Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet


Hajdúszoboszló egyik leghíresebb fia, Szép Ernő

2016. augusztus 29. - MaNDA

Igaz, nem itt született, hanem Huszton, ahova Ady Endre Érmellékéről apai és anyai ágon igen erősen kötődött. Utóbb némely irodalmi szakértők meglehetős erőszakossággal magyarázzák bele költészetébe, mi szerint Ady szilaj szilágysági tulajdonságai éppen úgy megjelennek…

Tovább

Kiss Manyi, a tündér és boszorkány

A 20. századi magyar színjátszás egyik nagy népszerűségnek örvendő kitűnő szereplője, Kiss Manyi színművésznő negyvenöt évvel ezelőtt 1971. március 29-én halt meg. Hatvan évvel korábban 1911. március 12-én született Magyarlónán. Már igen fiatalon, mindössze tizenöt…

Tovább

Törőcsik Mari, akit az Isten éltet

A 20. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének, Törőcsik Marinak a születésnapját ünnepelhetjük november 23-án. Heves megye peremén, Pélyen született. Mint egy nemrégiben készült interjúból is megtudható, polgárinak minősíthető az a közeg, amelyben felnevelkedett.…

Tovább

Katona József, a nemzeti színjátszás úttörője

A magyar drámairodalom kezdeti korszakának egyik meghatározó egyénisége, Katona József 185 évvel ezelőtt, 1830. április 16-án halt meg szülővárosában, Kecskeméten. Katona József iparos családból emelkedett értelmiségivé. Édesapja takácsmester volt. Az éles eszű fiút 1798…

Tovább

Várkonyi Zoltán, a színjátszás nagymestere

Harmincöt évvel ezelőtt 1979. április 10-én halt meg Várkonyi Zoltán, a XX. század egyik legjelentősebb színházi embere. Nehéz dönteni akkor, ha szeretnénk pontosan meghatározni a szakmában eltöltött évtizedek rá legjellemzőbb szakirányát. Színész? Színházigazgató?…

Tovább

Harkányi Endre, a magyar kis nagy ember

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1934. március 26-án született Budapesten Harkányi Endre színművész. A múlt század második felében felnőtt magyarok mindegyike, ha életművéből mást nem is, a hangját mindenképpen ismeri. A rendkívül népszerű Mézga-sorozatban Harkányi Endre adta…

Tovább