Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Sarkadi Imre, a prózaíró

2016. április 12. - MaNDA

A második világháború utáni magyar irodalom egyik legnagyobb ígérete, Sarkadi Imre ötvenöt évvel ezelőtt 1961. április 12-én halt meg. A negyven évvel korábban Debrecenben született író rövid élete igen sok munkával telt el, erről kötetek tucatjai tanúskodnak. Ahhoz, hogy mindezeket létrehozza, rengeteget kellett dolgoznia, nem nyafogott, amikor újságíróként kellett robotolnia vagy dramaturgként mások ormótlan szövegeit piszkálgatnia. Tette a dolgát, és közben, mintegy mellékesen, írt. Szépirodalmat. Korán berobbant a magyar irodalomba, kortársai közül sokan Móricz Zsigmond utódját látták benne.

sarkadi.jpgSarkadi Imre

A Debrecenben polgári körülmények között felnevelkedett Sarkadi Imre édesapja hivatalnok, édesanyja tanítónő volt. A debreceni református kollégiumba járt középiskolába. 1939-es érettségije után szülővárosában volt joghallgató 1943-ig. Ezzel párhuzamosan a Debreceni Újság korrektoraként dolgozott. Írói pályáját sportújságíróként kezdte, a korrektor Sarkadi sorra küldte sporttudósításait a lapoknak. 1945-ben a Tiszántúli Népszavának dolgozott, aztán a Debreceni Szabad Szó szerkesztőjévé vált. 1946-ban költözött Budapestre, ahol a Szabad Szó felelős szerkesztőjeként kereste kenyerét. A magyar parasztság életének háború utáni átalakulását hitelesen bemutató Sarkadi Imre belépett a Nemzeti Parasztpártba, ahol találkozott Kovács Imrével, Veres Péterrel és Erdei Ferenccel. A nagy munkabírású fiatalember sok helyen vállalt munkát párhuzamosan: írt a Válasznak, bedolgozott a Magyar Rádióba, a Filmgyár lektora is volt, és a Művelt Nép szerkesztőjeként folytatta az újságírást. A nyughatatlan, valójában gyökeret ereszteni sehol nem tudó Sarkadi Imre, miután Balmazújvárosban tanítói munkát is vállalt, egy hirtelen ugrással a Csillag című lapnál landolt, aztán az Irodalmi Újságnak dolgozott, 1955 és 1957 között a Madách Színház dramaturgja volt.

Sokan írják róla, hogy alkoholista volt. Hogy sokat ivott, az kétségtelen. Ez tulajdonság? Szenvedélye nem példa nélküli a magyar és világirodalomban, úgyhogy ennek leírásával semmit nem tudunk meg írói teljesítményéről. Ady Endrére sem mint elsősorban alkoholista és vérbajos figurára gondolunk. Hogy másokat most ne sorakoztassunk ide, Krúdy Gyulára vagy Ernest Hemingwayre sem.

Sarkadi Imre első jelentős műve a Próféta című, 1944-ben írt drámája. Ebben már megjelennek az író eszmerendszerének meghatározó elemei, így például a létezés értelmetlenségét igazolni akaró gondolatfutamok. Erre utólag azt mondják, hogy a kor egyik népszerű filozófiai iskolájának, az egzisztencializmusnak a hangjait szólaltatta meg. Lehetne tehát azt is mondani, hogy Sarkadi nettó egzisztencialista volt. A háború után olvasmányos elbeszéléseiben a paraszti világ átalakulását mutatta be. Túl azon, hogy ezekben az írásokban rengeteg propagandisztikus elemet találunk, meg túl azon is, hogy idealizálja a szocialista létformát, fényképszerűen pontos leírását találhatjuk a paraszti létformának. Ebben nyilván az író nagy hasznát látta korábbi újságírói tevékenységének. Az 1956-ban elkészült Fábri Zoltán-film, a világsikert elért Körhinta Sarkadi Imre Kútban című novellája alapján készült.

korhinta_1.jpgKörhinta című film Tőröcsik Marival és Soós Imrével a főszerepben

Sarkadi Imre írói példaképe Móricz Zsigmond volt. Természetesnek tűnhetett volna, hogy a paraszti élet nagy íróinak, Szabó Pálnak és Veres Péternek válik eszmetársává, ám az ötvenes években eltávolodtak egymástól. Bár kölcsönösen tisztelték a másik munkásságát, az egyre inkább a kommunizmusba beleszédült Sarkadit nem nézték túl jó szemmel. Az öreg parasztok gyanakodva figyelték Sarkadi magánéleti féktelenségét, és fenegyerekesedését. Ők sem tudták azonban feloldani azt az ellentmondást, ami Sarkadi szabad és csapongó, furcsa módon írásaiban azonban mindig erősen fegyelmezett szelleme és a személyi kultusz dogmái között feszült. Sarkadi nem hazudott, így tehát például szociográfiáinak hitelességét a kommunista párt rosszindulatú bírálatnak minősítette. A hivatalos irodalmi kritika pedig még odáig is elment, hogy még azokat is megfenyegette, akik Sarkadi könyveiről elismerően írtak.

Sarkadi Imre nyughatatlan szellemét senki és semmi nem tudta megbéklyózni. Hiába adtak neki háromszor is József Attila-díjat, és hiába kapta meg a Kossuth-díjat, hullámzó élete egyre mélyebben vitte az alkoholizmus örvényébe. Az irodalomban azonban cseppet sem furcsa módon Sarkadi legzavarosabb éveiben születtek meg a máig elismert kitűnő művek. Ekkor írta az Elveszett paradicsom, az Oszlopos Simeon és a Gyáva című remekműveit. Ahogy Hegedűs Géza írja: „Éppen ott tartott, hogy író és olvasó kortársak végre odasorolják az élő irodalom legnagyobbjai, legeredetibb művészelméi közé, amikor meghalt”.

Ha lehet mondani, és miért éppen ne Sarkadi halála kapcsán ne lehetne, izgága életének mutatványos módon lett vége. A kommunista Sarkadi a katolikus Kondor Béla ötödik emeleti erkélyéről zuhant bele a halálba. Sosem lehet megtudni, hogy ezt akarta, vagy mást. Az eset minden esetre azóta is sokkal jobban foglalkoztatja a mindig szenzációkra éhes közönséget, mint Sarkadi Imre élete és irodalma. Sarkadi Imre korának egyik legtehetségesebb írója volt. Kérdés, hogy a hivatásos fanyalgók mit kezdenek a Sarkadi Imre után húsz évvel feltűnt, ragyogó tehetségű Hajnóczy Péterrel és Petri Györggyel? Őket is lealkoholistázzák?

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr998594144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása