Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Macskássy függővé tette a gyerekeket

2012. május 25. - MaNDA

Minden a húzónévvel kezdődött. Ki számít annak? A nevek röpködtek A Szobában, már egymás hangját sem hallották. Walt Disney – hangzott ellentmondást nem tűrően, majd hosszú csend következett. Ekkor megszólalt A Fiú. Hanna és Barbara (helyett Barbera), akit mindenki egy helyes, szexi női-duettnek vélt. Hát igen, talán mégsem annyira sorsdöntő William Hanna és Joseph Barbera neve; Frédi és Béni, az már igen.

Ne kanyarodjunk el a tárgytól – szögezte le A Főember. Kiskakas OKÉ, erdőben rohangáló és egymással versengő állatok OKÉ, bors ökröcskék OKÉ, telhetetlen méhecske OKÉ, na de Macskássy Gyula… Húzónév kell, amitől a DVD-eladás az egekbe ugrik, amitől a sajtó folyamatosan rólunk ír.

Hiába ünnepli a filmszakma az animáció atyját, emlékezik meg születésének 100. évfordulójáról, tudomásul kell venni, mi vagyunk a kisebbség. Ha tetszik, ha nem. Az rendben, hogy a szakmában mindenki jelentőségteljesen bólint, ha meghallja Macskássy Gyula nevét, de ez még kevés ahhoz, hogy centenáriumra megjelent A kiskakas gyémánt félkrajcárja és más mesék című DVD rentábilis legyen.

macskassyfoto.jpg

 

Hogy, mire jutottak A Szobában? Fogalmam sincs, eredményhirdetés előtt távoztam. De az biztos, amikor Macskássy Gyula évtizedekkel ezelőtt rajzfilm-figuráival „függővé” tette a gyerekeket, egy szempontból biztosan könnyebb dolga volt, mint nekünk. A gyerekek – „igazi” gyerekek voltak, „igazi” gyerekkorban éltek – a kis egér és az oktondi oroszlán tanulságos (didaktikus – hallom a görög kórust, de tévednek, senki nem méltatlankodott) meséjével lelkes fogmosók lettek, a meggondolatlan, falánk méhecske vagy a „felnőtteskedő” kis bagoly történeteivel – talán – bölcsebbek, Peti kalandjai láttán pedig hasonló izgalmas élményekre vágytak. Nem akartak gyorsan felnőni, nem talmi csillogást akartak, nem modellek és öt perces sztárok voltak a példaképeik. Ez már moralizálás – szól a görög kórus. Vagy „rosszabb” nosztalgiázás?

macskassydvdborito.png

 

Ma néhány kattintás és Csizmás Kandúr szőrszálait is meg lehet számolni. Akkor érdekelt valakit, hogy a kiskakasnak hány tolla van? (A görög kórus most bezzeg hallgat.) Senkit nem érdekelt. Élvezni akarták a rajzlapról felkelő és elinduló figurák kalandjait, nevetni a lehetetlen helyzetekből is kimászó Petin és a többieken.

Szó sem volt árbevételi rekordokról, rekord nézőszámról, a háború után minden romokban volt, a film, a grafika, a mozi, de volt egy lelkes kis csapat Macskássy Gyula vezetésével és mindent megtett azért, hogy a hazai rajzfilmgyártásnak helyet adjon idehaza és külhonban. Semmitől sem riadtak vissza, még a lepattant – egykor luxuskávéház – New York palota (akkor ez több volt, mint túlzás) manzárdjában is hajlandók voltak dolgozni, csak, hogy rajzolhassanak. Bár érték őket megjegyzések „felülről”, hogy vannak „megbízhatatlan elemek” a csapatban, ők nem foglalkoztak ilyesmivel. Nem mindegy, hogy Almássy Katinka neve előtt pár éve még a grófi cím díszelgett, tudott rajzolni, és kész. Egyetlen zavaró tényező volt a grófkisasszony személyét illetően. Az egyetlen és nagybecsben tartott irodai telefont, rendre tilifo-nak mondta. Eleinte megpróbálta elmagyarázni neki Macskássy, hogy az TELEFON, de miután Katinka csodálkozva közölte, ő is azt mondja, tilifo, a rajzfilmek atyja feladta. A „New York-i luxust” a VIII. kerület dzsungele váltotta fel, de a stáb felülkerekedett a az akadályokon, és 1951-re elkészítette az első, színes magyar rajzfilmet, A kiskakas gyémánt félkrajcárja címmel.  

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr764545240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.