, ami értelemszerűen egy kör alaprajzú ház volt. Átmérője 40, magassága 16 méter volt. 1893 augusztusára tűzték ki a kép átadásának idejét, ám ezt Feszty és társai nem tudták tartani. Ezen nincs mit csodálkozni, a kész mű 15 méter magas és 120 méter hosszú lett. Társakat mondtunk, hiszen látván a feladat nagyságát és Feszty Árpád elszántságát, de látván a határidő tarthatatlanságát is, a kor legnevesebb festői siettek segítségére. Újváry Ignác az eget festette, a tájképi részleteket Mednyánszky László, a történelmi alakokat Vágó Pál, a táborverést Pállya Celesztin készítette el. Feszty Árpád felesége, aki maga is jó nevű művész volt például a sebesülteket és a hallottakat vitte vászonra. 1894 tavaszára fejezték be a munkát.

Május 13-án nyílt meg a kiállítás. Hatalmas érdeklődés várta a képet, a budapesti millenniumi kiállítás egyik legfőbb nevezetessége volt. Ám semmi nem tart örökké, a népszerűség és a dicsőség főleg nem, a körképet elvitték Londonba, de ott senkit nem érdekelt a magyarok bejövetele. Hazahozták, a kép a szállítás közben megrongálódott. A főváros lebontotta a Rotundát, helyére állították a Szépművészeti Múzeumot. A körkép egy rosszul megépített házba került, ahol állapota egyre inkább romlott. A körkép iránti érdeklődést aztán a mozi térhódítása a minimálisra csökkentette. A történet vége azonban jó. A képet hosszú évek munkájával 1995-re mesteri módon restaurálták, és egy mintaszerűen megépített, a képhez méltó épületbe került Ópusztaszerre a Nemzeti Történeti Emlékparkba.

rotunda.jpgA Rotunda a Nemzeti Történeti Emlékparkban

Feszty Árpád rendkívül termékeny alkotó volt, 1899-re már szinte azt mondhatjuk, hogy Magyarország kicsinek bizonyult számára. Firenzébe költözött. 1912-ben tért vissza, ekkor állította ki újabb munkáinak gyűjteményét a Nemzeti Szalonban. Tájképei, életképei, portréi mind-mind az általa leginkább szeretett magyar vidékről, az Alföldről szóltak. Nagy tervei voltak, ám halálos kór támadta meg, ami 100 évvel ezelőtt elragadta közülünk.

Az élet már csak ilyen: egyszer voltunk, hol nem voltunk. Az ember megy, a mű marad.

Dippold Pál

süti beállítások módosítása