210 évvel ezelőtt született Kossuth Lajos. Amikor filmhíradók között kutatunk, közvetlenül őt mutató filmanyagot nem találunk. Nem is találhatunk, hiszen halálának idején, 1894-ben a filmezés még igencsak gyermekcipőben járt. Olyan filmhíradó viszont már akad, ha nem is sok, amely vele kapcsolatos eseményeket örökít meg – írja a Manda a Kossuthoz kapcsolódó híradórészletek elé. 

A leghosszabb filmhíradóanyag 1952-ből való, amikor születésének 150. évfordulóját ünnepelték. Ekkor avatták fel a Parlament előtti Kossuth-szobrot. Ezen a helyen eredetileg Horvay Jánosnak, a magyar historizáló akadémizmus képviselőjének, számos Kossuth szobor és szoborcsoport alkotójának munkája állt. Horvay a múlt század első évtizedeiben nem kevesebb, mint húsz Kossuth-szobrot alkotott. A Parlament előtt álló, 1927-ben elkészült márvány szoborkompozíciója az első magyar felelős kormányt ábrázolta kétszeres embernagyságú alakokkal. A monumentális mű csak 24 évig állhatott a helyén. 1951-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa eltávolíttatta, mint „pesszimista, nem méltó” alkotást. Horvay ezt már nem érte meg. A híradórészlet a korszellemnek megfelelő új szobor avatását mutatja, ami láthatóan sok embert megmozgató esemény volt. A kormány részéről Révai József és Nógrádi Sándor mondtak beszédet.

Horvay János, aki eredetileg a Hoppl János nevet viselte, keresett sírkőszobrász is volt. Korai kisplasztikáiban, szoborportréiban szecessziós elemek fedezhetők fel. Innen kéne elrugaszkodni, a szecesszió indáiról, lengeni a liánokon, mint a szintén magyar-sváb származású, gyerekként temesvári illetőségű Johny Weismüller - Tarzan, akinek kedves rokonai ma is itt motoszkálnak Magyarországon.

Szegény Horvay mester pórul járt a Kossuth-mániájával, élete fő Kossuth-szobrát kidobták. Ma Dombóváron van, igaz, szétfűrészelték szegény műalkotást, akár egy cirkuszi bűvészsegédnőt. Ennek üzenete nyilvánvaló. A politika porondján sem lehet más módon mozogni, mint akármilyen színpadon. A szereplők elsüllyednek, felemelkednek, eltűnnek, meghalnak és megélednek, a politika sem más, mint egy óriási mutatványsorozat. A figurákat időnként magas talapzatra emelik, aztán, ha kell, ledöntik, szétlövik, összetörik. Néhány év elteltével előkotorják a szemétdombról, helyreállítják, az addig agyonhallgatott alak újra reflektorfénybe kerül. Így van ez, ahogy a kupléban éneklik: egyszer fent, egyszer lent ez a menetje, jaj, a hullámvasútnak.

A Kossuth-kultusznak aligha árthat bármiféle szobormanipuláció, az országnak szinte nincs olyan települése, ahol ne lenne Kossuth utca, út, tér. 

Másokról ez nem mondható el, Vlagyimir Iljics Lenin szobrai és utcanév táblái úgy eltűntek, hogy lehetetlen lenne visszavarázsolni őket. Igaz, ki is akarná ezt. Kossuth más ügy. Nem nemzetközi, hanem nemzeti.

Neki itthon van helye. Ahogy mindig is volt.