Napjainkban, ahogy szaporodik az emberiség, úgy szaporodnak a legkülönfélébb segélyszervezetek a világban. Az ember milliárdokat kiszolgáló humanitárius szervezetek lényege, tevékenységének alapja a Nemzetközi Vöröskeresztben jelent meg először tisztán, mindenki számára érthetően. Ahogy önmeghatározásuk deklarálja, a Nemzetközi Vöröskereszt a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egységének elvei alapján működő segélyszervezet. A Vöröskeresztnek háborúban és békében is dolgoznia kell. Létrejötte után nemzetközi egyezmények határozták meg, hogy miként kell az ellenség sebesültjeivel, a foglyokkal, a legyőzött fegyveresekkel és polgári személyekkel bánni. Békeidőben pedig a nagy tömegeket érintő természeti csapások idején lendül mozgásba a Vöröskereszt gépezete, ott vannak a földrengések, árvizek, szökőárok, tüzek áldozatai mellett.
A Vöröskereszt alapítója bizonyos Jean Henry Dunant svájci üzletember volt. Az 1859-ben lezajlott solferinói ütközet után rádöbbent, hogy a csata osztrák, olasz és francia áldozatainak nagy része azok közül a sebesültek közül került ki, akik nem kaptak időben elsősegélyt, orvosi ellátást. Dunant kimondta, majd meg is valósította tervét, mi szerint olyan semleges nemzetközi szervezetre van szükség, melynek mozgását egyik hadviselő fél sem akadályozza vagy korlátozza. Ez a katonai és politikai szempontból azóta is semleges szervezet az 1863-ban Genfben megalapított Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság.
De mi is volt Solferinónál, milyen események előzték meg ezt a szörnyű áldozatokkal járó összecsapást? A szárd-francia-osztrák háború döntő ütközete előtt sok minden történt. A francia-osztrák összecsapások azért következtek be, mert a Szárd Királyság támogatta az osztrák császársághoz tartozó Lombard-Velencei Királyság elszakadási törekvéseit. III. Napóleon francia császár az olasz egység mellett volt, Ausztria értelemszerűen, mivel területeiről volt szó, nem. Az 1859 tavaszán kitört háború döntő ütközete volt a solferinói csata. Az összecsapást mindkét oldalon az uralkodók irányították. A III. Napóleon irányította szárd-piemonti királyi haderő legyőzte a Ferenc József vezette osztrák császári seregeket. A császár fegyverszünetet kért és visszavonult. A háború utáni békeszerződés megteremtette a lehetőségét a sok apró királyságból álló Itália egyesítésének.
A Garda-tó melletti csatatéren óriási seregek gyűltek össze. A szárdok és a franciák oldalán százhúszezer, az osztrákoknál száztízezer katona sorakozott fel, majd csapott össze egy tizenhat kilométer hosszúságú frontvonalon. A gyalogsági csata mellett tüzérségi párbaj is folyt a felek között, mindkét oldalon óriásiak voltak a veszteségek, negyvenezer katona halt meg vagy szerzett súlyos sebeket. A véres ütközet napja után még ugyanennyi, azaz további negyvenezer ember betegedett meg. A Solferinónál elesettek döntő többsége nem a közvetlen harci cselekmények következtében veszítette el életét, hanem a sebesültek ellátatlansága miatt. Kevés volt az orvos, a szanitéc, a kötszer, a felszerelés. Nem volt élelem és víz, igen gyorsan terjedtek a fertőzések. Hogy milyen viszonyok uralkodhattak a 19. században egy-egy ilyen óriási csata után, arról pontos értesüléseket szerezhetünk Victor Hugo Nyomorultak című regényéből is. A halottak és sebesültek között igen gyorsan megjelentek gonosztevő hullarablók, akik a részvét legcsekélyebb jele nélkül fosztották meg maradék javaiktól az ottmaradtakat.
A solferinói csata évfordulóján, minden év június 24-én fáklyás felvonulást rendeznek, ekkor a Vöröskereszt több ezer munkatársa és segítője emlékeztet a régmúlt szörnyűségekre. A csata emlékét őrzi a Spiadt’ Italia nevű, egykor megfigyelőpontként szolgáló őrtorony. A csata és a csata utáni borzalmaktól megrendült Henry Dunant itt kereste fel először a győztes III. Napóleont, hogy segítséget kérjen a sebesültek ellátásához. Megkapta. Ez volt a Vöröskereszt megalakításának első lépése. Az 1863-as hivatalos megalapításakor fogadták el a szervezet jelképeként a vörös keresztet, mely lényegében a svájci zászló színeinek megfordításából jött létre, de vannak olyan magyarázatok is, melyek Sárkányölő Szent György keresztjének megidézését látják benne.
1864-ben kötötték meg a Genfi Egyezményt. Az ezt megelőző konferencián tizenhat ország vett részt, melynek képviselői aláírták a harctéren megsebesülő katonák ellátását szolgáló megállapodást. Ma már a negyedik Genfi Egyezménynél tartunk.
A vöröskeresztes mozgalom igen gyorsan támogatók sokaságát vonzotta magához, sorra alakultak nemzeti és nemzetközi szervei. Ezekből jött létre a Társaságok Ligája 1919-ben Genfben. Tagjai: Vörös Kereszt, Vörös Félhold, Vörös Oroszlán és Nap. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága genfi székhelyű, csak svájci állampolgár lehet a testület tagja. Háborúk és egyéb konfliktusok idején közvetítő tevékenységet végez az egyes országok kormányai és a Vöröskereszt szervezetei között a Genfi Egyezmény érvényesítéséért.
Érdekes számba venni a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos jelképeit: vörös kereszt, vörös félhold és vörös kristály. Hivatalosan elismert, de nem használt jelkép az iráni vörös oroszlán és nap, Izraelben honos, de hivatalosan nem elismert a vörös Dávid-csillag. A világban ma 196 ország a vörös keresztet, harminc a vörös félholdat használja.
Magyarországon 1878-tól indultak a Vöröskereszt munkáját előkészítő egyesületek, ám 1881-ig várni kellett megalakítására. Egy évvel később a Magyar Vöröskereszt hivatalosan is a nemzetközi mozgalom egyenjogú tagjává vált, azóta is az.
A Magyar Vöröskereszt fő céljai nem változtak: az élet, az egészség védelme, az emberi személyiség tiszteletben tartása, az emberi szenvedés, szociális gondok enyhítése, a betegségek megelőzése, a fegyveres konfliktusok, katasztrófák áldozatainak megsegítése, közreműködés a Genfi Egyezményekből adódó feladatokban, a nemzetközi humanitárius jog, a Vöröskereszt alapelveinek terjesztése és a társadalmi szolidaritásra nevelés.
Mindezeket a Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvény is megerősíti.
Dippold Pál
