Magyarország dél-nyugati határához közel, Zala megyében találjuk Lentit. Kevéssé ismert, hogy a településen egy hatalmas, öt szabadtéri és négy fedett medencés fürdő már hosszú idő óta vonzza gyógyvizével a leginkább Nyugat-Európából érkező vendégeket.
Lenti a Kerka folyó mellett van, Zala megye Szlovéniához közeli határán. A városban a különböző korokban sok római leletet találtak, ez arra utal, hogy már nagyon régi idők óta emberlakta hely volt. Ezt valószínűsíti az a tény is, hogy az ősi, nagy forgalmú borostyánút közelében volt.
A borostyánutat a sok szempontból titokzatos történelmű kelták építették ki. Kik is voltak a kelták? A bronz és a vaskorban szinte egész Európa területén elterjedt ez a népcsoport. Jellemzően Európa nyugati és déli részén, a mai Spanyolország és Franciaország, keleten pedig a mai Magyarország területén éltek nagy számban. A kelta kézműipar számtalan korszerű eszközt állított elő, melyekkel egész Európában kereskedtek. A kelta fegyvereket, ékszereket és az általuk kitermelt sót két nagy kereskedelmi útvonalon forgalmazták. Az egyik a mai Angliától Olaszországig vezetett, a másik ága Magyarországtól a Skandináv-félszigetig tartott.
Kelta edény füle, Forrás: MaNDA Adatbázis, Balatoni Múzeum - Keszthely, CC BY-NC-ND
Rengeteg tárgyi emlék tanúskodik a kelták életéről, hogy csak néhány Magyarországon feltárt bronzöntőműhelyt említsünk: Sajógömör, Bodrogkeresztúr, Füzesabony, Dunaföldvár és Tamásfalva. A kelta nép sokféle törzsből állt. Az alpesi és a dunai kelták törzsei közül sorolunk néhányat: helvet, bój, karn, taurisk. A rómaiak megjelenése négy évszázados háborúskodás kezdetét jelentette. A kelták jól bejáratott kereskedelmi útvonalát, a borostyánutat szerezték meg végül is hosszú és véres harcban a hódítók, akiket csak a hunok tudtak kisöpörni innen. A kevés megmaradt kelta beolvadt a hunok népébe. Pannónia déli határvonala a Balaton volt, ahol a kelta őslakosság egy percig nem fogadta el a hódítókat.
Aztán eltelt néhány évszázad, és hiába nem akarták elfogadni az újabb és újabb hódítókat, egyszer csak megjelentek ezen a vidéken is a honfoglaló magyarok. Belakták a vidéket, amely igen gazdag természeti kincsekben. Sokáig kellett várni arra, hogy a 13. században, 1237-ben leírják a település nevét, amit akkor Nemith alakban említettek. A Kerka folyó gazdag völgye melletti Lenti azonban ekkortájt még nem önmagában volt érdekes és híres, inkább arról a nagyon jól védhető mocsárvárról, amelyet a Kerka árterében lévő szigetekre építettek. IV. Béla királyunk Lenti környékét elvette korábbi birtokosától egy Buzád nevű embertől. 1275-ben királyi vadászfaluként említik. Az oklevelek tanúsága szerint 1343-ban Nagy Lajos Lendvai Miklósnak adományozta a mocsárvárat a faluval együtt. A birtokos halála után hosszú időre a Bánffy családé lett a terület. Érdekes felidézni ennek, az ország életében már ágai révén jelentős szerepet játszó arisztokrata családnak a történetét. Az alsólendvai Bánffyak a Buzád-Hahót nemzetségből származónak tartották magukat. Bánffy III. Hahót alapította a dinasztiát 1226-ban. Hahót 1238-39-ben Vas vármegye ispánja volt. Több leszármazottját is számon tartják: IV. Hahótot, Mátét és Istvánt. 1291-ben Bánffy Istvánról mint királyi étekfogó kancellárról emlékeznek meg az iratok. 1296-tól Varasd vármegye ispánja. 1301 után régi ellenségei, a Kőszeghyek elvették tőle családja ősi várát, Lendvát, amelyet majd csak Bánffy III. István kap vissza 1323-ban Károly királytól. III. István fia, Miklós Zala vármegye ispánja volt, majd a királyné főlovászmestere és Tótország bánja. A Bánffy család alsólendvai ága aztán az 1600-as évek közepén kihalt. 1381-ben, amikor Lenti mezővárosi rangot kapott, még bőven a Bánffyak birtokában volt, és maradt is a török időkig. A törököknek a lenti várat nem sikerült elfoglalniuk, viszont a Kerka-völgye szinte teljesen elnéptelenedett. Ebből következően egészen a 18. század végéig szinte üresek Lenti történelmének lapjai. Annyit tudni, hogy ekkor már az Esterházyak birtokában volt, 1770-ben megépült az elemi iskolája, és 576-an éltek itt.
