Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Makovecz Imre – volt, nincs, van

2015. november 20. - MaNDA

A magyar építészet, a magyar kultúra és művelődéstörténet vitathatatlanul egyik legjelentősebb alakja, Makovecz Imre 1935. november 20-án született Budapesten. Ma lenne nyolcvan éves. A leckét nyilván ezen a napon mindenki többé-kevésbé tisztességgel felmondja, értelmezi az életművet, ki-ki szakmájának megfelelő módon elhelyezi Makovecz Imrét a térben és az időben. Mivel egy rendkívül erős kisugárzású emberről van (volt) szó, akár még politikai viták is előviharozhatnak ezen a napon.

makoveczimre.jpgMakovecz Imre

Mi most nem vitatkozunk. Születésnapot ünneplünk. Azt a csodát, amit ez a rendkívüli teremtő erővel megáldott ember ránk hagyott. Az épületeit, a rajzait, az írásait, a beszédét, alakját megőrző filmdarabokat, melyek mind-mind azt üzenik, hogy igenis, ami volt, az ma is lehet. Hogy a halál nem vet véget semminek. Hogy Makovecz Imre él. Több mint érdekes az a tény, hogy éppen születése napja környékén látott napvilágot a hír: a felcsúti Makovecz-stadion a világ tizenkét legszebb hasonló rendeltetésű épületének listáján van. Elégtétel ez? Nemigen érdekelné ez a mestert, nem a listák a lényegesek. Mint ahogy az sem számít, hogy Budapesten egyetlen középületet sem tervezhetett. Igaz, ez időnként bántotta, de szinte bemérhetetlen nagyvonalúsága nem tette bosszúállóvá. Konok, erős, nagy ember volt. Nem az elméletek szellemileg vézna, szóképekben beszélő senkiembere, hanem a kőművesek, ácsok, tetőfedők és kubikusok, a magasságok és mélységek jó ismerője és barátja. Amilyen makacsul ragaszkodott az építészet évezredek óta bevált fogásaihoz, ugyanazzal a határozottsággal vitte végig például a magyar szellemi élet természetes otthonának, a Magyar Művészeti Akadémiának a megépítését. Ha élne, mivel nagyvonalú, lélekben is elegáns ember volt, nem törődne azzal, hogy abban a szerkezetbe, amelyért ő és leghűségesebb segítője, Kovács Flórián évtizedekig harcolt, most mások ülnek. Nevetne. Hát hogyne ülnének mások, mi meghaltunk.

Túl azon, hogy ha valaki ma Magyarországon meglát egy ívelt gerendákra boruló szokatlan formájú tetőt, azonnal azt mondja, hogy nézd, ez Makovecz-ház, vagy azt, hogy hahó, itt egy organikus építmény, ha jobban utánagondolunk, nem is olyan egyszerű megfogni az organikus építészet lényegét. Például nincs erről általánosan elfogadott definíció. Esetleg elkezdenek beszélni arról, hogy az organikus építészet csak holisztikus szemlélettel közelíthető meg – a műszaki összetevők mellett történeti, szociális, földrajzi, néprajzi és lélektani feltételeket is mérlegel. Makovecz Imre nem volt ilyen bonyolult. Ő azt mondta, ha nekiáll egy-egy családi ház tervezésének, először az asszonnyal beszél. Megkérdezi tőle, hogy hol legyen a tűzhely. Hol a konyhaasztal. Melyik oldalon a hálószoba. Mert hiszen a család összetartója, hétköznapjai legfontosabb szereplője az asszony, a feleség, így tehát a háznak olyannak kell lennie, amilyennek ő szeretné. Aztán következik, hogy mindez miként illeszthető a környezetbe, és miként a magán és közösségi történelembe, és miként teremthető meg az a közeg, amely egyszerre megtartja és továbbadja azokat az értékeket, melyeket a ház és a házban élők képviselnek. Azt írják Makovecz Imréről, hogy építészként a parasztművészetből, a középkori kisvárosi kultúrából, Frank Lloyd Wright építészetéből és Rudolf Steiner munkáiból merített ösztönzést. Ez bizonyára így van. Nézeteink szerint azonban Makovecz Imre leginkább metafizikus módon tudott teremteni. Közvetítő ember volt. Összekapcsolta az eget a földdel, a földre épített, de házai csúcsai az eget karcolták. Ez például Rudolf Steinernél úgy fogalmazódott meg, hogy a világfejlődés és az emberi fejlődés meghatározott helyzetébe állítja bele a kozmikus üzenetet közvetítő üzenetet, amelynek minden részlete ennek van alárendelve, ezt fejezi ki magasrendű művészi érzékenységgel.

makoi_hagymahaz.jpgA Hagymaház Makón

A Pázmány Péter Egyetem piliscsabai épületegyüttese akár egy kiterjesztett szárnyú, megsebzett, ám mégis büszke sas madár fekszik a földön, a makói Hagymaház az organikus építészet eddig nem említett, ám igen fontos elemét, a közösségteremtés és közösségformálás színtérét jelenti, miként az a sok-sok furcsának mondott templom és a sevillai világkiállítás csodaépülete is, melyek Makovecz Imre keze nyomát viselik. Érdekes összefüggés, hogy milyen fontos szerepet kapnak a Makoveczi életművön az őselemek. A tűz, víz, föld, levegő. Az egri uszoda vize fölé boruló monumentális kupola úgy viszi föl a tekintetet a nap felé, ahogy a makói hagymában, a szél úgy táncolja körbe a templomtornyokat, ahogy meglibegteti az egyetemi épület függönyeit, és mindez azt tudatja velünk, hogy ebben a világban bárki, bármikor és bárhol otthon van. Ha akar. Ha meg fanyalog, finnyáskodik, senkiházi, otthontalan.

Makovecz Imre ma lenne nyolcvan éves. Makovecz Imre volt-nincs ember. Makovecz Imre van.

Dippold Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr628102884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása