125 évvel ezelőtt jelent meg az Egyesült Államok 1888 elején megalakult Nemzeti Földrajzi Társaságának (National Geographic Society) hivatalos kiadványa. Az októberben forgalomba került magazin leginkább földrajzi, történelmi, kulturális ismeretterjesztő cikkeket közölt. Az évek elteltével aztán egyre gazdagodott tematikája, a tudományos élet minden területéről tettek itt közzé írásokat.
A magazin havilap. A National Geographic 36 nyelven jelenik meg, olvasói számát 50 millióra becsülik.
1888 októbere óta, ahogy a világ, úgy a lap is megváltozott. Egy jellemző azonban megmaradt: a címlap élénksárga kerete. Szinte hihetetlen, hogy az első lapszám mindössze 200 példányban jelent meg, ezeket a National Geographic Society tagjai kapták meg. A társaság alapítóelnöke egy bizonyos Gardiner Greene Hubbard volt. 1897-ben halt meg, tisztségét ekkortól veje, Alexander Graham Bell, a világszerte ismert fizikus, a telefon feltalálója vette át. Úgy tűnik az após-vő viszony hagyományosan rendkívül jó volt Bellék családjában, hiszen később Bell veje, Gilbert H. Grosvenor kezébe került a folyóirat szerkesztése, aki aztán, mondhatjuk, felvirágoztatta a magazint, és egészen 1954-ig hihetetlen hatékonysággal dolgozott. Munkáját fia, Melville Bell Grosvenor folytatta, aki 1964-ben már több mint 5 millió vásárlót szolgált ki a magazinnal.
A National Geographic első számai igen szűk körben forogtak. A 96 oldalas, tudományos fogalmazásokat magába foglaló fekete fehér újság borítója egyszerű barna papír volt, amit csupán sárga kerete emelt ki a társai közül. Aligha olvashatták sokan az alábbi címekkel megjelent cikkeket: Keletkezésük alapján osztályozott geográfiai formációk vagy A tengerpart feltérképezése.
16 évig, 1904-ig kellett várni arra az eseményre, ami a kicsiny szaklapot elindította világhódító útjára. Egy lapzárta előtti napon Gilbert Grosvenort arról értesítette a nyomda, hogy 11 oldal üresen maradt, sürgősen küldjön valami anyagot, amivel kitöltik, másként nem jelenik meg a National Geographic. Bell veje, mivel egyetlen tudományos kézirat sem állt a rendelkezésére, kezébe kapta az Orosz Földrajzi Társaság csomagját, ami tele volt a titokzatos helyről, a tibeti Lhaszáról készült fotókkal. Ezek közül választott ki tizenegyet, és elküldte a nyomdának. Komolyan tartott attól, hogy a szükség meghozta döntésének kudarc lesz a vége, rámegy a lap, akár az állását is elveszítheti.
1905 januárjában került ki az újságosstandokra a lap és Grosvenor szorongó kishitűsége nem igazolódott. Ellenkezőleg. Villámgyorsan felvásárolták a National Geographic képeslapját, Grosvenor fürdött a dicsőségben, a tibeti képek arra az útra vitték a magazint, melyen azóta is egyre nagyobb és nagyobb sikereket ér el. A szövegek mellett, azokkal egyenrangú szerepben, sőt, sokszor a szavaknál sokkal kifejezőbben híresen hiteles fotókkal viszi közelebb az embereket a legkülönfélébb tudományokhoz. A fotók közvetítik azt a tudást, melyeket korábban csak a felfedezők érhettek el.
A National Geographic 125. születésnapjára megjelent jubileumi száma sok korábbihoz hasonlóan egy tematikát jár körül. Nyílván nem véletlenül a Kaland és tudás a címe az ünnepi magazinnak. Megdöbbentő felfedezésekkel ismerkedhetünk meg: azzal például, hogy a minden emberben működő kalandvágy, az ismeretlen, titokzatos jelenségek megismerésének vágya egy gén által működik. A bennünk munkáló nyughatatlanság a DRD4 gén egyik változatának, a 7R-nek köszönhető. Hosszú évtizedek kutatómunkája után írták le a tudósok a kalandvágyó gének történetét, melyet a National Geographic-ban David Dobbs ismertet. Egyetlen más lény nincs a földön, aki ennyit mászkálna kíváncsian ide-oda, mint az ember. Ha nem ezt tette volna, nem tudta volna mindössze 50 ezer év alatt benépesíteni a bolygót. Az emberi kalandvágy, megismerés vágya határtalan. Útra kelünk hajón, tengeralattjárón, repülőgépen, űrhajón, mikroszkóp fölé hajolunk, óriás teleszkópokkal vizsgáljuk a csillagokat, a Hold után lassan a Marsra érünk. Mitől van mindez? Ötből négy ember génállományában ott van DRD4-7R, ami veszélykeresésre, kockázatvállalásra hajlamosít. Akiben ez ott van, az szereti az ismeretlen helyeket, könnyen fogad be új ismereteket, elfogadja az új ételeket, lételeme a mozgás, a változás, a kaland.
Akik tehát az egyre szaporodó emberiség 4/5-ét képviselik, szívesen fogadják a National Geographic mozgalmas tudósításait a világról.
A szocializmus időszakában a városi értelmiségiek között egyfajta státuszszimbólum volt a könyvespolcokon virító, pontosabban sárgálló angol nyelvű National Geographic. Kedélyes képzavarral: a bezárt országban egyfajta szabad kulcsluk volt ez a világra. Kevesen jutottak hozzá. A rendszerváltás utáni demokrácia egyik lényeges eleme pedig éppen az, hogy a tudáshoz minél többen, egyenlő esélyekkel érhessenek el. Ezt segíti többek között a National Geographic tíz éve magyarul is megjelenő változata.
A derék amerikai földrajzi társaságosok nem sejtették, hogy elnökük veje, Graham Bell találmánya micsoda óriási változásokat hoz az emberi kommunikációban, és azt sem, hogy a kommunikációban milyen jelentős szerepe lesz lapjuknak.
A National Geographic ma a világ egyik legfontosabb intézménye. Hang és kép egyesült, önálló televízió csatorna és az internet legkülönfélébb fórumai teszik hozzáférhetővé a tudást, a jól bevált, öreg papírmagazin mellett.
Dippold Pál
