Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

A Pink Floyd és a szögesdrót

2012. augusztus 01. - MaNDA

Kitűnő írást tett közzé Fáy Zoltán. Nincs benne semmi okoskodás, nem legyez kékzoknis mondatokkal, nem is értelmezgeti túl a Pink Floyd Falát, tényeket közöl. A tények olyanná formálódnak, amilyen közlőjük. Vannak kövér tények és vannak sovány tények, vannak tohonya tények, és néha felbukkanhatnak csikóhal-fürge, ide-oda cikázó tények. Mivel Fáy Zoltán szikár, megfontolt, meggondolt beszédű ember, a tényei is ilyenek. Pink Floyd ide vagy oda, a nagy falévfordulók és falkultusz idején itt a nyugodt erő hangja. Mint valami öreg emdéefes. A Pink Floyd agya, Roger Waters soha nem volt emdéefes. Igaz, eszdéeszes sem, az ő lényegét mindezek nem érintik. Miután – legyünk nagyképűek – magyar kezdeményezésre és segítséggel volt endékás roham Sopronnál, trabantozás, wartburgosdi, felgördült a vasfüggöny, már elmehetett Berlinbe szétvijjogni a kommunista éjszakát a Pink Floyd. Úgy álltak ott a falromokon, mintha ők döntötték volna le azokat a falakat. Idejött az úgynevezett intellektuális rock szupercsapata, és azt hitték, elhozták a szabadságot. Talán igen, talán nem. Az a rengeteg keletnémet mindenesetre nagyon örült nekik. Mi, magyarok pedig rettenetesen sajnáltuk, hogy jobban tudunk szögesdrótot bontani, mint intellektuális rockzenét írni és előadni.

pink_floyd_the_wall.jpg

A bűnről érvényeset és újat mondani elég nehéz, Watersnak azonban sikerült. Így lett a XX. század nagy szellemi áramlatának, az egzisztencializmusnak egyik utolsó alkotása aThe Wall, a lemez és a film. Friedrich Dürrenmattot állítólag egy alkalommal páratlan ajánlattal kereste föl egy pszichiáter: ingyen és bérmentve meggyógyítja a világhírű írót, méghozzá a műveiből kirajzolódó kórkép alapján. Dürrenmatt azonban némi gondolkodás után nemet mondott a kecsegtető lehetőségre, mivel úgy vélte, gyógyulása esetén biztosan elvesztené íráskészségét is, s így „munkanélkülivé” válna.

Valami hasonló dolog történhetett a Pink Floyd „kreatív géniuszával” Roger Watersszel is, legalábbis ami a kórkép és a művészi kreativitás bonyolult kapcsolatát illeti. Nagyon komoly gyermekkori traumát görgetett-görget maga előtt, az apahiány minden kétséget kizáróan rányomta bélyegét munkásságára, ám az 1979-es The Wall és az 1983-as The Final Cut véget vetett a traumának, egész pontosan úgy tűnik, „kiírta magából” a bajt. Mintha Waters túllépett volna édesapja korai elvesztésén (ha ez egyáltalán lehetséges). Mindössze néhány hónapos volt, amikor Eric Fletcher Waters 1944-ben elesett Anziónál. A hiány megélése természetes módon épült be személyiségébe, de egész pályáján küzdött ellene. Sajnos Waters „gyógyulása” véget vetett a Pink Floydnak is, legalábbis a Waters-Gilmour-Mason-Wright felállásnak. És bár minden szakíró hangsúlyozni szokta, mennyire sikeres Roger Waters Pink Floyd utáni szólókarrierje, milyen zseniális lemezeket adott ki egyedül, micsoda remek operát írt, a rajongók többsége azért úgy gondolja, hogy ezek már csak halvány másai korábbi műveinek.

Amúgy meg még bőven itt masíroztak az oroszok Magyarországon, amikor 1983-ban (!) a budapesti városligetben Szörényi Leventéék előadták az István, a királyt. Ez legalább akkora zene, mint a Pink Floydé. Ne irigykedjünk, mégis csak falzúzó, kerítésszaggató nép vagyunk. Úgynevezett intellektuális rock nélkül is. Vagy éppen ezért?

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr334689847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.