Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Az első magyarországi mozgófilm

2012. december 03. - MaNDA

A magyarországi filmbemutatás, forgalmazás és filmkészítés 1896-ban veszi kezdetét. A magyar-osztrák kiegyezést követően, a hosszú békekor gazdasági fellendülést hoz. Az 1896-os millenniumi ünnepségek egyrészt kiváló eseménynek számítottak megörökítésre, másrészt kitűnő alkalom volt az új csodának, a mozgó képnek a bemutatására.

Az első Magyarországon készült filmfelvételek is a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódnak. Ezeket a felvételeket tekintik a legelső magyar filmhíradóknak, melyeket a Sziklay testvérek, Arnold és Zsigmond készítettek, a  Lumière-gyár egyik technikusával, Thermmel. Lefilmezték a díszfelvonulást a Budai várban, Sziklai Zsigmond pedig  az első magyar mozgófényképészként, felvételt készített a királyról. (Ez a felvétel elveszett.)

A legelső „fotográfiai mutatványos” engedélyt Sziklai Zsigmond építész kapta meg. Az első magyar filmvetítéseket már korábban, június 13-án megkezdte az Andrássy út egyik üzlethelyiségében, 100 fő befogadására volt alkalmas a helyiség. Sziklainak Tervező- és vállalkozóirodája volt, tagja lett az 1913-ban alakult Magyar Művészi Munka társaságnak, a kor elismert tervezőivel együtt – tag volt többek között Lechner Ödön, Kozma Lajos, Vágó József, Jónás Zsigmond, Málnai Béla, Fémes Beck Ödön, Lajta Béla és Jánszky Béla.

1896-ban a budapesti mulatókban és kávéházakban terjed a kinematográfia, 1897-ben már vidéken is. A vetített kép kezdetben főként a nagyvilág szenzációinak olcsó összevágását jelentette, ami egzotikus tájak, híres események, tréfás jelenetek és hírességek bemutatása volt. A filmbemutatás első tíz évének eredményeként Magyarország már 270 állandó mozival rendelkezett, köztük néhány nagy befogadó képességű filmpalotával.

A filmbemutatás rendszerének kiépülésével napirendre kerül a filmforgalmazás megszervezése. Az első kölcsönző céget Ungerleider Mór alapította Projectograph néven 1908-ban. Mozinéző nemzetként léptünk be a filmkultúra történetébe, a kölcsönzésből nő ki a filmgyártás, a filmkereskedelemből az alkotás. A Projectograph kezdte el a rendszeres filmgyártást, dokumentáris képeket és rekonstruált híradókat vetített. Később egyre több cég lépett be erre a piacra, majd megkezdődött a filmhíradók rendszeres felvétele és bemutatása.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr734945099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.12.04. 20:56:14

Na, ezekben a filmekben legalább történik valami, nem úgy mint a mai "produkciókban"! ;)

pocaklakó minimanó 2012.12.04. 23:21:22

Érdekes látni a Lánchídon a balos közlekedést.

ubu kiraly 2017.03.16. 15:33:06

A Sziklai testvérek nem y-nal, hanem i-vel írták a nevüket. Sziklai Zsigmond nemcsak vállalkozó, hanem elismert építész tervező is volt. Nevéhez fűződik az Andrássy út egyik legismertebb épülete, a volt Párisi Nagyáruház (1911), a szocializmus éveiben Divatcsarnok. Alakját megörökítette a a volt áruház homlokzatán, a két szimbolikus szobor közül az ipart ábrázoló baloldali, mely kovácsként kezében kalapáccsal, egy üllő előtt állva mutatja Sziklai Zsigmondot.