Szórakoztatni a nagyérdeműt nem szégyen – mondta 1965-ben a darabját bemutató fiatal színészeknek, az egy évvel később, 1966. február 15-én elhunyt Eisemann Mihály, a 20. század első felének egyik legismertebb és legnépszerűbb zeneszerzője.
Az 1898-ban született művész rendkívül színes életpályát mondhatott magáénak. Kántortanító apjától tanulta meg a kottaolvasást és az éneklést. Alig hétéves korában hegedülni kezdett, aztán a zongorát választotta. 1917-ben Eisemann Mihályt felvették a Zeneakadémiára, ahol Kodály Zoltán, Siklós Albert és Weiner Leó tanítványává válhatott. Zenei tanulmányaival egy időben a jogi egyetemre is járt. Egy tekintélyes zeneprofesszor ugyan igyekezett elvenni a kedvét a muzsikuspályától, azt mondta neki, ne legyen zeneszerző, ahhoz nem elég szorgalmasnak lenni. A professzor tehát egy szikrát sem látott meg abból a tehetségből, ami alig néhány évvel később Eisemann Mihályt és muzsikáját világhírűvé tette – igaz, nem az úgynevezett komolyzenében, amelyet talán helyesebb volna nehéz zenének mondani, hiszen Eisemann az óriási sikereit a könnyűzenei terepen érte el.
Álló sor: Déry Sári primadonna, Eisemann Mihály zeneszerző, Gombaszögi Ella komika. Guggoló sorban középen: Angyal Nagy Gyula operaénekes, itt bonviván (Forrás: Fortepan)
Ezt azonban megelőzte egy rövid időszak, amikor a zeneszerző beállt tisztviselőnek, de innen hamar szabadult, elszegődött bárzongoristának az Admirál lokálba. A kor neves szövegírója, Harmath Imre ezen a helyen fedezte fel Eisemannt. 1927-ben két nagy slágert írtak: a Szeret-e még és a Lesz maga juszt is az enyém címűt. Rá két évre, 1929-ben a fővárosi operettszínház bemutatta Eisemann Mihály látványos revüoperettjét, a Miss Amerikát. Nemcsak itthon aratott óriási sikert, híre és zenéje Amerikába is eljutott, egyenesen New Yorkból kértek tőle zenét. Mi mást küldött volna oda Eisemann, mint a Miss Amerika dalait. Ez egyben a világhírt is meghozta, kis túlzással mondhatjuk, hogy Eisemann zenéjére táncolt egész Amerika. 1931-ben a Hyppolit a lakáj című film betétdalai következtek, rá egy évre aztán a Magyar Színházban jött az Egy csók és más semmi című darab, Honthy Hannával, Törzs Jenővek, Kabos Gyulával és Gózon Gyulával. Az évtized slágerévé vált címadó dal azonban nem akadályozta meg, hogy rövid idő elteltével ne álljon elő egy újabb szenzációval, az A cirkusz csillagaival. A különleges darabot a Vígszínház társulata a nagycirkuszban mutatta be. Hogy a vagányság soha nem volt idegen a színészektől, arra példa, hogy a műlovarnőt alakító Röck Marika és a légtornászt játszó Jávor Pál az életveszélyes mutatványokat dublőr nélkül adta elő. Nem volt megállás. 1934-ben már színpadra került az Én és a kisöcsém. 1935-ben a Royal színházban már ott ragyog az új operett, az Ezüst menyasszony, Fedák Sári és Mály Gerő főszereplésével. 1936-ban újabb premier a Fővárosi Operettszínházban, itt a legújabb Eisemann darab, a Meseáruház. 1940-ben Eisemann Mihály szinte hihetetlen teremtő kedvéről öt operettbemutatója tanúskodik. A Handa-Banda, a Tokaji aszú, az Angóra macska és a XIV. René. A Handa-Banda különleges felépítésű, igazi magyar jazz-operett, annak ellenére, hogy a történet Dél-Amerikában játszódik, ám amikor a pálmafás díszletek között Latabár Kálmán elkezdi az Eisemann slágert: Negyvenhatos sárga villamoson, a közönség beletekeredik a képtelen humorba. Ebben persze a másik főszereplő, Kiss Manyi is nagyban segíti. Ha csak néhány színész nevét soroljuk, aki a nagy sikerű Eisemann-darabokban játszott, látjuk a korabeli magyar szórakoztatás legnagyobbjai sorakoztak fel a zeneszerző muzsikájára: Bilicsi Tivadar, Rátkai Márton, Rózsahegyi Kálmán, Ajtay Andor, Gombaszögi Ella, Feleki Kamill, Tolnay Klári, Mezey Mária.
A második világháború éveiben Eisemann szövegírói, úgymond, politikai okokból nem szerepelhettek a színlapokon. Nem akármilyen névsort látunk, ha ezt utólag pótoljuk: Nóti Károly, Rejtő Jenő, Nádassy László, Királyhegyi Pál, Kellér Dezső, Tabi László, Békeffi István. Az 1943-ban született Fekete Péter című operett címadó dalát még az ezt a műfajt kevéssé szerető emberek is fújják: „Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott, /Ki a szerencsemalac fülit sose fogod, /Kinek a jobb keze bal, jót sose hall, / S él, mint a parton a hal.” Hasonlóan ismert a szintén az ebből a darabból való a Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány című sláger.
Eisemann Mihály slágerei ma is gyakran hallhatók, érdekes, hogy bizonyos alkalmakkor a fiatal társaságok is szívesen fújják, hogy „János legyen, fenn a János-hegyen” vagy „Bőg a tehén” vagy „Pá, kis aranyom, pá” vagy „Egy csók és más semmi vagy „Hallod-e Rozika, te”, de főleg azt, hogy „Köszönöm, hogy imádott”.
Eisemann Mihály: Bástyasétány 77.; Operett három felvonásban; R.: Horváth Tivadar; 150. előadás a Fővárosi Operettszínházban (Forrás: Europeana)
A második világháború után az úgynevezett szocialista kultúrpolitika az operettet a giccsel azonosította. Így tehát Eisemann Mihályra is rossz idők köszöntöttek, visszatért – hogy a kommunista szóhasználattal éljünk - eredeti foglalkozásához, bárzongoristaként dolgozott. Egészen 1958-ig kellett várni utolsó művére, a Bástya sétány 77. című darabra. Rátonyi Róbert és Zentay Anna főszereplésével mutatták be az Operettszínházban. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy Kádár János kifejezetten kedvelte az operetteket, így tehát fordult a kultúrpolitika. Eisemann Mihály visszatért egyik nagy sikere színterére, nyugdíjazásáig a Fővárosi Nagycirkusz karmestere volt.
A nagy magyar operettszerző újbóli felfedezése az ezredforduló tájékán kezdődött. felújították darabjait, dalaiból korszerű jazz-feldolgozások készülnek – ilyen például napjainkban a Hot Jazz Band vagy a Budapest Bár repertoárja, és a nagyközönség változatlanul szeretetteljes figyelme.
Dippold Pál
