Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Haláli

2012. szeptember 24. - MaNDA

Nem szabad hajnalban internetezni. Könnyen beleszaladhatunk valami nyugtalanító, nyomasztó írásba vagy témába. Mint például Fáy Zoltán egyébként izgalmas és mozgalmas dolgozatába a Mandán a kivégzésekről. A kivégzés első része ugyan lehet izgalmas, már akinek, a második viszont egyáltalán nem mozgalmas, az elítélt meghal, tehát soha többé nem mozog.

Kerekbetores_Marburg.jpg

A modern, demokráciának mondott társadalmakban nincs halálbüntetés. Időnként ugyan fel-fellángol a közóhaj, állítsák vissza az akasztás vagy pallos gyakorlatát, de ez múlandó állapot. Ahogy időben eltávolodunk egy-egy bosszúért kiáltó rettenetes bűnténytől, úgy felejti el a nép tegnapi bosszúvágyát. 

Fáy Zoltán érzékletesen fogalmaz: „A magyar államiság történetében jelentős változásokon ment keresztül a kivégzés rituáléja és gyakorlata; 1814-ben I. Ferenc rendeletére például megszűnik a kínzással súlyosbított halálbüntetés, ettől kezdve a kivégzést pallos vagy kötél által hajtják végre, és a korábbi széttépés (lovakkal), karóba húzás, kerékbe törés, máglyán való elégetés, vízbe fojtás már a múlté. A XX. századra pedig lényegében az elrettentő szándékkal végrehajtott nyilvános kivégzés is kimegy a divatból – kivételeket leginkább a kommunista és nyilas gyakorlatban találhatunk, 1919-ből, 1944-45-ből.

Az utolsó nyilvános kivégzések egyikét 1945. február 4-én tartották az Oktogonon; Major Ákos hadbíró (Major Tamás testvére) Rotyis Pétert és Szívós Sándort akasztatta fel. Major egyébként, ha tehette, mindig eljárt akasztásokra, mert rendkívüli módon szórakoztatta az emberi haláltusa látványa. Vele szemben a kivégzéseket hivatalból végignézők (vezető ügyész, bíró, jegyzőkönyvvezető, fogházfelügyelő, két orvos) a visszaemlékezések szerint a legritkább esetben tudtak józanul eleget tenni kötelességüknek.

Nálunk a leggyakoribb kivégzési mód a XX. századra a kötél és a golyó lett, lévén hogy a nyaktilónak Magyarországon nem volt komoly hagyománya, és a hóhérszakma fokozódó népszerűtlensége miatt nem volt kellő számú pallosforgató szakember. A XIX. század végére a pest-budai hóhérok közül a csökkenő kereslet miatt sokaknak kellett pályamódosítást végrehajtaniuk. Szerencsére a dinamikusan fejlődő fővárosi tömegközlekedés sokaknak tudott kalauzi és jegyellenőri állást kínálni, vagyis nem sok munkanélküli hóhér maradt a huszadik század elejére.”

Elítéljük és elutasítjuk a halálbüntetést. Csak néha jut eszünkbe, akkor például, amikor fiatal rendőrnőket gyilkolnak meg, amikor védtelen cigánygyerekeket lőnek le, vagy amikor kiderül, Irak demokratizálása egymillió áldozatot követelt. Hogy is van ez? Akasztani tilos, százezreket agyonbombázni nem? Valahogy bele kéne verni a szuperdemokratikus agyakba, hogy ahol gyilkosság van, ott gyilkosság van.

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr834800031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kobdia (törölt) 2012.09.26. 09:34:01

Egyet értek (utolsó bekezdéshez).