Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA


Ahol a hosszú móló Gulácsra mutat

2015. május 06. - MaNDA

Fonyódliget és a szomszédos Fonyód számtalan természeti és kulturális kincs őrzője. Ha itt körülnézünk, ott van minden a szemünk előtt, ami a Balatont a legtöbb ember számára vonzóvá teszi Fonyódon: látjuk a vízbe nyúló, mediterrán hangulatú félszigetet, rajta az őskor…

Tovább

Padányi Bíró Mártontól Horthy Miklósig

A nyakas alsóörsi reformátusoknak mit sem ártott a törökök kiűzése után a Padányi Bíró Márton veszprémi püspök vezette ellenreformáció. Pedig amit a nagy formátumú veszprémi püspök véghezvitt a rábízott területen, hatalmas jelentőségű és erejű munka volt. A terület…

Tovább

Az ezereskapitány útja Csobánctól Faddig

A Fadd-Dombori üdülőtelep az 1960-as években kezdett kiépülni, ám ez nem jelenti azt, hogy a környéken ne éltek volna már a sokkal korábbi időkben is emberek. A rómaiak idejében a Duna vonalát követve itt vezetett az Aquincum-Mursa hadiút, ennek egy útjelző kövét Fadd mellett…

Tovább

Nógrádból jött a Tenkes kapitánya

Miként egész Magyarországon és Nógrád megyében, annak fővárosában, Salgótarjánban is nagy tisztelettel és szeretettel őrzik Salgóbánya szülöttének, Zenthe Ferenc színművésznek az emlékét. 1920 és 30 között életének első, meghatározó évtizedét töltötte itt.…

Tovább

Pálköve, Bajcsy-Zsilinszky Endre pihenőhelye

A zalai balatonpart egyik legérdekesebb történetű települése Pálköve. A Mandadb-n egy képeslap mutatja a tájat, ám az üdülőtelep múltja legalább annyi érdekességgel szolgál, mint természeti szépségei. Kővágóörs régi mezővárosa és a Balaton-part között a trianoni…

Tovább

Lovasberény, nagy építészeink kedvelt faluja

A település Lovas - Berény néven a korai középkorban a Csák nemzetség birtoka, 1332-ben templomos hely, az 1400-as években a Buzlai család kezére került. Buzlai Mózes volt az, aki először átépíttette a falu templomát. A török hódoltság idején elpusztították a falut. Az…

Tovább

A költő, a jogász és a hattusabajnok olimpikon

Alsóörs közterein sok szobrot és emléktáblát találunk. Megható az az igyekezet, amellyel a falu őrzi az ide kötődő neves emberek emlékét. Közülük elsőként a költő, Endrődi Sándor történetét mutatjuk be. Veszprémben született 1850-ben. Több híres katolikus gimnáziumba…

Tovább

Györök, a világ legszebb panorámájával

Balatongyörökről számtalan régészeti lelet bizonyítja, hogy már évezredek óta lakott ez a terület. Egy római kori településre épült a középkori falu. Az Almádi Apátság alapító levelében szerepel először a neve 1121-ben. Nevét Szigliget egykori ura, Atyusz bán Gyürk nevű…

Tovább
süti beállítások módosítása