Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni

2016. február 08. - MaNDA

A hollywoodi sztárvilág második világháború utáni csillagainak egyike James Byron Dean, 1931. február 8-án született az Indiana állami Marionban. Szülei a családi farmon gazdálkodtak, ám 1937-ben Santa Monicába költöztek, ahol egy váratlan fordulattal édesapja pályát változtatott, fogtechnikus lett. James Dean már kisiskolás korában rendkívüli érdeklődést mutatott a művészetek, kiváltképp a színészet iránt. Los Angelesbe kerülvén a kaliforniai színművészeti egyetemre iratkozott be. Reklámfilmekben kezdte mesterségét, aztán New Yorkba áttelepülvén néhány filmben és színdarabban is szerepelt. Nem volt kifejezetten sikeres, arra az az életrajzi adat is rávilágít, hogy James Dean a megélhetéséért buszsofőrnek állt. A világsztárrá válást az Elia Kazan rendezte, John Steinbeck remekművéből készült Édentől keletre című film hozta el neki. Ezután már nem volt megállás, megkapta a Haragban a világgal című filmben az egyik főszerepet, majd közvetlenül utána az Óriásban már akkor és később világsztárokká vált színészekkel dolgozott: Elizabeth Taylorral, Rock Hudsonnal és a Szelíd motorosokkal később a világsikerbe beszáguldó Dennis Hopperrel. Az Óriás egyébként rendezői Oscar-díjat kapott. Ennek a filmnek a forgatása közben vezette magát Porsche sportautójával a mindössze huszonnégy éves fiatalember a halálba.

james-dean.jpgJames Dean

Annak ellenére, hogy csak három nagy mozifilmben szerepelt, többek között korai távozása is legendává tette: a világgal szemben álló, szomorúan lázadó, farmeros fiatalemberek közérzetének lényegét talán azóta sem tudták úgy megjeleníteni a filmvásznon, mint James Dean.

Az egyetemes bánatot oly nagy tehetséggel megmutató fiatalember életének nagy tragédiája volt édesanyja korai halála. Sok szakember – legyenek azok lélekbúvárok vagy filmtörténészek – ebből eredeztetik James Dean különös tehetségét a kívülálló, mindig magányos, mindig szomorúan lázadó alakok megformálására. A színész érdeklődése rendkívül szerteágazó volt. Olvasottsága is különlegesen nagynak számított, főleg a felszínesebb műveltségű hollywoodi sztárvilágban, ám kedvenc könyve igen sok mindent elárul James Dean gyermeteg lelkéről: Saint Exupéry Kis hercege volt a kedvence. Nagy érdeklődéssel fordult a klasszikus zene felé is. Azt írják, hogy ez csupán azért történt, hogy minél intellektuálisabb ember benyomását keltse környezetében. James Dean szelíd, szomorkás vadsága rendkívül vonzóvá tette őt a nők körében is.

james-dean_haragban_a_vilaggal.jpgJames Dean a Haragban a világgal című filmben

A második világháború utáni évek fenekestül felforgatták a világ addig megszokott rendjét. Elég csak a nők egyenjogúvá válására gondolni, vagy arra, hogy a fiatalok is egyre erőszakosabban igyekeztek kilépni szüleik árnyékából. Ennek a forrongásnak volt az egyik legjellemzőbb eredménye az ötvenes évek rock and roll-láza is. De ugyanígy ehhez a folyamathoz tartozott James Dean Haragban a világgal című, a lázadó kamaszokról szóló játékfilmje. A fiatal nézők nem igen tudtak mit kezdeni a középkorú vagy idősebb sztárokkal, ezért is futhatott be például Marlon Brando vagy James Dean. Kettejükről van egy nagyon találó mondat: „Marlon Brando változtatta meg a színészek játékstílusát, James Dean pedig az emberek életstílusát.” (Martin Sheen) A későbbi poppápa, Andy Warhol tőle szokatlan szikár pontossággal fogalmazta meg a fiatal színész halála után annak életének lényegét: „James Dean volt az örökös küzdelem tökéletes megtestesülése. Talán az ártatlanság csatázott benne az érettséggel, talán a fiatalság a korral, vagy az ember saját képével. De az ő küzdelme minden szempontból tükre volt az ok nélkül lázadók egész nemzedékének.” Megdöbbentő újra és újra felidézni James Dean kedvenc jelmondatát: „Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni.”

edentol_keletre.jpgJames Dean az Édentől keletre című filmben

Magyarországon a kommunizmus éveiben nemigen ismerték James Deant. A rendszerváltozást közvetlenül megelőző években egy fiatal magyar képzőművész, a kerámiaszobrász Kungl György éveket szentelt James Dean életének és értékes szellemi hagyatékának megmutatására. Rengeteg James Dean kerámia készült ekkor, Kungl György alkotói korszakai közül a szakirodalom ezt az időszakot meghatározónak tartja. Wehner Tibor, a neves műtörténész egy tanulmányában idézi egy magyar író megdöbbentő felfedezését: Kungl György azon a napon született, amelyen James Dean megvásárolta az őt halálba röpítő Porsche Spydert.

Dippold Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr888370724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seahawks 2016.02.09. 09:00:42

"kultusza az évek múltán mit sem fakult."

szerintem meg sokat fakult, már csak a 70 fölöttiek emlékeznek rá, de szerintem filmcímet ők sem tudnak mondani...

Söprögető 2016.02.09. 09:33:45

@seahawks: Nem értek egyet. 30 vagyok és nemcsak láttam a filmjeit, hanem ennek hatására olvastam el a könyveket is. Fakulni tényleg fakult, de az erős túlzás, hogy senki ne ismerné a nevét

seahawks 2016.02.09. 09:42:16

@Söprögető: kivétel vagy, aki erősíti a szabályt. kb 10.000-ből egy. de cáfolj meg.

Söprögető 2016.02.09. 09:44:20

@seahawks: Gondolom, ez attól függ, hogy kik vesznek körül. A baráti körömben azért tudják, kicsoda James Dean. De abban igazad lehet, hogy valószínűleg nem ez a nagy átlag.

Mérnork 2016.02.09. 09:52:18

"Marylin Monroe mosolyog, már túl van az egészen,
Ismeri a dolgot James Dean-nel együtt."
Hobo, Vadászat
www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/47372/hobo-blues-band/az-orgia-zeneszoveg.html

ymel 2016.02.09. 10:19:47

Legenda a ficko. Akinek nem fakult a hire es megbecsulese, az Jimi Hendrix. Szerintem tobbet tett le az asztalra, mint ez a ficko.

szemtanú 2016.02.09. 11:29:40

Nem hiszem, hogy Brando sajnálta volna, hogy csúnya halott lett, és azért Ő is élt elég szépen.Láttam mind a három filmjét, Dean őstehetség volt a mi Soós Imrénkhez hasonlóan.

Pál utcai fiú 2016.02.09. 11:45:29

Emlékszem, kamaszkoromban (most már 40 felé közeledek) sokat ment a Music TV-n Paula Abdul: Rush, Rush címú számának a klipje, a fiatal Kyanu Reeves is szerepelt benne, tök jó hangulata volt. Akkor szinte semmit sem tudtam Dean-ről vagy a filmjeiről, aztán sokkal később, talán a Duna TV-n láttam a Haragban a világgal-t, és kezdetek beugrani az egyes jelenetekről a videoklipben látott jelenetek, akkor esett le, hogy a klip ennek alapján készült.
süti beállítások módosítása