Ez volt a címe a Magyar Filmhíradó különkiadásának 1953 márciusában, amit Sztálin halálakor a hatalom rendelt a filmkészítőktől. Az "alapmű" Moszkvában és színes változatban is elkészült, de az összes szövetséges szocialista országban leforgatták a hasonmásait. Mindenütt a helyi gyászt, megrendültséget bemutatva, szinte egymással versengve. Itt csak a magyar gondosan megrendezett "visszhangot" látjuk - ezt vágtam ki a filmből - Tatabányától, a falvakon, földeken át Sztálinvárosig, az utcát, a Nemzeti Színházat, a gyászba borult Parlamentet, ahol még Nagy Imre terjeszti be a Halhatatlan érdemeiről a törvényjavaslatot. (Ugyanitt három hónappal később a sztálinista gyakorlattal nagy részben szakító kormány programját). A Sztálin téren, a Sztálin szobornál budapestiek százezrei róják le kegyeletüket, búcsúzva a Nagy Vezértől.

A propaganda híradó hatásos képsorai mögött nem láthatjuk, hogy a zsarnok halála milyen valós visszhangot váltott ki a magyar társadalomban. Akkor még elemista iskolásként csak arra emlékszem, hogy szomorúan sírdogáltunk az iskolában és arra, hogy ezt a nagypapám otthon nem igazán értette. Ez persze nem volt benne a filmhíradóban.

Azt sem sejthette senki, hogy három és fél év múlva a "gyászoló százezrek" Budapesten döntik le először a Zsarnok szobrát, vontatják végig a városon és verik szét az Akácfa utcában, olyan apró darabokra, hogy múzeumi bemutatásra is alig maradt a bronz monstrumból!

Sztálin emléke örökké él, de nagyon másként, mint a képeken láthatjuk, hallhatjuk!

Varga János