Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Munkások és parasztok egysége 1946 augusztusában

2015. augusztus 18. - MaNDA

A tavasz, a nyár és a kora ősz a szezonális munkák szempontjából igencsak erőt próbáló időszak volt mindig is a földből élők számára. A nyári hónapok az aratás, a szénaszárogatás mellett a kapálás fárasztó munkáját is elhozták, egy-egy csapadékosabb esztendő pedig mindezt alaposan megnehezítette. Emellett a munkaeszközök javítgatása, karban tartása is értékes időt, energiát vonhatott volna el a falusiaktól.

Ezért is gondolkodott a többség előre, és a nyugalmas téli napokon reparálgatta meg kapáit, kaszáit és a kisgazdaságokban használatos egyszerűbb munkaeszközöket. Ezért is tűnik erősen propaganda ízűnek a MAFIRT KRÓNIKA itt látható összeállítása, ami „rohammunkások” országos akciójának egyik állomásáról tudósított. Nyáron, „ a legnagyobb dologidőben” - ahogy régen mondták - érkeztek meg a Telefongyár és a BESZKÁRT kommunistái, hogy a maguk módján segítsenek a falu népén. Ahol a háború után százezrekkel volt kevesebb a munkáskéz, az eszköz- és állatállomány jelentős pusztulásával pedig tényleg nehéz helyzetben volt a falu, de a vidéki élet amúgy sem volt annyira egyszerű. Mert ha szárazság, aszály volt, akkor kiégett, elszáradt minden, ha pedig sok eső esett, a gyom is életre kapott, és kezdhették is újra meg újra a kapálást. A lekaszált széna ott rothadt meg a réteken, a gabona pedig megdőlt és kipergett a kalászokból a szem. Különös, feszült időszak volt hát mindig a nyár falun, amit még a Párt és annak kamerája kedvéért érkező vidám munkások sem tudtak talán igazán oldani.

 Pedig láthatóan jóindulattal jönnek és tényleg segíteni is próbálnak. A telefongyáriak beüzemelnek többek között egy mobil kovácsműhelyt lábbal hajtott fújtatóval és hegesztőgépet, forrasztó apparátot is használnak. A vas szerszámok és edények mellett javítanak szekeret és biciklit is, míg a beszkártosok mindezek mellett a varrógépekhez, lószerszámokhoz, szecskavágókhoz és eketaligákhoz is hozzányúltak. Végül természetesen nem maradhat el a szórólapozás, az Új Szó osztogatása, és a nagygyűlés sem. A tudósítás idején éppen Sztálin képével eladott Új Szó, és ennek itt látható, képes változata a Vörös Hadsereg által előállított Magyar Újság 1945 februári átkeresztelésével jött létre.  Hogy aztán a benne foglaltak mennyire győzték meg a falusiakat, az augusztus 31-én, a „kékcédulás választásokon” kiderült. Köztudott: a vidéket még a nyilvánvaló csalásokkal sem tudták megszerezni a kommunisták.

Pálffy Lajos  

A nemzet árvája és a subud

Egy évvel apja, a kormányzó helyettes halála után a Magyar Világhíradó kamerája Kenderesen forgatott a nemzet árvájának mindennapjairól. Mert így nevezték Horthy István és Edelsheim-Gyulai Ilona egyetlen gyermekét, akinek egyesek szerepet szántak a kormányzói utódlásban is. A történelem aztán elsodorta ezeket a terveket, Istvánka száműzetésben nőtt fel, diplomáját Oxfordban szerezte, ahol csatlakozott a subud mozgalomhoz, és az iszlám vallást is felvette.

 Pedig református hitben keresztelték, annak ellenére, hogy anyja, miként Horthy Miklós felesége, Purgly Magda is vallását gyakorló katolikus volt. Kapott tehát lelki muníciót bőven, ami magyarázatot adhat valahol a subudhoz való csatlakozáshoz is. Mert a subud, magyarországi követőinak oldala szerint egy olyan nemzetközi lelki közösség, amelynek tagjai - különböző nemzetekből, kultúrákból, vallásokból - azt a célt tűzték ki, hogy magukat jobbá tegyék a Mindenható Isten kegyelméből. A subud nem vallás és nem filozófia - nem kell semmit megtanulni és nincs tanító. A mérnök végzettségű Horthy-unoka hosszas indonéziai tartózkodás után jelenleg az Egyesült Királyságban él. 1943 forró nyarán viszont jórészt nagyapja kenderesi kastélyában tartózkodott, mert egy kétéves fiúcskának ez sokkal otthonosabb volt, mint a Várbeli kormányzói lakosztályok, ahol apósa és anyósa szomszédságában az özvegy élt nem éppen luxusban.

