A modern magyar költészet egyik legjelentősebb alakja, Bertók László ma 80 éves.
1935. december 6-án, a Somogy megyei Vésén született, paraszti családba. Itt járt elemi iskolába, majd a csurgói református kollégiumban tanult két évig, annak államosítása után hazatért Vésére, itt fejezte be az általános iskolát. 1954-ben érettségizett Csurgón. Ezt megelőzően azonban már 1952-ben társaival együtt megalakították az Arany János Irodalmi Kört. Bertók László első költeményei 1953-ban jelentek meg egy pécsi folyóiratban. Érettségi után Marcaliban kezdett dolgozni postai tisztviselőként, ez nem tartott sokáig, mert néhány verséért államrend elleni izgatás vádjával börtönbe zárták. Nyolc hónap elteltével engedték ki innen. Bertók László katonai szolgálata sem volt hosszú, 1956 júliusától decemberéig tartott. Szülei gazdaságában dolgozott, napszámos munkákat is vállalt. 1958-tól jelenhettek meg újra versei. 1959-ben vették fel a pécsi tanárképző főiskola levelező tagozatára, magyar-történelem szakra, ezt el is végezte, 1963-ban kapott diplomát. Tanulmányai alatt könyvtárosként dolgozott.
1964-ben jelent meg a Lengő fényhidak című verseskötete Pécsett. Ha a kötetek számát nézzük, azt mondhatjuk, hogy nem a legtermékenyebb magyar költővel van dolgunk, ám, mint tudjuk, a mennyiség önmagában semmit nem jelent, Bertók László markáns, hagyományokban gyökerező önálló hangját talán leginkább az 1972-ben napvilágot látott első önálló verseskötetében, a Fák felvonulása című kötetében fedezhetjük fel. Igaz, nem túl gyakran, de folyamatosan jelentkezett könyveivel. 1978-ban az Emlékek választása, rá három évre a Tárgyak ideje jutott el az olvasókhoz. Hetvenedik születésnapjára Platón benéz az ablakon címmel adták ki összegyűjtött verseit. Újabb költeményeit pedig a Hangyák vonulnak című kötetében tette közzé. Idén jelent meg a Firkák a szalmaszálra című versösszeállítása, melyek a korábbi, egyre rövidebb lírai tömörítő művészet kétsoros mesterművei. Azt írják róluk, „nem rögtönzések, hanem rögzítések, és nem vázlatok, hanem szikárságukban egészek”.
Bertók László költészetének lényegéről senki más nem beszélhet hitelesebben, mint maga a szerző. Nagy örömünkre ő ezt meg is teszi, az Állunk a világ közepén című versének elemzésével. Nem kell tehát belefutnunk semmiféle Arany János-i – gondolta a fene – értelmezgetésbe, elég a Bertók vers után a bertóki visszaemlékezéssel elegy elemzést nagy élvezettel végigolvasni. Amúgy alkotáslélektanilag is igen izgalmas ez a dolgozat. Olyan műhelytitkokat mutat meg, mint például, hogy miként lehet egy télen és az azt megelőző ősszel tizenhárom hasonló formájú verset írni. Megtudjuk, hogy milyen gondosan nyilvántartja a költő az alkotásait, nála semmi nem tűnhet el, csodálatra méltó az a pontosság, amellyel kilenc év termésére, kettőszáznegyvenhárom szonettre visszaemlékezik. Bertók László azt mondja, hogy ezt az Állunk a világ közepén című verset nem lehet a másik tizenkettő nélkül értelmezni, csak azokkal együtt érvényes. Mint a sorozat utolsó darabja, valamiféle létösszegzés „a vers a tény, a jelenség, a történet része, bizonyítéka csupán. Közte és az igazi valóság között legfeljebb a tétova, az esetleges, a vakmerő vagy a gyáva gondolat van. Ami arra inspirálhat, hogy minkét irányban elinduljunk, tájékozódjunk, hogy megismerjünk.” Rakjuk ide most a verset, és üssük össze annak értelmezésével, látjuk majd, Bertók László mekkora szikracsiholó:
Állunk a világ közepén
Elszalad ami esemény
de úgy tesz mint aki marad
kihordjuk az asztalokat
s a folyosó is csupa fény
állunk a világ közepén
kisüthetünk akár a nap
de üresek a poharak
és ez is csak egy költemény
van a valóság s van a tény
a köztes űr a gondolat
ordítozunk hát nagyokat
aki hangos az a legény
és senki sincsen a helyén
csak a szótárban a szavak.
Bertók László az utóbbi évek magyar költészetének egyik legeredetibb megújítója. Úgy fordította el művészetének szekérrúdját, hogy azzal egyrészt a saját nyelvi világában nyitott beláthatatlan távlatú új utakat, másrészt pályatársainak is, a magyar költészet egészének egy hallatlanul izgalmas új irányt kínált. A bertóki költészet úgy szikárult meg, ahogy minden ember beleszikárul az időbe. A sok szóból egyre kevesebb lett, ám ez a kevés lényegesen több, mint az élet elején az a rengeteg.
Születésnapján Isten éltesse Bertók Lászlót!
Dippold Pál
