Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Idézetek Xantus Jánostól

2012. november 14. - MaNDA

Egyszer azt mondta, kilógott a sorból, de elnézték neki. Nem lázadt, nem vonult ellenzékbe, csupán másképp látta a világot. Xantus János vállalta a közhelyeket, élt a giccsel, ragaszkodott a képi nyelv hagyományaihoz, miközben új formákkal kísérletezett, nem határolódott el az avantgárd formanyelvtől és egyre jobban elmerült az új szenzibilitás irányzatában, melynek jó példája az Eszkimó asszony fázik című filmje.

Arra a kérdésre, hogyan lett filmes a következő történetet mesélte el: „1964 táján ismerkedtem meg Jancsó Nyikával. Följártam hozzájuk, lenyűgöztek. Egy család a Rózsa Ferenc utcában, akik európai életet éltek. A háttér a nyomasztó, koszos, sötét és reménytelen Népköztársaság útja és környéke, a November 7. tér, a Lenin körút. Abban az időben jöttek ki sorra a Beatles LP-k, és ha valamelyik megjelent Londonban, akkor az két hét múlva megvolt a Nyikának. Gondoltam, hogy ha a filmes így él, akkor én filmes leszek.”

S, hogy vélekedett a szakmára? „Egyébként tegyük hozzá, hogy olyan nagyon együtt nem voltunk soha. Én például a főiskolára úgy emlékszem vissza, hogy eléggé magányos voltam ott. Az osztálytársak programoztak együtt, én meg ültem a földön és furulyáztam. Vagy még korábban, amikor a Gorkij fasorban, a szövetség vetítőjében ún. szakmai vetítések voltak... Akkor az volt a szokás, hogy amit a Mokép nem vett meg, azt azért ott levetítették egyszer-kétszer. Lehetett látni mondjuk A szarvasvadászt, meg egy csomó betiltott film kalóz-kópiáját. A Clockwork Orange például fekete-fehérben ment, annyira silány minőségű volt a VHS-másolat, amit lenyomtak. Még a főiskola előtt jártam ott belső vetítéseken. Emlékszem, megdöbbentő élményem volt látni a magyar filmrendezőket a vetítések után. Ahogy jöttek ki, nem szóltak egymáshoz. Nem volt beszélgetés, nem voltak kis csoportok, akik megálltak volna, ment mindenki a dolgára. Ez volt az első felismerésem, hogy ennyire nem beszélnek egymással a filmrendezők? Most pedig azt mondja a Mathieu Kassovitz, hogy a rendező ilyen fajta, nem nagyon szeret a másik rendezővel dumálgatni. Azért a francia rendezők pár éve - amikor fontos volt, hogy nehogy a GATT-tárgyalásokon ki legyen mondva, hogy a film is áru, mert akkor holnaputántól nem érdemes európai filmet csinálni - elképesztően fel tudtak sorakozni. Hatékonyak. Én azt látom, hogy mi nem tudunk így összefogni akkor sem, amikor kéne. Ha tudnánk, mindannyian jobb helyzetben lennénk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr814906678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.