horthy_tetko_blogba.jpg

Horthy Miklós, bal karján a sárkányos tetoválás

A háború kitörésétől vöröskeresztes ápolónőként szolgálatot teljesítő édesanya keveset lehetett fiával, hiszen az orosz frontról, majd a bombázások miatt is egyre több sebesült érkezett a fővárosi kórházakba, ahová az önkéntesként dolgozó magas rangú hölgyeket beosztották. Horthy Istvánné különféle vizsgák után műtéteknél asszisztált, sőt kisebb operációkat maga is végzett a sebesülteken. Mindezek mellett részt vett még protokolláris eseményeken, és az újonnan jelentkező ápolónők vizsgáztatásában is közreműködött. Naplójában írja is, hogy sokszor csak néhány órára tudott leautózni a 130 kilométerre lévő Kenderesre, a Horthy család kastélyába. A nem éppen reprezentatív épület mellett lévő medence hűsítő vize volt népszerű nyaranta a családtagok és a vendégek között. Ennek oldalán kapaszkodik azon a színes fotón a hetvenes éveiben járó kormányzó is, amin jól látszik a bal karjára tetovált sárkány. Ezt még világkörüli hajóútján csináltatta a tengerészhagyományoknak megfelelően. A medence ebben a tudósításban is fontos szerephez jut, de előbb még megmutatják Istvánkát, amint egy kutyával a nyomában kiszalad a kastélyból, finomságot ad a kecskéinek, amik majd kiskocsiját húzzák. Itt egy szelíd házinyúl az útitársa, később pedig egy másik nyuszi fülét „tornáztatja” nagy hozzáértéssel.  Ezután az édesanyja naplójában is szereplő ajándék-pónifogat következik, majd pedig egy napszemüveges heverészés, hogy aztán egy kis vitorlás mellett maga is a medencében kössön ki. A „luxus” egy kistányér fagyival ér a csúcsra, és ha jobban belegondolunk, semmi olyant nem tartalmaz, ami egy vidéki birtokos gyermekének ne állt volna rendelkezésére. (Vagy akár egy falusi gazdacsemetének, bár neki medence helyett le kellett ballagni a közeli patakra vagy bányatóra, ha fürödni akart.)

Végül a történethez az is hozzátartozik, hogy majd alig több, mint egy év múlva, 1944 októberben a kormányzói családot Németországba hurcolják, a száműzetésből már csak holtan térhetnek vissza Kenderesre.

Pálffy Lajos  

Poros utakon - Valahol Európában

A háború szörnyű évei abszurd módon kedveztek a mindenkori magyar filmgyártás fellendülésének. Legtermékenyebb évei éppen az első világháború idejére estek: az 1918-as évi magyar filmtermés elérte a bűvös százat. A háború alatt ugyanis egyrészt csökkent a külföldi behozatal, így a konkurens filmek száma minimálisra csökkent, másrészt a mozik egyfajta menekülést is szolgáltattak a keserves valóság elől. A hűvös termek mélyén az idő valóban megállt, a géppuska ropogása ide nem hallatszott be.

Az első világháború virágzó hazai filmgyártását hamar követte a hanyatlás időszaka, a Tanácsköztársaság erőszakos átalakításai és a Vörös Filmlap átszínezte az egyre kevésbé bizakodó filmesek jövőjét, és 1920-ra szinte megszűnt a magyar filmgyártás. A filmtörvények korlátozták a külföldi filmek behozatalát, és a kettős cenzúra óvó szeme felügyelt a készülő művekre. A némafilm csúcsidőszaka egy perc alatt elmúlt, és még csak maradandó emléke sem maradt. A pangás egy évtizede után az 1930-as évek elején a hangos film, mint újító erő robbant be, a filmgyártás újra megélénkült, a németektől átvett hangrendszer gyümölcsöző kapcsolatot hozott az akkori nagyhatalommal (első hangos film hazánkban az 1931-es Kék bálvány volt, ami amerikai mintát másolt ugyan, de mégsem lett sikeres).

korda_sandor.jpgKorda Sándor

A kalandor életű filmrendező, Korda Sándor által alapított Corvin stúdiót 1927-ben vette meg a Hunnia Filmgyár, ami ugyan az állam kezében volt, de minduntalan magánvállalkozóknak adták ki, ami egyfajta szabadságot biztosított, ráadásul magyar hangrendszert használt, ami olcsósága miatt a németnél hatékonyabban működött. A második világháború előtti kísérletezés táptalaján születettek meg ekkoriban újabb és újabb műfajok, amik kezdték átírni a sematikus, kabaré jellegű filmek egyeduralmát. A melodrámák, bohózati vígjátékok és a néhány krimi és sci-fi műfaj a folyamatos cenzúra alatt is kijelölt követhető utakat. A filmes területekre új szakemberek kerültek, amit sok sajnálatos politikai korlátozás eredményezett (zsidótörvények), és ez a korlátozás baljós felhőként terpeszkedett a filmgyártás felett, hiába jött ugyanis egy újító hullám 1939 után, ténylegesen szabad filmművészetről szó sem volt.

A második világháború utáni politikai váltás sem hozott gyógyírt erre, sőt a sztálinista propagandafilmek másfajta, és emiatt még látványosabb hamis burkot húztak rá az alkotásokra. A háború alatti növekvő filmgyártás hirtelen zuhant vissza, a tőke és nyersanyaghiány mellett a mozik száma is nagyon kevés volt. 1945 és 48 között tizenegy film készült, 1947-ben pedig az összes négy film közül hármat betiltottak (Mezei próféta, Könnyű Múzsa, Ének a búzamezőkről).

Az említett ínséges évek mellett szinte nehéz elképzelni egy átmeneti időszakot, amikor elkészülhetett Radványi Géza, korszakot meghatározó, az univerzális háborús kínokat feldolgozó filmje, a Valahol Európában. Ez az év képezte az eddig is jelen lévő megszorító eszmék és a teljessé vált legerősebb cenzúra közötti résnyire nyitott kaput. Az azonos évben készült Bán Frigyes film, a Talpalatnyi föld a népi filmeket revizionista módon feldolgozó, az Emberek a havason realista ábrázolásmódját alkalmazva mutatja meg a paraszti világ elmaradottságát és a mindenkori hatalom kizsákmányoló, megszégyenítő mivoltát, Radványi filmje azonban a realista ábrázolásmódot valami egészen mással vegyíti olyan tiszta és megkérdőjelezhetetlen szérummá, ami miatt elkerülte a betiltást. Bán Frigyes filmjének végét a cenzúra egy erőltetett hamis csavarral zárta le, mintegy megsemmisítve a film lényegi esszenciáját, a Valahol Európában azonban elvont, mesei világa kicsúszott a kezük közül és eljutott egészen a Velencei fesztiválig. Ekkor következett be a felügyelet késői pánikja, amikor a filmet a rendező értesítésével sürgősen visszavonatták a versenyből.

A cím utal Radványi lokalitást mellőző, univerzális filozófiájára. Valahol a közelünkben gyerekek éheznek, kénytelenek lopni, bandákba verődve tartanak valahová, de sehova nem jutnak el. A film kezdő képsorai hihetetlen erősséggel adnak metaforikusan elvont, modern szerzői kézjegyet a történetnek. A vidámpark nem a szórakozás, a mámoros élvezet szimbóluma, hanem mozgó alakjai fenyegetően emelkednek az elveszett Jancsi és Juliska felé. A szobrok olvadnak a rekkenő hőségben, Hitler képmása könnyeit ejti a változatlan változók felett. A film modern formanyelve az olasz neorealizmus hullámával teszi rokonná, a vele egy évben készült Biciklitolvajok elnyomott gyermekét menti tovább, hogy hőssé tegye azt. A romos városok, extrém kameraállások, az árnyékok álomszerű játékaival és az amatőr szereplők realista színezetével mind az olasz újítókkal mutat hasonlóságot.

A filmet a kommunista párt felügyelete alá tartozó cég, a MAFIRT finanszírozta, de ennek hatása az említettek miatt nem érezhető a művön. Egy 1947-es híradóban a szereplőválogatás képeit láthatjuk, és az ünnepelt, újra a rendszer keretein belül fellendülő filmgyártás biztatását. A szereplők többsége amatőr, árvaházi gyerek, tolonganak a kamera lencséje elé. Az elkapott kis párbeszéd a bájos kislány és két társa között, mutatja meg igazán, hogy a filmbeli dialógusok és színészi játék hasonlóan spontán módon történhetett. A filmbeli csapat vezető alakját ellenben tanult színész, Gábor Miklós játssza, akinek karrierindítást biztosított ez az emblematikus mű, és további filmszerződések tömegét eredményezte (Mágnás Miska, Állami áruház, A 9-es kórterem). A három éves terv részeként megnevezett, a fellendülő filmkészítést reprezentáló szereplőválogatás és a gyártók biztató szavai után a kor megnyíló mozijainak sorát követhetjük végig.

Láthatjuk a régi Uránia védőbástyáit (itt már 1897-ben működött a Magyar Tudományos Akadémia által kezdeményezett Tudományos Egyesület, ami a kultúra terjesztését hívatott szolgálni és oktató filmeket vetített, majd a mozi 1930-ban tért át filmszínházi műsorok vetítésére), a Scala filmszínházat (1926-ban nyitotta meg először kapuit a Teréz körúti MÁV épületben, és az MGM amerikai filmgyár budapesti képviseletével kötött szerződést, emiatt lett a neve a későbbiekben Scala Metro Filmpalota, majd 1950-ben lett Szikra a Scalaból, és itt helyezte el a MAFIRT a rövidfilm osztályát), az Átriumot (a Bauhaus stílusú épületben 1937-ben nyílt meg a ház alsó szintjén a mozi, majd a háború alatt elszenvedett károk renoválása után 1947 március 14-én adták át újból a Teherán című angol film bemutatójával), és végül a Royal Szállót is láthatjuk, ahol szintén tartottak filmvetítéseket.

Radványi filmje is beszél magáról a filmkészítésről, hiszen az éhező, összesereglett gyerekek a tiszta szenvedélyű filmezés metaforái lehetnek, akik kalandok során verekednek el az első sorompóig, ahol a humanista öreg zongorista - a rendező maga - megzabolázza az erőt és keretbe önti azt. A falu ellenséges, korlátozó erői ellen együtt lázadnak, a szabad művészet ereje valamint a megnyugvást kereső rendező alakja. A filmben sikeresen otthont találnak a maszatos gyerekek, a zongorista elhagyja őket, mintha átadná egy újabb művésznek a terepet, egy új mozgókép készítőnek, az örökös, gyermeki, vad szabadság felszabadító tömegét.

