James Fenimore Coopert (1789– 1851) úgy tartják számon, mint az amerikai irodalom első világirodalmi színvonalú alkotóját. Élete során számos tengerésztörténetet és indiánregényt írt; utóbbiak később a Bőrharisnya-történetek (Leatherstocking Tales) néven váltak ismertté. Első művei éppen az európai romantika felvirágzásával párhuzamosan jelentek meg, s ez munkásságára is hatással volt: főleg romantikus történelmi regényeket írt, melyekhez az élményanyagot saját tapasztalataiból, utazásaiból, politikai eszmecseréiből merítette.  Márpedig élményekben nem volt hiány: az író fiatal évei bővelkedtek olyan izgalmas tapasztalatokban, melyek a későbbiekben méltán tarthattak számot olvasói érdeklődésére.

 

Burlingtonban, New Jersey-ben született, tizenkét gyermek közül a tizenegyedikként (akik közül sokan már kisgyermek, illetve csecsemőkorukban meghaltak).  Élete nagy részét Cooperstownban, New Yorkban töltötte (az állam ekkoriban határvidék volt).  A várost édesapja, William Cooper alapította; kezdetben ez volt hatalmas birtokaik középpontja, ahol többek között erődített családi otthonuk is helyet kapott.  Innen hozott „öröksége” nagyban befolyásolta későbbi munkásságát: számos regénye foglalkozik a határvidék, illetve az itt élő indiánok életével.

Tizenhárom éves korában bekerült a Yale Egyetemre, innen azonban szabálysértései miatt – melyek között olyan vétségek szerepeltek, mint robbantás, illetve étel eltulajdonítása – eltanácsolták. Nem sokkal később belépett a haditengerészetbe, ahol néhány tengeri út után (édesapja összeköttetései révén) hadnagyi kinevezést kapott. Itt szerzett tapasztalatai inspirálták későbbi tengerésztörténeteit.

Háromévnyi szolgálat után kilépett a haditengerészettől, és elvette Susan Augusta de Lancey-t (akinek révén egy igen előkelő családba házasodott be), és minden figyelmét a gazdálkodásnak szentelte. Mindeközben jó viszonyt alakított ki a földjein dolgozó munkásokkal és indiánokkal, gyakran megesett, hogy együtt ivott és énekelt velük (ez akkoriban ritkaságnak számított: a földbirtokosok általában lenézték ezeket az embereket).

Mivel sosem küszködött anyagi problémákkal (édesapja, aki bíró és a kongresszus tagja volt, húszéves korában gazdag örökséget hagyott rá), bőven maradt ideje a művelődésre és az irodalom élvezetére is. Saját könyvtárral rendelkezett, harmincas évei elején pedig elkezdett írni is. Első műveiben több különböző stílust is kipróbált, csak később érezte, hogy megtalálta saját hangját. Korai művei mint pl. az Elővigyázatosság nem talált túl lelkes fogadtatásra. A sikert csak A kém című történelmi regény hozta meg számára; innentől fogva Európa és Amerika-szerte népszerű, elismert írónak számított.

Cooper az 1850-es években. Matthew Brady metszete

1826 és 1833 között Franciaországban élt, az Egyesült Államok konzuljaként és ekkor már franciául is írt regényeket. Hazatérése után regényei viszont egyre inkább politikai színezetet kaptak, számos cikkeket is ír az őt zavaró társadalmi jelenségekről, melyek közül az egyik legégetőbbnek az emberi egyenjogúság problémakörét tartotta. Ezért Az utolsó mohikán című műve mai napig rendkívüli fontossággal bír. Ő volt az első olyan amerikai író, aki megértéssel, empátiával közelített a színes bőrű emberek világához. Munkássága nemcsak a korabeli amerikai irodalomban számított úttörőnek: regényei napjainkban is izgalmas olvasmányok az ifjúság és a felnőtt korosztály számára egyaránt.

Zsigmond Eszter