1947. október 28-án született Ónodon Horváth Károly, akit a nagyközönség jórészt csak Charlie-ként ismer. Nehezen bogozódnánk ki abból a gondolatkísérletből, hogy milyen összefüggések lehetnek a Rákóczi-szabadságharc egyik legfontosabb eseményének, az ónodi kuruc országgyűlésnek és Charlie, a 20. század második felének egyik legjelentősebb zenei szabadságharcosának élete között, úgyhogy hagyjuk is ezt. Annyi azonban biztos, hogy szabadnak lenni, régen is, ma is nehezebb, mint bárkit is szolgálni.
Amikor a későbbi neves rockénekes angolosította keresztnevét, és Károlyból Charlie-vá vált, még azt hittük, hogy a szabadság nyugat felől érkezik. Azóta tudjuk, hogy sem onnan, sem keletről nem jöhet, vagy megharcoljuk magunknak itt, vagy nem.
Charlie harca igen változatos volt. Azt a nyilvánvaló tényt, hogy életét művészként, azaz a világ sokak számára kimondhatatlan, lefesthetetlen, elénekelhetetlen nagy értékek közvetítésére fordítja, mindenki természetesnek tartotta. Először balett-táncosnak tanult, nem is akárkikkel együtt, Markó Iván például évfolyamtársa volt. Charlie-t betegsége megakadályozta abban, hogy táncművészként dolgozzon, folytatta a már kisgyerekkorában elkezdett zenei tanulmányokat: trombitált. Székesfehérvárott járt gimnáziumba, itt alapította első rock együttesét 1967-ben, a Deccát. Rövid ideig játszhattak ezen a néven, hiszen egy nagy lemezcég is így futott. Olympiára magyarosítottak. Kemény zenét pengetett ez a zenekar, Charlie sajátos hangja, az általa teremtett jellemző hangzásvilág, a rockzene akkortájt sok személyes bátorságot követelő létformája elég gyorsan ismertté tette ezt az együttest. Filmekben is szerepeltek, stílusuk leginkább az angol Who-éval rokonítható. Különös azt olvasni, hogy a világhírnév küszöbéig is eljutottak, egészen pontosan Belgrádig. Belgrád, a küszöb. Mint később is.
Fejlövés című magyar film (1968)
1970-ben az Olympia feloszlott, Charlie két és fél évig Afrikában zenélt. Sokat tanult, jó helyen volt, a rock egyik ősforrásánál. 1975-ben már együtt játszott a zseniális gitárossal, Tátrai Tiborral, akivel hazatérte után beszállt a korábban igen sikeres, ám ekkor már széteső Generálba. Természetesen egyetlen korábbi Generál dalt sem énekelt. Emlékezetes a Charlie-Tátrai-féle Generál Zenegép című lemeze. Nemcsak a korábbi Generál oszladozott, hanem a szocializmus is, a zenészek könnyebben és többször mehettek külföldre, Charlie-ék gyakran megfordultak Lengyelországban, a Német Demokratikus Köztársaságban, de Nyugat-Berlinben is. Az új Generál mindenesetre nem ért el akkora sikereket, mint amilyen tehetséget képviseltek tagjai együtt és külön-külön, ehhez a szocialista kultúrpolitika fanyalgása is hozzáadódott, a zenekar 1979-ben feloszlott.
Charlie ekkor világgá ment. Ezt szó szerint kell érteni, mert tíz éven át többször körbejárta a világot, Skandináviától Japánig, Spanyolországtól az Amerikai Egyesült Államokig. Ez utóbbi ország majd gyakran felbukkan az zenész későbbi slágereiben.
1990-ben Charlie ismét hazatért, és a Tátrai Band énekeseként dolgozott, szólókarrierje 1994-től számítható. A Radics Béla roadjából az ország egyik legjobbjává – ha nem a legjobbá – vált gitárvirtuóz Tátrai Tiborral tíz közös lemezt adtak ki. A legismertebb ezek közül a New York, New York. Már önálló zenekarával érte el óriási sikereit, egy egész ország énekelte slágereit: Jég dupla whiskyvel, Nézz az ég felé.
Lassan két évtizedes múltra tekinthet vissza az a teremtő együttműködés, ami Charlie, Lerch István és László Attila közös munkáját jelenti. Telt házas nagy koncertek, időről időre sokakat megénekeltető slágerek, érzelmekben gazdag, ám a rock jelentette lázadást soha meg nem tagadó dallamok és következetes, folyamatos műhelymunka jellemzi őket.
Nem soroljuk fel most Charlie szakmai és állami kitüntetéseit, amikor már lehetett, mindet megkapta. Megérdemelte. Horváth Károly magyar rock énekest azonban a díjaknál sokkal jobban hitelesíti a közönség szeretete. A hatvanötödik születésnapja alkalmából, a Budapest Sportarénában rendezett, teltházas koncerten hangrobbanás volt: az az óriási taps, amelyet a magyar rock szabadságharcának egyik legeredetibb tehetségű hőse kapott, keveseknek jut és jár. Charlie mellett pedig a színpadon ott ragyogott Lerch István, Tátrai Tibor és a többiek.
Charlie kortársaként, bizonyos értelemben sorstársaként, valamikori rock-szabadságharcosként mondom neki születésnapjára: Isten éltesse és tartsa még köztünk sokáig.
Dippold Pál
