Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Kommunista festők

2015. július 31. - MaNDA

Támogatott, tűrt, tiltott. Ki ne hallott volna e három kategóriáról, amibe az értelmiséget, különösen a művészeket sorolták a 25 éve mögöttünk hagyott rendszerben. És az is biztos, hogy minden hatalomnak megvoltak a kegyeltjei, az úgynevezett kurzusművészek. A Magyarországon 1945-ig szinte ismeretlen, aztán hatalomra jutó kommunisták is hamar megtalálták a maguk embereit ebben a szférában. Árnyalja a képet, hogy a két világháború között, és még a második után is művészkörökben divat volt baloldalinak lenni.

 A MAFIRT Krónika 1947 augusztusában a mozikba kerülő anyagát Szentendrén, az 1929-es régi művésztelepen, a munkásbiztosító volt szanatóriumának kertjében forgatták. (Az új telepet, a Duna partján 1972-ben épült 12 műtermet nemrégen tette rendbe az állam.) A Római iskola művészei közül kikerülő alapítók (Paizs Goebel Jenő a legismertebb) még a régi járványkórház épületét kapták meg a polgármestertől, de nemsokára a szanatóriumba költözött a társaság. A 30-as években volt a telep a csúcson, ekkor dolgozott a városban Vajda Lajos (ő a családjával költözött ide még 1923-ban) és Korniss Dezső – ő jellegzetes művészfrizurájával levélgyűjtögetés közben szerepel is a filmben. Majd jöttek a többiek, Barcsay Jenő, aki a tudósítás elején elmélyülten fest valamit a szabadban. Róla lehet tudni, hogy műveinek nagyobbik része mégis csak műteremben készült. Szentendre művészeti életéhez az is hozzátartozik, hogy a 30-as években a pismányi Haluskai tanyán is megtelepedett egy csapat festő, köztük a tudósítás végén a tankönyv illusztrációit a Gallilei-körös Gráber Margitnak mutogató Szántó Piroska is.

 És ha már Gallilei-kör, akkor nem véletlen, hogy a filmben jórészt tényleg baloldali művészek sorakoznak. Barcsay után mindjárt ott van az ablakban pingálgató Schubert Ernő, akit ősztől majd az Iparművészeti Főiskola rektori székébe helyez a hatalom. Ő egy olyan dekorációs vállalatot is vezetett, ami a háború után a kommunisták rendezvényein dolgozott. A szemüveges Fenyő Endre, aki a tudósítás szerint a környező falvakban portrézgatott, később a Művészeti Alap festő-lektora lett, no, és a Szocialista Hazáért, a Szocialista Kultúráért, és a Szocialista Művészetért érdemrend kitüntetettje. A furcsa fejfedős Kmetty Jánosról már a filmből kiderül, hogy a Párt színeiben Szentendre városatyájaként is tevékenykedik. Deiner-Dénes Rudolf, a „népszerű Rudi bácsi” az 1948-as kultuszminiszteri munkajutalom mellett csak a II. kerületi Magyar Szovjet Baráti Társaság díját kapta meg 1952-ben. Czóbel és felesége, Modok Mária Párizs és Szentendre között ingázva élték meg eme kemény éveket. Modok a narrátor szerint a háztartáshoz is ért, amit egy macska amúgy sikertelen megfogásával szerettek volna illusztrálni a tudósítás készítői. A kaktuszaira büszke Ilosvai Nagy István 1965-ben a Munka Érdemrend ezüst, majd tíz év múlva már az arany fokozatát kapta meg. Beck Judit, aki 1941-től volt egy évig Gyarmati Fanni tudtával Radnóti Miklós szeretője, itt már férjét, a mindvégig kommunista Major Tamást rajzolja nagy hozzáértéssel.

 Még jó, hogy ezután egy igazi l’art pour l’art művészt, a már emlegetett apolitikus Korniss Dezsőt is megmutatják. Végül a Szántó Piroska és Gráber Margit párossal zárul az anyag, rájuk sem vonatkozik a Kornissra tett megállapítás.

 Pálffy Lajos  

Harang száguld a kötélen

Ha már a lakótelepeknél tartunk, ahol nem éppen jó tartózkodni kánikulában, nem árt tudni, hogy a műfaj első fecskéi még egészen emberi körülményeket biztosítottak lakóiknak. Aki nem hiszi, keresse csak fel például a lakói által akkoriban csak Jancsi telepnek hívott MÁV Északi Főműhely lakótelepét, aminek iskolája, vendéglője és saját temploma is volt. A Magyar Világhíradó a harangszentelésre érkezett meg a Hungária körút mellé, a VIII. és X. kerület határára.

Mert ide építették közadakozásból Dusek Ede és Horesnyi György tervei alapján 1930-1931-ben a vasutasok Kisboldogasszony templomát, amit Serédy Jusztinián hercegprímás és esztergomi érsek szentelt fel 1931. szeptember 31-én. A kedves kis épületet mostanság pusztulóban lévő deszka zajvédő falak takarják el a Hungárián autózó, vagy villamosozó emberek szeme elől. Maga az 55 házas, két kerületet is érintő lakótelep 1894 és 1896 között épült az 1873-ban porig égett Kőbányai úti kocsigyár helyére, típustervek alapján. Egy-egy földszintes házban négy lakás volt, lakásonként konyhával, kamrával és egy, vagy két szobával. A pincében mindenkinek volt tároló rekesze a tűzifának, tisztálkodni pedig – míg nem választottak le fürdőszobákat - a MÁV által épített fürdőházba jártak az emberek. 

A telepen volt egy nagy étterem, egy nem koedukált általános iskola, mészárszék, és a katolikus templom mellett az unitáriusoknak is volt egy kápolnája. Budapest ostroma során ugyan a templom tornyát, ahogy a környező kerületek templomaiét is, szétlőtték az oroszok, de az egyéb károkat a MÁV segítségével hamar kijavították az ott élők. Az 1931 augusztusában a mozikban került tudósításban a Slezák László harangöntő mester által készített, nagyság szerint felsorakoztatott és virágokkal díszített harangokat maga Serédy Jusztinián érsek hinti meg szenteltvízzel, majd egy hozzá értő ember vezényletével, csigák segítségével húzzák fel a toronyba. A kötél végét fehér munkaruhába öltözött emberek fogják, a művelet flottul is megy, a harang másodpercek alatt eléri a nagy, címeres magyar zászlóval ékített torony ablakát. És ha már torony, hát sajnálatos módon az eredetit 1945 óta nem sikerült visszaépíteni, pedig szükség volna rá, nélküle megbomlanak az épület arányai. A száz évvel ezelőtti vasutasok már megoldották volna...

Pálffy Lajos  

A lepkebábok örök mozdulatlansága - Greta Garbo és hasonmásai

Sophia Loren ikonná válásának rögös útját tizenöt évesen kezdte egy nápolyi szépségversen, ahonnan egészen a filmek örök várososába vezetett az útja. A nevezésre buzdító anyát, a kísértő tükörképet, a Tükreim című filmben saját lánya eleveníti meg. Az emlékezést szolgáló film többek között kitér a falusi, sivár környezetből szabadulást jelentő Greta Garbo hasonmásversenyre, ami egyenesesen mutatott volna a filmek fellegvára felé, Hollywoodba. A „szép molnárné”, Sophia Loren édesanyja, Romilda Villani azonban sosem jutott el a tömegfilmeket gyártó stúdiók kapujához. Greta Garbo csak messziről integetett neki Hollywoodból, mint a távolodó hajókat kísérő csábos szirének. Nehéz a hasonmások sorsa.

greta_garbo.jpgGreta Garbo

Greta Garbo lángra lobbantotta a szívet és megfagyasztotta az elmét, az 1931-es Mata Hari című filmjének legalábbis ez volt a csalogató szlogenje, ez azonban távolról sem tűnt valótlannak, hiszen egy ikon valóban jéghideg és elérhetetlen. Marilyn Monroe csábosan kislányos bájával szemben, ott állt Hollywood aranykorából Greta Garbo északian maszkulin hűvössége. A svéd hókirálynő tündöklése egybeköthető a hangos film uralmának megjelenésével (első hangos film: 1927, A dzsesszénekes) és elterjedésével, a színésznő még a némafilmre jellemző határozott gesztikulációit vitte tovább sok filmjében, a mozgóképi váltás hullámának kezdeti nehézségeire emlékeztetve. Garbo eszménykép lett tragikus melodrámáival, és férfiak hullámain kellett megküzdenie az önmegvalósításért. A folytonosan visszatérő karakter eljátszása a színésznő életében csak a Ninocska című filmje után dőlt meg, amikor a stúdiók a saját képükre formált bálványt vígjátéki szerepekbe kényszerítették, emiatt a porcelán baba arca meg is repedt, és Garbo 1941-ben végleg visszavonult a filmek szikrázó fehér vásznától.

Garbo egyik rendezője találóan jegyezte meg a színésznőről, hogy: „Arca olyan, akár egy üres fehér lap, amire mindenki rávetítheti saját érzéseit”. Nők milliói akartak Greta Garbók lenni, amire lehetőséget is kaptak a megrendezett hasonmásversenyek miniatűr színpadán, és mintegy ráfestve saját maguk tekintetét az üres felületre, kópiák legyenek, amit utánzó mivoltuk alapján rangsorolnak, és esetleg lehetőséget kapnak ők is az ígéret földjén. Olyan idegenek ők maguk is, mint maga az utánzott, svéd származásával Hollywoodban.

A sztár hasonmás versenyt nem csak Olaszországban rendezték meg, hanem hazánkban is. Az ötszáz fiatal és lelkes Garbo-rajongó közül választották ki 1931 áprilisában a leginkább fotogén, kristályarcú színésznőre emlékeztető nyertest. Az első magyar hangos film évében (A kék bálvány) zajló hasonmásválasztáson látunk kedvesen érdeklődő arcokat és megszeppent lánykákat általuk körülölelve, hajuk pontosan az ikont idéző oldalas loknikban elválasztva, a híres kalappal. Élükön halad a nyertes, aki egy Greta Garbo babát szorít magához, határozott lépései magabiztosan vezetik a nyájat. A kamera ráközelít, a körülötte lévő kedves arcok szinte elmosódnak, és valóban Garbósan mosolyodik el a végén, olyan hűvösen elegánsan az erős rúzs alatt. Valami azonban hiányzik, mégsem Garbós igazán. A merev, hollywoodi szabályokhoz igazodó csillogó mosoly helyett egy még őszintén megszeppent, szabad nevetést látunk. Az 1930-as évek álomgyári glamour stílusát követő magyar filmek (Meseautó, Címzett ismeretlen) pontosan annyiban különböznek eredetijüktől, ahogy ez a Garbo-hasonmás címet megnyerő bizakodó mosoly példaképének elérhetetlenségétől.

Wilhelm Anna

Régi magyar rendőr kánikulában

Bár a két világháború között is voltak forró nyarak, arra azért nem volt szükség, hogy rövidnadrágba öltöztessék a rendőröket és parafa sisakot adjanak rájuk. Viszont egy órákig a napon aszalódó, forgalmat irányító rendőrnek jól jött, hogy 1935-ben fehérre cserélték sötét zubbonyát és csúcsos sisakját (úgynevezett Zrínyi-sisak) is fehér vászonnal borították.

A Magyar Film Iroda 1935 júniusában készített felvételein a mai Széchenyi István téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél a forgalmat irányító rendőrt láthatjuk ebben a „könnyített” nyári felszerelésben. (A rendőri vezetés azért már annyira nem volt rugalmas, hogy nehéz kardjától is megszabadítsa a forgalom irányításának idejére a közeget.) A második világháborúig terelgették a híd két végénél a buszokat, autókat és lovas kocsikat kör alakú dobogón állva a rend éber őrei. Különösen a pesti oldalon, az akkori Ferenc József téren volt bonyolult a közlekedési helyzet. A korábban Ács, majd Rakpiac térnek hívott téglalap alakú területet határoló utakon ugyanis két villamos vonal is volt, a hídon 1924-ig omnibusz is közlekedett. Jelentős volt a rakparti nagy piac irányába a lovas kocsik, szekerek forgalma, és persze közlekedett már jó néhány magánautó is a főváros útjain. Nagy forgalmi csomópont volt tehát a pesti hídfőnél, ahol még az esti órákban is szükség volt a forgalmat irányító rendőrre, akit meg is világítottak sötétedés után.

A Magyar Világhíradóban lejátszott kis színes anyag inzertje alatt vidám zene szól, majd a fővárosi közlekedés akkori hangjait hallhatjuk. A képsorokon ott van a régi Lánchíd a hídpénz szedésére szolgáló épületekkel, és persze Marschalkó János 1852-ben felállított nyelv nélküli oroszlánjaival. Jól látszik a királyi vár régi kupolája és az is, hogy a budai oldalon, a mai körforgalom és a nulla kilométerkő helyén még épületek vannak. A hídon a felvételek idején a 9-es busz közlekedik, a buszforgalom megindulásakor a Vörösmarty térről induló, és az Alagúton át a Krisztinavárosba tartó 4-es busz járt erre. A dobogókon pedig egészen a második világháborúig terelgették a forgalmat télen és nyáron, hóban és esőben rendőreink, aztán átálltak a kapcsológombos közlekedési lámpára, ami sosem fázott és nem is volt melege, csak az áramszünet esetén adódhattak bajok. Ekkor viszont elővették a dobogókat, és kijött a két rendőr megint a hídfőkhöz a forgalmat irányítani.

Pálffy Lajos 

Méreg volt a narancslében

Most, hogy a görögök népszavazással döntöttek sorsukról, nézzünk meg egy 80 évvel ezelőtti, tervezett voksolást, ahol ismét csak fontos dolgokról dönthettek volna a görögök, ha a hadsereg közbe nem szól.

 

A Magyar Világhíradó a német UFATONWOCHE rövid, narráció nélküli tudósítását játszotta 1935 októberében a görögországi helyzetről, ahol a királypártiak és a köztársaságiak összecsapása után, a beígért népszavazás előtt, nem először, és nem is utoljára a hadsereg ragadta magához a hatalmat. Bizony, a két világháború közötti Görögország története meglehetősen mozgalmasra sikeredett, puccsok, államforma- és hatalomváltások, háborúk sorakoznak egymás után. 1924 és 1936 között az 1830-ban, a törökök kiűzése után létrejövő királyságot az országot modernizáló Elefthériosz Venizélosz köztársasága váltotta, majd ismét a katonák következtek, pontosabban Georgiosz Kondilisz tábornok, akinek sorsát végül egy pohár narancslé teljesítette be. Szóval, mozgalmas évek voltak ezek, de nem csak Görögországban, hanem egész Európában is, ahol ekkoriban birkózott egymással a szélsőjobb és a szélsőbal. A küzdelem, a politikai harcok gyakran végződtek katonai jellegű, később konszolidálódó diktatúrákban, ahol egy-egy erősebb kezű katona (Franco, Piłsudski, Horthy) ragadta meg a hatalmat.

Georgiosz Kondilisz tábornok is beleillik a sorba, annak ellenére, hogy 1926 augusztusában még „kollégája”, Pangalosz diktatúráját dönti meg, hogy aztán a köztársaság hű híveként visszavonuljon és átadja a hatalmat. 1935 októberében már más a helyzet, a két tábor, a royalisták és a köztársaságpártiak egy szombati véres összecsapása után ismét a tettek mezejére lép. Az 1935 márciusában, 71 évesen az országot elhagyni kényszerülő Venizélosz felvonuló híveire revolverekkel támadnak rá az egyik athéni kávéház teraszán iddogáló királypártiak. Lövöldözés alakul ki, két halott marad a helyszínen, a tábornok pedig a hadsereg nevében intézni kezdi az ország ügyeit, a visszahívott György ex-királyt helyettesítvén. A demokrácia szülőhazájában persze nem lehet tartós a hatalma, ha nem is demokratikus eszközökkel (egy pohár mérgezett narancslével), de 1936 februárjának elején sikerül megszabadulni tőle. A felvételek végén láthatjuk a kitüntetésekkel szépen kidekorált hadfit, a film elején pedig népviseletbe öltözött asszonyokat és lelkes királypárti urakat lehet látni, és egy rezesbandát, ami a royalista népünnepély fényét még tovább emeli.

 Pálffy Lajos  

A Húsz órával kezdődött

A Magyar Filmszemlén ugyan nem Arany Medvét osztanak ki, de az európai Berlinaléhoz hasonlóan februárban ünneplik az előző évek filmes alkotásait. A hazai fesztivál első megrendezése több mint tíz évet késett nemzetközi testvérével szemben (az első Berlinalét 1951-ben tartották). A kezdetektől a 2013-ban megrendezett utolsó filmszemléig változások sorát követhetjük végig Magyarország legrangosabb filmfesztiválján keresztül. A véget már tudjuk, de mikor született meg?

A rendezvény nem a fővárosban, hanem Pécsett kapott helyet első szárnybontogatásaihoz, ahogy látjuk a híradóban, vele azonos időben Bolyban, Szentlőrincen, Komlón, Sásdon, Siklóson és Szigetváron is tartottak díszbemutatót a szemlefilmekből. Az 1965 novemberében megrendezett első játékfilmszemlén összesen hat film versengett egymással, abban a híres évben, amikor Jancsó Miklós a Szegénylegények című kultfilmjét elkészítette, melynek ősbemutatójára az első szemlén került sor. A hat kiemelkedő alkotás közé tartozott Keleti Márton: Tizedes meg a többiek, Jancsó Miklós: Így jöttem, Szabó István: Álmodozások kora (Felnőtt kamaszok), Makk Károly vígjátéka, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? és a versenyből dokumentumfilm műfaja miatt kilógó Nehéz emberek című alkotás, amit Kovács András rendezett. A nagydíjat Fábri Zoltán Húsz órája vitte el, de három versenytársa is részesült különféle díjakban (Nehéz emberek, Így jöttem, A tizedes meg a többiek).

Az 1970-es évektől kezdve a filmszemlék rendezésének éves gyakorisága megváltozott – csupán három évente tartották meg a filmes seregszemlét, és számos évben nem történt díjazás. De további változások is történtek: az egyedüli helyszín Budapest lett, habár egy ideig szimbiózisban működött a Pécsi szülőfölddel. A Magyar Játékfilmszemle nevet 1989-től átkeresztelték Magyar Filmszemlére, ennek elsődleges oka egy következő változtatásra vezethető vissza: a rendezvény alapításakor kizárólag játékfilmeknek szándékoztak bemutatkozási lehetőséget adni, de ezt a korlátozó szabályt maga a szemle szegte meg első megrendezése alkalmával, hiszen Kovács András Nehéz emberek című dokumentumfilmje is díjazásban részesült a fikciós alkotások mellett.

Később a bemutatott és a díjazott filmek köre magában foglalta a játékfilmek mellett a kisjátékfilmeket, a dokumentumfilmeket, a kísérleti filmeket illetve az animációs filmeket is. A bővülő választék kényszerűen vonta magával azt, hogy a kezdeti Mafilm stúdió (a Hunnia Filmgyár utódja, Magyarország legrégibb filmgyártó cége) filmjeinek hegemóniáját megszüntették, és bármelyik kisebb stúdió filmje is nevezhetett a versenyre.

Érdekes az 1980-as szemle, amikor betiltott filmeket is vetítettek a hivatalos programon kívül (pl: Ember Judit Pócspetri című dokumentumfilmje), megtörve ezzel egy szigorú szabályt, ugyanakkor megmutatva azt, hogy a filmek alkotói szabadságának nem lehet gátat szabni, függetlennek kell lennie az aktuális környezet politikai befolyásától és túl kell lépnie az önkényes kiválasztások procedúráin.

A rendezvény díjait kategóriánként ítélik meg (legjobb rendező, operatőr, forgatókönyvíró, a legjobb női és férfi alakítás, legjobb hangmérnöki, operatőri és vágó munka, valamint a különdíjak). Az első három évben egy szakmai és egy társadalmi döntőbizottság, később már kizárólag a szakmai zsűri döntött. A díjakat kiegészítések sora követte, kezdve a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díjával 1986-tól, majd az életműdíjjal 1991-től és 2003-tól a legjobb elsőfilmesnek járó elismeréssel. A legjobb filmzene jutalmazása és a látványtervi munka díja 2006-tól került bevezetésre (a filmzene szekcióban Lajkó Félix Delta című filmjének csodálatos hegedűszólamait is jutalmazták).

Az első szemlén rendezői különdíjban részesült Tizedes meg a többiek című film főszereplői még fekete fehérben harcoltak, a legutolsó, 2011-es 42. Magyar Filmszemle Pál Adrienn című, több kategóriában is nyertes drámája (Kocsis Ágnes rendezésében) már színesben pompázik.

Egy 43. kakukktojás filmszemle is felvonultatta a mozi kultúrkincseit 2012-ben, a rendezőzseni, Jancsó Miklós szervezésében, ekkor azonban már nem osztottak ki díjakat. Az Uránia mozi termeiben az érdeklődők „csupán” élvezhették az újabb, ezúttal csak az ősbemutatókból válogatott magyar rendezők munkáit, többek között az oktató filmnek kiadott Final Cut című rendhagyó filmet, amit Pálfi György rendezett.

A kör bezárult, a fesztivál egyelőre bezárta kapuit, filmek nem készültek, vagy nagyon kevés számban a következő években, Jancsó Miklós Elektrája azonban nem lankad, ahogy magyar filmtermés sem tört meg: az idei alkotások közül gondoljunk csak a Cannes-i fesztiválon több díjat nyert Nemes Jeles László Saul fia című filmjére, amire méltán lehetünk büszkék.

Wilhelm Anna

Finta József, a tiszta vonalak mestere

A mai magyar építőművészet egyik legjelentősebb alakja, Finta József nyolcvan éves. Kolozsvárott született 1935. június 12-én. Édesapja Finta Gerő magyar-latin szakos tanár volt. Édesanyja közgazdászként a református kollégium titkárnőjeként dolgozott. A Finta család 1941-ben Nagyváradra, majd 1944-ben Budapestre költözött.

A későbbi jeles építész 1945 és 1952 között a budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumban tanult, ám miután ezt az intézményt megszüntették, a József Attila Gimnáziumban érettségizett. Ha bárki ma szemügyre veszi a Lónyay utcai Református Gimnázium épületét, ezt a méltóságteljes, a Bauhaus jellemző stílusjegyeit magán viselő intézményt, tiszta vonalait, racionális helykihasználását és szinte tökéletes beilleszkedést a környező épületek sorába, innen is eredeztetheti Finta József későbbi munkáinak meghatározó jegyeit. Ahogy az lenni szokott, a fiatal Finta művésznek – írónak, festőnek – készült, de apja a műszaki egyetem építészkarát javasolta először elvégezni. Legyen valami normális szakma is a kezedben, fiam – mondhatta –, a művészet, ha akar, úgyis megtalál. A fiatalember 1953 és 1958 között végezte el az egyetemet. A tanárok akkoriban sem kaptak normális fizetést, így Finta József a családját úgy igyekezett iskoláztatása költségei alól mentesíteni, hogy ráfeküdt a tanulásra, amelynek eredményeként előbb Rákosi, aztán Népköztársasági ösztöndíjat kapott. A meglehetősen szép pénzzel járó ösztöndíjak elnyeréséhez folyamatos és jó eredményekkel járó, kitartó tanulás kellett.

finta_jozsef.jpgFinta József

1958 és 1960 között a Magyar Építőművészek Szövetségének Mesteriskoláját is elvégezte. Finta József a Lakótervben kezdte építészi tevékenységét, itt harminchat évet töltött el. Tervezőként kezdte, műteremvezető, majd igazgatóhelyettes-főépítész beosztást kapott. 1961-ben a dunaújvárosi garzonház megtervezése hozta el Finta Józsefnek első építészi sikerét. 1965-ös Ybl-díja után a LAKÓTERV sztárépítészének is nevezhetjük, igen sok munkát bíztak rá. Nevét Magyarország a Duna Intercontinental szálló felépítése után ismerte meg. Ezzel vette kezdetét Finta József szállodaépítői korszaka, sorra születtek meg a tervek, majd meg is épültek a mai Budapest arculatát meghatározó szállodái: Hotel Fórum, Hotel Voronyezs, Hotel Buda Penta, Hotel Novotel, Hotel Liget, Kempinski Hotel Corvinus. A hatalmas munkabírású Finta József sok nagy épület tervezését vállalta, ezek egy részének építése már a rendszerváltás után, 1994-ben fejeződött be. Ekkor alapította meg a Finta és Társai Építész Stúdiót, ahol negyvenen dolgoznak. Az iroda legjelentősebb munkái az Árpád híd pesti oldalán álló ORFK-BRFK székház, a rendőrpalota, vagy a WestEnd City Center.

westend.jpgWestEnd

Finta József azonban nem csak a tervezőasztal mellett alkotta meg impozáns életművét. 1985-ben címzetes egyetemi docenssé nevezték ki, hosszú évekig a MÉSZ Mesteriskola vezető építésze volt. Építészelméleti munkái is nagy hasznára váltak a szakmának. Sok könyvet és tanulmányt publikált magyar és külföldi szaklapokban, és végül eljutott a festészet közelébe is, grafikái, rajzai több önálló és csoportos kiállításon szerepeltek. Ha mindez nem volna elég, műszaki közéleti pályájának néhány állomását is mellérakhatjuk: a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója és még sorolhatnánk tovább.

fortepan_1463.jpgHotel Duna Intercontinental Szálloda, 1969 (Forrás: Fortepan)

Finta Józsefet 2014-ben utolérte a Nemzet Művésze díj is. Ezt azok a hatvanöt évesnél idősebb Kossuth-díjas alkotóművészek kaphatják meg, akik a saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke adományozza évente egyszer, és a köztársasági elnökkel közösen adják át.

Finta József talán a ma élő legismertebb építészünk, ahogy bizonyos szélső liberális lapokban fogalmaznak: „híre, hírhedtsége idehaza csak Makovecz Imrééhez fogható”. A tájékozatlanság némely esetben meg még odáig is elvezet, hogy a Budapesten született Makovecz Imrét Fintához hasonlóan erdélyi származásúnak írják. Biztos Koós Károllyal keverték össze. A két építészóriás munkáinak összehasonlítása ostobaság. Makovecz az organikus építőművészet nagymestere, a magyar vidék legújabb kori építészetének legnagyobbja, Finta József a funkció és a konstrukció mestere, aki Budapestet rakta tele a maga szikárságukban is szép, okos házaival. Az a tény, hogy a két nagy építész szoros, baráti viszonyban állt egymással, és kettejük szembeállításának mindenféle kísérletét egész életükben visszautasították, hogy a Magyar Művészeti Akadémiáért Finta legalább annyit dolgozott, mint Makovecz Imre, elismerésre és tiszteletre méltó. Magyarországnak nagy szüksége van az ilyen tiszta életű, teremtő-építő emberekre, mint Finta József. Isten éltesse nyolcvanadik születésnapján.

Dippold Pál

Kaffka Margit – egy hölgy, aki ír

Kaffka Margit, akit a magyar irodalom legjelentősebb női írói között tartanak számon, 135 évvel ezelőtt, 1880. június 10-én született a Szatmár megyei Nagykárolyban. Édesapja, Kaffka Gyula főügyész volt, anyja nemesi családból származott. Bizonyos irodalomtörténészek úgy tartják, hogy ez a szülői páros egyszerre örökítette át leányára a konzervatív régi világ, és a liberalizmus, a polgári forradalmak hagyományait. Kétségtelen tény, ha Kaffka Margit felmenői körében vizsgálódunk, megtaláljuk például Petőfi Sándor jó barátját, Lauka Gusztáv költőt, a művészi hajlam apai ágról részint ezzel magyarázható. Édesanyja családjában pedig jelentős szerepet játszott nénikéje, a kor nagy színésznője, Hegyesi Mari. Kaffka Margit apja igen fiatalon meghalt. Az árva leány, tekintettel a család szegénységére, ösztöndíjat kapott a szatmári irgalmas nővérek tanítóképzőjében, ennek ellentételezéseként egy évet kellett tanítson Miskolcon. Miután teljesítette ebbéli kötelezettségét, Budapesten tanult tovább, ahol 1902-ben polgári iskolai tanári diplomát szerzett. Visszament Miskolcra, ahol irodalmat és gazdaságtant tanított. Ebben az időszakban jelentek meg első írásai: versek és novellák, és ekkor vált Kiss József, a Hét főszerkesztője támogatásával először a Hét, majd a Nyugat rendszeres szerzőjévé. A Nyugat első nagy nemzedékének egyik tagját tisztelik személyében, Kaffka Margit barátai között tudhatta Kosztolányi Dezsőt, Babits Mihályt, Szabó Dezsőt, Balázs Bélát. Ady Endre „nagyon nagy író-asszonynak” nevezte.

szekely_kaffka.jpgKaffka Margit Székely Aladár fényképén (Forrás: wikipedia)

Ám, míg eddig elért, nagy utat kellett bejárnia az irodalomban is. Versekkel kezdte, a költészet új formái foglalkoztatták, személyes sorsa érzékennyé tette a társadalmi egyenlőtlenségek iránt, lázadó mondanivalójához a formát Kiss József, Heltai Jenő és Makai Emil műveinek mintájára alkotta meg. Pályakezdése szinte csodaszámba menően gyors volt, Bródy Sándor és Gárdonyi Géza folyóirata, a Jövendő is megjelentette verseit, így tehát a vidéki tanárnő nagyon gyorsan a kor irodalmi nagyságainak és fórumainak közelébe került.

Újra Budapestre költözött, Újpesten, Angyalföldön tanított, de szoros kapcsolata az akkor mérvadó irodalmi közeggel nem szakadt meg. Az irodalmi szakértők méltányolták Kaffka Margit egyéni hangját, senki másra nem emlékeztető stílusát, de még inkább témavilágát: a társadalomnak kiszolgáltatott, védtelen leányról szóló alkotásait. Azt írják, hogy Kaffka Margittal a női méltóság igénye jelent meg irodalmunkban.

Az író 1905-ben férjhez ment bizonyos Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz, akit 1907-ben a Földművelésügyi Minisztériumba helyeztek, Kaffka Margit lényegében így tudott elköltözni Miskolcról Budapestre, de néhány év házasság után elváltak. A fordítottja történt meg ebben az esetben, mint Szinyei Merse Pálnál, a festőt felesége hagyta ott egy minisztériumi tisztviselőért, itt meg az író nem tudta elviselni a polgári élet diktálta kötöttségeket. Különös a humán beállítottságú, érzékeny író párválasztása másodjára is, 1914-ben Bauer Ervin elméleti biológust fogadta férjül. Bauer egyébként Balázs Béla testvére volt. Kaffka Margit az első világháború elejétől csak a szépirodalomnak élt. Ekkorra vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy érzelmeit, világlátását és történeteit nem elsősorban lírai formákban, hanem a lendületes prózai alkotásokban tudja közszemlére tenni. 1911-re készült el a legnagyobb művének tartott Színek és évek, amely nem más, mint egy gazdag lelki életet élő, de a körülményei miatt folyamatosan megalkuvásra kényszerülő asszony története. Lélektani regénynek mondják, melyben éles kritikával illeti azt a társadalmat, melyben a főhős él. A lecsúszott, összeomló nemesi osztály, a dzsentri világ életének utolsó pillanatait örökítette meg írásaiban. A nemesség és a polgárság értékeinek elveszítését megindító módon sajnálja, ám Kaffka Margit világképe egyre inkább radikalizálódik, és egyre inkább közelebb kerül a liberális és baloldali eszményekhez. Az első világháború ezt a folyamatot felerősíti. Kaffka Margit a kor szörnyű gondjaira először békét hirdető versekkel próbál válaszolni, ám éppen Ady Endre, akit barátjának mondhatott, hatására radikalizálódott. Elkezdi várni a polgári forradalmat, és közben egyre nagyobb rokonszenvet mutat a munkásmozgalom iránt, már-már szocialista. Kaffka Margit rövid életének utolsó alkotásai az 1917-ben megjelent Hangyaboly című regény, vagy az egy évvel később megjelent A révnél című novellagyűjtemény, rendkívül éles társadalomkritikai elemeket tartalmaznak.

kaffka_margit.jpg

Muhi Sándor grafikus tusrajza Kaffka Margitról (Forrás: wikipedia)

Sok más nyugatos társához hasonlóan 1918 októberében lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat. A kommunista hatalomátvételt már nem élte meg, novemberben kisfiával együtt a spanyolnátha áldozatává vált.

A spanyolnátha 1918-1919-ben az influenza „A” vírusának legpusztítóbb járványa volt. A Föld teljes népességének 20-40%-a megfertőződött. Két év alatt ötvenmillió – más becslések szerint 100 millió – áldozatot szedett. Elterjedésében jelentős szerepet játszott az első világháború, a különböző földrészekről ide-oda irányított embertömegek, a katonai alakulatok mozgása. Második hullámában – ebben halt meg Kaffka Margit – a betegség lefutása rendkívül gyors volt, hirtelen felszökő láz, hidegrázás, fej és végtagi fájdalmak, köhögés voltak a tünetei. Mindenkire másként hatott a vírus, egyesek enyhe tünetekkel szövődmények nélkül életben maradtak, mások órákon belül, vérzéses tüdőgyulladásban haltak meg. A háború okozta nyomor, az alultápláltság, a higiéné hiányosságai még könnyebbé tették az „A” vírus pusztítását, a legyengült, nem ritkán éhező és szinte mindenben nélkülöző emberek szervezetét a háborúnál is hamarabb le tudta győzni a spanyolnátha. Ebben a betegségben halt meg egyébként az utolsó magyar király, IV. Károly és Guillaume Apollinaire francia-lengyel költő is.

Kaffka Margit, akárhonnan is nézzük rövid életének irodalmi teljesítményét, mindenképpen figyelemre méltó alakja a 20. század első évtizedeiben virágzó magyar művészetnek.

Dippold Pál

Tolna, a magyar selyemváros

Tolna városa, a megye névadója a római korban Alta-Ripa néven már komoly település volt. Az első magyar nyelvemlékben már leírták - Thelena alakban - Tolna nevét. A környéken igen sokan telepedtek le, hiszen itt volt a Duna egyik nagy átkelő és vámszedő helye. Fénykora a 16. században volt, 1556-ban Tolnát Budától a Fekete-tengerig a legnagyobb városként tartották számon: nyolcezren éltek itt, Budán és Pesten ugyanekkor valamivel többen tízezernél. Több király is megfordult erre, de járt itt maga a török császár, II.Szulejmán is. A török hódoltság, a 17.század végére az országnak ez a része is romokban állt, népessége kihalt. Az ország más tájaihoz hasonlóan ide is sok telepest hoztak a város nagybirtokosai: a Vallis, az Apponyi és a Festetics családok. A telepesek, bár sok helyről jöttek, gyorsan megértették egymást, hamar magyarrá váltak. Munkájuk nyomán Tolna újra felvirágzott. Felépült a katolikus templom, a Festetics-kastély és a Kálvária-kápolna, amelyet Markmiller Bertalan építtetett püspöki jóváhagyással. A kápolna érdekessége, hogy a legújabb kori kutatások alapján egy régebbi templom helyére építhették. Írásos emlékek vannak arról, hogy ezen a helyen remeték éltek. Márpedig a remeték fő feladata a templomok és kolostorok romjainak gondozása volt. Tehát a tolnai kálvárián a török előtti időben állhatott templom vagy kolostor. Ezt az is megerősíti, hogy több sírt is találtak a környékén.

kalvaria_domb_a_staciokkal.JPGKálvária-kápolna a stációkkal

A 19. századtól egészen a 20. század közepéig töretlen volt a város fejlődése, ami egyre inkább a könnyűiparra épült. 1900-ban adták át az ezután hetven éven át működő selyemfonó gyárat. Amikor az épületben leállt a selyemtermelés, egy szobát rendeztek be, ahol a selyemfonás gépeiből, eszközeiből válogattak be egy-egy darabot. Később a selyemhernyó-tenyésztés és a feldolgozás munkafolyamatairól, egykori neves mérnökökről, tervrajzokról készült képek is kerültek ide, vagyis valóságos műszaki múzeummá vált a helyiség. Az emlékszoba tárgyaiból Magyarországon nincs több, Közép-Európában sem ismert hasonló gyűjtemény, éppen ezért indították el védetté nyilvánításának eljárását.

tolna-selyemgyar.jpgA tolnai hernyóselyem-fonoda

Igen sok tanulsággal szolgálhat mindezekkel kapcsolatban a Tolna megye földrajzi neveinek ipartörténeti vonatkozásai című, Rónai Béla által 1975-ben megírt tanulmány, melyet a Mandadb-n is megtalálhatunk.

A Tolnára látogatók nem mulaszthatják el a főhajtást a Festeticsek emléke előtt 18. századi kastélyuknál. Kevéssé ismert a magyar művelődéstörténetnek az a ténye, hogy 1836-ban Festetics Leo gróf kezdeményezésére Tolnán nyílt meg az első kisdedóvó képző iskola, ami aztán 1844-ben Pestre költözött. Nem árt ennek kapcsán felidézni, hogy milyen nagy figyelmet fordítottak akkortájt az oktatásra Tolnán. Az iskolamester mellett két segéd és egy káplán is tanított az intézményben. Kialakíthattak egy lányosztályt, így létrejöhetett a főelemi iskola. Ez tette lehetővé a gimnáziumi vagy reáliskolai továbbtanulást.

Akik ma erre járnak, megmerítkezhetnek a Dunában, és a történelem sodrását érzik benne. A folyó arra folyik, amerre mennie kell. Az embernek sincs más dolga a világban. Ha erre éppen ezen a környéken döbben rá, megérte ide jönnie.

Dippold Pál

Salgó vára, amire a törökök faágyúval céloztak

Salgóbánya a hegyek közötti völgyben igen hosszan elnyúló, nagy iparváros, Salgótarján legmagasabban fekvő városrésze, a Medves-fennsík 500 méter magasan található. Bár a középkorban már volt itt egy kicsi falu, a település fejlődése csak a 19. század közepén indult el. 1850-ben ugyanis barna kőszenet találtak itt, ennek feltárása óriási fellendülést hozott, már csak azért is, mert a környékbeli szénkincs negyede Salgóbányán volt. Klasszikus bányásztelepülés épült munkáslakásokkal és a mérnökök, kereskedők, tehetősebb polgárok nagyobb házaival. De szép közösségi tereket is emeltek a faluban, volt kaszinó és kultúrház.

Magáról a faluról igen keveset tudni, annál többet ismerünk viszont a 625 méter magas hegyre épített Salgó várának történetéből. A tatárjárás után építették, a Kacsics nemzetség Simon bán ágának tagjai. A nagy vész után óriási méreteket öltött a várépítés a történelmi Nógrád megyében is. A salgói vár képét a Mandadb gyűjteményében is megtaláljuk. A vármegye területén negyvenkét ilyen várról tudunk. A ma is látható Árpád-kori erődítmények romjai között jelentős Szanda, Hasznos, Buják, Salgó, Somoskő, Divény, Kékkő és Fülek – a négy utolsó a mai Szlovákia területén van.

Az első írásos emlék a helyről egy 1348-as oklevélben található. Egy másik okirat tanúsága szerint 1311-ben a vár a Szécsényiek kezéről örökségként Salgó Simoné lett. A belső viszályok által szétszaggatott országot a 14. század elején Csák Máté és a többi nagyúr kiskirálykodását leverő Károly Róbert királyunk egyesítette, aki őt választotta, megtarthatta birtokát. Salgó urai is így tettek. Akkoriban a földesúri család nem a várban élt, hanem a völgybeli jobbágyfalvaikban felépített kúriáikban. Csak háborúk idején keresett menedéket a salgói várban. 1450-től tíz évig a cseh husziták fészke volt Salgó vára, Mátyás király serege verte ki őket onnan.

salgo_02.jpgSalgó vára

A 16. század közepén közvetlenül a török hódítók betörése előtt Bebek Ferenc volt Salgó ura. Igen ám, de az Egri csillagokban is megemlített nemes vitézről kiderült, hogy hamis pénzt veretett. Ezért Ferdinánd király a saját várába záratta Bebek Ferencet. A botrány elülte után Salgó várának új birtokosa Derencsényi Farkas lett. Megerősítették a falakat, nagy ágyútornyot építettek. 1554-ben azonban a törökök csalafinta módon bevették Salgó várát. Bizonyos Zagyva Ferenc volt a várkapitány, aki katonáival együtt megriadt a szomszédos hegy tetejéről rájuk célzó hatalmas török ágyút látván. Az ostromlókat vezető Kara Hamza szécsényi bég követei azt mondták Zagyva kapitánynak, hogy ha nem adják fel a várat, a hatalmas ágyúval szétlőnek mindent. A magyarok megijedtek és megadták magukat. Elmenőben megdöbbenve látták, hogy az a rájuk irányított óriási ágyú egy kerekekre rakott nagy fatörzs volt csupán. A törökök egészen 1593-ig a várban maradtak. A királyi sereg Pálffy Miklós vezetésével ebben az évben visszafoglalta a várat, azonban rommá tette, nehogy az újra a törököké, netán a kurucoké legyen. A várat végül az idő pusztította tovább. Csak a 20. század végén elkezdett régészeti kutatások és helyreállítási munkák mentették meg a teljes megsemmisüléstől. Ekkor derült ki, hogy a vár eredetileg három részből állt. A felső vár a hegy tetején kiemelkedő szikla tetejére épült. A hosszú épületelemekből összeálló középső vár vette körül. A lenti, az alsó várból már csak a hegy észak-nyugati oldalán maradt meg néhány falrész.

Dippold Pál