Látványos és különleges nevezetessége a városnak a millennium évében felavatott Harangház. A város jeles szülöttének, Oborzil Edit iparművésznek és férjének, Jeney Tibornak a különleges haranggyűjteménye kapott ebben a komplexumban helyet. Az építészeti munkálatokat Rácz Zoltán végezte. Oborzil Edit és férje életművének csúcsa annak feltalálása, hogy miként lehet alumíniumból harangot készíteni. Ennek eredménye a városra hagyott gyűjteményük.

A hajdúszoboszlói Harangház

Az alumíniumötvözetből öntött különleges harangok a hagyományos harangoknál jelentősen könnyebbek, és sokkal kevesebb idő alatt elkészíthetők. Úgynevezett réselt eljárással alkotják meg ezeket, amelynek a lényege, hogy a harang köpenyébe réseket hasítanak. A rések helyzetétől és a harang nagyságától függ hangzásuk. Egy oktáv hangterjedelemre hangolhatók. A Harangház minden harangja egyedi darab. Az alumínium harangok technológiájára Oborzil Edit és Jeney Tibor világszabadalmat szerzett. A bejáratnál himnuszunk költőjének, Kölcsey Ferencnek nevét viselő harang fogadja a látogatót. Híres epigrammájának három szava világít rajta: „Hass, alkoss, gyarapíts.” Azt mondják, hogy a harangon lévő félgömb kiterjeszti a Himnusz költőjének felszólítását, azaz nem csak a magyaroknak kell hatni, alkotni és gyarapítani, hanem a világ minden nemzetének ez a kötelessége. Elgondolkodtató parafrázis ez, itt, Hajdúszoboszló közepén.

A Harangház közepén aztán kiteljesedik a globális gondolat, összehajló betonoszlopok között lóg a világharang. Ez az adományozók ars poeticáját hivatott kifejezni, mi szerint: „ A földön élő valamennyi ember összetartozik  és egymásra utalt.” A világharang fölötti tizenkét harangocska alkalmi harangjátékok céljait szolgálja. Belül, egy kis tóban tíz, vízi, Szent István harang áll. A szent király intelmei latinul állnak rajtuk. A sokféle harang fölé már az ősi magyar mitológiában jelentős szerepet kapó égboltot jelképező tetőt helyezték el, amelynek közepén ott van a nap. A talpazat egyik fele terméskő, a másik fele mesterséges anyagból készült burkolat. Ez – mármint a kétféle anyag – némely értelmezés szerint a jó és a rossz örök küzdelmét jelképezi. Mit mondjunk, sajátos közelítésmód. Hogy aztán az ide látogató még inkább belebonyolódjon a metafizikai megfejtésekbe, a terméskövet a mű anyagtól a tejút választja el, ez a magyar népmesekincs egyik legjellemzőbb motívumához, az életfához vezet. A talapzatban Nagy Imre, népi iparművész által faragott oszlopok állnak. Mindegyikük a múltat, a magyar történelem legjelentősebb eseményeit mutatja meg. Mögöttük egy sima, faragatlan oszlop pedig az ismeretlen jövőt jelenti. A tetőzet alatt Galánffi Andrásnak, a népművészet mesterének szemgyönyörködtető, faragott padjai állnak. Ezekre le lehet ülni.

Rendkívül tanulságos a harangház adományozójának Oborzil Editnek az életútját felidézni. Hajdúszoboszlón született 1921-ben. Édesapja, Oborzil Gyula állatorvos volt, a helyi közélet aktív szereplője. Édesanyja Parti Nagy Erzsébet tősgyökeres szoboszlói parasztcsaládból származott. Oborzil Edit Hajdúszoboszlóra járt elemi iskolába, majd Debrecenben érettségizett. Rövid ideig a szoboszlói városházán dolgozott, ahonnan az 1940-es évek végén Budapestre került a képzőművészeti akadémiára, Ferenczy Béni tanítványaként. Minden róla szóló írás múlhatatlan szükségét érzi annak, hogy leírja, Oborzil Edit irodalmi műveltségének megalapozója Cs. Szabó László irodalomtörténész volt. A rengeteg barátja által csak Csé-nek szólított író a neve előtt levő betűt a Csekefalvi szó rövidítéséből nyerte. Életrajzírói nála azt a momentumot tartják az egyik legfontosabbnak rögzíteni, hogy Csé részt vett Ady Endre temetésén 1919-ben. A jó eszű Szabó László sok mindent tanult, leginkább közgazdaságtant, Budapesten és Párizsban. Mégis az irodalomnál kötött ki 1935 és 1944 között a Magyar rádió irodalmi osztályának vezetője volt. 1945-től a Képzőművészeti Főiskola Művelődéstörténeti tanszékét vezette egészen 1948-as emigrálásáig. Ebben az időben találkozott Oborzil Edittel, és tett rá annyira mély hatást, hogy az egész munkásságára hatással volt. Az más kérdés, és nem is tartozik szorosan ide, hogy Csé 1951-től Londonban élt, és a BBC rádió magyar adásainak munkatársaként dolgozott.

Visszatérve Oborzil Editre, 1950-ben, szerzett diplomát és ekkor ismerkedett meg férjével, Jeney Tibor iparművésszel. Házasságuk egyben a különböző szakmák összeházasítását is jelentette. Oborzil Edit sokféle műfajban kipróbálta magát, változatos technikai megoldásokkal dolgozott. A művészetére talán a legjellemzőbb műforma az ikonfestészet volt. Jeney Tiborral hosszú kísérletezés után új anyagú díszítő elemként használták az alumíniumot. Kitűnő építészünk, Finta József szinte azonnal lecsapott az olcsó és látványos dísz építészeti felhasználására. A művészházaspár először domborított csempéket készített, később nagyszabású homlokzati díszítő elemeket.

Miután alumínium harangjuk elindult világhódító útjára, Oborzil Edit és Jeney Tibor művészi és emberi élete kiteljesedett. Sikert sikerre halmoztak, egyik rangos díj jött a másik után. Jeney Tibor temetésén 1995-ben, majd rá egy évre  feleségéén, Oborzil Editén búcsúztak tőlük a harangok. Sírjuk Hajdúszoboszlón van.

Hajdúszoboszló nagy tisztelettel és szeretettel őrzi a harangkészítő házaspár emlékét. A több ezer éves történelmi múltra visszatekintő eszközök jelenléte Hajdúszoboszló szívében arra figyelmeztet, hogy kultúránkat, annak tárgyi emlékeit kötelességünk megőrizni és továbbadni az utánunk következő nemzedékeknek. Eszünkbe villanthatják azt a katolikus hagyományt is, mi szerint egy bizonyos Paulinus püspöknek tulajdoníthatjuk a harang feltalálását. Úgy szól a legenda, hogy a püspököt álmában angyalok vették körül, és a kezükben levő virágkelyhek, amikor megrázták őket, csilingelő hangot adtak. A keresztény kultúrkörben a harangszó jelzi a szertartások kezdetét, jelzi az idő múlását, régebben az ellenség, a tűz, az árvíz vagy más veszély jelzésére is használták. Az legyen a mi külön magyar büszkeségünk része, hogy ma is a világ minden templomában felcsendülő déli harangszó annak a nándorfehérvári diadalnak az emlékét idézi, amelyben 1456-ban Hunyadi Jánosnak sikerült megállítania az Európa elpusztítására hadra kelt török seregeket.