Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Tűz és víz a Tisza partján

2016. október 20. - MaNDA

Tiszacsege egyik jellemző néprajzi különlegessége a kétbeltelkesség. Ez azt jelenti, hogy egészen a múlt század közepéig a lakóház csoport elkülönült a házat övező szálláskerttől, amely gazdasági udvarként szerepelt. Tiszacsege Tüzelős-ól múzeumában szerezhetünk mindezekről tudomást. A 18. századi épület egy szálláskert része volt. A jószágtartó csegei parasztok ilyenféle ólakban tartották állataikat. Ezek többsége marha volt. Az ólak egyszerű építésűek, nád vagy vesszőfonatos paticsfallal készültek. Fedelük bogárhátú, szalmával, gazzal, földdel takart volt. Hosszabb oldalukon állt a bejárat, amelyet gyakran előtér vagy előtető védett. A tüzelős ólak benti tereiben kicsi ablakok adtak fényt. Az ajtók két részből álltak, felső részüket külön is ki lehetett nyitni. Így a tüzelős ól nappali világítása és szellőztetése is megoldódott. Az istállókban dolgozó embereknek az épületbe ülő és fekvő padkákat is beépítettek, némelykor priccseket, dikókat raktak be a jászolok mellé.

tuzelosol.jpgTüzelős-ól Múzeum

A tüzelős ólat 1997-ben vásárolta meg az önkormányzat. Papp József néprajzkutató irányításával állították helyre, megújították a falakat, a tetőt és valamennyi belső berendezését. Visszaállították a régi kút deszkakáváját és gémoszlopát, korhadt deszkakerítését fonott sövénykerítésre cserélték. A néprajz iránt érdeklődőket előzetes bejelentkezés után szívesen látják itt.

termalstrand.jpgA tiszacsegei termál

strand az 1972-ben feltárt 72 fokos hévízre épült. Két felnőtt és egy gyerek meleg vizes medence, egy hideg vizes úszómedence és egy csónakázó tó tartozik ide. A fürdőterek befogadó képessége 1600 fő. A nagyon mélyről, 1295 méterről feltörő termálvíz összetételét gondosan megvizsgálták, és gyógyító hatását egyértelműsítették. 2000-ben nyilvánították gyógyvízzé. A víz igen sok oldott szerves anyagot tartalmaz, kémiai összetételét illetően alkálhidrogén-karbonátos gyógyvíz. Izom és reumatikus fájdalmak, sömörös betegségek kezelésére ajánlják. A fürdő melletti Holdfény kemping a maga korszerű felszerelésével nem csak a vendégek számára fontos pihenőhely, hanem jó néhány munkahelyet jelent a tiszacsegeieknek.

A tiszacsegei Holt-Tisza – hivatalos nevén Nagyerdei vagy Miskafoki holtág – a folyó szabályozásáig az élő Tiszához tartozott. Területe 30 hektár, hossza 4,5 kilométer. Közepén a Kácsa-szigetet találjuk. A fokozottan védett táj egyedülálló érintetlen állapotával, mint írják, igazi bioszféra rezervátum, sem Magyarországon, sem a kontinensen nem találni hozzá hasonlót. Hétszáz hektárjából háromszáznegyvenet erdő borít. A különleges terület a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr6911816591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása