Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Kányádi Sándor, a vándorvarázsló

2014. május 10. - MaNDA

85 évvel ezelőtt, 1929. május 10-én a Hargita megyei Nagygalambfalván született Kányádi Sándor, a közelmúlt magyar irodalmának legjelentősebb alakja.

Édesapja Kányádi Miklós, édesanyja László Julianna volt. A költő szülőfalujában végezte elemi iskoláit. Az érettségiig változatos helyszíneken töltötte középiskolás éveit, volt református kollégista, tanult római katolikus főgimnáziumban, végül egy fémipari középiskolában kötött ki. 1950-ben beiratkozott a marosvásárhelyi Színházművészeti Főiskolára, ám végül 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát. Tanulmányai befejezése után minden erejét a szépirodalmi teremtő munkának szentelhette. Ebből amúgy az ötvenes évek elején sem lehetett tisztességgel megélni, ezért Kányádi Sándor újságíróként és lapszerkesztőként is dolgozott. Volt az irodalmi Almanach segédszerkesztője, az Utunk című irodalmi lap és a Dolgozó Nő munkatársa. 1960-tól három évtizeden át a kolozsvári Napsugár című gyereklapot szerkesztette. 1958-ban nősült meg, felesége Tichy Mária Magdolna tanár. Két fiút neveltek fel.

Első versét – Páskándi Géza segítségével – az Ifjúmunkás című lapban tették közzé. Első verseskötete 1955-ben jelent meg Virágzik a cseresznyefa címmel.

kanyadi_sandor.jpg

Kányádi Sándornál mozgékonyabb, állandóan ide-oda járkáló költőt keveset ismer a világ. Már fiatal korában egyik legjellemzőbb tulajdonsága a középkori vándorprédikátorokéhoz hasonlítható nyughatatlansága volt. Teremtő, értékőrző és értékmentő úti lázban égett, járta az iskolákat, könyvtárakat, művelődési házakat Romániában, Magyarországon és mindenhol a világban, ahol magyarok élnek. Ezt a szokását aztán egészen máig derűs elszántsággal folytatja, miközben egymás után jelentek meg legfontosabb művei: az Apokrifének, Fától fáig, Fekete-piros, Sirálytánc, Valaki jár a fák hegyén, Krónikás ének Illyés Gyulának – odaátra és a Nyergestető.

Kányádi Sándor költészetének lényegét sokan, sokféleképpen, némelykor rendkívül nyakatekerten igyekeznek elmagyarázni, pedig maga a költő mondja ki még pályája elején: „sokan azt mondják, hogy én Petőfi nyomdokain indultam: hát hol induljak, amikor semmi más nem volt otthon, mint a Biblia és egy Petőfi könyv és egy kalendárium… Én úgy szeretnék verset írni, hogy az én négy elemit végzett apám megértse.”

Aztán ahogy az évek elteltével kiteljesedett és hatalmassá nőtt a Kányádi-életmű, úgy tudott egyszerű maradni, hogy művészetébe a modern irodalom minden arra méltó elemét természetes módon beleépítette. Kányádi számára soha nem volt kérdés, hogy a költő kitüntetett szerepet kell játsszon szűkebb-tágabb közösségében. Hogy miért? A válasz itt is egyszerű, a költészet, az ő költészete legalábbis közösséget teremt. Minden hókuszpókusz nélkül, közérthetően mutatja meg a magyarság kultúrájának, hagyományainak értékeit.

Kányádi.jpg

Az irodalomtudósok azért vannak, hogy megmagyarázzák az írók és költők műveit, pályáját. Egy kedves és közérthető tanulmány Kányádi Sándor költészetét három nagy korszakra osztja. Az első a korai verseké, pályakezdésétől 1965-ig. Jellemzője a népies líra hatása, ihletője Petőfi Sándor és a népköltészet. A költői példakép pedig Arany János. A versek az élőbeszéd közvetlenségével szólnak. 1964-ben jelent meg a Harmat a csillagon című kötete, melynek darabjai a magyar irodalom élvonalába emelték szerzőjüket.

Második költői korszaka az 1970-es évek végéig tartott – a szakértő szerint legalábbis. Mint írja, Kányádi költészete összetettebbé, bonyolultabbá vált. Kimunkálta a csak rá jellemző nagy verskompozíciókat, melyek egybeolvasztják az archaikus és modern költészeti elemeket. Legtöbb művét a Forrás című folyóiratban tette közzé. Kányádi költészetének átalakulásához leginkább az anyaországi költőóriások, Nagy László és Juhász Ferenc munkái járultak hozzá.

A harmadik nagy korszak, mely szerencsére még napjainkban is megtermi a mesteri verseket, leginkább az 1979-ben megjelent Fekete-piros versek című kötet felől közelíthető meg. Itt találjuk a legnagyobb Kányádi-versként emlegetett Halottak napja Bécsben című elsodró, elemi erejű történelmi számvetést az erdélyi magyarság, egyben minden kisebbségi, minden kiszolgáltatott ember sorsáról.

KanyadiSandorFotoThalerTamas.JPGKányádi Sándor; Fotó: Thaler Tamás (forrás: wikipédia)

Kányádi Sándor klasszikus lírai műveinek megteremtésén túl a prózában és a gyerekversek terén is példátlanul nagy értékű remekműveket alkotott. Műfordítói munkássága hasonló, aztán hogy milyen csodadarabokkal gyarapította az esszéirodalmat, arról már ne is beszéljünk. Kányádi Sándor verseit mesteri módon segít megérteni a Kaláka együttes. Több lemezt is megjelentettek a megzenésített költeményekkel, a gyönyörű dalokat óvodástól nagymamákig több százezren énekelik. Kell-e nagyobb dicsőség egy költőnek? Nem. A magyar irodalom legszebb versét Kányádi Sándor írta, olvassák el vagy hallgassák meg.

 

Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

(1994)

Isten éltesse születésnapján Kányádi Sándort!

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr746143118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.