Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Turul

2012. december 07. - MaNDA

A Tatabánya melletti Kő-hegy tetején lévő turulszobor Európa legnagyobb madara: a kiterjesztett szárnyak fesztávolsága 15 méteres. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló Árpád vezér seregei a mai Tatabányánál győzték le Szvatoplukot. A millennium alkalmából helyi kezdeményezésre felállított turulszobor Donáth Gyula alkotása. 1992- ben felújították és ennek az évnek novemberében, annak   is 28. napján Göncz Árpád egykori író, akkori köztársasági elnök újra felavatta. Húsz évvel ezelőtt tehát.

Húsz évvel korábban, még kifényesítetlen korában a Turul szívesen hallgatta a rockzenét. Mondják, ha nagyon tetszett neki valami, meglebbentette a szárnyát, Ilyenkor Vértesszőlősön erős szél söpört át. Rock bőven volt Tatabányán: a Puskin Művelődési Házban gyakori vendég volt a fővárosi Scampolo, Bontovics Kati énekelt velük, a helyi zenekarokban meg ott volt a későbbi évtizedek jeles magyar rockzenészeinek színe –java. Fekete Tibor Samu például, aki később a Korálban basszusgitározott, még később pedig mindenhol feltűnt, ahol minőségi koncert volt, az egykor koromhajú tatai fiúból mára ősz bácsi lett, de tépi fegyelmezetten a húrokat, mert ebben a világban ez a dolga. A tatabányai Népházban is sok zenekar verődött össze, vijjogtak a gitárok, a turul meg helyeslően bólogatott fent a hegyen: mindjárt vége a kommunizmusnak.

A Turulnak mindig igaza van – ezt már Faludi Ádám, a később országos hírnevet szerző irodalmi szerző mondogatta.1972-ben még zen-buddhista koanokat adott elő a Scampoló koncertek szüneteiben. További nevezetessége volt, hogy fellépésein fehér lepedőkbe öltözött. Aztán ő is megszelidült, akár az indiánok, tanárrá vált, és rengeteg könyvet írt. Mind jó. Sokan meglepődtek, amikor megtudták, Faludi eredeti neve Freisinger Ede.
Ő rendezte be a magyar irodalom fellegvárát a tatabányai bányászmúzeumban.Sokat bicikliztek ebben bizonyos Lois Viktor szentendrei illetőségű képzőművész furcsa járműveivel: a szöcske biciklivel, az úthenger biciklivel, meg a többi eszement találmánnyal. Lois később nagyon felkapott avantgárd zenésszé vált, mosógépekből rakott össze hangszereket, koncertjeinek óriási sikere volt Bécsben.

1992-ben a már idősödő rockerek is ott voltak a turulavatón. Göncz Árpád ugyan nem értette, miért nem rá, hanem két lófarkas fazonra kacsint a nagy madár, de aki elnök, az ne törődjön a részletekkel. Göncz avatott, Freisinger és Lois Viktor meg kacsintgatott ott, Tatabánya felett.

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr234952992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.