Wilhelm Anna

Katódsugaras küldetés - Az első magyar televíziós adás

Nevezték a jövő rádiókészülékének, elektronikus doboznak, az adatátvitel láthatóvá vált manifesztációjának. A nappalik állandó tartozéka elterjedésének kezdetén ugyanúgy félelmet generált a nézőkben, ahogy tette annak idején maga a mozi is vagy a hangos film hátborzongató zörejei. A televízió fekete dobozának rejtélyes ereje felforgató hatással bírt. Szembe kellett nézni a ténnyel, hogy Chaplin botladozó lépéseiért nem kell többé elgyalogolni a filmek fizetős szentélyeibe, hanem a karosszék kényelmes ölén élvezhető közelről. A televízió, az új kór ami függőséggel fenyegetett a hatvanas években Amerikában kinőtte magát a legnépszerűbb szórakoztató forrássá. Kennedy halálát vagy Neil Armstrong első Holdra lépését mindenki láthatta, az információ gyorsasága hirtelen és erőszakosan szippantotta magába a világot. A nézők kezdeti félelmét a filmgyártó stúdióké múlta csak felül, akik a mozi vesztét érezték a levegőben, hiszen egy új vetélytárs lépett fel. Amerikában, az 1950-es években, amikor a televízió készüléke széles körben elterjedt, és mindenkinek a nappalijában villogott egy készülék, a mozik kiürültek. A szélesvásznú mozi hívatott az elveszett lelkeket visszacsalogatni a kényelmes kertvárosok puha gyepéről. Először még három vetítővel (Cinerama), illetve 70 mm-es filmmel dolgozó szélesvásznú technikát a 20th Century Fox filmstúdió reformálta meg a Cinemascope módszerrel. A szélesvásznú western és a heroikus történelmi filmek mámorosan használták fel/ki a széles vászon előnyeit. A televízióba való átültetése a szélesvásznú produktumuknak újabb erőpróbát jelentett a későbbiekben, Ben Hur fejét bizony veszély fenyegette és nem csak a fiktív filmes valóságában. A felháborító pan and scan féle tévés csonkítások mesterművek sorait vágták le, hogy azok a televízió 4:3 felbontásán is meg tudjanak jelenni.

A technikai kényelmetlenségek, és a mozi marginalizálódása mellett az új találmány a mai napig rengeteg kulturális vitát vet fel, amire filmek ezrei reflektálnak, legtöbbször elkeserítő válaszokkal. Gondoljunk csak Cronenberg, Videodrome-beli emberi szövettel egyesülő tévékészülékére, vagy Spielberg kertvárosi családját fenyegető képernyőről szabadult kísérteteire. Érdekesség, hogy Lugosi Béla szerepelt az 1935-ös (!) Murder by Television című misztikus filmben, aminek már a címe is csalogatóan épít az új csodára.

Az amerikai köztudatban már félelemmel vegyes kíváncsisággal néztek a televízió kulturális paradoxona felé, amikor itthon, Magyarországon még csak először hallottak róla. Mikor is tört be hozzánk ez a kétes kulturális közvetítő csoda?

A televíziós adás megindulása itthon rögösebb utakon haladt, annak ellenére, hogy fejlesztésében magyar tudósok szép számmal vettek részt (Czukor Károly, Barta István, Nemes Tihamér). 1946-ban mutatták be először nálunk ennek a formabontó újításnak a katódsugaras készülékes formáját, de csak 1953-ban született döntés arról, hogy televíziós sugárzás induljon, a közhangulat megnyugtatásának és befolyásoló lehetőségének szikráit meglátva a híres találmányban. A minisztertanács az addig rádiókészülékekkel híressé vált Orion gyárat bízta meg a készülék fejlesztésével és forgalomba hozásával, ami egy 14 x 18 cm-es képméretű vevőkészüléket jelentett eleinte. 1954 január 20-án a Széchényi-hegyen végezték el az első kísérleti, 100 wattos adóberendezés kipróbálását. Szeptemberben a Mezőgazdasági Vásáron illetve a Corvin Nagyáruházban a széles közönség csodálhatta már meg a készüléket, László Endre és Szécsi Ferenc rendezők jóvoltából láthatták itt az érdeklődők az első felvételeket. Az első adás decemberig váratott magára, amikor az Orion gyárépületéből vetítettek dia pozitívot Láng Éva mérnökről, majd ez a képsor négy kilométerrel arrébb megjelent a vevőkészüléken a Gyáli úti épületben.

Az első hazai gyártású TV készülék, az Orion AT501 kódszámot viselte, aminek a képernyője még kisebb volt, mint az azt körülvevő diófa szekrény, és eleinte két csatorna sugárzását tudta biztosítani, később az AT501M modell már tizenkettőét. 1956-tól kerültek forgalomba ezek az első masinák, először csak budapesti árusítással és 5500 Ft-os meglehetősen magas áron. 1957 tavaszán már a hét három napján is színházi közvetítések, sportesemények és filmek szórakoztatták és oktatták az újdonságot lassan megszokó nézőket. A szabadság-hegyi tévéállomás 94 méteres magányos tornya visszavonhatatlanul sugározta elektromos hullámait Budapest felé.

Az első televíziós próbaadást az 1954-es februári Magyar Filmhíradó készített egy összeállítást. A filmhíradó rámutat annak megkésettségére, illetve elénk tárja azt a részletet, hogy nincs ok aggodalomra, hamar megoldódik a Szovjetunió segítségével. A kísérleti állomás építése kerek száz napot vett igénybe. A híradó bemutatja a lázas frankensteini laborszerű készülődést, sok fehér ruhás tudóssal és bonyolultabbnál bonyolultabbnak tetsző gépekkel. Ezzel párhuzamosan betekinthetünk az Orion-labor munkái közé is, ahol a televíziós vevő készül. Az első televíziós képeken a siker jelét demonstrálva jelenik meg Németh Marika félszeg mosolya. Utána az erős hóhullás mögött a Széchényi-hegy tűnik fel, ahol az első száz wattos adóberendezés épült fel. Ennek köszönhetően a Mágnás Miska jól ismert dallamai már az otthonok falai közé is behallatszanak.

Wilhelm Anna

Kommunista festők

Támogatott, tűrt, tiltott. Ki ne hallott volna e három kategóriáról, amibe az értelmiséget, különösen a művészeket sorolták a 25 éve mögöttünk hagyott rendszerben. És az is biztos, hogy minden hatalomnak megvoltak a kegyeltjei, az úgynevezett kurzusművészek. A Magyarországon 1945-ig szinte ismeretlen, aztán hatalomra jutó kommunisták is hamar megtalálták a maguk embereit ebben a szférában. Árnyalja a képet, hogy a két világháború között, és még a második után is művészkörökben divat volt baloldalinak lenni.

 A MAFIRT Krónika 1947 augusztusában a mozikba kerülő anyagát Szentendrén, az 1929-es régi művésztelepen, a munkásbiztosító volt szanatóriumának kertjében forgatták. (Az új telepet, a Duna partján 1972-ben épült 12 műtermet nemrégen tette rendbe az állam.) A Római iskola művészei közül kikerülő alapítók (Paizs Goebel Jenő a legismertebb) még a régi járványkórház épületét kapták meg a polgármestertől, de nemsokára a szanatóriumba költözött a társaság. A 30-as években volt a telep a csúcson, ekkor dolgozott a városban Vajda Lajos (ő a családjával költözött ide még 1923-ban) és Korniss Dezső – ő jellegzetes művészfrizurájával levélgyűjtögetés közben szerepel is a filmben. Majd jöttek a többiek, Barcsay Jenő, aki a tudósítás elején elmélyülten fest valamit a szabadban. Róla lehet tudni, hogy műveinek nagyobbik része mégis csak műteremben készült. Szentendre művészeti életéhez az is hozzátartozik, hogy a 30-as években a pismányi Haluskai tanyán is megtelepedett egy csapat festő, köztük a tudósítás végén a tankönyv illusztrációit a Gallilei-körös Gráber Margitnak mutogató Szántó Piroska is.

 És ha már Gallilei-kör, akkor nem véletlen, hogy a filmben jórészt tényleg baloldali művészek sorakoznak. Barcsay után mindjárt ott van az ablakban pingálgató Schubert Ernő, akit ősztől majd az Iparművészeti Főiskola rektori székébe helyez a hatalom. Ő egy olyan dekorációs vállalatot is vezetett, ami a háború után a kommunisták rendezvényein dolgozott. A szemüveges Fenyő Endre, aki a tudósítás szerint a környező falvakban portrézgatott, később a Művészeti Alap festő-lektora lett, no, és a Szocialista Hazáért, a Szocialista Kultúráért, és a Szocialista Művészetért érdemrend kitüntetettje. A furcsa fejfedős Kmetty Jánosról már a filmből kiderül, hogy a Párt színeiben Szentendre városatyájaként is tevékenykedik. Deiner-Dénes Rudolf, a „népszerű Rudi bácsi” az 1948-as kultuszminiszteri munkajutalom mellett csak a II. kerületi Magyar Szovjet Baráti Társaság díját kapta meg 1952-ben. Czóbel és felesége, Modok Mária Párizs és Szentendre között ingázva élték meg eme kemény éveket. Modok a narrátor szerint a háztartáshoz is ért, amit egy macska amúgy sikertelen megfogásával szerettek volna illusztrálni a tudósítás készítői. A kaktuszaira büszke Ilosvai Nagy István 1965-ben a Munka Érdemrend ezüst, majd tíz év múlva már az arany fokozatát kapta meg. Beck Judit, aki 1941-től volt egy évig Gyarmati Fanni tudtával Radnóti Miklós szeretője, itt már férjét, a mindvégig kommunista Major Tamást rajzolja nagy hozzáértéssel.

 Még jó, hogy ezután egy igazi l’art pour l’art művészt, a már emlegetett apolitikus Korniss Dezsőt is megmutatják. Végül a Szántó Piroska és Gráber Margit párossal zárul az anyag, rájuk sem vonatkozik a Kornissra tett megállapítás.

 Pálffy Lajos  

Harang száguld a kötélen

Ha már a lakótelepeknél tartunk, ahol nem éppen jó tartózkodni kánikulában, nem árt tudni, hogy a műfaj első fecskéi még egészen emberi körülményeket biztosítottak lakóiknak. Aki nem hiszi, keresse csak fel például a lakói által akkoriban csak Jancsi telepnek hívott MÁV Északi Főműhely lakótelepét, aminek iskolája, vendéglője és saját temploma is volt. A Magyar Világhíradó a harangszentelésre érkezett meg a Hungária körút mellé, a VIII. és X. kerület határára.

Mert ide építették közadakozásból Dusek Ede és Horesnyi György tervei alapján 1930-1931-ben a vasutasok Kisboldogasszony templomát, amit Serédy Jusztinián hercegprímás és esztergomi érsek szentelt fel 1931. szeptember 31-én. A kedves kis épületet mostanság pusztulóban lévő deszka zajvédő falak takarják el a Hungárián autózó, vagy villamosozó emberek szeme elől. Maga az 55 házas, két kerületet is érintő lakótelep 1894 és 1896 között épült az 1873-ban porig égett Kőbányai úti kocsigyár helyére, típustervek alapján. Egy-egy földszintes házban négy lakás volt, lakásonként konyhával, kamrával és egy, vagy két szobával. A pincében mindenkinek volt tároló rekesze a tűzifának, tisztálkodni pedig – míg nem választottak le fürdőszobákat - a MÁV által épített fürdőházba jártak az emberek. 

A telepen volt egy nagy étterem, egy nem koedukált általános iskola, mészárszék, és a katolikus templom mellett az unitáriusoknak is volt egy kápolnája. Budapest ostroma során ugyan a templom tornyát, ahogy a környező kerületek templomaiét is, szétlőtték az oroszok, de az egyéb károkat a MÁV segítségével hamar kijavították az ott élők. Az 1931 augusztusában a mozikban került tudósításban a Slezák László harangöntő mester által készített, nagyság szerint felsorakoztatott és virágokkal díszített harangokat maga Serédy Jusztinián érsek hinti meg szenteltvízzel, majd egy hozzá értő ember vezényletével, csigák segítségével húzzák fel a toronyba. A kötél végét fehér munkaruhába öltözött emberek fogják, a művelet flottul is megy, a harang másodpercek alatt eléri a nagy, címeres magyar zászlóval ékített torony ablakát. És ha már torony, hát sajnálatos módon az eredetit 1945 óta nem sikerült visszaépíteni, pedig szükség volna rá, nélküle megbomlanak az épület arányai. A száz évvel ezelőtti vasutasok már megoldották volna...

Pálffy Lajos  

A lepkebábok örök mozdulatlansága - Greta Garbo és hasonmásai

Sophia Loren ikonná válásának rögös útját tizenöt évesen kezdte egy nápolyi szépségversen, ahonnan egészen a filmek örök várososába vezetett az útja. A nevezésre buzdító anyát, a kísértő tükörképet, a Tükreim című filmben saját lánya eleveníti meg. Az emlékezést szolgáló film többek között kitér a falusi, sivár környezetből szabadulást jelentő Greta Garbo hasonmásversenyre, ami egyenesesen mutatott volna a filmek fellegvára felé, Hollywoodba. A „szép molnárné”, Sophia Loren édesanyja, Romilda Villani azonban sosem jutott el a tömegfilmeket gyártó stúdiók kapujához. Greta Garbo csak messziről integetett neki Hollywoodból, mint a távolodó hajókat kísérő csábos szirének. Nehéz a hasonmások sorsa.

greta_garbo.jpgGreta Garbo

Greta Garbo lángra lobbantotta a szívet és megfagyasztotta az elmét, az 1931-es Mata Hari című filmjének legalábbis ez volt a csalogató szlogenje, ez azonban távolról sem tűnt valótlannak, hiszen egy ikon valóban jéghideg és elérhetetlen. Marilyn Monroe csábosan kislányos bájával szemben, ott állt Hollywood aranykorából Greta Garbo északian maszkulin hűvössége. A svéd hókirálynő tündöklése egybeköthető a hangos film uralmának megjelenésével (első hangos film: 1927, A dzsesszénekes) és elterjedésével, a színésznő még a némafilmre jellemző határozott gesztikulációit vitte tovább sok filmjében, a mozgóképi váltás hullámának kezdeti nehézségeire emlékeztetve. Garbo eszménykép lett tragikus melodrámáival, és férfiak hullámain kellett megküzdenie az önmegvalósításért. A folytonosan visszatérő karakter eljátszása a színésznő életében csak a Ninocska című filmje után dőlt meg, amikor a stúdiók a saját képükre formált bálványt vígjátéki szerepekbe kényszerítették, emiatt a porcelán baba arca meg is repedt, és Garbo 1941-ben végleg visszavonult a filmek szikrázó fehér vásznától.

Garbo egyik rendezője találóan jegyezte meg a színésznőről, hogy: „Arca olyan, akár egy üres fehér lap, amire mindenki rávetítheti saját érzéseit”. Nők milliói akartak Greta Garbók lenni, amire lehetőséget is kaptak a megrendezett hasonmásversenyek miniatűr színpadán, és mintegy ráfestve saját maguk tekintetét az üres felületre, kópiák legyenek, amit utánzó mivoltuk alapján rangsorolnak, és esetleg lehetőséget kapnak ők is az ígéret földjén. Olyan idegenek ők maguk is, mint maga az utánzott, svéd származásával Hollywoodban.

A sztár hasonmás versenyt nem csak Olaszországban rendezték meg, hanem hazánkban is. Az ötszáz fiatal és lelkes Garbo-rajongó közül választották ki 1931 áprilisában a leginkább fotogén, kristályarcú színésznőre emlékeztető nyertest. Az első magyar hangos film évében (A kék bálvány) zajló hasonmásválasztáson látunk kedvesen érdeklődő arcokat és megszeppent lánykákat általuk körülölelve, hajuk pontosan az ikont idéző oldalas loknikban elválasztva, a híres kalappal. Élükön halad a nyertes, aki egy Greta Garbo babát szorít magához, határozott lépései magabiztosan vezetik a nyájat. A kamera ráközelít, a körülötte lévő kedves arcok szinte elmosódnak, és valóban Garbósan mosolyodik el a végén, olyan hűvösen elegánsan az erős rúzs alatt. Valami azonban hiányzik, mégsem Garbós igazán. A merev, hollywoodi szabályokhoz igazodó csillogó mosoly helyett egy még őszintén megszeppent, szabad nevetést látunk. Az 1930-as évek álomgyári glamour stílusát követő magyar filmek (Meseautó, Címzett ismeretlen) pontosan annyiban különböznek eredetijüktől, ahogy ez a Garbo-hasonmás címet megnyerő bizakodó mosoly példaképének elérhetetlenségétől.

Wilhelm Anna

Régi magyar rendőr kánikulában

Bár a két világháború között is voltak forró nyarak, arra azért nem volt szükség, hogy rövidnadrágba öltöztessék a rendőröket és parafa sisakot adjanak rájuk. Viszont egy órákig a napon aszalódó, forgalmat irányító rendőrnek jól jött, hogy 1935-ben fehérre cserélték sötét zubbonyát és csúcsos sisakját (úgynevezett Zrínyi-sisak) is fehér vászonnal borították.

A Magyar Film Iroda 1935 júniusában készített felvételein a mai Széchenyi István téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél a forgalmat irányító rendőrt láthatjuk ebben a „könnyített” nyári felszerelésben. (A rendőri vezetés azért már annyira nem volt rugalmas, hogy nehéz kardjától is megszabadítsa a forgalom irányításának idejére a közeget.) A második világháborúig terelgették a híd két végénél a buszokat, autókat és lovas kocsikat kör alakú dobogón állva a rend éber őrei. Különösen a pesti oldalon, az akkori Ferenc József téren volt bonyolult a közlekedési helyzet. A korábban Ács, majd Rakpiac térnek hívott téglalap alakú területet határoló utakon ugyanis két villamos vonal is volt, a hídon 1924-ig omnibusz is közlekedett. Jelentős volt a rakparti nagy piac irányába a lovas kocsik, szekerek forgalma, és persze közlekedett már jó néhány magánautó is a főváros útjain. Nagy forgalmi csomópont volt tehát a pesti hídfőnél, ahol még az esti órákban is szükség volt a forgalmat irányító rendőrre, akit meg is világítottak sötétedés után.

A Magyar Világhíradóban lejátszott kis színes anyag inzertje alatt vidám zene szól, majd a fővárosi közlekedés akkori hangjait hallhatjuk. A képsorokon ott van a régi Lánchíd a hídpénz szedésére szolgáló épületekkel, és persze Marschalkó János 1852-ben felállított nyelv nélküli oroszlánjaival. Jól látszik a királyi vár régi kupolája és az is, hogy a budai oldalon, a mai körforgalom és a nulla kilométerkő helyén még épületek vannak. A hídon a felvételek idején a 9-es busz közlekedik, a buszforgalom megindulásakor a Vörösmarty térről induló, és az Alagúton át a Krisztinavárosba tartó 4-es busz járt erre. A dobogókon pedig egészen a második világháborúig terelgették a forgalmat télen és nyáron, hóban és esőben rendőreink, aztán átálltak a kapcsológombos közlekedési lámpára, ami sosem fázott és nem is volt melege, csak az áramszünet esetén adódhattak bajok. Ekkor viszont elővették a dobogókat, és kijött a két rendőr megint a hídfőkhöz a forgalmat irányítani.

Pálffy Lajos 

Méreg volt a narancslében

Most, hogy a görögök népszavazással döntöttek sorsukról, nézzünk meg egy 80 évvel ezelőtti, tervezett voksolást, ahol ismét csak fontos dolgokról dönthettek volna a görögök, ha a hadsereg közbe nem szól.

 

A Magyar Világhíradó a német UFATONWOCHE rövid, narráció nélküli tudósítását játszotta 1935 októberében a görögországi helyzetről, ahol a királypártiak és a köztársaságiak összecsapása után, a beígért népszavazás előtt, nem először, és nem is utoljára a hadsereg ragadta magához a hatalmat. Bizony, a két világháború közötti Görögország története meglehetősen mozgalmasra sikeredett, puccsok, államforma- és hatalomváltások, háborúk sorakoznak egymás után. 1924 és 1936 között az 1830-ban, a törökök kiűzése után létrejövő királyságot az országot modernizáló Elefthériosz Venizélosz köztársasága váltotta, majd ismét a katonák következtek, pontosabban Georgiosz Kondilisz tábornok, akinek sorsát végül egy pohár narancslé teljesítette be. Szóval, mozgalmas évek voltak ezek, de nem csak Görögországban, hanem egész Európában is, ahol ekkoriban birkózott egymással a szélsőjobb és a szélsőbal. A küzdelem, a politikai harcok gyakran végződtek katonai jellegű, később konszolidálódó diktatúrákban, ahol egy-egy erősebb kezű katona (Franco, Piłsudski, Horthy) ragadta meg a hatalmat.

Georgiosz Kondilisz tábornok is beleillik a sorba, annak ellenére, hogy 1926 augusztusában még „kollégája”, Pangalosz diktatúráját dönti meg, hogy aztán a köztársaság hű híveként visszavonuljon és átadja a hatalmat. 1935 októberében már más a helyzet, a két tábor, a royalisták és a köztársaságpártiak egy szombati véres összecsapása után ismét a tettek mezejére lép. Az 1935 márciusában, 71 évesen az országot elhagyni kényszerülő Venizélosz felvonuló híveire revolverekkel támadnak rá az egyik athéni kávéház teraszán iddogáló királypártiak. Lövöldözés alakul ki, két halott marad a helyszínen, a tábornok pedig a hadsereg nevében intézni kezdi az ország ügyeit, a visszahívott György ex-királyt helyettesítvén. A demokrácia szülőhazájában persze nem lehet tartós a hatalma, ha nem is demokratikus eszközökkel (egy pohár mérgezett narancslével), de 1936 februárjának elején sikerül megszabadulni tőle. A felvételek végén láthatjuk a kitüntetésekkel szépen kidekorált hadfit, a film elején pedig népviseletbe öltözött asszonyokat és lelkes királypárti urakat lehet látni, és egy rezesbandát, ami a royalista népünnepély fényét még tovább emeli.

 Pálffy Lajos  

A Húsz órával kezdődött

A Magyar Filmszemlén ugyan nem Arany Medvét osztanak ki, de az európai Berlinaléhoz hasonlóan februárban ünneplik az előző évek filmes alkotásait. A hazai fesztivál első megrendezése több mint tíz évet késett nemzetközi testvérével szemben (az első Berlinalét 1951-ben tartották). A kezdetektől a 2013-ban megrendezett utolsó filmszemléig változások sorát követhetjük végig Magyarország legrangosabb filmfesztiválján keresztül. A véget már tudjuk, de mikor született meg?

A rendezvény nem a fővárosban, hanem Pécsett kapott helyet első szárnybontogatásaihoz, ahogy látjuk a híradóban, vele azonos időben Bolyban, Szentlőrincen, Komlón, Sásdon, Siklóson és Szigetváron is tartottak díszbemutatót a szemlefilmekből. Az 1965 novemberében megrendezett első játékfilmszemlén összesen hat film versengett egymással, abban a híres évben, amikor Jancsó Miklós a Szegénylegények című kultfilmjét elkészítette, melynek ősbemutatójára az első szemlén került sor. A hat kiemelkedő alkotás közé tartozott Keleti Márton: Tizedes meg a többiek, Jancsó Miklós: Így jöttem, Szabó István: Álmodozások kora (Felnőtt kamaszok), Makk Károly vígjátéka, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? és a versenyből dokumentumfilm műfaja miatt kilógó Nehéz emberek című alkotás, amit Kovács András rendezett. A nagydíjat Fábri Zoltán Húsz órája vitte el, de három versenytársa is részesült különféle díjakban (Nehéz emberek, Így jöttem, A tizedes meg a többiek).

Az 1970-es évektől kezdve a filmszemlék rendezésének éves gyakorisága megváltozott – csupán három évente tartották meg a filmes seregszemlét, és számos évben nem történt díjazás. De további változások is történtek: az egyedüli helyszín Budapest lett, habár egy ideig szimbiózisban működött a Pécsi szülőfölddel. A Magyar Játékfilmszemle nevet 1989-től átkeresztelték Magyar Filmszemlére, ennek elsődleges oka egy következő változtatásra vezethető vissza: a rendezvény alapításakor kizárólag játékfilmeknek szándékoztak bemutatkozási lehetőséget adni, de ezt a korlátozó szabályt maga a szemle szegte meg első megrendezése alkalmával, hiszen Kovács András Nehéz emberek című dokumentumfilmje is díjazásban részesült a fikciós alkotások mellett.

Később a bemutatott és a díjazott filmek köre magában foglalta a játékfilmek mellett a kisjátékfilmeket, a dokumentumfilmeket, a kísérleti filmeket illetve az animációs filmeket is. A bővülő választék kényszerűen vonta magával azt, hogy a kezdeti Mafilm stúdió (a Hunnia Filmgyár utódja, Magyarország legrégibb filmgyártó cége) filmjeinek hegemóniáját megszüntették, és bármelyik kisebb stúdió filmje is nevezhetett a versenyre.

Érdekes az 1980-as szemle, amikor betiltott filmeket is vetítettek a hivatalos programon kívül (pl: Ember Judit Pócspetri című dokumentumfilmje), megtörve ezzel egy szigorú szabályt, ugyanakkor megmutatva azt, hogy a filmek alkotói szabadságának nem lehet gátat szabni, függetlennek kell lennie az aktuális környezet politikai befolyásától és túl kell lépnie az önkényes kiválasztások procedúráin.

A rendezvény díjait kategóriánként ítélik meg (legjobb rendező, operatőr, forgatókönyvíró, a legjobb női és férfi alakítás, legjobb hangmérnöki, operatőri és vágó munka, valamint a különdíjak). Az első három évben egy szakmai és egy társadalmi döntőbizottság, később már kizárólag a szakmai zsűri döntött. A díjakat kiegészítések sora követte, kezdve a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díjával 1986-tól, majd az életműdíjjal 1991-től és 2003-tól a legjobb elsőfilmesnek járó elismeréssel. A legjobb filmzene jutalmazása és a látványtervi munka díja 2006-tól került bevezetésre (a filmzene szekcióban Lajkó Félix Delta című filmjének csodálatos hegedűszólamait is jutalmazták).

Az első szemlén rendezői különdíjban részesült Tizedes meg a többiek című film főszereplői még fekete fehérben harcoltak, a legutolsó, 2011-es 42. Magyar Filmszemle Pál Adrienn című, több kategóriában is nyertes drámája (Kocsis Ágnes rendezésében) már színesben pompázik.

Egy 43. kakukktojás filmszemle is felvonultatta a mozi kultúrkincseit 2012-ben, a rendezőzseni, Jancsó Miklós szervezésében, ekkor azonban már nem osztottak ki díjakat. Az Uránia mozi termeiben az érdeklődők „csupán” élvezhették az újabb, ezúttal csak az ősbemutatókból válogatott magyar rendezők munkáit, többek között az oktató filmnek kiadott Final Cut című rendhagyó filmet, amit Pálfi György rendezett.

A kör bezárult, a fesztivál egyelőre bezárta kapuit, filmek nem készültek, vagy nagyon kevés számban a következő években, Jancsó Miklós Elektrája azonban nem lankad, ahogy magyar filmtermés sem tört meg: az idei alkotások közül gondoljunk csak a Cannes-i fesztiválon több díjat nyert Nemes Jeles László Saul fia című filmjére, amire méltán lehetünk büszkék.

Wilhelm Anna