A csuklós autóbuszok menetrendbe állítása a világon elsőként Budapesten történt meg ötvenöt évvel ezelőtt, 1960. november 7-én. A későbbi világsikert megalapozó akció nem volt előzmények nélküli. Már az 1950-es évek közepétől nagy gond volt a magyar fővárosban a tömegközlekedés iránti igények nagymértékű növekedése, és az ebből adódó férőhely hiány. Azaz sok volt az utazni vágyó magyar eszkimó és kevés a buszfóka.

Hat évtizeddel ezelőtt úgy próbáltak segíteni a gondon, hogy a buszokhoz pótkocsit kapcsoltak. A pótkocsi általában egy átalakított busz volt. Ez a megoldás csökkentette ugyan a zsúfoltságot, ám a nehézkes szerelvények, többek között nagy fordulókörük miatt csak külvárosi vonalakon mozoghattak. Ezért saját fejlesztésben nekiálltak csuklós járműveket gyártani a Fővárosi Autóbuszüzemben (FAÜ). Az első ilyen társas gépkocsi 1960. november 5-én lépett szolgálatba. A csuklós program akkora siker volt, hogy a Fővárosi Autóbuszüzem az összes Ikarus 60-asát csuklósította. Ezeket FAÜ csuklósoknak nevezték. Az Ikarus az 1950-es évek végén kifejlesztette a 620-as típusát, ebből ezer kocsi került a FAÜ-höz, ahol ezeket is csuklósítani akarták, ám végül ez ott nem jött össze. Az első igazán komoly, nagy darabszámú, sorozatgyártásra alkalmas, nagyipari körülmények között és minőségben gyártott csuklós autóbusz 1964-ben jelent meg. Ez volt az Ikarus 180-as. Motorját a padló alatt helyezték el, ami végig egy síkot alkotott, nagy ablakai a korábbi típusokénál lényegesen jobb kilátást adtak az utasoknak.

Ikarus 180

A továbbfejlődéshez, azaz a 200-as Ikarus kifejlesztéséhez sok minden kellett. Például a zajos és gyenge Csepel motorok helyett egy nyugat-német licenc alapján készült 192 lóerős Rába-Mann motorokat építettek bele a buszokba. A kissé art decós küllemű ötvenes évek béli Ikarusok után a korszerű formatervezéséért Finta László volt a felelős. A hatvanas évekre jellemző szögletes formavilágot építette össze a lágy vonalakkal. Nagy ablakfelületei a nagyközönségben előhívták új elnevezését: panorámabusz. Az egyre nagyobbá váló Ikarus vállalatnál 1970-ben lépett a piacra a 200-as sorozat. Ezeknek a kocsiknak a gyártását 1972-ben fejezték be, az Ikarus ugyanis ekkor indította világhódító útjára a már születésekor világszenzációnak számító 260/280-as csuklós családot. Ezek már automata váltókkal voltak felszerelve, impozáns ablakaikkal és széles ajtajaikkal gyorsan nagy népszerűséget szereztek. A csuklós Ikarus 280-as 16,5 méter hosszú volt, 160 utast tudott szállítani. A csuklós buszok fejlesztésében az Ikarus 293-as többcsuklós autóbusz jelentette a csúcsot. 22,5 méter hosszával 229 utas befogadására tették alkalmassá. Ezt a típust csak széles utakkal ellátott nagyvárosokban használhatták. A Budapesti Közlekedési Vállalat nálunk nem állította forgalomba.

Ikarus 282

1972-től 2002-ig lényegében változatlan formában gyártották ezt a típust. Az Ikarus 280 család a világ legsikeresebb busza lett.

A nyolcvanas évek elejére a világ legnagyobb buszgyártói közé került az Ikarus. Évente 13 ezer busz készült itt. Magyarországon gyártották a világ csuklós buszainak kétharmadát, 1993-ban itt futott ki a gyárkapun ebből a típusból a kétszázezredik példány. A volt szocialista országok útjain még ma sem ritka a szögletes Ikarus, főleg a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió vásárolt igen nagy mennyiségben belőlük. Ez a vásárlás némelykor természetesen különleges formát öltött, például a klasszikus cserekereskedelem is megjelent, az oroszok egy Ikarusért húsz-huszonöt Ladát adtak.

A magyar főváros tömegközlekedését és Budapest arculatát meghatározó csuklós autóbuszok tehát többek között arra is emlékeztetnek, hogy a magyar mérnökök tehetsége, a nagyüzemi termelési technológiák kialakítása és a magyar műszaki műveltség, munkafegyelem még a szocializmus viszonyai között is büszkeségre méltán okot adó nagy teljesítményeket mutatott meg a nagyvilágban. Akár egy csuklós autóbusz menetrendbe állításával is.

Dippold Pál