Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Az Ifipark tündöklése és bukása

2014. augusztus 19. - MaNDA

Minden korszaknak, minden generációnak megvan a maga kultikus szórakozóhelye. Olyan hely, aminek a színpadára egyszer minden zenei ambícióval rendelkező fel akar jutni. Ahova legalább egyszer mindenki be akar jutni, s részese akar lenni annak az életérzésnek, amit csak ott tapasztalhat meg. Mert aki lemarad, az kimarad. A Kádár-korszakban pontosan ilyen hely volt a KISZ Budapesti Bizottsága Ifjúsági Művelődési Parkja, közkeletű nevén az Ifipark.

ifipark_1.jpg

A park 53 évvel ezelőtt, 1961. augusztus 20-án, ünnepélyes keretek között nyílt meg, az 1870-es években épült Várkert-bazár területén. Az elvtársak átvágták a szalagot, a színpadon fellépett Bodrogi Gyula, Kerényi Gabriella, Németh Lehel elénekelte még a Reszket a hold a tó vízén című dalát is, volt ott minden. A nézőtéren pedig főleg az építők ültek. De semmi gond, - koncepció híján - arra az évre be is zárt a park. Rendszeres működését csak a következő nyáron kezdte meg, és nem volt megállás 1984. szeptember 23-ig.

23 év nagy idő egy szórakozóhely életében, itthon kevés példa van ilyenre. Furcsa mód, szinte minden szórakozóhely ugyanazt a pályát futja be a városban. Nehezen indul, pedig van rá igény. Megnyit, tömegeket vonz, hiszen új, menő, mindenki ott akar lenni. Majd átalakul, még népszerűbb lesz, csillog-tündököl. Végül megkezdődik a mélyrepülés, a fókusz egy másik helyre, másik szubkultúrára tolódik. A hanyatlása látványos, bukását és később fellépő hiányát pedig sokan, sokáig érzik. Na, de visszatérve, mi is történt ezalatt a hosszú idő alatt?

rajnák.jpgRajnák László

A Budai Ifjúsági Park megnyitásáról felsőbb körökben döntöttek, mondván, kell egy ellenőrzött, biztonságos hely a fiataloknak a kulturált szórakozásra. Valóban kellett egy hely, de ne felejtsük el, hogy milyen korban járunk, nagy szabadságra ne számítson senki. Kellett az intézmény élére egy keményvonalas vezető. Ő volt Rajnák elvtárs, aki - többek között – a következő szigorú szabályokat vezette be az Ifipark életébe:

“Tudnivalók a Budai Ifjúsági Park látogatásával kapcsolatban:

Belépés csak 18 éven felüli fiúk és 16 éven felüli lányok részére, nyakkendőben, világos ingben, zakóban. Vászonnadrágban a belépés tilos. Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: Ízléstelen táncolás, nem twist számra történő twistelés, egy lánnyal több fiú twistelése, fiúk egymás közti twistelése, és más, feltűnést keltő viselkedés.” (Belépési szabályzat, 1962)

Rajnák maga állt a kapuban minden este és ellenőrizte a fiatalok ruházatát, frizuráját, hogy az megfelel-e a szabályoknak. Ha nem, az illető kint maradt. (Rajnák neve egyébként feltűnik Gothár Péter Megáll az idő című filmjében, a rettegett, keményvonalas igazgató szerepében.) „Kulturált szórakozás és szórakoztatás mindenek felett” - ez lebeghetett folyamatosan az igazgató lelki szemei előtt. Ha valami súlyos szabálysértést észlelt, akkor komoly büntetést szabott ki. Néhány éve készült interjúban többek között Komár László is mesélt arról, hogy látta, ahogy a fiatalokat gumibottal csépelték, vagy rugdosták, nemre és életkorra való tekintet nélkül. Így működött. A Rajnák-féle drákói szigorról utalást találhatunk Cseh Tamás és Bereményi Géza Désiré bottal üti saját nyomát című dalban is.

Összeállítás a Magyar Filmhíradó felvételeiből

A kezdeti években a belépő 5 forint volt, kiemelt rendezvények, koncertek esetén 10 forint. A legdrágább étel 12 forint, sört vagy málnát fogyaszthattak mellé. Mint utóbb kiderült, jócskán voltak csalások a kiszolgálásban. A sört szódával hígították, visszajárót nem mindig adtak. A belépőjegyeket elszedték a fiataloktól, majd a bejáratnál újra eladták. Több újságírónak is feltűnt ez mutyizás, és elindították azt a lavinát, ami elsodorta a teljes vezetőséget. Összesen 17 év börtönt osztottak ki közöttük, Rajnák 1974-ben 6 évet kapott.

A hely hihetetlen népszerű lett, és aki valamit is el akart érni az akkori magyar könnyűzenében, annak itt fel kellett lépnie. A hatvanas évek közepe-vége felé a fiatalok lázadozni kezdtek a szigorú szabályok ellen és a kezdeti táncdalénekesekkel gazdagított, táncversenyes, konszolidált szórakozás helyét valami más vette át. Egyre nagyobb teret nyert a beat-kultúra. A hetvenes évekre a közönség kicserélődött, a koncerteket már nem a helyükön ülve, hanem a székeket félretolva, állva hallgatta a közönség, táncoltak, ugráltak, tomboltak. Rendszeresen koncertezett itt többek között a Scampolo, az Olympia, az Omega, a Kex, a Hungária, a P.Mobil, a Mini (97-szer), az Edda és még sorolhatnánk.

ifipark_01.jpg

Akik a tömeg, vagy a nem megfelelő öltözetük miatt kiszorultak, azok a lépcsőkön, vagy a várfal tövében hallgathatták a koncertet. Fontos külső helyszín volt az Ifipark történetében a vár alatti nagy fa. Itt gyülekezett a Nagyfa galeri, ők voltak a teljes kívülállók, akik dacolva mindennel, nem fogadták el az Ifipark területén érvényes szabályokat. Kriminalizált társaságnak számítottak, a rend őrei rendszeresen igazoltatták őket, akár naponta többször is. A hatalom egy részüket a koncepciós Nagyfa galeri perben börtönbüntetésre ítélte rendszer ellenes izgatásért.

Visszatérve az Eddára. Az Ifipark hanyatlásának éveiben fontos állomás volt az 1980 májusában tartott koncertjük. Bár megszokott jelenség volt a tömeg a bejárat előtt, a kígyózó tömött sor a feljárón és a környéken mindenütt. A Várbazár falai és oszlopai azonban már roskadoztak, felújításra, állagmegóvásra nem igazán fordított a vezetőség. A tömeg nekitámaszkodott az egyik díszkorlátnak, ami emiatt kidőlt és öt embert megsebesített. Pataky Attiláék nem merték félbeszakítani a koncertet, de a hír hallatán már sejtették, nem fognak többet koncertezni az Ifjúsági Parkban. A romlásnak indult épület, a tömeg és feltehetőleg a túl nagy népszerűség közrejátszhatott abban, hogy közben más helyek - például a Kassák klub - is nagyobb figyelmet kaptak.

ifipark_03.jpg

Az ominózus Edda koncert után már csak néhány évet élt meg az Ifipark. 1984. szeptember 23-án Elektronikus temetés néven búcsúkoncertet szerveztek a parknak. Fellépett a Shadow, az Old Boys és a P.Mobil, azonban a koncertsorozat végeztével a tömeg nem akart hazamenni, nem tudták elengedni szeretett szórakozóhelyüket. Hajnal Gábor műsorvezető volt az utolsó ember a színpadon, beszédét nem sikerült végigmondania, úgy cipelték le onnan. Közel 30 évvel később is úgy vélekedett erről, hogy az Ifipark történetére nem került zárómondat.

A Várbazár üresen állt, az épület állapota folyamatosan romlott. Csak az elmúlt pár évben kezdődött meg Ybl épületének felújítása. A sors furcsa fintora, hogy bár idén ünnepélyes keretek között adták át az eddig elkészült részeket, azonban az átadás után rögtön be is zárták az épületet. Vajon a történelem képes megismétli önmagát, és így lehetséges lesz, hogy az egykori Budai Ifjúsági Park újra a budapesti fiatalok kedvelt szórakozóhelye lesz?

Kondákor Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr656618013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arsenal71 2014.08.20. 19:45:47

Nem hiszem, hogy a régi fényét el tudná érni. Elmúlt az a világ. Nem biztos, hogy baj.

E.T.A. 2014.08.20. 20:25:08

Szeretném kijavítani a cikkírót: az ominózus Edda buli 1980-ban volt, ekkor szakadt be a téglafal..

Gyorgy Nagy 2014.08.20. 20:52:42

A leges legutolsó fellèpő a svàjci szintetizátoros srác volt Mike Elektric !

Gyorgy Nagy 2014.08.20. 20:54:26

Ps.A magyar származású Widler Misi volt a szintetizáros srác!

Rémbódess 2014.08.21. 08:52:50

Bakker, a táncversenyes jelenetben nem kis hónaljkutyák villannak... :-)

arsenal71 2014.08.21. 09:07:30

Rémbódess: Akkor még nem volt beteg az emberek gondolkodása. Nem volt bűn a természetes szőrzet. Ez a "pedofilos" szőrtelenítési divat, nagyon beteges.

Gyingizik 2014.08.21. 10:21:37

Ez lesz az új ZP!!!! Állami!!!!

Fáy László 2017.03.26. 18:36:57

Igaz-e hogy az Ifipark téli helysége az Akácfa utcai Balaton étterem, majd a Bajcsy Zs. úti Dália volt???
süti beállítások módosítása