Azt a hírt kapta az ember, jobban jár a jövőjével-jövőjében, ha összeszedegeti múltjának darabkáit, és ezekből rakja ki történeteit. Az idősödésnek is vannak előnyei.

Megy most ez a Dögkeselyűzés, nagyon helyes. Jó film, jó rendező, jó főszereplő, jó író.

Ma még már azt sem tudják, milyen is volt az a mozi, ahol a vásznat szétzsigulizta Cserhalmi. Akkor még voltak mozik. Voltak színészek is, meg még voltak írók is, akik filmet írtak. A Kengurut Bertha Bulcsu, aki ordított azzal, aki keresztneve második u-ját hosszúra javította. Bertha Bulcsu is nagyon szeretett zsigulizni, tudott is vezetni, a Kenguruban mégis valami japán autóra vágyott. Lehet, japánkomplexusa volt, mert amikor hírét vette, hogy Yoko Ono Nemesvitán nyaral, dühösen kiabálta az Élet és Irodalom folyosóján: - mit keres itt ez a jappán kurva? Hosszú p-vel mondta, ebből sem engedett, mint ahogyan keresztneve rövid u-jából sem.

A Dögkeselyű írója, Munkácsi Miklós hasoló alkatú. Konok, kemény, kíméletlen. Szikepontos novellákat írt. Akkoriban, a késői Kádár-korban nem használták a kult szót úgy, mint mostanában. Ha használtuk volna, Munkácsi Miklós jó néhány írására rá lehetett volna mondani. A késdobáló című például a mai ötvenesek meghatározó olvasmányélménye. Már aki olvasott, és nem volt munkásőr.

Cserhalmi György pedig akkortájt sem volt más, mint ma: kitűnő színész, rendes ember.

A mozaikíró legközelebb azért arról is beszél majd, hogy milyen volt a mozi 1982-ben.

A nők akkor is, most is, mindenesetre, gyönyörűek.