125 évvel ezelőtt, 1891. május 31-én kezdték el Vlagyivosztokban a Föld leghosszabb vasútvonalának, a Transzszibériai vasútnak a megépítését. A későbbi II. Miklós cár, Nyikoláj Alekszandrovics trónörökös adta meg az engedélyt minderre. A teljes vaspálya 1901 novemberére készült el, ekkor találkoztak a keleti és a nyugati irányból egymásnak tartó vasútépítők csapatai.
A transzszibériai vasút teljes hossza térképen
A Transzszibériai vonal számadatai szinte hihetetlenek. A teljes hossza 9288 kilométer. Európában van ebből 1777 kilométer, az ázsiai szakasz 7512 kilométer. A vasútvonal induló állomása Moszkvában van, a Jaroszlavszkij pályaudvaron, a végállomás Vlagyivosztok. Az eredeti hossz a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat (NOSZF) megelőző időszakban Szentpétervár és Vlagyivosztok között 9508 kilométer volt. A kétvágányú, teljes hosszán villamosított vasútvonal széles nyomtávú, azaz a sínpár két tagja között 1520 milliméter van. Az első szerelvények 1903-ban indultak Szentpétervárról Vlagyivosztokba, az ekkori hivatalos átadás idejében a szerelvényeket a Bajkál-tavon komp vitte át. A tó jegére 1904-ben egy 45 kilométeres pályát építettek, itt a szerelvényt lovakkal húzták. 1905 végére készült el a tenger nagyságú Bajkál-tavat elkerülő szakasz. Ekkortól a vonatok akadály nélkül száguldhattak az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. Nem volt éppen olcsó mulatság a Transzszibériai vasút, megépítése másfél milliárd orosz birodalmi rubelbe került. Még mindig maradjunk az útvonal számadatainál. A Transzszibériai vasút kelet-nyugati irányban 7000 kilométeres, észak-déli irányban 3500 kilométeres távolságot tesz meg, közben nyolc időzónát keresztez. Hivatalosan az Oroszország expressz néven Moszkvából induló vonat 147 óra 59 perc alatt teszi meg az utat Vlagyivosztokig. Visszafele mindez 148 óra 28 percig tart. Nem szabadulhatunk a felsorolástól, írjunk le néhány nagy városnevet, amelyeket a Föld leghosszabb vasútvonala érint: Nyizsnyij Novgorod, Perm, Jekatyerinburg, Omszk, Novoszibirszk, Irkutszk, Habarovszk. A vasút tizenhat nagy folyót keresztez. Ezek közül is írjunk le néhányat: Volga, Káma, Irtis, Ob, Jenyiszej, Szerenga, Bureja és az Amur – ez mind közül a legszélesebb, két kilométeres.
A Bajkál-tó mellett
Maradjunk még a számoknál, hiszen egy-egy ország vasúthálózatának legfontosabb meghatározója területének nagysága. Visszafelé az időben: a mai Oroszország területe 17 millió négyzetkilométer – ez a Föld felületének egy hatoda. A Szovjetunió 22 millió négyzetkilométeres volt, a cári birodalom meg még ennél is nagyobb. Ebben a hatalmas országban a 17. század közepétől kezdtek komolyan foglalkozni a közlekedés fejlesztésével és szabályozásával, igaz ekkor még nem volt vasút. A sokoldalú Nagy Péter cár, aki kalandos fiatal korában kitűnő hajóáccsá (és fogorvossá) képezte ki magát, komoly és részletes hajózási szabályzatot parancsolt rá országára. Aztán egy nagy időugrás, 1842-ben járunk, amikor is az első orosz vasútvonal építése elkezdődött Szentpétervár és Moszkva között. 1851-ben már vígan zakatoltak a két nagyváros közötti vonatok. 1862-re megépült a Szentpétervár-Varsó és a Szentpétervár-Nyizsnyij Novgorod vonal is. A Transzszibériai vasút elkészítésével óriási lehetőségek nyíltak a korszerű személy és teherforgalom fejlesztésére.
Az első világháború Oroszország nyugati, sűrűn lakott és legfejlettebb részében okozott hatalmas pusztítást. 1923-ra a nyugati hatvanezer kilométer hosszú vasúti hálózat hatvan százaléka semmisült meg, és majdnem a teljes járműpark odaveszett. Keleten, az ázsiai részeken szerencsésebbnek mondható a helyzet, a gyéren lakott hatalmas területeket átszelő Transzszibériai vasútnak ezt a szakaszát alig érte kár. A helyreállítási munkálatok nehézségeit és nagyságát érzékeltetik azok a számadatok, amelyek a menet közben szovjetté vált vasúti közlekedést jellemezték: 1928-ra érték el ugyanazt a személy és áruszállítási nagyságrendet, mint amekkora 1913-ban volt. 1940-re a vasúti hálózat tovább nőtt, 106 ezer kilométeres volt, amelyen évente 600 millió tonna árut szállítottak. A második világháború az ország nyugati részének vasútját szinte teljesen elpusztította. Ennek ellenére a meg nem szállt területeken a vasút erején felül teljesített: ontotta a katonákat és a hadianyagokat az Urálon túlról, visszafelé pedig menekítette a polgári lakosságot. A világháború után a Szovjetunióban alakult ki a világ legnagyobb, egységesnek mondható vasúti területe. Lezajlott a nyomtáv, a jelzések és a vasúti szervezet egységesítése. A hálózat 145 ezer kilométer összkiterjedésűvé nőtt. Az más kérdés, hogy a vasútépítkezések több százezer emberéletet követeltek, a Gulágok politikai foglyai dolgoztak embertelen körülmények és szinte elképzelhetetlenül nagy, -50-60 fokos hidegben, amíg bele nem pusztultak. Ezt amúgy a Szovjetunióban hivatalosan a kényszermunkások természetes úton történő likvidálásának nevezték.
Egy újabb időugrással 1988-ba érünk, a Szovjetunió összeomlása előtt közvetlenül ért a csúcsra a Szovjetunió vasúti személy- és áruszállításának nagysága. Ekkor 4116 millió tonna árut és 4,5 millió embert szállítottak vasúton egy év alatt. Az orosz hálózat napjainkban a második leghosszabb (87157 kilométer)a világon, és feltűntek az óránkénti 200 kilométeres sebességgel száguldó gyorsvonatok is.
A 125 évvel ezelőtti vlagyivosztoki építkezéskezdés tehát a világ egyik legfontosabb történelmi közlekedési útvonalának megszületését jelentette, amelynek történetét áttekintve igen sok mindent megtudhatunk a jelen Oroszországának közlekedési viszonyairól is.
Dippold Pál