Web Toolbar by Wibiya MaNDA

HTML

MaNDA blog

A nemzeti identitást, kulturánk sokszínűségét, azt a hatalmas és felbecsülhetetlen értékű kulturális vagyont, melyet elődeink ránk hagytak, úgy tudjuk legjobban megőrizni s utódainknak átadni, ha a XXI. század lehetőségeinek, igényeinek megfelelve összegyűjtjük, rendszerezzük, és nem csupán archívumok mélyén őrizzük, hanem valóban aktívan elérhetővé, kereshetővé tesszük. Ezt a kihívást felismerve hozta létre a magyar kormányzat 2010 nyarán – a volt Magyar Nemzeti Filmarchívum bázisán – a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet (MaNDA), mint önálló közgyűjtemény.

Facebook

<iframe src="//www.facebook.com/plugins/likebox.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fmandarchiv&amp;width&amp;height=395&amp;colorscheme=light&amp;show_faces=false&amp;header=false&amp;stream=true&amp;show_border=true" scrolling="no" frameborder="0" style="border:none; overflow:hidden; height:395px;" allowTransparency="true"></iframe>

Ha időben gondolkodunk, Koszta József 1867 előtt, az önkényuralmi korban, a Kiegyezés előtt született, gyerekkorát és kezdő művészéveit is a jó öreg Monarchiában élte, bár abból kisgyerekként bizonyára nem sokat fogott fel. Aztán átélte a világháborút, azt követően az Őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot, jött Trianon, a Horthy-rendszer, aztán - még mindig az ő életében - a II. világháború, azon belül először a német-, majd az orosz megszállás. Később 1945-48-ig a koalíciós korszak, s 1949-ben nem tudni, mit érzékelt már belőle, mert beteg volt; a Rákosi rendszer… mi minden történt körülötte…

Koszta_József_a_Lakos-tanyai_műtermében.jpg
De se pro se kontra, a róla szóló tanulmányok egyikében sem szerepel, hogy Kosztát mindebből bármi megérintette volna Nyilván, mint értelmiségi, világot járt embert igen, de sem a megnyilvánulásaiban, sem a festményein ennek nyoma sincs.
Gyerekkorában leginkább juhász szeretett volna lenni. Nem a juhok miatt, hanem „mert akkor a kutya végzi a munkát, ő meg nézegetheti a felhőket”. Kicsit idillikus elképzelés: az eget nézni - kedves, naiv ötlet. A család nem engedhette meg magának, hogy a fiúból művész legyen, szobafestő-mázolónak tanult, „a kenyést” az alapoknál kezdte, majd kitanulta a fényképész mesterséget, ami akkor újdonság volt. Egy darabig ez a kenyérkereső foglalkozása, amire öreg fejjel úgy emlékezett vissza, hogy „abbahagyta, mert ez nem igazi művészet, ott a gép dolgozik”. Az 1800-as évek utolsó harmadában érthető, hogy ezt így látta, akkoriban a fotózást még nem tekintették művészetnek. A festészet felé fordult: Bécs, Budapest, München, Párizsban bekerült a Szalonba, amit akkor már nem csak a Vadak támadtak. Koszta még akadémista stíluson nevelkedett.

Kukoricatorok_Koszta_Jozsef.jpgKukoricatörők, 1917 körül, Magyar Nemzeti Galéria

1897-ben jött az első igazi nagy siker: Aratók c. festménye Budapesten, majd 3 év múlva 1900-ban Párizsban is szép kritikát kapott. Ekkortól meg tudott élni a festészeti ösztöndíjakból. Megfordult Nagybánya körül, de nem lett tagja a Nagybányai iskolának. Ezzel szemben Szolnokon kétszer is járt a művésztelepen, ott részt vett a telep társasági életének mindennapjaiban.
A Kiegyezés után kezdődött és Trianontól kezdve hihetetlenül felerősödött a művészeti- és a társadalmi életen belül máig is tartó polémia; a népi - urbánus ellentét. Koszta az akadémikus stílus iskoláit kijárva - bizonyos szempontból - európai műveltséggel rendelkezett. Az 1900-as évek elején már tudott az impresszionistákról. Ha nem is a legszélsőségesebb, de egy diszkrétebb, szalonképesebb változata ismert volt számára és hatott rá. Claude Monet nevét a lehető legnagyobb tisztelettel említette. Ugyanakkor kétségkívül a színkezelése Munkácsys – őt élete végéig bálványozta. Ez már az impresszionizmus, nem az akadémizmus, nem Munkácsy, hanem az avantgárd nemzeti variációja.
1910-11-es esztendőkben, az akkor már világlátott Koszta bejárta az Alföldet, elvetődött Szentesre, megtetszett neki a tanyasi élet, vett egy házat, ahol egy kezdetleges műterme is volt.

koszta-vizhordo.jpgVízhordók, 1903, Móra Ferenc Múzeum, Szeged

Érdekes szellemi csavar, hogy miközben életét a Szentes melletti tanyavilághoz köti, ugyanakkor az urbánus avantgárd egyik legnagyobb képviselője. "Hogy speciálisan mért lakom éppen Szentesen, arra csak azt mondhatom, hogy ez az a táj, amely leginkább és legegyetemesebben viseli magán a magyar táj jellegzetességeit. Csak itt érzem magam jól, és csak itt tudok igazán dolgozni." Dilemma, amit nem kell feloldani.
A környező tájat festette,  a paraszti életet, aminél népiesebb kiindulópont a világon nincs. Tanyáján kicsit gazdálkodott is, korán kelt, a mezőt, a jószágot figyelte, mint annyi más parasztember. „Megyek színt keresni” – mondta, majd elindult a pusztába, és ilyenkor valóban nem képeket festett, hanem színes csíkokat húzott a papírra.  Tanyájáról heti rendszerességgel, vonattal bejárt a városba. Szentes ekkor megyeszékhely volt, valamivel pezsgőbb szellemi élettel, mint egy átlagos alföldi mezőváros. Megfordult kávéházakban, Fridrich fotóműhelyében, Tokácsli Lajosnak, a fiatal festőnek egy korsó hideg sör mellett adott tanácsokat. Máskor megvett egy fél ajtót vagy akár egy festékes rongyot, mert megkapta őt az odakent színek árnyalata.
 
1917-ben volt az első önálló kiállítása, ami országos tekintélyt jelentett, és ahol a kritikusok tollából felszállt, hogy itt van az új Munkácsy. Ez az „új Munkácsy” nem azt jelenti, hogy az ő stílusát követi a festészet módjában, hanem Munkácsy súlyához hasonlították. A Barcelonai Világkiállításon 1929-ben a Berekháti szélmalom című festményével nyert díjat.
A két világháború között még a szentesi tanyán élt, bár időnként elment Szentpétervárra, megfordult Rómában, Hollandiában, Németországban, Belgiumban, Párizsban is. Hogy pontosan kiket, milyen festményeket tanulmányozott, homály fedi. De ezeken a helyeken minden bizonnyal volt mit nézni. Majd visszament a szentesi tanyavilágba.

koszta-mezon.jpgA mezőn, 1904, Magyar Nemzeti Galéria

A 30-as években a magyar festészet legkomolyabb nevei között emlegették, és ezt a szentesi közvélemény is elismerte. Egy anekdota szerint, amikor Koszta immáron a Szinyei társaság tagjaként országos szinten elismert és felkapott festő volt, Dr. Farkas Béla, az akkori főispán látogatást tett a tanyáján, hogy képet vásároljon. Személyautóval érkezett, kiszaladt elé a cselédlányka, megüzente vele, hogy a művész úrral szeretne beszélni. A lányka a házból azzal a válasszal tért vissza, hogy a gazda nem ér rá, mert fest. De hát ő a főispán! - üzent újból. Mire Koszta: ő fest, őt nem érdekli. Így a főispán visszaült az autójába, s elhajtott a poros földúton. Ilyen-olyan kommentárral, ezzel a történettel a 30-as években a szentesi város tele volt.

Magyar Filmhíradó 1948/36

1944 őszén jöttek az oroszok, akiket megelőzött rossz hírük. A két öreg, Koszta és felesége, Annuska bizonytalanok voltak, féltek kint a tanyán, és beköltöztek Szentesre, a zsinagóga mögötti házba. Ekkor már súlyos beteg volt. A háború után Csókkal, Csontváryval közös kiállítása eljutott Londonba. 1948-ban a Kossuth-díjat betegsége miatt már nem tudta átvenni.
A szentesi puszta közepén önmagát meglelő Koszta József festményein egyértelmű, hol ér össze a föld és az ég, a számtalan történelmi kort megélt, földrajzi távolságot bejárt, társadalmi átalakulást látott, és a művészeti stílusokat ismerő festő életében a látóhatár végtelen.

Jenei Gabriella

Címkék: festészet festő Koszta József

Szólj hozzá!

Nyirő József 125 évvel ezelőtt, 1889. július 28-án született az erdélyi Székely-zsomboron. A székelyudvarhelyi katolikus gimnázium elvégzése után a Gyulafehérvárra került papi szemináriumba, ekkoriban láttak napvilágot első írásai és elbeszélései. Bécsben folytatta tanulmányait, majd 1912-ben szentelték pappá. Először Nagyszebenbe költözött, ahol hitoktató volt az állami gimnáziumban, három év múlva pedig plébános lett a Kolozs megyei Kide községben.

oszk_mek_nyj.jpg

Az I. világháború tapasztalatai után - és az összeomlott Magyarország problémáit látva - hosszú lelki vívódást követően, amikor 1919 őszén Erdélyt Romániához csatolták, Nyírő kilépett az egyházból és feleségül vette Bedő Ilonát. Kezdetben molnárként dolgozott, és erről az időszakról az Isten igájában (1930) című önéletrajzi regényében írt. 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával megnyerte a Zord Idő pályázatát, majd az Ellenzék novella-pályázatán első díjat kapott az Értelek virág és a Rapsonné rózsája című elbeszélése. Ez utóbbi sikerének köszönhetően bekerült az éppen akkor alakuló erdélyi kisebbségi irodalmárok társaságába, valamint újságírói munkát vállalhatott. 1923-ban családjával Kolozsvárra költözött, ahol az Újság című lapot szerkesztette. Szerkesztőtársaival megalapította az erdélyi irodalmi műhelyt, az Erdélyi Szépmíves Céhet, írótársaival 1926-ban pedig a Helikon Íróközösséget. Közben kiadták első önálló novelláskötetét, a Jézusfaragó embert (1924), aminek Erdélyben és Magyarországon is hatalmas sikere volt. Balladai hangvételű történeteinek cselekménye nagyrészt a hegyekben, erdőkben, a székely falvakban játszódik. Kitüntetett figyelmet szentelt a táj és a természet aprólékos leírásának; s ugyanilyen részletesen mutatja be a szereplőket körülvevő állat- és növényvilágot, évszakok jellegzetességeit sőt, annak az emberben keltett érzéseit is.

1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa lett. Kacsó Sándorral, Szentimrei Jenővel, Tamási Áronnal együtt bekapcsolódtak a Benedek Elek körül tömörülő székely irodalmi körbe, melynek célja, hogy a falvakba is eljuttassák a friss erdélyi magyar irodalmat. 1931-ben visszavonult gazdálkodni a Nagy-Küküllő megyei Alsórákos községbe, ahol nyolc hold földet örökölt. Csak több év múlva tért vissza a Keleti Újsághoz, amelynek 1939-42 között felelős szerkesztője volt.

1940 őszén a magyar közigazgatás visszaállítása után tagja lett annak az erdélyi képviselőcsoportnak, melyet Teleki Pál hívott az országgyűlésbe, és ahol több ízben felszólalt az erdélyi magyarság, különösen a székelyek oktatási ügyeinek rendezésében. Mind sikeresebb és megbecsültebb íróvá vált, érdemeit Corvin-koszorúval, a korszak egyik fontos kitüntetésével ismerték el. Ahogy közeledett a háború vége, Nyirő politikai beállítottsága mindinkább a jobbszélre tolódott. 1942-43-ban a jobboldali Magyar Erő című képes hetilapot szerkesztette, 1944-ben a szintén jobboldali Magyar Ünnep főmunkatársa volt. Valamint nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy 1944-ben részt vett a soproni nyilas parlament munkájában, majd 1945-ben együtt hagyta el az országot Szálasi leghűségesebb követőivel, családját, barátait is hátrahagyta. Németország nyugati megszállt területére menekült, majd 1950-ben Franco tábornok Spanyolországa fogadta be és Madridban telepedett le.

Nyirő_József_2.jpgNyirő József szobra Székelyzsomboron (Forrás: wikipédia)

Nyirő József valahol utat tévesztett, hiszen a nyilas-hungarista eszméktől élete végéig nem tudott szabadulni. Eredeti világnézetéből nem következett a nácik és a nyilasok ájult csodálata, de az sem, ahogy 1941-ben Joseph Goebbelsről áradozott a Keleti Újság hasábjain. 1953-ban immár újra katolikus papként hunyt el Madridban. Személyének megítélése a mai napig vitatott, bár kétségtelen, hogy a rendszerváltást követően árnyaltabb kép alakult ki az íróról. 2013. szeptember 1-től a Nemzeti alaptanterv része lett írói munkássága.

Két művét is megfilmesítették: Csepreghy Jenő 1938-ban rendezte az Uz Bence című filmet. Nyírő első novellás kötetét 1941-ben Szőts István dolgozta fel, ebből született az Emberek a havason. Ez utóbbi páratlan szépségű filmalkotás volt az első magyar film, amit nem stúdióban, hanem a szabadban forgattak. A film 1942-ben Velencében művészeti díjat nyert, majd 2000-ben titkos szavazással a magyar filmkritikusok az évszázad 12 legjobb magyar filmje közé választották.

Szűts Etele

Címkék: irodalom író Erdély Nyirő József Emberek a havason

Szólj hozzá!

Károlyi Amy 105 évvel ezelőtt, 1909. július 24-én született Budapesten. Értelmiségi családban, három testvér egyikeként nőtt fel. Édesanyja zongoraművésznőnek készült, ezt az álmát azonban nem sokkal házasságkötését követően fel kellett adnia. A művészet szeretetét azonban továbbadta lányának, aki már hatéves korában eltervezte: egy nap költő lesz belőle. A kiteljesedés azonban még sokáig váratott magára: a költőnő már a harmincas éveiben járt, mikor Babits Mihály (akit a későbbiekben mentoraként tisztelt) közölte néhány versét a Nyugatban, ami egyúttal a komolyabb ismertséget is meghozta számára.

amy2.jpgKárolyi Amy

 "Nem reflektorfényben és keltetőgépben váltam költővé. Lassan és sötétben dolgoztak bennem a kreatív erők, szinte biológiai türelemmel és nyugalommal. A sorsom ráért.”- fogalmazta meg Örök újrakezdés című írásában. 1947-ben férjhez ment Weöres Sándorhoz, akivel negyven évig tartó, boldog házasságuk során több közös művet is alkottak, mint például a Szegezzetek a földhöz, csillagok! című verseskötet, és a főleg gyermekverseket tartalmazó Tarka forgó.

amy.jpgKárolyi Amy és Weöres Sándor

Műfordítói munkássága során főleg angol német és francia, de többek között svéd, finn és holland művek fordításával is foglalkozott. Egyik kedvenc költője Emily Dickinson volt, akinek a verseit egyfajta lelki és szellemi rokonság jegyében, nagy szeretettel ültette át magyar nyelvre. Válogatott fordításaiból a későbbiekben kötet is készült Vonzások és viszonzások címmel.

A szépség forrásának a belső, lelki élményt, a dolgok teljes értékű megélését tartotta. Úgy vélte, hogy átélt örömeink és szenvedéseink, és az ebből fakadó bölcsesség és megértés formálnak minket igazán széppé. Hitt benne, hogy az egészen egyszerű dolgokban, eseményekben is meg lehet látni a személyest, a mindennapi világ fölé emelőt. Erre példaként álljon itt végezetül egy verse, mely egyeseknek talán ismerős lehet a gyermekkori olvasókönyvek lapjairól:

Károlyi Amy: Aranyablak

Nyugvó nap fényét
őrzi az ablak.
Kisleány olvas
háttal a napnak.

Leckét betűzget,
szókat tagolgat:
a betűk szóvá
összefonódnak.

Szavakból mese
szövődik lassan,
kisleány olvas
arany ablakban.

 

Zsigmond Eszter

Címkék: irodalom költészet költő Weöres Sándor Károlyi Amy

Szólj hozzá!

Ma 185 éve, 1829. július 23-án jelentette be szabadalmát William Austin Burt (1792-1858) írógépére, a tipográfra. Sokan, különösen Burt szülőhazájában, az Egyesült Államokban, ezt a napot tekintik az írógép születésnapjának. Valójában az írógép is azon találmányok közé tartozik, amelyek kialakulása sok évtized mechanikai fejlesztésének eredménye. Az első kereskedelmi forgalomba került, jól használható írógép csak az 1870-es években jelent meg, s vált több mint egy évszázadon át a modern irodák nélkülözhetetlen kellékévé.

Burttipográf.jpgBurt tipográfja

A varrógépeiről is ismert Remington cég a legismertebb korai írógépgyártó, az első írógéphasználók valószínűleg ennek a cégnek az írógépeit ismerhették meg először. De a kutatók és az elsőségre áhítozók a találmány gyökereit kutatva rekonstruálták Burt masináját (már az 1890-es években), majd még számos más előképet is, melyek – akár egymástól több ezer kilométerre és több évtized távolságban is -, hasonló feladatra keresték a megoldást: a nyomtatott könyv lapjához hasonló produktum gyors előállítására törekedtek.

Párhuzamos történetek

A sztori kísértetiesen olyan, mint egy másik irodai kelléké, a számológépé. A közelmúlt irodáiból is ismerős „kurblis” mechanikus számológép a szentpétervári Willgodt T. Odhner nevéhez köthető, az Odhner-rendszerű számológépek kései utódait tekerték-kattogtatták nagyszüleink is: az 1870-es évektől egészen az 1970-es évekig. De a mechanikus számológép előzményei az újkorra nyúlnak vissza: Párizs világszerte úttörő és büszke technikai múzeuma, a Musée des Arts et Métiers csodálatos kiállításán egymás mellett sorakoznak Blaise Pascal 1640-es években készített mechanikus számológépei, míg a német kutatók Wilhelm Schickard (1592-1635) még ennél is régebben készült számológépére büszkék, melynek nem maradt fenn példánya, csak a professzor Keplerrel folytatott levelezéséből sikerült az utókornak a kalkulátort rekonstruálni.

Az előzményeket az írógép esetén is hosszú lenne felsorolni. Valószínűleg a legkorábbi leírás Henry Mill angol tudóstól származik az 1710-es évekből. A magyar kutatók azt sem felejtik el megemlíteni, hogy a zseniális Kempelen Farkas is készített az 1770-es években egy domború nyomású sajtót, valamilyen ős-írógépfélét, Mária Terézia vak nőrokona számára.

Ami a korszerű értelembe vett írógépeket illeti, a huszadik századból jól ismert példányokra Burt modelljénél sokkal jobban hasonlít az osztrák asztalosmester, Peter Mitterhofer 1860-as években, fából készült írómasinája, melyre érthető okokból elsősorban Ausztria büszke.

A számunkra ismerős írógépformától jócskán eltérő megoldások kereskedelmi forgalomba is kerültek: például a dán Rasmus Malling-Hansen készített „írólabdát”, amely néhány évvel megelőzte a Remington modell születését, majd a feltaláló az 1870-es évek elején Koppenhágában, Bécsben és Párizsban is sikerrel mutatta be a közönségnek.

Hansenírólabda.jpgHansen írólabdája

A Remington-féle írógép közvetlen előzményét Christopher Latham Sholes készítette el – és neki köszönhetjük a QWERTY billentyűkiosztást is. 1873-ban már „Remington és fiai” gyártják a Sholes és Glidden féle írógép alapján a Model 1-et, amelyet aztán egy egész írógépcsalád követ.

Remington_No._1_from_Herkimer.jpgRemington No 1.

Írógép mindenhol

A gyakran olvashatatlan, ugyanakkor egyéni kézírást felváltja a gépirat a századforduló irodáiban és szerkesztőségeiben. Az írók is felfedezik maguknak az írógépet: elsőként Mark Twain kezdi el pötyögni a Tom Sawyer kalandjait egy Remingtonon.

