Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Joe Cocker megkapta a segítséget barátaitól

2014. május 20. - MaNDA

A világban minden az idő törvényei szerint működik. Furcsa leírni, hogy a május 20-án 70. születésnapját ünneplő Joe Cocker idősebb a rock and rollnál. Pontosan tíz évvel. A rock and roll születését ugyanis 1954 májusára datálják, arra az időre, amikor az éter hullámai rálökték világhódító útjára Bill Haley Rock around the clock című dalát.

Joe Cocker, Los Angeles.jpg

Az angliai Sheffieldben felnőtt angol kisfiú, John Robert Cocker munkáscsaládban nőtt fel. Semmi különös jel nem mutatott arra, hogy valamikor is világhírű blues- és rockénekesként jegyzik majd. Élte a munkások hétköznapi életét, dolgozott lakatosként, gázszerelőként és a benzinkutasságba is belekóstolt. Közben Ray Charles zenéjét hallgatta. Aztán a már fiatalember Cocker érdeklődése egyre inkább a zene felé fordult, együttest alapított. A kezdeti időkben semmire nem ment, egy volt a sok lázadó, hosszú hajú, hippi küllemű gyerek közül.

Joe_cocker_1970.jpg

1968-ban figyelt fel rá az angol rockzene egyik legképzettebb és legeredetibb zenekarának, a Procol Harumnak a menedzsere. Joe Cocker első lemezén nem akárkikkel zenélt együtt. A társaságban ott volt Jimmy Page és John Paul Jones, a Led Zeppelin későbbi tagjai.

A Procol Harum a progresszív és szimfonikus rock legjellemzőbb képviselője. Zenész kortársaikhoz hasonlóan, akik többsége klasszikus muzsikát is tanult, igen magas színvonalon tudták hangszereiket kezelni és ötvözni a régi zene tisztaságát, méltóságát a lázadó rock stíluselemeivel. A Whiter shade of pale című 1967-es számuk minden idők legtöbbször lejátszott darabja lett. Az emelkedett ám mégis kőkemény rock szám egy Bach-kantáta elemeiből építkezik. Szerkezete, dinamikája erősen hasonlítható a Led Zeppelin Stairway to heaven című megrendítő erejű rockballadájához. A Procol Harum nagy dalát egyébként néhány évvel később Joe Cocker is elkezdte koncertjein szerepeltetni. Majdnem olyan jó, mint az eredeti.

joe_cocker-definite.jpg

A világhírnevet 1969-ben a Woodstocki fesztivál hozta el Cockernek. Ekkor énekelte el máig legismertebb számát. A Beatles With a little help from my friends című dalának hosszú és rendkívül erőteljes interpretációja, Cocker sajátos előadói stílusa, furcsa színpadi mozgása és sok whiskyn edzett hangja villámgyorsan a világ egyik legnépszerűbb előadójává tette. A következő évtizedben sorra jelentek meg lemezei.

Joe Cocker a nyolcvanas évek közepén került ismét a figyelem középpontjába. Szokásának megfelelően erősen átalakított feldolgozásai segítették ehhez. Ray Charles Unchain my heart-ja emelte újra az élvonalba. 1986-ban pedig egy másik sokak által dúdolt dal következett, a 9 és fél hét című filmből a You can leave your hat on, a Kim Basinger vetkőzését kísérő blues, igazi mestermű.

Joe Cocker azóta sem áll meg. Koncert koncertet, lemez lemezt, filmzene filmzenét követ azóta is. Senki nem csodálkozik, amikor a színpadon magától értetődő természetességgel megjelenik mögötte Eric Clapton, Brian May, Paul McCartney, Bono vagy a teljes Pink Floyd.

Egy magyar rock zenész húsz évvel ezelőtt azt kiabálta bele a világba, hogy a rock örök és elpusztíthatatlan. Ez az állítás némiképp túlzó és meglehetősen buta lózung, ám, ha Joe Cocker pályafutását nézzük, van benne valami.

Isten éltesse 70. születésnapján a világ zenei életének egyik legnagyobb alakját!

Dippold Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr646185292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2014.05.21. 08:30:26

"Furcsa leírni, hogy a május 20-án 70. születésnapját ünneplő Joe Cocker idősebb a rock and rollnál."

A legtöbb nagy öreg idősebb :)
Éppen ettől nagy öregek, hogy a rockandroll berobbanásakor voltak tinik - tehát öregebbek :)
süti beállítások módosítása