Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Megtartó népmesék

2012. október 02. - MaNDA

Amikor még létezett a szocializmus, akkor is voltak gyerekek. A kommunizmus néhány korszakában a mainál sokkal nagyobb létszámban. Központi párthatározattal döntöttek: a gyerekek márpedig kellenek, aztán a határozatot bizonyos Ratkó Anna végrehajttatta. Többek között azzal, hogy betiltatta az abortuszt. Az ötvenes években még nem volt divat hiperérzékeny liberálisnak lenni és sopánkodni az alapvető emberi jogok megsértésén, szerintük ide tartozik, ugye, a magzatelhajtás is, ami nem más ma sem, mint akkor: gyilkosság.
Így született az ötvenes évek elején-derekán rengeteg magyar gyerek. A Ratkó-nemzedék. A diktatúra semmi másra nem volt jó, egyáltalán nem volt jó, gonosz volt, kegyetlen, hazug és gyilkos. De azt pontosan tudták a hatalom csúcsain, hogy gyerek nélkül lehet ugyan a jelenben lubickolni, gyerek nélkül azonban nincs jövő. A Ratkó-gyerekek aztán rendben felnőttek. Volt anyjuk és apjuk, voltak testvéreik, és ott volt nekik az a megtartó, felnevelő hatalmas kincs, amit a magyar népmesék adtak.

„2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása: Benedek Elek születésnapja, szeptember 30. legyen a népmese napja. A nap célja, hogy a könyvtárosok, pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé - írja a Manda.

A folklór népi tudás, sűrítménye a népi kultúra tapasztalatainak. Minden nép büszke lehet erre a tudásra, mert szocializálja tagjait, mert egészséges. A magyar is büszke lehet saját népi tudására! Ha nem is definiálom most, ki is, mi is ma a magyar nép, kik is azok, akikhez ma a magyar népmese szól, azért az elmondható, hogy egy hosszú időn át hagyományozódó, számos történetet összefűző mesefolyam jelképeinek, hőseinek, helyszíneinek elemzése kincsesbányákat jelenthet bármely kíváncsi számára. Ha megérti a szöveget, akkor majd ráismer, magára talál, mert benne lakik. Még benne él egy kultúrában, még benne él egy kultúra. Könnyű volt a dolga a hajdani mesemondónak, mert még nem épült betonút és villamos távvezeték: könnyebb a hallgatónak érteni a beszédet, érezni és beleszólni a mese szövésébe, egyszerűbb, egy kis közösség szerves részeként. Lakóhely, élőhely és munkahely egységében, biztos funkció tudásában a sors is könnyen lépdel velünk, semmi nagyobb dráma nem kell! Ma, amikor a régebben működőnek vélt rítusaink egyre gyorsabban múzeumi vitrinek polcaira, esetleg divatlapokba és multinacionális cégek termékkatalógusaiba kerülnek, szokásainknak, ritmusainknak kihűlésével hogyan fogadjuk hát a népmese konzervált tudáskészletét? Mindenesetre a mese olvasása, mondása és hallgatása sokat segíthet – miben is? Talán az elvegyülésben, a közösségérzés, közösségértés megtapasztalásában. Nem más ez, mint jónak és rossznak gyermeki tudása, a kétpólusú világ egyszerű, boldog megélése. Segítségükkel szellemünket lomtalanító szertartásban részesülhetünk: itt a világrend újra és újra kibillen bár, de aztán mindig jön a boldog befejezés. A legsikerültebb történetek a személyesség, a magunkra ismerés lehetősége okán még többszöri átélés után sem válnak unalmassá – értelmezi tudósan a Manda.”

A Ratkó-gyerekek ma már nagypapák és nagymamák. Tisztelik, szeretik azokat, akik felnevelték őket. Azokat, akik szívükbe ültették a ma is ott ragyogó magyar népmeséket.

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr834815950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.