A huszadik század már az írógép jellegzetes kopogásától és csilingelésétől zajos. Mindenki számára, aki a korszak történelmével vagy irodalmával foglalkozik, ismerősek az írógéppel készült, majd kézzel korrektúrázott oldalak, az indigóval készült, kékes színű másolatok.

Ahogy a varrógépgyárban készült, és inkább bútorforma írógépnek megjelentek a kényelmes, táskaméretű változatai is – József Attila például Remington Portable-t használt -, az írógép meghódította az otthonokat is. Mi tagadás, egyre gusztusosabb tárgy került a birtokunkba, amely idővel az értelmiségi dolgozószobák meghatározó lakberendezési kelléke is lett. Leginkább talán az olasz Olivetti cég 1960-as évekbeli termékei avatták a dizájnkultusz részévé az írógépet. Elég talán az ellenállhatatlanul szexi Valentinére gondolnunk.

E sorok írója számára pedig kedves nagyapai örökség egy Olivetti Lettera DL (tudniillik: De Luxe!) a 60-as évek végéről. Máig lakásom dísze – és minden vendégemet azzal traktálom, hogy egy ilyenen pötyögte le Francis Ford Coppola a Keresztapa forgatókönyvét!

Hogy egy írógép mennyire központi tárgy volt az íróember lakásában, arról a maga aprólékosan megtervezett enteriőrjével a legjobban Stanley Kubrick Mechanikus narancs című filmje tanúskodik: itt a film egyik kulcsfigurája, az író egy IBM gömbfejes írógépen alkot.

Clockwork.pngMechanikus narancs

Az írógép egyeduralmának a számítógépes szövegszerkesztők vetnek véget. Először a speciális célszámítógépként kifejlesztett szövegszerkesztő automaták, amelyek közül néhányat a Magyar Népköztársaságban is gyártottak. „A fejlődéstől soha nem szabad elmaradni” – üzeni a KODEX-2000 szövegszerkesztő rendszer 1980-as évekbeli reklámfilmje: - itt az NDK-gyártású elektronikus írógép már csak perifériaként szolgál.

Persze az írógép funkcionálisan a számítógépbe is beépült. Eleinte szó szerint is. Az 1958-ban készült, első magyar elektromechanikus számítógép, a MESZ-1 alkotója, Kozma László professzor egy ütött-kopott Mercedes Elektra villanyírógépet alakított át a számítógép nyomtatójává. Egy évtizeddel később, az egyik első magyar tranzisztoros számítógép, az EMG-830 vezérlőpultjába pedig egy IBM Selectric gömbfejes írógép lett beépítve.

Az írógép billentyűkiosztásához és kényelmi szolgáltatásaihoz az 1970-es évek számítógépes termináljai, majd az 1980-as évek személyi számítógépei is idomultak. Egy nyomtatóval kiegészített számítógép idővel többet nyújtott, mint egy írógép. Ha csak a szövegszerkesztést nézzük: a leírt szöveg módosítható és menthető lett. Az 1970-es évek végén a sci-fi író, Isaac Asimov már ennek szellemében vállalkozott arra, hogy a TRS-80 számítógép reklámarca legyen. A történet végét pedig mindenki ismeri: a PC lassanként kimondta az írógép „halálos ítéletét” is.

asimov.jpg

Az írógép utóélete

Ma már írógépet talán csak a legidősebb írástudók használnak. E sorok írója ismer olyan irodalomtörténészt, aki néhány éve még Erika írógépén pötyögte le a tanulmányait, a kiadóknak nem kis többletmunkát okozva ezzel. E szórványos használat mellett az írógép ma már inkább a nosztalgia tárgya. Pár hónapja került egy remek francia vígjáték a mozikba, amely az 50-es, 60-as évek fordulójának egész világát az írógép kultuszán keresztül mutatja be. Kritikánk itt olvasható róla.

Forrai Ferenc grafikus sokértelmű, izgalmas képzőművészeti alkotásokat hoz létre írógéppel.

S közben a jó öreg Remington és a többi masina elfoglalta méltó helyét a múzeumokban. Budapesten is látható egy igen bőséges bemutató írógépekből a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában.

De nem csodálkoznánk azon sem, ha az írógép ismét megjelenne hipszter barátaink kelléktárában. Nagy feltűnést kelthetne például valaki, aki egy budai presszó árnyas teraszán ülve tablet helyett egy zajos táskaírógép segítségével fejezné ki önmagát – addig legalábbis, amíg el nem hessegeti a pincér.

Képes Gábor

Címkék: feltalálók írógép William Austin Burt

Szólj hozzá!

Hemingway 115. születésnapját ünnepeljük nagyvonalúan!

Faragatlanság volna épp ez alkalommal felemlegetni dorbézoló életstílusának olyan drámai részleteit, mint hogy az elektrosokk-terápiának is köszönhetően önkezével szétlőtte a koponyáját, „Dög”-nek nevezte és gyűlölte édesanyját, avagy arcátlan házasságtöréseit, fékevesztett alkoholizmusát, s hogy nem egy esetben ő tette iszákossá szeretőit, hogy túlélt két repülőgép-balesetet, vagy azt a brutális élményt, amikor az olasz fronton neki kellett összeszednie a felrobbantott női testek maradványait.
Még csak ne is írói munkásságával magasztaljuk őt, hanem emlékezzünk egy igazán különös, plátói szerelemre: Marlene Dietrichhez fűződő gyengéd viszonyára.

dietrich-hemingway.jpg
Szerelem volt az első látásra, amikor 1934-ben Ernest és Marlene egy óceánjáró luxushajón megismerkedtek. Hemingway csodálta Marlene bátorságát, drámai kisugárzását, úgy tekintett a színésznőre, mint kora legerősebb egyéniségű asszonyára, és Marlenet is elbűvölte Hemingway vibráló egyénisége: „a legizgalmasabb férfi, akit csak ismer”. „Ich bin von Kopf bis Fuss auf Liebe eingestellt, denn das is meine Welt, und sonst gar nichts”  - „Tetőtől talpig áthat a szerelem, mert ez az én világom, és semmi más” – énekelte a Kék angyalban, és valóban így is élte az életét. A szerelem nála valóban több volt, mint puszta testiség; a szabadság, a szellem kifejezése.
A szó fizikai értelmében nem voltak szeretők, mégis lángoló imádat fűzte őket össze, amelyekről  leveleik tanúskodnak. Már a megszólítás is különös, Marlene Papa-nak, míg az író a német filmcsillagot Dearest Kraut-ként, azaz a legkedvesebb németként, szó szerinti fordításban pedig a legkedvesebb káposztaként aposztrofálja. Hemingway írása hemzseg a kétértelmű, hol tréfás, hol kissé erotikus megjegyzésektől.

