Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

A lepkebábok örök mozdulatlansága - Greta Garbo és hasonmásai

2015. július 24. - MaNDA

Sophia Loren ikonná válásának rögös útját tizenöt évesen kezdte egy nápolyi szépségversen, ahonnan egészen a filmek örök várososába vezetett az útja. A nevezésre buzdító anyát, a kísértő tükörképet, a Tükreim című filmben saját lánya eleveníti meg. Az emlékezést szolgáló film többek között kitér a falusi, sivár környezetből szabadulást jelentő Greta Garbo hasonmásversenyre, ami egyenesesen mutatott volna a filmek fellegvára felé, Hollywoodba. A „szép molnárné”, Sophia Loren édesanyja, Romilda Villani azonban sosem jutott el a tömegfilmeket gyártó stúdiók kapujához. Greta Garbo csak messziről integetett neki Hollywoodból, mint a távolodó hajókat kísérő csábos szirének. Nehéz a hasonmások sorsa.

greta_garbo.jpgGreta Garbo

Greta Garbo lángra lobbantotta a szívet és megfagyasztotta az elmét, az 1931-es Mata Hari című filmjének legalábbis ez volt a csalogató szlogenje, ez azonban távolról sem tűnt valótlannak, hiszen egy ikon valóban jéghideg és elérhetetlen. Marilyn Monroe csábosan kislányos bájával szemben, ott állt Hollywood aranykorából Greta Garbo északian maszkulin hűvössége. A svéd hókirálynő tündöklése egybeköthető a hangos film uralmának megjelenésével (első hangos film: 1927, A dzsesszénekes) és elterjedésével, a színésznő még a némafilmre jellemző határozott gesztikulációit vitte tovább sok filmjében, a mozgóképi váltás hullámának kezdeti nehézségeire emlékeztetve. Garbo eszménykép lett tragikus melodrámáival, és férfiak hullámain kellett megküzdenie az önmegvalósításért. A folytonosan visszatérő karakter eljátszása a színésznő életében csak a Ninocska című filmje után dőlt meg, amikor a stúdiók a saját képükre formált bálványt vígjátéki szerepekbe kényszerítették, emiatt a porcelán baba arca meg is repedt, és Garbo 1941-ben végleg visszavonult a filmek szikrázó fehér vásznától.

Garbo egyik rendezője találóan jegyezte meg a színésznőről, hogy: „Arca olyan, akár egy üres fehér lap, amire mindenki rávetítheti saját érzéseit”. Nők milliói akartak Greta Garbók lenni, amire lehetőséget is kaptak a megrendezett hasonmásversenyek miniatűr színpadán, és mintegy ráfestve saját maguk tekintetét az üres felületre, kópiák legyenek, amit utánzó mivoltuk alapján rangsorolnak, és esetleg lehetőséget kapnak ők is az ígéret földjén. Olyan idegenek ők maguk is, mint maga az utánzott, svéd származásával Hollywoodban.

A sztár hasonmás versenyt nem csak Olaszországban rendezték meg, hanem hazánkban is. Az ötszáz fiatal és lelkes Garbo-rajongó közül választották ki 1931 áprilisában a leginkább fotogén, kristályarcú színésznőre emlékeztető nyertest. Az első magyar hangos film évében (A kék bálvány) zajló hasonmásválasztáson látunk kedvesen érdeklődő arcokat és megszeppent lánykákat általuk körülölelve, hajuk pontosan az ikont idéző oldalas loknikban elválasztva, a híres kalappal. Élükön halad a nyertes, aki egy Greta Garbo babát szorít magához, határozott lépései magabiztosan vezetik a nyájat. A kamera ráközelít, a körülötte lévő kedves arcok szinte elmosódnak, és valóban Garbósan mosolyodik el a végén, olyan hűvösen elegánsan az erős rúzs alatt. Valami azonban hiányzik, mégsem Garbós igazán. A merev, hollywoodi szabályokhoz igazodó csillogó mosoly helyett egy még őszintén megszeppent, szabad nevetést látunk. Az 1930-as évek álomgyári glamour stílusát követő magyar filmek (Meseautó, Címzett ismeretlen) pontosan annyiban különböznek eredetijüktől, ahogy ez a Garbo-hasonmás címet megnyerő bizakodó mosoly példaképének elérhetetlenségétől.

Wilhelm Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr367647286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása