Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Nyári képeslap - A Budavári Sikló

2016. július 21. - MaNDA

Ha a Budai várból a Duna felé le akarnánk jutni a Lánchídhoz, irány a világhírű sikló. A maga korában a világ második, hegyre kapaszkodó ingaforgalmú siklóját 1870. március 2-án helyezték üzembe Budavári Sikló néven a Lánchíddal szemben, az alagút mellett. Az első sikló nyolc évvel korábban Lyonban épült meg, mára azonban elpusztult. Így tehát ma a világ legrégebbi, még üzemelő siklója a miénk.

Ahogy akkoriban nevezték, a Budai Hegypálya látható a kép bal oldalán, 1900 körül. (Forrás: Fortepan)

Jelképes jelentőségűnek is értelmezhetjük, hogy a különleges járművet a környék építészeti műtárgyaihoz köthető Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön javaslatára építették. Ötezernél is több hivatalnok volt kénytelen felkapaszkodni akkoriban várbéli munkahelyére, az ő könnyebb feljutásukat segítette az új szerkezet. A Clark Ádám tér és a várbéli Szent György tér között 95 méteres volt a távolság, a szintkülönbség 50 méteres, a sínpálya 30 fokos lejtőn haladt. Egy-egy kocsi ment le és felfele, három-három fülkével. Az induláskor a mozgatóerőt az alsó állomáson megépített 35 lóerős gőzgép adta, a haladási sebesség 8 km/óra volt. A később világhírnévre is szert tett közlekedési eszköz Juraszek Ödön és Wohlfarth Henrik tervei alapján készült el. Az avatás utáni első két hétben huszonötezren próbálták ki a sikló különleges kocsijait, alig néhány év elmúltával 1,5 millióan utaztak vele évente. A hatalmas igénybevételről tanúskodik az is, hogy 1872-ben annyira elhasználódott, hogy nagyjavítást kellett végezni rajta.

Egészen 1944-ig, amikor is Budapest ostromakor egy légi bomba és tüzérségi lövedékek sebezték meg a siklót, tízmilliókat szállított fel a várba. Az ostrom után azonban, mint annyi minden mást az országban, a budavári sikló szinte minden darabját széthordták. Egészen a hatvanas évekig kellett várni arra, hogy a kommunista hatalom is felismerje a hiánya okozta károkat, és egy minisztertanácsi határozatban, a vár helyreállítási programjának keretében jóváhagyta újjáépítését.

Zajlanak a felújítási munkák 1985-ben. (Forrás: Fortepan)

A helyreállítási munkák végül 1984-ben kezdődtek el. Ez bizonyos értelemben műszaki átalakításokat is jelentett. Nagy teljesítményű villanymotor mozgatta a kábeleket, új állomásépületeket tervezetek, ám legfontosabb nevezetességét, az eredeti siklónál is különlegesnek számító, lépcsősen egymás fölé helyezett fülkekialakítást megőrizték. 1986 nyarán nyitották meg újra a siklót. Az eredeti sebességet csökkentették, jelenleg másfél métert tesz meg egy másodperc alatt. Ennek oka egyszerű, a hosszabb menetidő alatt az utazó többet lát a budapesti panorámából. Az újraindítás első évében egymillió utas használta, aztán beállt az évi félmillió-egymillió közötti látogatólétszám.

Nyári képeslap - Budavár

A budai várnegyed kellős közepén áll a Magyarság Háza. A monumentális műemlék épület frissen felújított terei tekintélyt, eleganciát sugallnak. A historizmus, a romantika és a szecesszió stílusjegyeit egyaránt magán és magában viseli a létesítmény. Érdemes megismerkednünk a történetével. A monumentális épületről túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy valóban a Budai Vár szívében áll. Nem is akármilyen szomszédai vannak: a Halászbástya, a Mátyás templom és az előkelő Hilton Szálloda. A Szentháromság térről körülnézve és látva a vár középkori kisebb-nagyobb házait, egyáltalán nem hihetetlen, hogy a Magyarság Háza helyén már a 14. században is volt épület. Nevezetesen itt volt Hess András nyomdája, és ezen a helyen nyomtatták ki 1473-ban a latin nyelvű Chronica Hungarorumot. Később itt kapott helyet az 1687-ben alapított jezsuita akadémia, aztán 1777-től az ideköltöztetett nagyszombati tudományegyetem. A mai épületet Fellner Sándor 1899-ben kezdte el tervezni. 1904-ben adták át. Eredeti rendeltetése nem volt más: Magyar Királyi Pénzügyminisztérium, amely a neogótika, a historizmus jegyében készült.

Szentháromság tér, Szentháromság-szobor, mögötte a Pénzügyminisztérium (Forrás: Fortepan)

Fellner Sándor a kor jelentős építészei közé tartozott (1857-1944). A Budapesti Műszaki Egyetem, a bécsi Akadémia és a párizsi École des beaux-Arts növendékeként tanult, diplomája megszerzése után Budapesten élt. Több magán- és bérházat, vidéki kastélyt épített eklektikus stílusban. Pulszky Károllyal végezte el az esztergomi Bakócz-kápolna felmérését, eredményeiket egy nagy figyelmet keltő publikációban tette közzé. A várbéli pénzügyminisztérium sikere után 1918-ban rábízták az igazságügyi minisztérium elkészítését is, és ő jegyezte a mára már elpusztult Ritz Szállót.

A bezárt Grand Hotel Ritz, a későbbi Dunapalota és a pesti rakpart a Lánchíd felől nézve. Balra Eötvös József szobra, a távolban jobbra az Erzsébet híd látható.A felvétel 1916-ban készült. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.083

Az ismét a régi pompájában tündöklő ház a maga idejében igen előkelőnek számított. Háromszáz személyes elegáns bálterem, márványburkolatú, Zsolnay-szobrokkal díszített aula, parkettás, kandallós, fogadó és tanácskozótermek és a miniszteri szobák az új gótika stílusában készültek el. A második világháború alatt a Budai Vár többi részéhez hasonlóan szétlőtték, tornyai beomlottak. Hosszú ideig építgették ezután, 1948-tól 1962-ig. A szocialista építészetbe nem fért bele a két torony, az előtér és a díszterem oszlopcsarnoka, eltüntették. Igaz, ekkor már, az 1950-es évektől a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Diákkollégiumaként szolgált. Képzelhetni, micsoda apró terekre tagolták az egykor fényes palota belső részeit. Mindenesetre sok mérnökjelölt töltötte itt diákéveit. A hatvanas-hetvenes években, ebben a házban működött a Várklub, ahol a magyar rock-korszak legjelesebb képviselői léptek fel, járt itt az Omega és az Illés zenekar is. Praktikusan erre azért volt szükség, hogy a szinte kizárólag fiatal férfiakból álló mérnökhallgatók serege egy-egy ilyen koncert alkalmával a vár megmászására késztethesse más felsőoktatási intézményekben tanuló női diáktársait. A fiatal hölgyek pedig szívesen jöttek, mert a vár – szocializmus ide vagy oda – akkor is vonzó célpont volt, főleg, ha ehhez még a mérnökhallgatók hada is hozzátartozott.

Az épület napjainkban

2011-ben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vette át az épületet, hogy azt a külhoni magyarság központi találkozóhelyévé alakítsa át. Ez a szándék megfogalmazódott a Nemzetpolitikai Stratégiában is: „…Fontos, hogy a meglévő gazdag népi kultúrát, annak hagyományos fórumait tovább erősítsük. A magyar közösségek nemzeti identitásának megőrzésében, fejlesztésében kiemelt szerepe van a magyar anyanyelv megtartásának és folyamatos fejlesztéseknek, a nyelvi jogoknak és intézményeknek. A kulturális reprodukcióhoz minél több olyan közösségi helyre van szükség, ahol az emberek megismerhetik, megélhetik identitásukat…” A Magyarság Háza nemcsak kiáltványokat tesz közzé ez ügyben, hanem olyan közös alkalmakat szervez és ad azoknak helyet, mint a legkülönfélébb kiállítások, hangversenyek, társas rendezvények, bálok, gyermekprogramok. Mert hiszen nem kizárólag és nem elsősorban szóban kell megmutatkozniuk a külhoni magyaroknak. A programokat ebben a házban három szó jegyében szervezik: értékőrzés, hagyomány, találkozás. Az épület eredeti tervek szerint felújított nagyobb tereiben konferenciákat, hangversenyeket és bálokat is rendeznek.

Nyári képeslap - Lenti 2. rész

A második Lentiben feladott képeslap 1890-től folytatja a település történetét. Ekkor készült el a Zalaegerszeg-Lenti-Csáktornya vasútvonal, ami együtt járt Lenti ipari-gazdasági fellendülésével. Igen ám, de gyorsvonati sebességgel megérkezett az első világháború, amely nem csak a frontokon, hanem a vegyes nemzetiségű Lentiben – magyarok és horvátok éltek itt – nagy feszültségekhez vezetett. A trianoni határ Lenti mellett húzódott. Ez többek között az is jelentette, hogy az addigi járásszékhely, Alsólendva a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a Jugoszlávia előtti államalakulathoz került. A terület irányítása tehát Lentire maradt, 1925-től járásszékhely lett. Az iparosodás valójában csak a 20. század elején, az 1920-as években indult meg Lentiben. A térség legnagyobb vállalata a Kerka-völgyi Faipari Rt. letelepedése után egy cikóriakávé gyárat is építettek itt. Ipari iskolát, óvodát, majd polgári, 1938-ban katolikus elemi iskolát nyitottak. A második világháború után szinte minden maradt a régiben. Az 1960-as években döntöttek úgy, hogy Lentiben alakítják ki Zala megye harmadik ipari központját (a másik kettő Zalaegerszeg és Nagykanizsa volt). Ekkor helyezték ide a zalaegerszegi ruhagyár és a megyeszékhelyi erdőgazdaság fűz- és kosáripari vállalatának sok embert foglalkoztató üzemeit. Lentihez csatolták Mumort és Lentiszombathelyt, miután 1979-ben városi rangot kapott, Bárszentmihályfát, Lentikápolnát és Máhomfát.

Képeslap (Forrás: Helytörténet.com)

Lenti életében nagy szerepe volt az 1951-ben felépített Bottyán János laktanyának, nagy létszámban állomásoztak itt harckocsizó és lövészegységek. A katonák tömegeinek kiszolgálására a településen nagy fejlesztésekbe fogtak, új lakótelepek épültek. 1997-ben Lenti legújabb kori fegyveres erőkkel összefüggő története lezárult, megszüntették az itt állomásozó utolsó gépesített lövészdandárt.

Lenti számára napjainkban az erdőgazdálkodás mellett az egyre jobban növekvő idegenforgalom jelenti a megélhetés fő forrását. A szlovén, az osztrák és a horvát határ közelsége rendkívüli módon kedvez a tranzitkereskedelemnek és a turisztikának.

Energiapark (Forrás: Lenti város honlapja)

A Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark 1978-ban nyílt meg. Története 1966-ig nyúlik vissza, ekkor ugyanis lengyárat akartak építeni itt, amelyhez igen sok víz kellett, ezért próbafúrásokat végeztek. Nem azt találták, amit akartak, ám feltehetően jobban örültek a másfél kilométer mélységből percenkét 340 litert felhozó 56 fokos termálvízkútnak, mint a tervezett lengyárnak. A fürdő nátrium-hidrogénkarbonátos vizét 1988-ban nyilvánították gyógyvízzé. 2004-ben avatták fel 1340 m2-es élménymedencéjét, aztán 2010-ben készült el az új 300 férőhelyes pihenőtere és szauna részlege. A termálfürdő öt szabadtéri medencével, egy félig fedett hidromasszázs élménymedencével, öthektáros területen helyezkedik el. A fedett fürdő 3500 m2-es részlegében szintén öt medence, a már említett szaunavilág, gyógyászati részleg, ahol a különböző mozgásszervi betegségeket, a lumbágót, ízületi panaszokat, gyulladásos és kopásos megbetegedéseket kezelnek, valamint szépségfarm is működik. Sokan hisznek az energiapark gyógyító erejében. A természetgyógyászok szerint itt erőteljes földsugárzás gyógyíthatja az ebben hívő embereket.

Nyári képeslap - Lenti

Magyarország dél-nyugati határához közel, Zala megyében találjuk Lentit. Kevéssé ismert, hogy a településen egy hatalmas, öt szabadtéri és négy fedett medencés fürdő már hosszú idő óta vonzza gyógyvizével a leginkább Nyugat-Európából érkező vendégeket.

Lenti a Kerka folyó mellett van, Zala megye Szlovéniához közeli határán. A városban a különböző korokban sok római leletet találtak, ez arra utal, hogy már nagyon régi idők óta emberlakta hely volt.  Ezt valószínűsíti az a tény is, hogy az ősi, nagy forgalmú borostyánút közelében volt.

A borostyánutat a sok szempontból titokzatos történelmű kelták építették ki. Kik is voltak a kelták? A bronz és a vaskorban szinte egész Európa területén elterjedt ez a népcsoport. Jellemzően Európa nyugati és déli részén, a mai Spanyolország és Franciaország, keleten pedig a mai Magyarország területén éltek nagy számban. A kelta kézműipar számtalan korszerű eszközt állított elő, melyekkel egész Európában kereskedtek. A kelta fegyvereket, ékszereket és az általuk kitermelt sót két nagy kereskedelmi útvonalon forgalmazták. Az egyik a mai Angliától Olaszországig vezetett, a másik ága Magyarországtól a Skandináv-félszigetig tartott.

Kelta edény füle, Forrás: MaNDA Adatbázis, Balatoni Múzeum - Keszthely, CC BY-NC-ND

Rengeteg tárgyi emlék tanúskodik a kelták életéről, hogy csak néhány Magyarországon feltárt bronzöntőműhelyt említsünk: Sajógömör, Bodrogkeresztúr, Füzesabony, Dunaföldvár és Tamásfalva. A kelta nép sokféle törzsből állt. Az alpesi és a dunai kelták törzsei közül sorolunk néhányat: helvet, bój, karn, taurisk. A rómaiak megjelenése négy évszázados háborúskodás kezdetét jelentette. A kelták jól bejáratott kereskedelmi útvonalát, a borostyánutat szerezték meg végül is hosszú és véres harcban a hódítók, akiket csak a hunok tudtak kisöpörni innen. A kevés megmaradt kelta beolvadt a hunok népébe. Pannónia déli határvonala a Balaton volt, ahol a kelta őslakosság egy percig nem fogadta el a hódítókat.

Aztán eltelt néhány évszázad, és hiába nem akarták elfogadni az újabb és újabb hódítókat, egyszer csak megjelentek ezen a vidéken is a honfoglaló magyarok. Belakták a vidéket, amely igen gazdag természeti kincsekben. Sokáig kellett várni arra, hogy a 13. században, 1237-ben leírják a település nevét, amit akkor Nemith alakban említettek. A Kerka folyó gazdag völgye melletti Lenti azonban ekkortájt még nem önmagában volt érdekes és híres, inkább arról a nagyon jól védhető mocsárvárról, amelyet a Kerka árterében lévő szigetekre építettek. IV. Béla királyunk Lenti környékét elvette korábbi birtokosától egy Buzád nevű embertől. 1275-ben királyi vadászfaluként említik. Az oklevelek tanúsága szerint 1343-ban Nagy Lajos Lendvai Miklósnak adományozta a mocsárvárat a faluval együtt. A birtokos halála után hosszú időre a Bánffy családé lett a terület. Érdekes felidézni ennek, az ország életében már ágai révén jelentős szerepet játszó arisztokrata családnak a történetét. Az alsólendvai Bánffyak a Buzád-Hahót nemzetségből származónak tartották magukat. Bánffy III. Hahót alapította a dinasztiát 1226-ban. Hahót 1238-39-ben Vas vármegye ispánja volt. Több leszármazottját is számon tartják: IV. Hahótot, Mátét és Istvánt. 1291-ben Bánffy Istvánról mint királyi étekfogó kancellárról emlékeznek meg az iratok. 1296-tól Varasd vármegye ispánja. 1301 után régi ellenségei, a Kőszeghyek elvették tőle családja ősi várát, Lendvát, amelyet majd csak Bánffy III. István kap vissza 1323-ban Károly királytól. III. István fia, Miklós Zala vármegye ispánja volt, majd a királyné főlovászmestere és Tótország bánja. A Bánffy család alsólendvai ága aztán az 1600-as évek közepén kihalt. 1381-ben, amikor Lenti mezővárosi rangot kapott, még bőven a Bánffyak birtokában volt, és maradt is a török időkig. A törököknek a lenti várat nem sikerült elfoglalniuk, viszont a Kerka-völgye szinte teljesen elnéptelenedett. Ebből következően egészen a 18. század végéig szinte üresek Lenti történelmének lapjai. Annyit tudni, hogy ekkor már az Esterházyak birtokában volt, 1770-ben megépült az elemi iskolája, és 576-an éltek itt.

Nyári képeslap - Zalakaros 2. rész

Az előző képeslapon bemutatott gyógyfürdő fejlődésével együtt a falué is alaposan belendült. Az idegenforgalom sok embernek adott munkát, az építkezések alapvetően megváltoztatták Zalakarost. Eltűnt a régi falu, egy korszerű, szakszerű településfejlesztési terv eredményeként 1997-ben Zalakarost várossá nyilvánították.

Tour de Zalakaros (Forrás: bikefun.hu)

A fürdővárosban kitüntetett szerepe van az úgynevezett aktív pihenésre lehetőséget adó üdülési formáknak. A zalai dombok a bakancsos turizmus fellegvárává teszik. A Zala völgye és a Kis-Balaton környéke sík vidék, kerékpártúrákat lehet itt tervezni. Aki azonban komolyabban gyakorolja ezt a sportot, évről évre részt vehet a Tour de Zalakaros nevű, több száz hivatásos és amatőr biciklistát vonzó versenyein, teljesítménytúráin. Itt már nem sétabringázásról van szó, a zalai dombok némelykor veszedelmesebben emelkednek, mint a Mátra hegyei.

A városban rengeteg sportpályát találunk, aki akar, teniszezhet, focizhat, kézilabdázhat, kosárlabdázhat, de akár a lovaglást is kipróbálhatja. Zalakaroson azonban nemcsak a vízi és a szárazföldi kikapcsolódási formákat lehet kipróbálni. Van itt sétarepülő, hőlégballon és sárkányrepülő is.

Eszperantó forrás (Forrás: Zalakaros honlapja)

A rendkívül tiszta, rendezett, mára már komolyan fürdővárosi küllemet magáénak tudó Zalakaros egyik legfőbb jellegzetessége növénygazdagsága. Ahogy az új fürdőhelyet, úgy annak parkrendszerét is komoly mérnöki munkával tervezték meg, és sok embernek munkát adva gondozzák a zöldterületeket. Akár kilométer hosszú szép sövényekkel, díszcserjékkel teleültetett kisebb-nagyobb parkokkal, örökzöldekkel és nagy platánfákkal is találkozhat az idelátogató. Mindezek között feltűnően sok köztéri alkotást, szobrokat, térplasztikákat is felfedezhetünk. Zalakaros egyik jellemző tartozéka a várost átszelő csatornák fölötti fahidak rendszere. Ezeket Boa Endre készítette, és igencsak hasznára válnak a gyógyászati célú sétájukat teljesítőknek. De van itt az Európa Parkban névadó bronz-kő plasztika, van városkő és kopjafa, természetesen nem hiányozhatnak a szökőkutak, a fürdő fölötti szőlőhegyen a fa kilátó és a haranglábak. A figurális műfajt kedvelők sem csalódhatnak séta közben, hiszen az utcákon, tereken, parkokban találkozhatnak a szarvas szobrával, megcsodálhatják Emese álmát, Árpád vezért vagy Szent Istvánt és Boldog Gizellát, de itt áll Batthyány Lajos bronzszobra is a Termál úton.

Zalakaros honlapján sokan nyilatkoznak itt eltöltött napjaikról. Aki nem érezte jól magát itt – kevés ilyen ember lehet – az nyilván nem ír ide. Egy hetvenegy éves ember a következőképpen foglalta össze zalakarosi üdülése lényegét: „Legénykorom óta nem volt részem olyan élményben, ahogy egy pince oldalában ülve a naplementét nézve poharamban gyöngyözött a jó bor, a zöld tájak, a délutáni hosszú séták a gondozott parkokban és a virágos városban, és a sok vendégszerető mosoly – megfiatalítottak.”

Dippold Pál

Nyári képeslap - Zalakaros

Zalakaros 1962 óta szinte kizárólag az idegenforgalomból él. Ebben az évben találtak itt ugyanis termálvizet, melyre három év múlva 1965-ben már meg is építették egyre híresebbé váló fürdőjüket. Ekkortól beszélhetünk arról, hogy Zalakaros üdülőváros.

A település nevét 1254-ben említik egy oklevélben, Karosként. Ekkor a zalai vár földjeként királyi birtok volt, a Zalavárban élő ispán fennhatósága alá tartozott. A tatárjárás után IV. Béla telepeseket hozott ide és Zalakomárba, később a komári vendégnépeknek kiváltságlevelet is adott. 1276-ban Kun László királyunk a veszprémi püspökségnek adta Karost, vásártartási és vámszedési kiváltságaival együtt, ám 1355-ben újra a király kezében volt a terület, Nagy Lajos az óbudai káptalannak adományozta, innentől kezdve 1566-ig Karos egyházi birtokként szerepelt. Közben a térség még Somogy megyébe is átkerült. Karos templomáról 1430-ból maradt fenn írásos emlék, e szerint Szent László tiszteletére szentelték. A 15. században meginduló fejlődésnek a törökök megjelenése vetett véget. A Karost érintő első komolyabb támadás II. Szulejmán 1532-es hadjáratának része volt. A 16. század közepén jelentősen megnőtt az itt élők száma, annak ellenére, hogy kétfelé adóztak, a magyar végvári katonaságnak és a törököknek. A 17. században a falu többször is elnéptelenedett. 1664-ben Zrínyi Miklós téli hadjárata Kanizsa ostromát is jelentette, de a császári udvar visszarendelte a magyar hadakat. Zalakaros és környéke végérvényesen török fennhatóság alá jutott, igaz ez nem tartott sokáig, hiszen a 17. század végére sikerült Magyarországról kiűzni a százötven évig itt basáskodó törököket. Ekkorra Karos már újra Zalában van, birtokosa az esztergomi káptalan. A 18. század végén az első magyarországi népszámlálás 78 házban 98 családot említ, a falu népessége 564 fő. Ettől az időtől kezdve az itt élők földműveléssel, szőlőtermesztéssel és bortermeléssel foglalkoztak. A 19. században igaz, hogy Karos népessége a duplájára emelkedett, azaz ezer ember élt itt, ám ez a szám még a 20. század közepén sem lett nagyobb, a zalakarosiak – 1908-ban illesztették neve elé a Zala előtagot – változatlanul földművelésből éltek. A második világháború után sem történt jelentős változás, egészen 1962-ig, a zalakarosi termálvíz felfedezéséig.

Zalakaros madártávlatból

Itt is, mint számtalan más esetben, olajat kerestek, ám forró vizet találtak. Kétezer méter mélyből fakadt a 96 °C-os gyógyvíz. Összetétele és a vízkészlet nagysága miatt a legjelentősebb magyar gyógyvizek közé sorolják. Alkáli-kloridos, hidrogén-karbonátos gyógyvíz, benne a jód, bróm, kén és a fluor együttes jelenléte Európában példátlan. A vízben mindezeken túl van még kálium, nátrium, magnézium, vas, mangán, metabórsav, metakovasav és szabad kénsav. A gyógyvizet igen sokféle betegség kezelésére, gyógyítására használják: nőgyógyászati bajok, fogínybetegségek, ízületi panaszok, bőrgyógyászati problémák és sebészeti, mozgásszervi károsultak utókezelésére alkalmas.

1975-ben adták át a gyógyfürdő jellegzetes épületét (Forrás: MaNDA Adatbázis - CC BY-NC-ND, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Erre a vízre építve aztán elkezdődött a fürdő kialakítása. 1965-ben nyitották meg az egy termálmedencéből, egy gyerekpancsolóból, és egy nyolcszáz személyes öltözőből álló komplexumot. Az egyre népszerűbbé váló fürdőt három év múlva már fejleszteni kellett, megépült az ötven méteres sportmedencéjük. A gyógyfürdő komolyabb bővítéséhez szükség volt még egy bő vízhozamú kútra. 1970-ben 2752 méter mélyről a 1962-ben felfedezetthez hasonló bő vizű kutat fúrtak, melyből elődjéhez hasonlóan gyógyhatású víz tört fel. 1975-ben már állt a további két medencével, az ezekhez kapcsolódó létesítményekkel és a komplex gyógyászati rendszerrel kiegészített fedett fürdő. Így tehát a zalakarosi fürdő idényjellege a múlté lett, lehetővé vált a termálvizet gyógyfürdői keretekben használni. Az új komplexum 16 ezer légköbméteres, 4680 négyzetméteres alapterületű volt. 1977-ben újabb medencék épültek, majd egy évvel később 20 ezer négyzetméterrel megnövelték a területet, ekkortól hivatalosan is gyógyfürdőként üzemelt a zalakarosi komplexum. Az 1990-es években elkezdődtek a létesítmény régebbi részeinek felújítási munkálatai, melynek eredménye többek között egy újabb, minden évszakban használható, fedett medence kialakítása volt. Az 1990-es évektől kezdődően folytatták a fejlesztést is, a cél a zalakarosi élményfürdő megvalósítása volt. 1999-ben adták át. Ekkor Magyarországon egyedül itt volt fedett élményfürdő, 380 m2 vízfelülettel és tízféle vízi szórakoztató eszközzel. 2002-ben és 2005-ben mindezt tovább bővítették. Magyarország hatodik legnagyobb fürdője a Gránit Gyógyfürdő Zrt. tulajdona. Zalakaroson 12 szálloda, 760 magánszálláshely, az összesen hétezer fős szálláskapacitásával tudja kiszolgálni a gyógyfürdő turizmust. A tíz legnépszerűbb magyar város között ott van a zalai fürdőváros is.

Dippold Pál

Ricsétől Hollywoodig

A filmgyártás pátriárkájának is nevezett Zukor Adolf (eredeti nevén Zucker) negyven évvel ezelőtt, 1976. június 10-én halt meg Los Angelesben.

Mint Hollywood valóságának és mítoszának meglapítói közül oly sokan, Zukor Adolf is magyar származású volt. Zemplénben, Ricsén született 1873-ban. Édesapja egy szatócsbolt tulajdonosa volt. Adolf Zukor az elemi iskola négy évét Mátészalkán végezte el - zsidó kereskedő családjának nagy csalódást okozott azzal, hogy németből megbukott. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy egy abaújszántói vegyesboltban dolgozzon inasként. Erre többek között korai árvasága is rákényszerítette. Mint ahogy arra a ma már igen bonyolult, de akkoriban viszonylag egyszerű utazásra, amelynek a célpontja az Amerikai Egyesült Államok volt. Zukor Adolf tizenöt évesen partra szállt, a kabátujjába bevarrt huszonöt dollárján kívül semmije nem volt, egyetlen idegen nyelven nem beszélt. Ám Amerika, a korlátlan lehetőségek hazája, így tehát számtalan kortársával együtt Zukor is nekivághatott élete felépítésének. Mindenféle munkát elvállalt. New Yorkban és Chicagóban szőrme- és prémkereskedőknél dolgozott, kitanulta a szűcsmesterséget, és rövid idő után önálló szűcsműhelyt nyitott.

Képeslap Ricséről (Forrás: OSZK)

Talán itt a helye megjegyezni, hogy Mátészalka nemcsak őt, hanem a jóval későbbi világsztárt, Tony Curtist is nekiajándékozta Hollywoodnak. Vagy felidézni az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos 1956 után az Egyesült Államokban töltött első éveit, ő is mindenféle aprómunkát elvállalt, és végtelen szorgalommal, kitartással szerezte meg azt a bizalmat, ami aztán a filmszakma csúcsaira repítette.

Zukor Adolf Amerikába érkezése után öt évvel, húsz évesen látott először filmet. Sokan úgy tartják, hogy a film, mint művészeti és szórakozási forma egyáltalán nem érdekelte, ő pénzt, sok pénzt akart keresni, és a filmiparban nagy üzleti lehetőségeket látott. Kezdetben csak okosan, óvatosan kockáztatott, amikor betársult egy kisebb moziba, ahol néhány perces darabokat vetítettek. A szűcsboltját megtartotta. Később Marcus Loewvel szövetkezett, mozi hálózatot alakítottak ki, ám ekkor még kevés erejük volt felvenni a versenyt a filmipar korai nagy társaságaiból alakult tröszttel.

Erzsébet királynő, készült 1912-ben

Zukor Adolf első áttörő sikere 1912-ben következett be, amikor is megszerezte az Erzsébet királynő című francia film amerikai forgalmazási jogait. Huszonötezer dollárt fektetett be az üzletbe, társai ezt nem nézték jó szemmel, ám a kor nagy sztárjának, Sarah Bernhardnak a főszereplésével készített hosszú - szó szerint az, kétezer méteres - film hatalmas nyereséget hozott.

Ekkor Zukor Adolf megalapította első nagy filmipari cégét, a Famous Players Picture in Famous Plays Company-t. Jelmondatához híven – „Híres színészek, híres darabokban” – a Brodway sztárjai részvételével az éppen sikeres színpadi művekből és klasszikus regényekből készített filmeket. Az alapítás évében a Monte Christo grófját, rá egy évre az A zendai fogolyt. A filmpiac ekkoriban még mindig az első nagy üzemeltető vállalkozások kezében volt, de hatalmuk nem tartott sokáig. Zukor Adolf óriási erővel beindította a filmiparban akár forradalomnak is nevezhető vállalkozását. 1914-ben évi harminc film elkészítésére alkalmas csoportot szervezett, majd megnyitotta a Brodway-n 3500 személyes mozipalotáját, a Standardot. A színészekből filmcsillagokat csinált, kialakította a sztárgalaktikát, szerződtette a kor leghíresebb művészeit: Gloria Swansont, Mary Pickfordot, Pola Negrit, John Barrymore-t és Garry Coopert, akiknek megtiltotta, hogy más cégeknél is munkát vállaljanak. Az akkor Los Angeles külvárosának számító Hollywoodban egy narancsfarm gazdasági épületében rendezte be az első filmstúdiót. 1916-ban Zukor Adolf elnökletével létrehozták a Paramount Pictures Corporationt. Az alapítók névsora sok mindent elárul arról a mérhetetlen üzleti tehetségről, ami a szakma legkiválóbbjait hozta össze ebbe a csoportba: Jesse Lasky, Zukor Adolf, Samuel Goldwyn, Cecil B. DeMille és Al Kaufman. Az első világháború ugyan némiképp megakasztotta a filmvállalat szárnyalását, ám Zukor Adolf egy bankház segítségével kötvényeket adott ki, és rövid idő elteltével már ötszáz mozi tartozott ellenőrzése alá. Európában is dolgozni kezdtek, leányvállalatot alapítottak Párizsban, ahol hat nyelven gyártottak filmeket. A Paramount sikerei csúcsát a némafilm korszakban érte el. A hangos film megjelenése nagy ütést jelentett a cégnek. Hogy mekkorát, arról a számok is tanúskodnak, 1930-ban 18 millió dolláros nyereségük volt, 1932-ben 21 millió dolláros veszteségük. Zukor cége három évig szünetelt, majd Paramount Pictures Inc. néven indult újra. De nem lett volna az, aki Zukor Adolf, ha nem tudott volna folyamatosan alkalmazkodni a megváltozott filmvilágbéli viszonyokhoz. A 20. század közepén például a vállalat az új forgalmazási törvénynek megfelelve, szétválasztotta a gyártásban, a kölcsönzésben és az üzemeltetésben folyó tevékenységét. Erre az időszakra következett be a televízió megjelenése és elterjedése. A cég filmgyártása a harmadára csökkent. Az új helyzetet azonban igyekeztek jól kihasználni, tévés berendezéseket gyártottak, majd az egyik nagy tévés társasággal, az ABC-vel társultak. 1966-ban a Paramount beolvadt a Gulf and Western Industries konszernbe, nevét azonban megtartotta, és legújabb kori sikerei sem maradtak el: Love story, a Keresztapa, John Travolta filmjei, a Star Trek sorozat és Az elveszett frigyláda fosztogatói.

A Paramount volt az első nagy stúdió, amely a gyártástól a forgalmazásig és az üzemeltetésig kezében tudta tartani filmjeit. Zukor Adolf volt az első producer, aki tudatosan készített műalkotásokat, ő vezette be Amerikában az egész estét betöltő filmeket. Négyszer jelölték Oscar-díjra, munkásságáért 1948-ban életmű Oscart kapott. 1953-ban megjelent önéletrajzának címe híven tükrözi Zukor Adolf üzletemberi és filmszakmai hitvallását: A közönség sohasem téved.

A filmgyáros magánéletéről alig beszélnek. Példaértékű, hogy szintén magyar származású feleségével, Kaufman Lottie-val ötvenkilenc évig éltek együtt, két gyerekük született. Zukor Adolf szerette szülőföldjét, ragaszkodott magyarságához.  Szülőfalujában kutat állított, a híres Juhász-kutat, és minden új házas embernek huszonöt dollár nászajándékot küldött, annyit, amennyivel Ricse híres szülötte tizenöt éves korában, Amerikában elkezdte az életét.

Dippold Pál

Vajtától a cecei paprikáig

A szakirodalom úgy tartja, hogy szép dunántúli településünk a nevét attól a Vajta besenyő vezértől kapta, aki a Gesta Hungarorum szerint még honfoglalásunkkor Kijev alatt csatlakozott a magyarokhoz. Vajta, nemzetsége egy részével a Sárvíz mellékén telepedett meg. Illyés Gyula többször írta magáról, hogy ő az utolsó besenyő. Nyilván nem csak a költői képzelet teremtette meg ezt a gondolatot.

Vajta a régészeti kutatások szerint már a bronzkorban lakott volt. A római korban itt vezetett a Tácot Péccsel összekötő főút, erről az időről kelta emlékek tanúskodnak, a vajtai szőlőhegyről pedig avar tárgyak kerültek elő. Nevét egy 1324-es oklevélben említik, ekkor Simontornya része. Vajta a török megszállás idején elpusztult, addig neves nagybirtokosok uralták: az Aporok, a Hardiak, a Laczffyak, a Kanizsaiak. Az 1600-as évek közepén a Zichy család birtokába került. Az elnéptelenedett falut magyar és szlovák telepesekkel népesítették be, egy-két nemzedék után azonban már mindenki magyarnak vallotta magát. A 18. század végéről valók az első megbízható adatok a község népéről: 1785-ben 84 házban 571 ember élt itt, földművelésből, állattenyésztésből és szőlőművelésből. Ez 1945-ig nem is változott meg, Vajta életét a Zichyek nagybirtokának jellemzői határozták meg. Az uradalomban úgynevezett intenzív majorsági gazdálkodás folyt, népes puszták alakultak ki. A legnagyobb közülük Belmajor és Tüskésmajor volt, a 20. század közepére már száznál is többen éltek itt. 1945-ben összeomlott a Zichy-birtok, államosították, és a vajtaiakat termelőszövetkezetbe kényszerítették. Vajta elsorvasztását szolgálta az is, hogy sokáig nem volt helyi közigazgatás, a cecei tanácshoz tartoztak.

A Zichy-kastély Vajtán

Vajta legnagyobb és leginkább ismert műemlék épülete a Zichy-kastély, amelyet a 2. világháborút követő években alaposan lelaktak felelőtlen használói. Amíg még viszonylag ép volt, a politikai vezetők nyaralóhelyeként szolgált, 1956 után fogyatékos gyerekek üdülője lett, majd a lehető legkülönfélébb szervezetek használták nyaraltatásra.

A tönkretett romos épületet 2000-ben vásárolta meg az alig néhány évtizedes múltra visszatekintő Calvary Chapel amerikai újkeresztény egyház, hogy vallási főiskolát alakítson ki itt. Az amerikaiak rendkívül elszántak az újjáépítést illetően, pontos terv szerint végzik a rekonstrukciót, munkájuk eredménye látványos. A nálunk kevéssé ismert egyházról a következőket lehet tudni: az evangéliumi kereszténység alapvető tanításaiban hisznek, amelyek magukban foglalják a Biblia tévedhetetlenségét és a Szentháromságot. Azt mondják, középúton járnak a modern protestáns teológiai irányzatokon belül a fundamentalizmus és a pünkösdi kereszténység között.

A kastély történetének kezdete legalább olyan furcsa és érdekes, mint napjaink béli élete. 1815-ben a klasszicizmus egyik legjelesebb építésze Pollack Mihály tervezte, igaz, nem erre a területre. Több mint száz év elmúltával 1920-ban gróf Zichy Aladár megrendelésére szedték elő és korszerűsítették ezt a régi tervet, a megrendelőnek ugyanis kétszer akkora épület kellett, mint dédapjának, Zichy János grófnak annakidején az Ó-Szőnyi kastélyhoz. 1923-ra felépítették a kastélyt, melyet a tökéletes arányosság jellemez. A számoknak is önmagukon túlmutató jelentőségük van itt: az épületnek 12 kéménye és 365 ablaka van. Előkertje mértani elrendezésű francia kert. Hátul 13 hektáros angolparkot alakítottak ki. Pollack földszintes épületéhez még egy szintet tettek, de azt egy alagsorral oldották meg, így az épület eredeti tömeghatása nem változott.

Vajtát és közvetlen környékét sok és erős szál köti a kortárs magyar irodalomhoz. A falu iskolájában tanít Horváth Lajos író, aki prózájával sokat tett annak elismertetéséért, hogy minőségi irodalmat nem csak nyüzsgő nagyvárosokban lehet művelni. Az a némelykor lassú hömpölygésű, máskor gyorsan pergő ritmusú szívből jövő vallomásos stílus, amely írásait jellemzi, méltó rangot adott a vajtai szerzőnek. Először is a szűkebb környezetét, Fejér megyét kiszolgáló irodalmi fórumokban, elsősorban az Árgus című irodalmi lapban jelentek meg írásai. Később földijeihez - Péntek Imréhez, Bella Istvánhoz, Pálinkás Istvánhoz, Bakonyi Istvánhoz -- , a Fejér megyei írókhoz hasonlóan nagynevű országos folyóiratokban publikált, a Kortársban, a Magyar Naplóban, az Élet és Irodalomban. A tanár bácsi, ahogy a faluban szólítják Horváth Lajost, prózájában elsősorban azt mutatja meg, hogy a szülőföld szeretete, az ember ragaszkodása ahhoz a közeghez, amelyhez tartozik, egyáltalán nem szégyellendő.

A szomszédos Pálfa az Apponyi család birtokának központja volt. Ide tartozott két puszta, melyek nem arisztokratáiktól lettek híresek. Ámbár a Felsőrácegresen nevelkedő Illyés Gyula vagy az alsórácegresi Lázár Ervin is bátran nevezhető a magyar irodalom hercegének. Illyés Gyula emlékét Felsőrácegresen iskolamúzeum és kopjafa őrzi. A huszadik századi magyar irodalom egyik vezető alakja, a magyar nép erejét, a nemzeti hagyományok tiszteletét műveiben óriási erővel megmutató alkotó, aki az európai irodalom legkorszerűbb formáit is megismerte majd gyakorolta párizsi tanulmányai után, sokat írt szülőföldjéről. A Puszták népe című könyve ezt a vidéket, ennek történelmét, az itt élő embereket mutatja be.

Ebben az épületben tanult Illyés Gyula és Lázár Ervin

Lázár Ervinnek Alsórácegresen még nincs emlékhelye, nemrégiben, 2006-ban halt meg. Megrázó erejű novelláiban azonban hiteles hangon szólal meg a szülőföld szeretete. Lázár Ervin írásai igen közel állnak a tiszta lelkű gyerekolvasók szívéhez. Nem lehet olyan gyereket találni ma Magyarországon, aki ne ismerné Berzsián és Dideki, és a Négyszögletű Kerek Erdő felnőtteket is szórakoztató meséit. Az író sokáig élt ezen a vidéken, Szekszárdon érettségizett, aztán Budapesten, majd Pécsett tanult és dolgozott, és csak a hetvenes években került vissza a fővárosba. Derűs, erőt és szeretetet sugárzó személyisége mindenkit elvarázsolt, aki találkozott vele.

Lázár Ervin volt az, aki idősebb korában gyakran megfordult a Vajtához közeli Németkéren, ahol egy ideig Csajka Gábor Cyprián költő lakott. Lázár Ervin az idősebb pályatárs és barát oltalmazó szeretetével látogatta meg nála sokkal fiatalabb barátját, a korosztálya legtehetségesebb költőjeként számon tartott Csajka Gábort. A rendkívül érzékeny, éppen ezért rendkívül sebezhető Csajka Gábor keveset írt. Életében mindössze egy verseskötete jelent meg, a Tantra című. Ötvenegy éves korában érte a szívhalál. Pályatársai – köztük Lázár Ervin - méltó módon elsiratták, emlékét a temetés után megjelent Hard Kier verseskötete őrzi.

A Vajtához és vidékéhez kötődő emberek, történetek, miként az ország bármely másik részén nem szólnak másról, mint a teremtő emberi akaratról. A legkülönfélébb tájakat benépesítő emberi közösségek életéről. Beszélni nem csak szavakkal lehet. Éppen ezért különösen fontos, hogy itt, a szintén ide kötődő Pusztaegresen, mai nevén Sáregresen született Csók István festőművész is. Neki emlékháza van Cecén. A legkitűnőbb magyar, német és francia mesterektől a szakma fogásait megtanuló festő már a 19. század végén teljes fegyverzettel állt a közönség elé. Híres, Szénagyűjtők című képe akár egy vajtai kaszálón is készülhetett volna. De ugyanígy beszél a múltról az a ház is, amelyet Csók István műveinek otthont ad Cecén. Ezt Csók István édesapja az 1880-as évek végén építtette.

A felújított Csók István emlékház (Forrás: Szent István Király Múzeum)

A múltról beszélő tárgyak egész hadát találjuk meg a cecei Tájházban. A három épületben elhelyezett gyűjtemény a régmúlt idők kézműveseinek, parasztgazdáinak munkáit vonultatja fel. Korhű színtereken, korhű színhelyeken, hitelesen mutatja be, hogy milyen munkaeszközökkel és módszerekkel dolgoztak egy hagyományos cecei parasztgazdaságban. Cece legnevezetesebb mezőgazdasági terméke a paprika. Nem csoda, hiszen bizonyítottan nagy termőképességű, gyors fejlődésű, erőteljes növekedésű, biztonságosan termő fajta. A hivatalos szövegekben a cecei étkezési fehér paprikát igen furcsa mondatokkal írták le, ezek egyikét érdemes ideidéznünk: Termése csüngő állású, háromrekeszű, felfújt bogyó, melynek színe gazdasági éretten elefántcsont fehér, biológiai érettségben középvörössé válik. Alakja csúcsban végződő, háromszög keresztmetszetű.

Így jutunk el a besenyőktől a csípős paprikáig.

Dippold Pál

Transzszibériai vasút - majdnem tízezer kilométeres száguldás

125 évvel ezelőtt, 1891. május 31-én kezdték el Vlagyivosztokban a Föld leghosszabb vasútvonalának, a Transzszibériai vasútnak a megépítését. A későbbi II. Miklós cár, Nyikoláj Alekszandrovics trónörökös adta meg az engedélyt minderre. A teljes vaspálya 1901 novemberére készült el, ekkor találkoztak a keleti és a nyugati irányból egymásnak tartó vasútépítők csapatai.

A transzszibériai vasút teljes hossza térképen

A Transzszibériai vonal számadatai szinte hihetetlenek. A teljes hossza 9288 kilométer. Európában van ebből 1777 kilométer, az ázsiai szakasz 7512 kilométer. A vasútvonal induló állomása Moszkvában van, a Jaroszlavszkij pályaudvaron, a végállomás Vlagyivosztok. Az eredeti hossz a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat (NOSZF) megelőző időszakban Szentpétervár és Vlagyivosztok között 9508 kilométer volt. A kétvágányú, teljes hosszán villamosított vasútvonal széles nyomtávú, azaz a sínpár két tagja között 1520 milliméter van. Az első szerelvények 1903-ban indultak Szentpétervárról Vlagyivosztokba, az ekkori hivatalos átadás idejében a szerelvényeket a Bajkál-tavon komp vitte át. A tó jegére 1904-ben egy 45 kilométeres pályát építettek, itt a szerelvényt lovakkal húzták. 1905 végére készült el a tenger nagyságú Bajkál-tavat elkerülő szakasz. Ekkortól a vonatok akadály nélkül száguldhattak az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. Nem volt éppen olcsó mulatság a Transzszibériai vasút, megépítése másfél milliárd orosz birodalmi rubelbe került. Még mindig maradjunk az útvonal számadatainál. A Transzszibériai vasút kelet-nyugati irányban 7000 kilométeres, észak-déli irányban 3500 kilométeres távolságot tesz meg, közben nyolc időzónát keresztez. Hivatalosan az Oroszország expressz néven Moszkvából induló vonat 147 óra 59 perc alatt teszi meg az utat Vlagyivosztokig. Visszafele mindez 148 óra 28 percig tart. Nem szabadulhatunk a felsorolástól, írjunk le néhány nagy városnevet, amelyeket a Föld leghosszabb vasútvonala érint: Nyizsnyij Novgorod, Perm, Jekatyerinburg, Omszk, Novoszibirszk, Irkutszk, Habarovszk. A vasút tizenhat nagy folyót keresztez. Ezek közül is írjunk le néhányat: Volga, Káma, Irtis, Ob, Jenyiszej, Szerenga, Bureja és az Amur – ez mind közül a legszélesebb, két kilométeres.

A Bajkál-tó mellett

Maradjunk még a számoknál, hiszen egy-egy ország vasúthálózatának legfontosabb meghatározója területének nagysága. Visszafelé az időben: a mai Oroszország területe 17 millió négyzetkilométer – ez a Föld felületének egy hatoda. A Szovjetunió 22 millió négyzetkilométeres volt, a cári birodalom meg még ennél is nagyobb. Ebben a hatalmas országban a 17. század közepétől kezdtek komolyan foglalkozni a közlekedés fejlesztésével és szabályozásával, igaz ekkor még nem volt vasút. A sokoldalú Nagy Péter cár, aki kalandos fiatal korában kitűnő hajóáccsá (és fogorvossá) képezte ki magát, komoly és részletes hajózási szabályzatot parancsolt rá országára. Aztán egy nagy időugrás, 1842-ben járunk, amikor is az első orosz vasútvonal építése elkezdődött Szentpétervár és Moszkva között. 1851-ben már vígan zakatoltak a két nagyváros közötti vonatok. 1862-re megépült a Szentpétervár-Varsó és a Szentpétervár-Nyizsnyij Novgorod vonal is. A Transzszibériai vasút elkészítésével óriási lehetőségek nyíltak a korszerű személy és teherforgalom fejlesztésére.

Az első világháború Oroszország nyugati, sűrűn lakott és legfejlettebb részében okozott hatalmas pusztítást. 1923-ra a nyugati hatvanezer kilométer hosszú vasúti hálózat hatvan százaléka semmisült meg, és majdnem a teljes járműpark odaveszett. Keleten, az ázsiai részeken szerencsésebbnek mondható a helyzet, a gyéren lakott hatalmas területeket átszelő Transzszibériai vasútnak ezt a szakaszát alig érte kár. A helyreállítási munkálatok nehézségeit és nagyságát érzékeltetik azok a számadatok, amelyek a menet közben szovjetté vált vasúti közlekedést jellemezték: 1928-ra érték el ugyanazt a személy és áruszállítási nagyságrendet, mint amekkora 1913-ban volt. 1940-re a vasúti hálózat tovább nőtt, 106 ezer kilométeres volt, amelyen évente 600 millió tonna árut szállítottak. A második világháború az ország nyugati részének vasútját szinte teljesen elpusztította. Ennek ellenére a meg nem szállt területeken a vasút erején felül teljesített: ontotta a katonákat és a hadianyagokat az Urálon túlról, visszafelé pedig menekítette a polgári lakosságot. A világháború után a Szovjetunióban alakult ki a világ legnagyobb, egységesnek mondható vasúti területe. Lezajlott a nyomtáv, a jelzések és a vasúti szervezet egységesítése. A hálózat 145 ezer kilométer összkiterjedésűvé nőtt. Az más kérdés, hogy a vasútépítkezések több százezer emberéletet követeltek, a Gulágok politikai foglyai dolgoztak embertelen körülmények és szinte elképzelhetetlenül nagy, -50-60 fokos hidegben, amíg bele nem pusztultak. Ezt amúgy a Szovjetunióban hivatalosan a kényszermunkások természetes úton történő likvidálásának nevezték.

Egy újabb időugrással 1988-ba érünk, a Szovjetunió összeomlása előtt közvetlenül ért a csúcsra a Szovjetunió vasúti személy- és áruszállításának nagysága. Ekkor 4116 millió tonna árut és 4,5 millió embert szállítottak vasúton egy év alatt. Az orosz hálózat napjainkban a második leghosszabb (87157 kilométer)a világon, és feltűntek az óránkénti 200 kilométeres sebességgel száguldó gyorsvonatok is.

A 125 évvel ezelőtti vlagyivosztoki építkezéskezdés tehát a világ egyik legfontosabb történelmi közlekedési útvonalának megszületését jelentette, amelynek történetét áttekintve igen sok mindent megtudhatunk a jelen Oroszországának közlekedési viszonyairól is.

Dippold Pál

Tamási Áron szivarja

A 20. századi magyar prózairodalom talán legeredetibb alakja, Tamási Áron ötven évvel ezelőtt, 1966. május 26-án halt meg Budapesten. Az író élete legalább annyira kanyargós és izgalmas volt, mint csalafinta történetei.

1897-ben született Farkaslakán Tamás Dénes és Fancsali Márta gyermekeként, egy szegény székely parasztcsaládba. Szülei úgy döntöttek, hogy taníttatják, mert egy furcsa baleset miatt – pisztollyal szétlőtte a bal tenyerét – nem fog tudni dolgozni a gazdaságban. Tamási Áron 1904-től szülőfalujában járt elemi iskolába, majd 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója volt egészen 1916-os katonai behívója megérkeztéig. Rá egy évre tett hadiérettségit Gyulafehérváron, az első világháború utolsó évében, 1918-ban az olasz frontra került. Megúszta. Hazajött, és jogi tanulmányokba kezdett Kolozsvárott, ahol 1921-ben jogi diplomát szerzett, ám rá egy évre a kereskedelmi akadémián egy másikat is hozzárakhatott. Banktisztviselőként dolgozott ezután Kolozsváron és Brassóban. 1923-ban, sok mindenki máshoz hasonlóan, kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. Hogy mi mindent csinált itt, azt majd a későbbi Ábel-történeteiből egészen pontosan megismerhetjük. Számtalan civil munkája mellett Amerikában indult el írói pályafutása is. A messziről hazaküldött Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság irodalmi pályázatát. Megjelent első kötete, a Lélekindulás is. Akkorát szólt, hogy az anyaországi és a romániai magyar irodalom majdnem belesüketült. Tamási Áron közben élte a maga mozgalmas életét Amerikában, lakott New Yorkban, Chicago mellett és Nyugat-Virginiában. 1926-ban jött haza, villámgyorsan az egyik legnépszerűbb magyar íróvá vált. Egymás után jelentek meg kötetei, regények, elbeszélések, hogy csak néhányat említsünk: Szűzmáriás királyfi, Erdélyi csillagok, Címeresek, Énekes madár, Jégtörő Mátyás, Tündöklő Jeromos, Virágveszedelem, Magyari rózsa és Csalóka szivárvány.

tamasi_aron_02.jpgTamási Áron

Tamási Áron neve hallatán azonban mindenkinek az író Ábel-regényei jutnak az eszébe. 1932-ben jelent meg az első – akár a többi, Kolozsvárott – Ábel a rengetegben címmel. Ezt követte két év múlva a másik kettő, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában. Igen különös a tény, hogy Tamási Áron több ezer kilométerre szülőföldjétől találta meg azt a különleges írói világot, amely aztán egész későbbi életművét meghatározta. „Megmozdult benne a székely lélek egész folklorisztikus mélysége, a magával hozott és gyermekkorában befogadott hagyomány, a székely humor, kedély, észjárás, a szavak fűzésének és mondatok építésének esztétikai kedve, legfőképpen pedig népének emberi tartása” – írta róla Féja Géza.

Tamási Áron egészen 1944-ig Kolozsváron élt és dolgozott – minden művéből kiderült, hogy számára nem volt olyan munka, amelyet nem végzett volna el tisztességgel – így már befutott íróként sem panaszkodott, hogy lényegében az újságírásból kell megélnie. Azért az irodalom is hozott számára a dicsőség mellett szép pénzekkel járó díjakat, ilyen volt a négyszer neki ítélt Baumgarten-díj és 1940-ben a Corvin-koszorú.

Tamási Áron a második világháború után az anyaországi Magyarországon maradt, és a Nemzeti Parasztpárt színeiben részt vett a Nemzetgyűlés munkájában. Mint képviselőnek, kétszer is felajánlották a vallás- és közoktatásügyi miniszterséget, ám ezt nem fogadta el. Az úgynevezett fordulat éve után Tamási Áron értelemszerűen nem vett részt a Rákosi-diktatúra politikai mesterkedéseiben, aminek egyik következménye az volt, hogy az elvtársak módszeresen kiszorították az irodalmi életből. Nem esett kétségbe, bábjátékokat és verses önéletrajzot írt. Sztálin halála után újra megjelenhettek írásai, még egy Kossuth-díjat is adtak neki. 1956 októberében a forradalom és szabadságharc napjaiban természetesen jól tudta, hol a helye, a Petőfi Párt egyik vezetőjének választották. Tamási Áron fogalmazta meg az 1956. december 28-án az Írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatot.

A nagy magyar író ezután már csak alig tíz évet élt, 1966. május 26-án halt meg Budapesten. Ahogy kérte, szülőfalujában, Farkaslakán temették el. A templom melletti cinteremben van a sírja, rajta a felirat: „Törzsében székely volt, fia Hunniának, / Hűséges szolgája bomlott századának.”

A rendszerváltozás után sok idétlen próbálkozás volt annak megállapítására, hogy a két kitűnő erdélyi író közül – Tamási Áronról és Wass Albertről van szó – melyikük a nagyobb. Ők ketten természetesen ismerték egymást még a második világháború előtti időkből, amikor Tamási Áronnak vitathatatlanul nagyobb tekintélye volt olvasói és irodalmi berkekben. A rendszerváltásig mellőzött grófi író, Wass Albert kényszerű száműzetésben töltötte életének második részét Amerikában. Hogy valamiféle kisebbségi komplexus dolgozhatott benne, arra világhírű biológus-kutatónk, Balogh János egy története világíthat rá. Az atkák világának nagy tudora sok-sok kutató expedíciót vezetett a világ legkülönfélébb vidékeire. Amerikában találkozott Wass Alberttel. A manapság magyarországi szobrok tucatjaival újra divatba hozott író arra kérte Balogh Jánost, hogy hazatérte után adja át üdvözletét és ajándékát, egy elegáns szivart Tamási Áronnak a következő szavak kíséretében: Ezt a szivart a legnagyobb kapitalista székely író küldi a legnagyobb kommunista székely írónak. Balogh János – mint a Túrkevétől Óceániáig című naplójából megtudhatjuk –, teljesítette a küldetést. Mit szólt ehhez Tamási Áron, kérdezték a professzort. Hát mit szólhatott volna? Nevetett, és elszívta a szivart – válaszolta a rá annyira jellemző hamiskás mosolyával a tudós.

Dippold Pál