Marlene-Dietrich.jpg
„Ha csak a hangjából állna, már azzal is össze tudná törni a szíved. De ehhez ott van az a csodálatos teste és az időtlen szerelmet sugárzó arca is. Nem is bánod, ha összetöri a szíved, ha közel van, már attól meggyógyulsz.”
1951. november 21-én Hemingway egy hosszú levélben arról ír, hogy túlságosan is forró volt neki ez a szerelem. Ki is írja ezt? A megrontó csábító?!  A szájhős?! Egy romantikus álmodozó? Vagy olyas valaki, aki legbelül nagyon is magányos?
Hemingway a keménység, a fizikai bátorság azonnal cselekvő embere, aki mindvégig azt próbálta bizonyítani, hogy igazi férfi. Saját élményeitől ihletett írásainak nagy része is a férfias erényeket testesítik meg, művei férfiközpontúak. Alapvető követelmény volt nála a bátorság és a helytállás, a gyávaságot pedig bűnnek tartotta. A természet fia, aki szenvedélyesen szeret horgászni, vadászni, bikaviadalokra jár és bokszol. Látszólag egyáltalán nem a tűnődő habozás, a filozófiai szemlélődés megtestesítője. S amilyen óvatosan a természetet vizslatja, bizonyosan ugyanolyan érzékeny személyiség is.

hemingway.jpg
A fizikai kapcsolat hiányát az író „szinkronizálatlan szenvedélyként” határozza meg. Szinkronizálatlan szenvedély? Rosszkor rossz helyen? Vagy téves személy? Vagy aki nem tudja megtenni a döntő lépést, és ki-ki járja a maga útját? Vagy olyas valaki, aki magát mélységesen magányosnak érzi? Pedig Hemingway egyáltalán nem egy magányos farkas típus. Azt talán nem tudatosította, mi elől menekült, de azt biztosan tudja, mi az, amit keres: odaadást és szenvedélyt – megkeményített lelke ellenére ő egy ezer százalékig romantikus férfi.

Valószínűleg ez az egész zűrzavaros viszony szintén egy hatalmas védekezés, egy páncél, mint ahogy a macsó férfisága sem más. Talán Hemingway legbelül egy harcaiban felőrlődött férfi, aki a tiszta szerelem után sóvárog. Nem a hamisat, a felszínes tingli-tanglit, Hemingway az örök szerelmet keresi a mulandó világban. A szerelmet, a halál ellenpontját.  Marlene pedig ezt írta neki Kubába: „Örökké szeretni foglak és még azután is”. Ez a nő fergeteges és utolérhetetlen érzékkel megfejtette Hemingwayt. Örökké és még azután is.

Kapcsolatuk egészen Hemingway 1962-es haláláig tartott.

Jenei Gabriella

Címkék: irodalom író Hemingway Marlene Dietrich

7 komment

gardner.jpg125 éve, július 17-én született Erle Stanley Gardner krimiíró az Amerikai Egyesült Államokban, Massachusettsben. Foglalkozását tekintve ügyvéd volt, az államokbeli kínai és mexikói közösségek érdekvédelmét látta el. Ez az igencsak dicséretes és nemes feladat azonban nem hozott jelentős bevételt, így Gardner a húszas években novellák írására adta a fejét. Nem titok, hogy kezdetben inkább a pénzszerzés foglalkoztatta, nem az íróvá válás.
 
A fordulópont akkor következett be, amikor 1933-ban megalkotta Perry Mason, a kiváló ügyvéd figuráját. Első regénye, a Bársonyos karmok (The Case of the Velvet Claws), azonnal nagy sikert aratott, és a szerzőt a legolvasottabb krimiírók közé emelte. Ezt követően, 1934-ben két újabb regénye jelent meg: a Morcos lány esete (The Case of the Sulky Girl) és a Szerencsés lányok esete (The Case of the Lucky Legs), melyek szintén az olvasók kedvencei közé tartoztak.
 
Gardner 1937-ben végleg felhagyott az ügyvédi tevékenységgel, életét teljesen az írásnak szentelte. Detektívregényeinek főhőse, Perry Mason lenyűgöző személyiség, annak ellenére, hogy csupán regényalak, rendkívül hitelesnek bizonyult. Az egyes büntetőjogi esetek kapcsán, egy igazi jogászhoz hasonlóan érvelt, s minden esetben a törvénynek megfelelően járt el. Mason egyértelműen az igazság és a becsület oldalán állt, amennyiben saját nyomozásai során védence ártatlannak bizonyult, minden jogi eszközt bevetett a felmentésért.

ErleStanleyGardner.jpgGardner a Rancho del Paisano-i házában (Forrás: Temecula Valley Museum)

vonyító_kutya.jpgGardner nagyon szerette volna, ha hőse a filmvásznon is megjelenik, ennek érdekében igen sokat lobbizott. 1934-ben a Warner Bros elkészítette az első mozifilmet a The Case of the Howling Dog-ot (A vonyító kutya esete), ami nagy sikert aratott a mozikban. Warren William formálta meg Perry Masont, kiváló alakítást nyújtott. Ezen kívül még további öt mozifilm is készült, melyek szintén osztatlan sikert arattak.
 
A filmek mellett tévésorozat is született, Gardner saját bevallása szerint élete legjobb döntése volt, amikor Perry Mason szerepére Raymond Burr filmszínészt kérte fel. Burr 1957 és 1966 között alakította a sztárügyvédet 271 epizódon keresztül.
A sorozatban feltűnt még Barbara Hale színésznő is, aki Della Street-et, a hűséges titkárnőt játszotta.
 
A szériát rendkívüli siker övezte, Raymond Burr színészi alakítása egyszerűen elképesztő volt. Gardner tagadhatatlanul jó krimiíró, negyven év alatt 86 Perry Mason-könyvet írt, melyek mindegyike egyedi, az egyes történetek cselekményei rendkívül fordulatosak rejtélyesek.

mason-street.jpgPerry Mason és Della Street

Gardner élete végén már hihetetlenül sikeres bestseller írónak számított, kritikusai viszont haláláig gyötörték azzal, hogy nem tartották elég irodalminak az írásait.
Erle Stanley Gardner 81 évesen, 1970 március 11-én halt meg kaliforniai otthonában.

Sirhán Bálint

Címkék: krimi Perry Mason E.S.Gardner Raymond Burr

Szólj hozzá!

25 éve hunyt el Herbert von Karajan karmester, az utolsó „abszolutista uralkodó”. A szuggesztív dirigenst, a művészt a mesterségbeli tudás, a fanatikus munkaszeretet és a tökéletességre való törekvés tette halhatatlanná, ám mint ember, ellentmondásokkal teli férfi, akinek rideg és goromba a modora, ugyanakkor a karmesteri pálcájával gyengéden varázsolja el a publikumot. Dirigens, az alkalmazkodás minimumára sem hajló személyiséggel, aki teljesítménye tudatában egyszerre sebezhető, nagylelkű és haragtartó, de mindenek előtt ő volt az első olyan zenekari vezető, aki maga vált mítosszá és a klasszikus zene márkájává tette önmagát.   

karajan.jpg 
Könyörtelen művészi igényessége nem ismert határt sem önmagával, sem másokkal szemben. Mindezzel számos súrlódást, konfliktust provokált. Bírálói nem művészetét, hanem karakterét kritizálták: diktátori ösztöne nem tűrt ellentmondást, s csak a behódolást viselte el. Egyszer azt nyilatkozta, azért szeret a berlini zenekarral dolgozni, mert ha azt mondja nekik, lépjenek előre, ők megteszik. Ha Bécsben mondja ugyanezt, ott is megteszik, de aztán megkérdezik, hogy miért.

karajan_05.jpg

Már megjelenése is újszerű volt; művészien hatásos frizurája, divatos öltözködése, kifinomult ízléssel kiválasztott nyaralói, autója, az ezüstszínű Ferrari 250 GT Lusso, pazar jachtja, privát repülőgépe, mind-mind irigyelt tehetséget, utolérhetetlen sikert, és utánozhatatlan egyediséget jelzett. Egy anekdota szerint az egyik repülőtéren bezuhanva a taxiba, a sofőr érdeklődésére, hova vigye, rosszkedvűen odamordult: Mindegy. Mindenhol szükség van rám!

Ferrari-250GT_Lusso.jpgFerrari 250 GT Lusso (Forrás: Conceptcarz)

Ellentmondásos személyében sok szembenállás oldódott fel. Náci párttagsága mellett, 1942-ben, zsidó nőt vett feleségül és sosem értette, hogy mi ezzel a probléma. Hitler kedvenc karmestereként, az ideológia szolgálatában is elsősorban saját karrierjét építette.

Zenei hagyatéka rendkívül gazdag, senki annyi hangfelvételt nem készített, mint ő: kereken ezret, ami közel 200 millió hanghordozóra került fel. Egyedül az Adagio-sorozata, ami merész válogatás a könnyen emészthető relax zenétől Bachon át Mahlerig több mint kétmillió példányban kelt el.

A híres karnagy nem csak a zenei életre volt páratlanul intenzív hatással, nagyban hozzájárult a zenei dokumentáció fejlődéséhez is. Karajan úttörő szerepet vállalt a CD-k kifejlesztésében és a formátum népszerűsítésében is. Állítólag az eredetileg 60 perces műsoridőre tervezett compact disc-ek szabványát 74 percre bővítették – mégpedig kizárólag azért, hogy a Karajan által vezényelt Beethoven IX. szimfónia ráférjen egyetlen lemezre.

Óriási érdeklődéssel és tettvággyal dolgozott fel számtalan zenei remekművet. Ilyenkor minden feladatot magához ragadott, beleszólt a rendezők, szerkesztők munkájába is. Megtanulta a filmezés alapjait, a róla készült felvételeket, a rendezők véleményét figyelmen kívül hagyva újra vágta.Ilyenkor mindent magához vont, beleszólt a rendezők munkájába, a próbákon mindent felborított - meggyőződése volt, hogy ő önmagának a legjobb rendezője. Később partitúra nélkül dirigált, szuverén módon uralta a zenét, pálcája nyomán csoda történt az Operában.

karajan_and_his_wife.jpg
Harmadik felesége Eliette Mouret 18 éves volt, amikor Karajan jachtján Saint-Tropez-ban találkoztak.  Egy évvel később londoni koncertjén Karajan épp a dirigensi pulthoz lépett, s felismerte az első sorban ülő fiatal hölgyet. Attól kezdve egészen haláláig Eliette volt a nagy szerelme. Magánemberként szeretetreméltó és abszolút sármos, kedves és humoros, laza férfi volt - írja  Eliette Von Karajan - Mein Leben An Seiner Seite című visszaemlékezésében.

Sokan vádolták anyagiassággal, de zenészei lázadni már csak betegsége idején mertek ellene. Nevén a folt a náci párttagság mindig ott maradt, de páratlan művészete feledtetni tudta azt. Súlyos gerincműtétje után, hajlottan és megtörten is a dobogóra állt, az 1987-es bécsi újévi koncertjén a zenekar talán még éteribben szólalt meg pálcája intésére.

karajan_02.jpg

2008-ban készült dokumentumfilmben - Karajan oder Die Schönheit wie ich sie sehe – Goethe szavait idézte:…Ha ennyi sok mondandóm van, de egy bizonyos ponton a testem már megtagadja a szolgálatot, akkor a természetnek kutya kötelessége, hogy a legyen oly kegyes hozzám és megajándékoz egy új testtel, egy új élettel…- Bis dann, Herr von Karajan!

Jenei Gabriella

Címkék: zene karmester Wagner Herbert von Karajan

Szólj hozzá!

215 évvel ezelőtt, 1799. július 15-én találták meg a rosette-i követ az egyiptomi Rashidban, amelynek segítségével meg tudták fejteni az egyiptomi hieroglif írást. A gránitból készült sztélé i.e. 196-ból származik, és V. Ptolemaiosz rendelete olvasható rajta hieroglifákkal, démotikus írással és ógörögül.

Rosetta_stone_02.jpg

A kő „modern kori” története Napóleon 1798-99-i egyiptomi hadjáratával vette kezdetét. Napóleon 1798 májusában indult el a touloni kikötőből Észak-Afrikába, katonái mellett számos tudós is kísérte. Fő célja (az angolok Indiába vezető hajózási útvonalának megbénítása) ugyan megbukott, viszont megszületett az egyiptológia tudománya.

Az egyiptomi kaland legjelentősebb lelete a rosette-i kő volt. A francia katonák Rashid városa köré sáncot ástak, és a munkálatok közben Pierre-Francois Bouchard mérnök egy fekete gránittáblát talált a földben. Bouchard a leletet elszállíttatta Kairóba, az újonnan alapított Egyiptomi Intézetbe, Kairóból pedig hajóval Franciaországba vitték. Illetve vitték volna, ugyanis máig tisztázatlan körélmények között az értékes lelet valahogy az angolok kezére jutott, s III. György király rendelkezésére a londoni British Museumba került, ahol 1802 óta mindmáig őrzik.

rosetta_stone_iphone.jpgmindig velünk lehet

A kő megtalálása után jó pár évnek kellett eltelnie, mire sikerült a hieroglifák megfejtése. A kiindulópontot a görög szöveg jelentette, hiszen az ógörög széles körben ismert volt, habár az egyiptomi dialektus némileg más volt, mint a hellén, mégis a görög szöveg fordítása már 1803-ben publikálásra került.

A démotikus-hieroglif írás megfejtésével elsőként Sylvester de Sacy próbálkozott, akinek sikerült a Ptolemaiosz, Arszinoé, és Alexander neveket felismernie, a svéd Åkerblad pedig a démotikus rész írásjeleinek fonetikai jelentőségére mutatott rá.

1814-ben Thomas Young szinte teljesen lefordította a démotikus részt, majd 1815-ben azonosította a hieroglif szövegben a Ptolemaiosz nevet, aminek segítségével több mint 80 hasonlóságot fedezett fel a hieroglif és démotikus szövegrész között.

champollion.jpgJean-François Champollion

A megoldás azonban Jean-François Champollion nevéhez fűződik, akit méltán nevezhetünk zseninek. Champolliont bámulatos nyelvi tehetséggel rendelkezett (ismerte a latin, görög, héber, arab, szír, káldeus, amhara, szanszkrit, avesztáni, pahlavi, perzsa és kínai nyelveket), nem meglepő tehát, hogy felkérték a rosette-i kő megfejtésére.

ptolemaios.jpg

Az 1815-ben felfedezett philei obeliszkek feliratait is tanulmányozva, lépésről-lépésre haladva kezdte megismerni a hieroglif írásjeleket. Rájött, hogy a talált leletek írásai betűrendszereken alapulnak, így ismétlődniük kell bizonyos jegyeknek, a „p” jel szerepel Ptolemaiosz és Kleopátra névben is, így szükségképp azonosnak kell lennie mindkettőben. A hieroglif írás megfejtése ezzel még nem állt készen, hiszen észrevette azt is, hogy a jelek nem mindig betűrendszeren alapulnak, sok helyen értelmező (determinatív) jegyeket is használtak, valamint sok jelnek ideografikus értéke van, de az első nehézségeket sikeresen leküzdötte, és nyitva állt az út a teljes megoldáshoz. Champollion 1822-es levelében (Lettre á M. Dacier) ismertette kézzel rajzolt táblázatát az írásjelekről, majd az 1824-ben megjelent Précis du système hiéroglyphique des anciens Égyptiens c. művében összegezte a hieroglifika területén végzett kutatásait, s egyúttal megteremtette a modern egyiptológia alapjait.

Nagy László

 

Címkék: Egyiptom British Museum Ptolemaiosz rosette-i kő Thomas Young Jean-François Champollion

Szólj hozzá!

195 éve, 1819. július 11-én született Reguly Antal néprajzkutató, utazó, a magyarországi finnugrisztika egyik első képviselője; hatalmas gyűjtő- és kutatómunkát végzett északi expedíciói során, így érthető, miért emlegetik „Észak Kőrösi Csomájaként”.

tábla_születés.JPGReguly Antal szülőháza Zircen (Forrás: Ösvénytaposó Baráti Társaság)

Ügyvéd család sarjaként már fiatalon magába szívta a történelem és a nyelvészet szeretetét. Jogot tanult ugyan, de az etnográfia és az utazás vonzotta. Diákként beutazta a Felvidéket, tapasztalatait már ekkor rögzítette. Az egyetem befejezése után, 1839-ben folytatta szenvedélyét: nyolcéves kutatóútra indult Európa nyugati és északi területeire. Stockholmi kitérője fontos állomás volt életében és a finnugrisztika történetében egyaránt: a legenda szerint egy finn könyvtárossal folytatott beszélgetés keltette föl érdeklődését a finnugor nyelvrokonság iránt. Nem meglepő, hogy következő úti célja Finnország volt, illetőleg a Finn Nagyhercegség, ami akkor a cári birodalomhoz tartozott. Hatalmas területeket járt be, a nyelvet megtanulta, tanulmányozta, a lapp kultúrával is megismerkedett. Végül Helsinkiben telepedett le, ekkor már elismert tudós volt, s levelező tagja a Finn Akadémiának. Barátság fűzte az egyik leghíresebb finn nyelvészhez, az uralisztika atyjához, Matthias Alexander Castrénhoz.

reguly.jpgReguly Antal

 Kis uralisztika-történeti kitekintés

Az uralisztika kutatásának története hosszú évszázadok folyamán alakult ki. Már a 15. században Andreas Piccolomini (1405-1464) humanista polihisztor, a későbbi II. Pius pápa, felfedezte a magyar és a vogul nyelv közötti hasonlóságot. A tudományos igényű összehasonlítás azonban csak a 18. században kezdődött meg. Egyik első magyarországi képviselője Sajnovics János (1733-1785) jezsuita szerzetes, nyelvész, matematikus és csillagász, aki Demonstratio… c. művében a magyar és lapp szavak egybevetésével bizonyítja azok rokonságát. Gyarmathi Sámuel (1751-1830) orvos és nyelvész Affinitas linguae hungaricae c. könyvében már több finnugor nyelvvel is összevetette a magyart nyelvtani vizsgálatokkal kiegészítve, és nem csupán a szóegyezéseket vette figyelembe. Ő az összehasonlító nyelvészet magyarországi úttörője. Ezután nagy csend következett tudományos berkekben, a közvélemény ugyanis nem tudta elfogadni a „halzsírszagú” rokonságot. Nem volt még tisztázott tény, hogy a nyelvrokonság nem azonos a genetikai rokonsággal. Fél évszázad kellett a továbblendüléshez, amellyel már elindult az összehasonlító nyelvészet módszereinek alkalmazása, illetve az antropológiai vizsgálatok megkezdése. Az új metódusok útnak indítója volt Reguly Antal.

Helsinki után következett Szentpétervár, ahonnan Reguly a szükséges anyagi támogatás megszerzése után expedícióra indult a keleti finnugor népek közé: tanulmányozta kultúrájukat, többek között a Kalevalából is fordított. Majd’ hároméves kutatóútja során több északi városban, és az Urálon túl, Szibériában is megfordult. Óriási dokumentációval: néprajzi, nyelvészeti, antropológiai anyaggal tért haza; a hatalmas utazást azonban egészsége is megsínylette. A manysi (vogul) nyelvet kiválóan megtanulta, olyannyira, hogy szótárt is készített, emellett népköltészetüket, hitvilágukat, meséiket lejegyezte. Ők az egyik legközelebbi nyelvrokonaink. Sőt, az Orosz Földrajzi Társaság kérésére földrajzi és néprajzi térképet is készített az Észak-Urálról. A hegység egyik csúcsa (1711 m) később róla kapta nevét. A hanti (osztják) nyelvet, amely másik legközelebbi rokon nyelvünk, szintén tanulta, kutatta, népi énekeiket gyűjtötte. A hantik és a manysik népköltészetére elsőként ő hívta fel a világ figyelmét.

Ruha.JPGCsalánszövet ruha, Reguly Antal gyűjtése, Néprajzi Múzeum (Forrás: Szibéria magyar szemmel)

Hosszabb külföldi gyógykezelés után, Reguly 1847-ben tért vissza Magyarországra. A Magyar Tudományos Akadémia, amelynek ekkor már tagja, megrendezte az első magyar néprajzi kiállítást az expedíciók során gyűjtött anyagból. Betegsége miatt 1857-től közelebbi népeket, a palócokat választotta kutatásai tárgyául, ekkor már fényképezőgéppel, tehát az akkori legmodernebb technikával dolgozott. Az 1850-es években Hunfalvy Pállal (1810-1891), a kor másik nagy néprajztudósával dolgozott együtt, legyengült szervezete miatt, Reguly segítségre szorult a munkában.

reguly-antal-mellszobra.jpgReguly Antal mellszobra az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban

Korán érte a halál, csupán 39 éves volt. Hunfalvy Pál Budenz Józseffel, a finnugrisztika másik kiemelkedő nyelvtudósával folytatta Reguly munkásságát, dolgozta fel óriási dokumentációját, amely nagy hatással volt a tudományos körökre, és örökségének továbbvitelével küzdöttek tovább a finnugor nyelvrokonság elismeréséért.

Takács Eszter

Reguly Antal sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

Budenz József lakóháza

 

Címkék: néprajz hanti manysi finnugrisztika Reguly Antal Hunfalvy Pál

2 komment

45 évvel ezelőtt, 1969. július 3-án halt meg Hardfieldben a Rolling Stones alapítóinak egyike, Brian Jones. Az 1942-ben Cheltenhamban született Jonest, teljes nevén Lewis Brian Hopkin Jonest, ma karizmatikus figurának mondanánk. Az is volt, későbbi, azóta is világhírű zenekarának alapítói közül jóval több rajongót tudott magáénak, mint Mick Jagger vagy Keith Richards. Jonesnak nem csak nagy érzelmi kisugárzása volt, hanem asztmája is. Gyerekkora jórészét szülővárosa szanatóriumában töltötte. Szülei jómódú polgároknak számítottak.

Brian-Jones-1.jpg

Még az angol rockzenei életben is tekintélyesnek számított a kamasz Brian Jones zenei műveltsége. Tizenéves korában rendkívüli módon érdekelte a jazz muzsika. Azt írják róla, hogy már ekkor szinte minden hangszert tudott kezelni, szakszóval multiinsrtumentalista volt. A szaxofontól a klarinéton, a gitárokon át a billentyűs hangszerekig mindenhez értett. De magabiztosan nyúlt a szájharmonikához, a hegyi citerához, a mellotronhoz, a szitárhoz, a tamburához, a furulyához, a dobokhoz, a marimbához, az oboához és a bendzsóhoz. Nem mellesleg kitűnően énekelt. 1962-ben alapították meg a még ma is a rockzene legnagyobbjának tartott Rolling Stonest.

brian_j_collage.jpg

A zenekar első éveiben bármennyire is nehéz ezt elhinni, Jagger és Richards csak mint másodhegedűsök szerepelhettek a zseniális Jones mögött. Ő volt az együttes vezetője, zenei világának meghatározója, hangszeres tudása pedig messze a többiek fölé emelte.

Ám rövid idő elteltével az egyre inkább felnőtté váló Mick Jagger került előtérbe. Ennek oka elsősorban Brian Jones önpusztító életmódja volt: teljes erővel ivott és drogozott. Ezek következménye, nyilvános botrányain túl, nagyon komoly szervi és lelki betegségeinek súlyossá válása volt. Az emberi ronccsá vált zseniális fiatalember élete utolsó szakaszában már zenélni sem tudott. 1969 júniusában otthagyta a Rolling Stonest. Egy hónappal később pedig holtan találták villája úszómedencéjében. Szervezetében kábítószer és alkohol maradványai voltak, halálát balesetnek nyilvánították. Azóta persze sokféle összeesküvés-elmélet született a 27 éves fiatalember tragédiájáról, beszéltek öngyilkosságról és gyilkosságról is.

brian_jones-mick_jagger_01.jpg

A Rolling Stones berobbanásának idején azonban még sok, később slágerré vált rockdallal ajándékozta meg egyre nagyobb rajongótáborát. Igaz, a dalok Jagger és Richards neve alatt jelentek meg, ám szerzőjük Brian Jones volt. Hogy csak a leghíresebbeket soroljuk, közéjük tartozott a Paint it black, az I can’t get no, az Angie, a Sympathy for the devil, a Jumpin’ Jack Flash, a Wild horses, a Brown sugar, a Honky Tonk Women, a She’s a rainbow, a Can’t you hear me knocking, az It’s only rock’n’roll, a Like a Rolling Stone.

A Rolling Stones Brian Jones halála után két nappal a londoni Hyde Parkban több százezer rajongó előtt adott koncertet. Nem kellett belépőjegy. Ahogy a túlvilágra sem kell. Néhány zseniális Brian Jones dal eljátszása után Mick Jagger lepkék ezreit engedte a levegőbe. Ez volt Brian Jones temetése.

az 1969 július 5-i koncertről készült csaknem egy órás film

Elgondolkodtató, hogy a Rolling Stones alapítóját 27 éves korában érte a halál. Ez a tény természetes módon vitte be őt az úgynevezett 27-esek Klubjába, azaz azok közé a rendkívül tehetséges, igen fiatalon világhírnevet szerzett, 27 éves korukban – gyakran rejtélyes körülmények között – meghalt rock zenészek közé. Akár magával Brian Jonesszal is kezdhetjük a sort, hiszen a legújabb kori 27 klubosok közül időben az övé az első haláldátum. Aztán jött Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, Kurt Cobain és Amy Winehouse. A névsor sajnos több tucat kevésbé ismert névvel bővíthető. Életükben közös a nagy tehetség, a tömegeket megindító vad szenvedélyek megszólaltatása, a gyermekinek nevezett őszinteség, ami gátlástalan, önpusztító életmóddal járt. Droggal és alkohollal, meg cigarettával és szexuális kicsapongásokkal. Így váltak előbb a fogyasztói társadalom, az embertelen társadalmi szerkezetek bábjaivá, aztán áldozataivá. A tehetséges művészek mindenüket odaadják közönségüknek. A 27-es klub tagjai még az életüket is.

A nagyrészt Brian Jones hagyatékára épített zenei világ azonban nem pusztult el. Nagy erőfeszítésekkel élteti tovább a Rolling Stonest, melynek tagjai híven ismert emblémájukhoz, a monumentális kinyújtott nyelvhez, rockos pimaszsággal játszanak a sorssal. A nem csak korukban, hanem valóságosan nagypapák 70 évesen is ványadt fiatalokat megszégyenítő erővel és hitelességgel járják a világot, rohangálnak órákig a színpadon, mutatják meg koncertjeiken, hogy a rock nem csak pusztíthat, hanem teremthet és meg is tarthat. Arról most ne is nagyon beszéljünk, hogy miféle csodák tarthatják életben az alapítók közül Keith Richardsot, aki fiatal kora óta folyamatosan iszik, drogozik, csajozik, de mindezek mellett ördögi virtuozitással kezeli gitárját és cikázik a hangfalak között.

Mick Jagger pedig, amikor egy-egy fellépésen Brian Jones dalait énekli, talán erősen örül annak, hogy ilyen sokáig él, és élteti tovább Jones emlékét.

Dippold Pál

Címkék: Rolling Stones Mick Jagger Keith Richards Brian Jones

Szólj hozzá!